Energiagazdálkodás, energiabiztonság, villamosenergia-termelés

jaja, így kell terjeszteni e rémhírt, hogyne:
(csak zsarolgatott egy kicsit Bige László, bár nem csodálom hogy tele volt a töke, kapott rendesen basztatást a hatóságoktól minden fronton, mára jó sok ügyet megnyert a bíróságon)
Hogy zárná be? Most tolt végig egy nagyobb felújítást meg pár extrát.... (Tudom, egyetemi cimborám dolgozott ott a kivitelezésnél)
 

"Végre beköszönthet a nulla forintos rezsi időszaka, nem kell sokat várni​

A nyugat-magyarországi Bábolnán hivatalosan is bejegyezték az első hazai energiaközösséget, ami már csak egy lépésre van a teljes önellátástól.

Bemutatkozott Magyarország első, üzemszerű működésre képes és MEKH által hivatalosan is bejegyzett energiaközössége. Bábolnán útjára indult – a hazánkban egyedülálló, de világszerte is ritka kezdeményezés – célja, hogy a helyben megtermelt áramot helyben is fogyasszák el. A lakosság a hivatalos árnál drágábban adhatja el megtermelt feleslegét, míg a cégek olcsóbban vehetik azt meg.
...
Ezenfelül egy metángázos gázmotor is segít az energiatermelésben Bábolnán. Az ennek működtetéséhez szükséges gázmennyiséget saját kutjukból nyerik és a többletgáz felhasználásával fűtik az önkormányzat intézményeit és működik a főzőkonyha is.
...
Jelenleg az önkormányzat a társulás legnagyobb szereplője gázmotoros kiserőművével és naperőművei bevonásával. Nemsokára taggá válik
  • az IKR Agrár Kft. 340 kilowattos naperőművel,
  • az OSI Food Solutions Kft. nagyfogyasztóként,
  • illetve három magánszemély napelemmel és villamosenergia tárolóval.
A rendszert kiegészíti egy 200 kilowattos, akkumulátoros áramtároló egység és egy V2G busztöltő, amely képes az igénybevétel egyenetlenségeit kisimítani.
..."

https://www.economx.hu/magyar-gazdasag/energia-arak-energiakozosseg-magyarorszag-rezsi.799811.html
 
A Rosatom csak kivitelező, nem tervező is? Az alállomás nem tudom pontosan mit jelent, de 2x1200 MW atomerőműhöz gondolom elég egyértelmű a mérnökeinek hogy milyen trafók kellenek, vagy a legnagyobbakból hogy milyenek kellenek. Azokat úgyis le kell gyártani.
Azért itt keveredik két féle trafó. De jól mutatja hogy nem mennek flottul a dolgok
Erőművi részt tervezi a Rosatom, a kültér az megint más.
Külteret mi csináljuk, én konkrétan majd kábeles részt, az az alállomás amiről szó van megint egy más történet, mellesleg mire kulcsrakész az erőmű meg lesz az a trafó is (de még itt is van egy csavar a történetben, de ez már nem tartozik rátok)

Na bazz akkor találkozni fogunk vagy már találkoztunk is :)
 
Azért itt keveredik két féle trafó. De jól mutatja hogy nem mennek flottul a dolgok

Na bazz akkor találkozni fogunk vagy már találkoztunk is :)
Majd feltűnés nélkül jelezzetek egymásnak, pl:
  • köhögés helyett: HTKA
  • mennydörgés-villámlás
  • de a legjobb a titkos jel:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Vagy ez:
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Ez a Zoltán jelzés a legtitkosabb!
Utcán is jelezzünk, hogy felismerjük egymást. :)
(Bátrabbak ilyen buborékos ruhában is nyomhatják.)
Zoltán!

p.s.: holnap kiderül, PAKS2 azért nem halad, mert mindenki HTKA-s :D
 
Na bazz akkor találkozni fogunk vagy már találkoztunk is
Sajnos igen valószínű, hogy nem fogunk mivel nekem még nincs kamarai számom, a projektben meg olyan vehet csak részt (mavir meg rosatomos feltétel), tervezőnek majd a szakágvezetőm fog szerepelni :( lábjegyzetben leszek majd mint közreműködő tervező. Teams-es megbeszéléseken lehet már összefuthattunk.
 
  • Hűha
Reactions: Kim Philby
Ilyen kis szar? Azt hittem sokkal nagyobb. Na de legalább sokkal egyszerűbb szállítani mint gondoltam.

A jelenleg használt polgári energiatermelő reaktorok közül a VVER/PWR/nyomottvizes reaktorok tartálya jellemzően a legkisebb méretű azonos teljesítmény esetén.


800px-Gen_II_nuclear_reactor_vessels_sizes.svg.png



Viszont, az első körben rendkívül nagy nyomáson tartott víz miatt, ezen reaktortípus tartályának a legvastagabb a fala.
 
Kíncsi Fáncsi legyen a nevem...ha fekszenek keresztbe...
 
