Innentől ennek a vitának nincs értelme. Hozz forrást az állításaid alátámasztásra, én megtettem. Lásd alább:
Bonfini leírja, hogy Mátyásnak három lovassága volt, nehéz (cataphractus), könnyű (expeditus) és
egészen könnyű (expeditissimus equitatus) - utóbbi, amely a hadrenden kívül helyezkedett el, és portyázó, felderítő szerepet játszott, azonosítható a huszársággal.
Egy 1432-ből származó oklevélben található mondatrészlet:
"Contra huzerones et alias nonullus malefactores" - azaz "huszárok és más gonosztevők", valamint a szó délszláv etimológiai eredete, ahol a "gusar" kalózt, a "husar" rablót, zsiványt jelent szintén jelzik, hogy hadrenden kívüli portyázó, gyújtogató, rabló alakulatokról van szó.
Forrás: Kovács S. Tibor - Huszárfegyverek a 15-17. században, 48-49. oldal.
A 20. század közepétől pedig az ejtőernyő is a szabvány felszerelés része - a Bercsényi Huszárezrednek.
De, elveszett. Az összes olyan nomád népnél, amely felhagyott a nomád életmóddal. És éppen olyan gyorsan veszett el, amilyen sebességgel ez az életmódváltás bekövetkezett. Pontosabban hatékonyság tekintetében lesüllyedt kb. arra a szintre, mint amit a prériindiánok is képviseltek - és pl. Custerrel ők is fel tudták mosni a padlót. Egyszer.
Ha letelepült, akkor nem nomád. Ha letelepült, akkor szétszóródik, nagyjából azonos (csekély) népsűrűséggel a megművelhető földterületen. Földet túr, erdőt irt, falvakat, várakat épít, a lóra ekét akaszt, nem nyerget pakol. Az megmarad a szűk katonarétegnek. Az összlakosság legfeljebb 2-4 százaléka lesz katona. Egy része lovon, vastagon páncélozva (vagy ha Kínáról beszélünk, akkor harci kocsin), nagy része gyalogosan (akár íjászkén), néhányan meg lovon és íjjal - utóbbiak alkotják a legkevésbé fajsúlyos elemét a haderőnek.
Egy nomád népnél viszont
minden férfi katona. Az összlakosság jó 35-40 százaléka! Kölyökkorától haláláig, az év 365 napján! A sztyeppei nomád hamarabb tanul meg lovagolni, mint járni. Szó szerint belenő a hadviselésbe, mert a nemzetségek, a törzsek sokezres tömegekben vonulnak - folyamatos katonai koncentrációban, hajtják hatalmas állatcsordáikat a végtelen pusztán, dús legelők után járva. Folyamatosan készen kell állniuk a harcra, mert bármikor belefuthatnak egy rivális törzsbe, egy másik nomád népbe, és akkor villámgyorsan, fegyelmezetten, egységesen kell reagálniuk, különben elpusztulnak.
Dehogy! A nomádok, életmódjukból kifolyólag,
mindig össze voltak fogva, legalább törzsi szinten - másként nem maradhattak volna életben a sztyeppe vaskemény törvényei szerint. Jópár száz, vagy néhány ezer harcos mindig együtt kóborolt. A keleti szlávok évszázadokon át nem tudtak egy épkézláb államot sem összetákolni maguknak, mert a sztyeppéről rendre rájuk törő nomádok minduntalan leverték, kifosztották, elhurcolták őket - minél nagyobb koncentrációban voltak, annál nagyobb élvezettel. (Ezért is fonódott össze a szláv szó a slave-szolga jelentéssel.)
Emellett, a nomádok mindig kaphatóak voltak némi zsoldos melóra is, ha Bizánc fizetett a szolgálataikért, úgy is jó volt, ha a frankok, azt is örömmel vették. Ha nem akadt kedvező háború, összefogtak ők maguk portyázni, sőt, akár a vikingekkel is szövetkeztek, ha az kecsegtettet kellő haszonnal. A honszerző magyarok két-három emberöltőn át évről évre rablóportyákat vezettek, szerte Európába, hol idegen uralkodók megbízásából, hol a saját szakállukra és ezek sokszor csak egyes törzsek önálló vállalkozásai voltak. Később, a Magyarországra rendre betörő és komoly problémát jelentő besenyőket sem valami központi hatalom irányította, többnyire csak a saját kalandvágyuk. A nomád lovasíjász maga a veszély - a szkítáktól a tatárokig.
