Magyarország ipara

A járműgyártás pörgött.

Miközben a feldolgozóipari alágak többségében csökkenést mértek, a legnagyobb súlyú, a feldolgozóipari termelés 28 százalékát képviselő járműgyártás az alágak közül a legnagyobb mértékben, 19,1 százalékkal bővült az előző év azonos hónapjához mérten, a 11 százalékos súlyú villamosberendezés-gyártás 16,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket.

Továbbra is a magas infláció okolható az ipar gyenge teljesítményéért, míg az új exportrendelések 8,1 százalékkal nőttek, addig az új belföldi rendelések 9,6 százalékkal csökkentek. A teljes rendelésállomány 10,6 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit.
Dehogy pörgött fogalmazunk úgy hogy az első félév inkább stabil volt
 
Na ha ezt meglépik akkor elmennek a büdös anyjukba....
Munkavédelmi képviselőként így is halottam tapasztaltam sajnos negatív értelemben jó pár dolgot...
Mondja még valaki, hogy az állam nem a magyar rabszolgatartó kkvk mellett hoz törvényeket.
A multik meg köszönik szépen, így egyre kevésbé kell zsebbe nyúlni.
 
Az összeomlás szélére került a MÁV

Lázár János, a közlekedési tárca élén, egyelőre csak asszisztál az állami vasúttársaság összeomlásához. Hogyan jutottunk ide?

- Úgy hogy ennek a kormánynak nem érdeke a vasút fejlesztése! Mindent magán kézbe akar adni! Ennyi. Ő nem akar finanszírozni semmit, csak kivenni!

- " Ha így haladunk, akkor végül igaza lesz Lázár Jánosnak és tíz éven belül megoldódik a mellékvonalak problémája, hiszen ekkora már nem jár rajtuk egyetlen vonat sem." -
- S bezárnak minden mellékvonalat. - Kivétel Felcsúti kisvasút! -
 
Azért legyünk őszinték, legtöbbször most is aláíratják, hogy ott voltál oktatáson, aztán le van tudva a munkavédelem.
- Ez a szomorú! S főleg az olyanokkal akik nem is a képzettebbek! Ne hogy már még esetlegesen igényekkel lépjenek fel munkahelyi egészségügyi hiányosságokkal kapcsolatban! Légelszívó stb....!
Baleset esetén meg még kártérítési igénnyel lépnének fel! (Hogy képzelik ezt a munkások)!

Ha jelentkeztek egy munkára, miért nem olvastak utána hogy ott a gyárban milyen aknák, vegyszerek, tűzveszélyes anyagok találhatók!

- Akkumulátor üzemek előkészítéséhez jogszabály! NONSZESZ !
 
Győrplusz TV : A régióban működő vállalatoknak új alternatívákra van szüksége, mert a térségben továbbra sem enyhül a munkaerőhiány, nyilatkozta a Győr+ Médiának egy munkaerő közvetítéssel foglakozó cég vezetője.
Elég szomorú hogy egy munkaerő közvetítéssel foglalkozó cég vezetője ilyet nyilatkozik!
- Nem a TV-nek kell nyilatkozni, hanem felfelé a kormányt kell előre tájékoztatni a problémáról!
Mivel ennek biztosan voltak előzmény visszhangjai.

A kormánynak meg lépni kellene: Hozzák Japánból az IC- gyárat! Úgy is problémás az ellátás!

Legyünk már kicsit áttekinthetőbbek, rugalmasabbak! Nem nyivákolni kell, hanem kommunikálni s a kormánynak meg dolgozni, mint a gép!
- Autó gyártáshoz, vezérlésekhez, kijelzőkhöz is IC-k kellenek s egyéb finom-elektronikai kapcsolók alkatrészek, miért ne lehetne itt egy ilyen üzem is!?

Pörög a gazdaság! Hát hogyne. Kérdés merre?
 
Hogyan kerülnek ide a Fülöp szigeti vendégmunkások? Jöttek a parlamentet megnézni, turistaként? :eek: Na de ennyien? o_O Mivel mi nem engedünk be csak ukránokat keletről!
Vendégmunkás VS. menekült.

Az egyiket egy cég hozzá melózni X ideig, másik meg hívás nélkül jön, nincs munkája és nem megy haza. Ha szerencséd van fog dolgozni, ha nem csak élősködik a rendszeren.
 
Vendégmunkás VS. menekült.

Az egyiket egy cég hozzá melózni X ideig, másik meg hívás nélkül jön, nincs munkája és nem megy haza. Ha szerencséd van fog dolgozni, ha nem csak élősködik a rendszeren.
Random Erdélyi magyar főúr a hódoltság idején, amikor rászólt a szomszédja, hogy ebből baj lesz more
 
  • Tetszik
Reactions: Árpicsek
Azért legyünk őszinték, legtöbbször most is aláíratják, hogy ott voltál oktatáson, aztán le van tudva a munkavédelem.
Átrakja a felelősséget a munkavállalóra. Eddig ha sisak nélkül ment ki a területre, a cégnek kellett bizonyítani, hogy van sisakja, és az oktatás ellenére se viselte, most fordul a dolog. Botrány