AW249 Fenice / AH-249 Phoenix (AgustaWestland,Leonardo)

Ez a "fuselage crash-resistant" dolog most nem abból jön,
Nem.
Az AW249 egy "európa Apache" helikopter akar lenni, csak szokás szerint jelentős késéssel született, egy olyan gyártótól, akinek a harci helikopter gyártó tapasztalata 40 év alatt 67 db Mangusta volt. Esetleg beleszámolhatjuk még a 76 db török T-129-et és akkor darabszámra már majdnem ott tartanak mint az Airbus a Tiger helikopterrel.
Az AW a típusszámban mit jelent?
Azt felejted el, hogy az AW gyártott licenceben Apache-t is. Meg mellette AW101-et, meg Chinook-ot is.

Alapvetően a harci helikopter design túl van misztifikálva. Ha repülés közben egy helikoptert elkap egy MANPAD, akkor az mindenképpen leesik. Ha civil, ha katonai volt eredetileg a design, nem számít.

Az utólag beépíthető sérülésállóságot növelő rendszerek ugyanúgy belekerülhetnek (és be is kerültek) a civil tervezésbe is.

A modern specializált harci helikoptereknek 2 alapvető tervezésből fakadó előnyük van. A szemből kisebb keresztmetszet, és a pilonok terhelhetőségének tervezéskori figyelembe vétele.
Az meg, hogy mennyi páncél/kevlár/kerámia lemezt tesznek a létfontosságú részekhez, az csak teherbírás kérdése.

De az ukrán konfliktus mutatja, hogy abban igaza volt a modern gépek tervezőinek, hogy nem kell agyonpáncélozni a gépeket kézi fegyverek, meg géppuskák ellen. Elhanyagolható veszélyt jelentenek ezek. Rakéta ellen meg úgy sem lehet védekezni. Az aktív védelmi rendszerekben lehet némi remény, de szarrápáncélozni értelmetlen.
 
  • Tetszik
Reactions: Aladeen
Írtam hogy voltak ilyen vizsgálatok az amerikaiaknál. Vagy ezt most azért linkelted, mert sok kompozitot használnak az AW249-nél? (És a Tiger-nél?)

Az AW249-nél ez a hivatalos reklámszöveg:
Safe and survivable - The helicopter complies with the most rigorous safety requirements of the European Defence Agency, NATO and EASA standards, ensuring high safety and survivability. It features an advanced Integrated Defensive Aids Suite (IDAS), run dry main gearbox capability, armoured seats and ballistic tolerant fuel tanks, together with superior crashworthiness and low detectability.

Néhány blogon meg ez lett belőle:
Additionally, the AW249 will be designed with a crashworthy airframe, fuel tanks and seats for its pilot and weapons systems operator. In terms of ballistic tolerance, the aircraft’s critical systems are separated and reinforced fuel tanks, armoured seats, system redundancy functions and a dry run capability for the helicopter’s drive system have all been incorporated into its design.

(Már az Apache-nál is pl. azért nem volt törzsbe behúzható a futómű, mert az is energiaelnyelő.)

Az AW a típusszámban mit jelent? Azt felejted el, hogy az AW gyártott licenceben Apache-t is.
59 db Apache-ot szereltek össze 1998 és 2004 között.

"The first eight helicopters were built by Boeing; the remaining 59 were assembled by Westland Helicopters (later AgustaWestland) at Yeovil, Somerset in England from Boeing-supplied kits."

Meg mellette AW101-et, meg Chinook-ot is.
Persze, meg pl. Lynx/Wildcat-et is kifejlesztették és gyártották/gyártják, az is helikopter. Kb. hasonló tudás és képesség van az AW-nál mint az Airbusnál. Az NH90-est meg együtt hozták össze...
 
  • Tetszik
Reactions: fip7 and fishbed
De az ukrán konfliktus mutatja, hogy abban igaza volt a modern gépek tervezőinek, hogy nem kell agyonpáncélozni a gépeket kézi fegyverek, meg géppuskák ellen. Elhanyagolható veszélyt jelentenek ezek. Rakéta ellen meg úgy sem lehet védekezni. Az aktív védelmi rendszerekben lehet némi remény, de szarrápáncélozni értelmetlen.
Ami újdonság az AW249 Főnixnél más jelenlegi harci helikopterekhez képest, hogy 360 fokos DIRCM lefedettsége lesz (Elettronica ELT/577 Quiris rendszer). Lényegében "APS jellegű védelmet" ad a legelterjedtebb infravörös irányítású MANPADS-ok és SHORAD rakéták ellen.

Érdekes kérdés, hogy ez mennyire tudja javítani a harci helikopterek túlélő képességét, bevethetőségét. Nem kizárt, hogy hoz akkora ugrást, mint az harckocsikon az APS...

AW249-NEES-First-Flight-2.jpg
 
Biztos DIRCM megy oda?
 
És az első felét mi védi? Annak hol a helye?
Szerintem a gépágyú és kerekek között is lesz egy dóm...

Ennyi az egész cucc amit be kell építeni - bárhova elfér...

5-2.png

Itt egy részletes bemutató miként működnek a DIRCM rendszerek:

Nagyon jó kis cikk, érdemes elolvasni! ;)
 
Szerintem a gépágyú és kerekek között is lesz egy dóm...

