[HUN] Toborzás / hadkiegészítés

Ott azon a környéken ez a fizetes mennyire jó vagy rossz tudván h közel a Balaton és szezonálisan azért van melo
Hát sztem látni a különbséget.

HMV több mint 400 jelentkező, 244 felvett.
Míg Kaposvarra és Kecskemetre 90 főt vettek fel.

Annyi ha jól értettem, hogy HMV-re középsuli volt az alap, ide 8 osztály.
 
  • Tetszik
Reactions: Kávé
Hát sztem látni a különbséget.

HMV több mint 400 jelentkező, 244 felvett.
Míg Kaposvarra és Kecskemetre 90 főt vettek fel.

Annyi ha jól értettem, hogy HMV-re középsuli volt az alap, ide 8 osztály.

Elképesztő hogy nem emelik az illetményeket, mikor a Hódmezős jelentkezők létszáma jól megmutatta mi lenne célravezető.
 
Reméljük jelentős emelés lesz, ha komoly gondolat hogy növeljék a harcoló csapatok létszámát.
Ez elkerülhetetlennek tűnik.
Alapvetően még ez sem fogja megborítani a HM költségvetést, ugyanakkor én még mindig úgy gondolom, hogy ebben a formában továbbra is nagyon alacsony lesz a hatékonysága a "felszippantott" létszámnak. Valljuk be, a 61% nem igazán imponáló adat.
Ebben az ütemben - félve egyetértve @blogen lemondó kommentjeivel - piszok nehéz lesz még a most lebegő 37500-as honvédségi keretszámot is feltölteni.
 
Az különben miért baj?
szerintem nem baj, csak tévedés amit @SilvioD írt az tévedés - legalabbis @Kávé szerint.

Ha valaki tud írni olvasni (és érti is amit olvas), megy négy alapművelet az már sima lövésznek elmegy szerintem. Persze ha megugorja az alap követelményeket a felvételin meg a kiképzésen.
Az általam berakott táblázat is azt monda hogy legénység 8 általános, altiszt érettségi, tiszt felsőoktatás...
 
Semmi gond azzal. Egy alap lövész katona miért ne lehetne az is, akinek csak 8 általánosa végzettsége ? Simán lehet, ki lehet rá képezni és lehet profi lövész válik belőle.
Én nem feltétlenül erre gondoltam.
Egy alap lövész katonának is piszok sokat kell tanulnia, ha jó akar lenni.
Ugyanakkor szerintem elég sok olyan ember van szerte Magyarországon, akinek meglehet a magához való esze, még ha a konvencionális iskolarendszerben nem is vitte sokra.
Szerintem nagy szerepe lenne annak, hogy esetleg olyan embereket is beválogassanak, aki különben nem tűnik elsőre a legélesebb késnek a fiókban.
Nagyon nagy a baj azonban, ha a kiszórt 40% már úgy értendő, hogy hatalmas jóindulat volt a szelektálásnál.
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány
Ez elkerülhetetlennek tűnik.
Alapvetően még ez sem fogja megborítani a HM költségvetést, ugyanakkor én még mindig úgy gondolom, hogy ebben a formában továbbra is nagyon alacsony lesz a hatékonysága a "felszippantott" létszámnak. Valljuk be, a 61% nem igazán imponáló adat.
Ebben az ütemben - félve egyetértve @blogen lemondó kommentjeivel - piszok nehéz lesz még a most lebegő 37500-as honvédségi keretszámot is feltölteni.
Elvben a jelenlegi és a tervezett létszámok (mindkettő hozzávetőleg):

l-tsz-m.jpg

forrás
 
Semmi gond azzal. Egy alap lövész katona miért ne lehetne az is, akinek csak 8 általánosa végzettsége ? Simán lehet, ki lehet rá képezni és lehet profi lövész válik belőle.
Egy pár ismerősömmel aki sokáig kamionozott sokkal mélyebben tudtam beszélni az uniós vám eljárásról és tarifalasrol mint egy 2 diplomassal aki konkrétan ebből diplomázott nem minden a papír. :oops:
 
Böröndi mondta így a Hír tévén, amikor a 244 újoncról beszélt.
Amit mondanak és ami a tényleges valóság az nem biztos hogy fedi teljesen egymást.
Amúgy meg jókor hirdettek meg ezt is ugyanis pont kiesett a suliból sok frissen érettségizett akiket vagy nem vettek fel vagy nem tudta mihez kezdjen és így jelentkeztek mikor megláttak, hogy 727 :cool:
 
Elképesztő hogy nem emelik az illetményeket, mikor a Hódmezős jelentkezők létszáma jól megmutatta mi lenne célravezető.
Egyrészt HMV toborzás a héten volt. Most látják a számokat.
Másrészt a durva hogy már emeltek, csak nagyon alacsonyról indul.

Közkatona kezdő bér
2022. aug. 280.000
2022szept 400.000
2024 jan. 440.000

2023szept 737.000 csak a LYNX HMV. (Ez a mostani ezredesi bruttó)