Az olajtranzit is meg fog és még mindig nem épül a Bar-Belgrád-Budapest (BBB, 3B, Balkán Hármas, Adria 2, nevezzük akárhogy) olajvezeték, hogy biztonságban legyünk a baráti horvátok minden kedvesdégétől...
Orbán dühös:

De megoldani nem akarja a problémát. Pedig csak egy új olajvezeték (pirossal) és egy montenegrói terminál kellene a saját és a szerbek problémájának megoldására:

olaj.jpg
Pedig tudják, hogy nem opció a horvát Adria vezeték!
 
https://www.portfolio.hu/gazdasag/2...an-at-magyarorszag-is-lepeskenyszerben-730967
"Az orosz-ukrán gáztranzit-megállapodás év végén lejár, Vladimir Putyin csütörtöki bejelentése szerint új szerződés nélkül. Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij, megerősítette, hogy Kijev nem hosszabbítja meg az orosz gázt szállító szerződést, míg közép-európai vezetők a gázellátás biztosításán dolgoznak. Az ügy megosztottságot kelt az EU-ban, amely 2027-ig tervezi felszámolni Moszkvával szembeni energiakitettségét."
 
https://www.portfolio.hu/gazdasag/2...l-de-engedmenyt-tett-a-gazfizeteseknel-730949
"Az Egyesült Államok mentességet adott a Gazprombankkal szembeni szankciók alól a gázfizetések tekintetében, jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter. A november 21-én bevezetett szankciók akadályozták az európai gázvásárlókat a fizetések teljesítésében. Magyarország és más érintett országok alternatív megoldást dolgoznának ki, miközben mentességet kértek az USA-tól. Paks II. esetében viszont továbbra sem engedélyezik a Gazprombankon keresztüli utalásokat."
 
Mi gázt rajtuk keresztül már nem kapunk. Tehat ez a gázcsapelzárás minket nem érint.
Az olajat még küldik. Amíg jön, addig mi semmit sem fogunk tenni.
A szlovákoknak vág húsba ez a gáz.
Nem jön valami átcímkézett ex orosz "azeri", az is már délről jön?

Akkor amúgy miért is toljuk őket pl. árammal, gázolajjal ha ennyire nyíltan ellenségesek velünk?!
 
Nem jön valami átcímkézett ex orosz "azeri", az is már délről jön?

Akkor amúgy miért is toljuk őket pl. árammal, gázolajjal ha ennyire nyíltan ellenségesek velünk?!
Minden gázmolekula délről jön hozzánk. Sőt, még rajtunk keresztül megy szlovák és ukrán irányba.
https://fgsz.hu/
Mondjuk amikor veszik az áramot tőlünk, akkor sokszor épp áramszünet van Kárpátalján... szóval egyből adják is tovább a románoknak, nehogy ki keljen fizetni a felhasználást.
(Egyébként az EU tömi őket pénzzel, így minek is keresnének gáztranzittal?)
 
Nem jön valami átcímkézett ex orosz "azeri", az is már délről jön?
Hozzánk minden azeri, török, orosz gáz már délről jön.
Korábban jött orosz gáz az osztrákoktól, ami oda Ukrajnán keresztül érkezett, de már az osztrákok is felmondták a szerződést az oroszokkal.
Ez az ukrán zárás a csehszlovákokat érinti sztem a legjobban.
Max. még a piaci árakat tolhatja fel, bár mivel már egy éve bejelentették az ukránok, sztem már bekalkulálta a piac.
Akkor amúgy miért is toljuk őket pl. árammal, gázolajjal ha ennyire nyíltan ellenségesek velünk?!
Mert egyoldaluan ki vagyunk szolgáltatva az olajjal. Az alternatív horvát útvonal kapacitása kisebb és a tranzitdíj magasabb mint az ukrán. Másrészt valszeg nincs annyi tengeri kikötői kapacitása sem a horvátoknak, hogy pótolják az ukrán vezeték kiesését.
 
Mert egyoldaluan ki vagyunk szolgáltatva az olajjal. Az alternatív horvát útvonal kapacitása kisebb és a tranzitdíj magasabb mint az ukrán. Másrészt valszeg nincs annyi tengeri kikötői kapacitása sem a horvátoknak, hogy pótolják az ukrán vezeték kiesését.
Viszont....

Csütörtök óta szünetel az orosz és kazah olaj áramlása Magyarországra, Szlovákiába, Csehországba és Németországba a Barátság-vezetéken keresztül. A leállás oka egy orosz szivattyúállomás műszaki problémája – közölte az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva a Reuters, amit a Portfolió összegzett.

A Mol Csoport arról tájékoztatta az Indexet, hogy információik szerint pár napon belül újraindulhat a szállítás. A leállás nem befolyásolja a régió ellátásbiztonságát:

a Mol Csoport finomítói teljes kapacitással gyártják az üzemanyagot, partnereink és kiskereskedelmi hálózatunk ellátása zavartalan, az érintett országokban pedig elegendő, a nemzetközi előírásoknak megfelelő mennyiségű stratégiai tartalék áll rendelkezésre.

 

[...]
Hol épülhetnének ilyen erőművek?

Egy előzetes szűrés után idén tavasztól nyárig két helyszínen végeztek kutatófúrásokat és felszíni, geofizikai méréseket: a Heves vármegyei Markaz és a borsodi Nagybarca-Sajóivánka-Vadna térségében. A laborvizsgálatok alapján akár mindkettő is alkalmas lehet.

Gázerőművekkel számolnak?


A rugalmasságuk miatt ezek létesítése lenne a realitás. Véleményem szerint sose késő, hogy e téren is pótoljuk a hiányosságainkat. Jól skálázható, nagy kapacitású gázerőműveket, azaz CCGT-ket fogunk építeni. 2028-ra készülhetnek el. Jórészt barnamezős beruházásokról beszélünk, ezek egyike a Mátrai Erőmű visontai telephelyén, egy másik pedig az egykori tiszaújvárosi hőerőmű területén épülhet fel.
[...]