Ennyi az egész cucc amit be kell építeni - bárhova elfér...

5-2.png

Itt egy részletes bemutató miként működnek a DIRCM rendszerek:

Oké csak a kép alapján máshol nincs neki foglalat.
 
Még egy érdekesség a Főnix Quiris rendszeréről:

"Az egy-, két- vagy háromtorony-konfiguráció megfontolható a rendszer védelmi lefedettségének kiterjesztése érdekében a széles törzsű platformokon. Az ilyen konfigurációk kihasználják az ELT által szabadalmaztatott több tornyos DIRCM irányító rendszert. Ezenkívül a QUIRIS az ELT szabadalmaztatott DIRCM-Flare koordinációs rendszer előnyeit is élvezi, hogy a védelmet a következő generációs IR képalkotási fenyegetésekre is kiterjeszti."
 
@dudi

Az is lehet hogy az általam berakott ábrában az egyik "kerek cuccba" az érzékelő (MAWS) kerül a másikba a lézer-vakító (DIRCM)
A ELT "három dómos" rendszert is tud kezeli a cikk szerint, akkor logikus lehet egy az orr alá kettő meg a farok két oldalára...
 
  • Tetszik
Reactions: Venom85
Biztos DIRCM megy oda?
Dehogy biztos. Kapasbol jo sansszal nem fogjak elarulni az ilyesmit, plane nem egy meg el sem keszult rendszernel, igazi amatorizmus lenne.

Ami újdonság az AW249 Főnixnél más jelenlegi harci helikopterekhez képest, hogy 360 fokos DIRCM lefedettsége lesz (Elettronica ELT/577 Quiris rendszer).
A linkednek koze nincs 360 fokhoz, nem emlit ilyesmit. (FYI a dome jelenletenek semmi koze ahhoz, hova teszik, es az utobbi donti edl, mit es meddig lat majd.)

Sot, a kep konkretan az ellenkezojet mutatja:

01-ELT-Quris-M.jpg

Az hagyjan, de hangsulyozottan regota letezo rendszerrol beszel, lasd AW101 stb...

Lényegében "APS jellegű védelmet" ad a legelterjedtebb infravörös irányítású MANPADS-ok és SHORAD rakéták ellen.
Dehogy ad. Ha nem erted, mit takar az APS betuszo, legalabb olvass utana. Ez egy gyarkoilatilag EW, konkretabban egy jammer.
Senki nem hivja DIRCM rendszereket APSnek. Reges-regen leteznek ilyenek, de ez mindig erosen ketseges, hogy az eppen kilott, adott raketanak az erzekelojet vajon meg tudja-e zavarni vagy sem - es ezt a tesztet inkabb egyetlen pilota sem szeretne elesben kiprobalni...
 
Írtam hogy voltak ilyen vizsgálatok az amerikaiaknál. Vagy ezt most azért linkelted, mert sok kompozitot használnak az AW249-nél? (És a Tiger-nél?)

Az AW249-nél ez a hivatalos reklámszöveg:
Safe and survivable - The helicopter complies with the most rigorous safety requirements of the European Defence Agency, NATO and EASA standards, ensuring high safety and survivability. It features an advanced Integrated Defensive Aids Suite (IDAS), run dry main gearbox capability, armoured seats and ballistic tolerant fuel tanks, together with superior crashworthiness and low detectability.

Néhány blogon meg ez lett belőle:
Additionally, the AW249 will be designed with a crashworthy airframe, fuel tanks and seats for its pilot and weapons systems operator. In terms of ballistic tolerance, the aircraft’s critical systems are separated and reinforced fuel tanks, armoured seats, system redundancy functions and a dry run capability for the helicopter’s drive system have all been incorporated into its design.

(Már az Apache-nál is pl. azért nem volt törzsbe behúzható a futómű, mert az is energiaelnyelő.)

59 db Apache-ot szereltek össze 1998 és 2004 között.

"The first eight helicopters were built by Boeing; the remaining 59 were assembled by Westland Helicopters (later AgustaWestland) at Yeovil, Somerset in England from Boeing-supplied kits."

Persze, meg pl. Lynx/Wildcat-et is kifejlesztették és gyártották/gyártják, az is helikopter. Kb. hasonló tudás és képesség van az AW-nál mint az Airbusnál. Az NH90-est meg együtt hozták össze...
Itt arrol beszelnek, hogy a fuselage lesz crashworthy, azaz ha a foldbe csapodik, akkor elvileg tulelheto lesz egy crash.
Ha egy raketa talalja el, az mas helyzet, mert azon lesz egy mukodesbe lepo warhead is...
 
  • Tetszik
Reactions: perceptron
Az első ellenpélda, ami eszembe jut:

Jó, hát kell némi lakatosmunka.
Sok helyen valamiért ukránnak írják, holott gyártmányra szovjet vagy orosz, felségjelét tekintve szír.
A safely landing egy elég tág fogalom. Egy az autorotációval végrehajtott irányított lezuhanás is safely landing. Holott ha mindezt az ellenséges vonalak mögött sikerül előadni, akkor a végeredmény ugyan az.
 
  • Tetszik
Reactions: Venom85