Az #Embraer örömmel fogadja a Magyar Honvédség első csoportját a brazíliai Eugênio de Melo-i kiképzőhelyünkön. Az első ütemben 19 szakember, köztük technikusok és mérnökök vesznek részt a karbantartó képzésen és szereznek képesítést a Magyar Légierő által megvásárolt két KC-390 Millennium többcélú repülőgép támogatására. 2024-ben a Magyar Légierő pilótáit és további karbantartó csapatait is szívesen látjuk a dedikált tanfolyamokon
Ez a kép régi. A korábbi tervek szerint a 2. és 4. negyedévben (végén) érkeznek a gépek. Lassan az első felszállásról kellene már egy bejelentés, ha minden terv szerint halad...![]()
Embraer recebe equipe da Hungria para treinamento no KC-390 - Airway
A Hungria foi o segundo país no exterior a selecionar o KC-390 Millennium para equipar suas forças armadas, em dezembro de 2020, após Portugal.www.airway.com.br
Az ország a brazil katonai teherszállító harmadik ügyfele, és az elkövetkező hónapokban megkapja az elsőt a két repülőgép közül.
![]()
A NATO-nak, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének tagországa az idei évtől két repülőgépet kap . Közülük az első már a gyártás utolsó fázisában van, és hamarosan repülnie kell.
Az Embraernek jelenleg 40 megrendelése és vásárlási kötelezettsége van a C-390 Millenium számára. Brazíliába 19, Portugáliába öt, Magyarországra kettő, Hollandiába öt, Ausztriába négy, Csehországba kettő és Dél-Koreába három gép érkezik.
Jézus ereje!Az #Embraer örömmel fogadja a Magyar Honvédség első csoportját a brazíliai Eugênio de Melo-i kiképzőhelyünkön. Az első ütemben 19 szakember, köztük technikusok és mérnökök vesznek részt a karbantartó képzésen és szereznek képesítést a Magyar Légierő által megvásárolt két KC-390 Millennium többcélú repülőgép támogatására. 2024-ben a Magyar Légierő pilótáit és további karbantartó csapatait is szívesen látjuk a dedikált tanfolyamokon
Állítólag az első magyar gép első repülése...
![]()
KC-390 da Hungria realizou hoje seu primeiro voo
O Governo da Hungria e a Embraer assinaram em 17/11/20 o contrato para a aquisição de duas aeronaves de transportewww.defesaaereanaval.com.br
Már itt is fent van a hír:
![]()
Próbarepülésen az első magyar KC-390 katonai szállítórepülőgép
Február 8-án Brazíliában levegőbe emelkedett a Magyar Honvédség első Embraer KC-390 típusú katonai szállítórepülőgépe, ami a tervek szerint ez év folyamán érkezik Magyarországra. A világszerte egyre nagyobb érdeklődést kiváltó brazil repülőgéptípus használatával a Magyar Honvédség újabb...honvedelem.hu
Már itt is fent van a hír:
![]()
Próbarepülésen az első magyar KC-390 katonai szállítórepülőgép
Február 8-án Brazíliában levegőbe emelkedett a Magyar Honvédség első Embraer KC-390 típusú katonai szállítórepülőgépe, ami a tervek szerint ez év folyamán érkezik Magyarországra. A világszerte egyre nagyobb érdeklődést kiváltó brazil repülőgéptípus használatával a Magyar Honvédség újabb...honvedelem.hu
Látszik több ponton is:Az az önvédelmi rendszer egyik érzékelóje?
![]()
Ez NEM "drukkolás" kérdése, ugyanis senki sem fog ismeretlen katonai szállítógépet venni. A vevők ugyanis kipróbált, megbízható gépet akarnak, mely kritikus /háborús/ helyzetben is teszi a dolgát és még alkatrészt is lehet kapni hozzá... etc.
Új technikát nem szívesen vesznek. Emlékezz pl. a KC-46A "fejlesztésére", mikor a Boeing a Dreamliner vadiúj hajtóművét ajánlgatta, ám az USAF a B767-es már bevált /kevésbé takarékos/ hajtóművét választotta...
Magyarul: Kritikus /háborús/ helyzetben bolondbiztos gépre van szükség, nem tesztelésre és kísérletezésre...!!!
megérte ezekre ennyit várni mi?Mindig szivet melengető az ilyen sorokat visszaolvasni:
"Brazília fejlesztő országként 28 példányt rendelt a típusból (bár ezt végül 2022 februárjában 22 darabra csökkentették, de szó van a darabszám újbóli emeléséről is), Magyarországon (2 db) kívül Portugália és Hollandia 5-5 darabot igényelt a kiöregedő C-130 Hercules flotta leváltására, míg Ausztria 4 példányt, Dél-Korea pedig első körben 3 darabot rendelt.
Szándéknyilatkozatok is születtek a típusra, Argentína és Chile 6-6 darab, Kolumbia tucatnyi, míg Csehország két gépet venne, de más érdeklődők is feltűntek már.
Több nemzet partnerként is csatlakozott a programhoz, az argentin FADEA (Fábrica Argentina de Aviones), a cseh Aero Vodochody és a portugál OGMA is részt vesz majd a gyártásban."
https://htka.hu/2024/02/09/levegoben-az-elso-magyar-kc-390/
Az orrához legközelebb lévő a fülke alatti piros kockában az orrfutó előtt, az szerintem egy sima LED-es taxi light... szóval egy fényszóró.Látszik több ponton is:
![]()
Viszont a DIRCM-et nem sikerült elkapni a képekkel...ha van.
Az a farok alatt szokott lenni egy kis kupolában a DIRCM. A képeket elnézve lehet, hogy végül nem került rá...Látszik több ponton is:
![]()
Viszont a DIRCM-et nem sikerült elkapni a képekkel...ha van.
Az még vajon a Bird vagy inkább Elbit?Látszik több ponton is:
![]()
Viszont a DIRCM-et nem sikerült elkapni a képekkel...ha van.
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..