[BIZTPOL] Afrika

A Kongói Demokratikus Köztársaságban az M23 nevű, Ruanda által támogatott tuszi lázadócsoport támadást indított az ország keleti felén, és elfoglalta a térség legnagyobb városát, az 1 milliós Gomát. A lakosok egy része menekül, a győztesek fosztogatnak, a helyi börtön lakóit szabadon engedték, szóval a szokásos Afrika. Mivel Kongóban gyakorlatilag a függetlenség 1960-as kikiáltása óta folyamatos polgárháború dúl, ez nem is lenne olyan érdekes.

Az viszont igen, hogy a kormány a város védelmére 400 főleg román zsoldost rendelt, csak mikor ezek meghallották a lázadók üzenetét, mely szerint, ha valamelyik a kezükbe kerül, azt elevenen elégetik, gyökeresen megváltozott a szerződésükhöz való viszonyuk: egységesen leadták a fegyvereiket a környéken állomásozó ENSZ csapatoknak, majd kereket oldottak. A lázadók meg bevonultak a tartományi székhelyre.

Szóval értjük, hogy Afrika, meg kis költségvetés, de kinek jutott ott eszébe pont románokat alkalmazni? És miből gondolták, hogy pont most nem fognak átállni? :)

Egyre megalázóbb hírek jönnek a Kongóban rekedt román zsoldosokról.

Az M23 lázadói ellen küldött 400 románnak csak a negyede tudott elmenekülni azok előretörésénél, 288-an fegyvertelenül volt kénytelenek megadni magukat. Ezeket az afrikaiak egyenként átvizsgálták, majd a lázadócsoport szóvivőjének gúnyolódása mellett felpakolták őket buszokra, és a ruandai (a lázadók nem hivatalos támogatója) főváros repülőterére szállították. Most itt várják a hazautat.

Bár a történelmük ismeretében ezt a hazautat ne kiabáljuk el, még van néhány órájuk átállni :)

Vajon amúgy kifizette őket a KDK, vagy késtek a fizetéseik? Akarnál-e fizetetlenül élve elégni, lefejeződni mindenféle afrikai belviszályok miatt?

Az épp összeomlani készülő Kongói kormánnyal amúgy stratégiai partnerek vagyunk, és már morcosan toppantottunk is!
Szijjártó Péter még kedd este adott ki egy közleményt, azzal a címmel, hogy: „Felszólítjuk a ruandaiakat, hogy vonják vissza csapataikat a Kongói Demokratikus Köztársaság területéről.”

Orbán Viktor például tavaly fogadta a KDK elnökét hivatalában és stratégiai együttműködési megállapodást kötött az afrikai ország képviselőjével
[…]
az M23 – Ruanda támogatásával – elfoglalhatta Gomát, a Kongói Demokratikus Köztársaság gyengeségét jelzi.

Jól megválasztott stratégai partnerség. Legalább annyira büszkeségre okot adó, mint a románok teljesítménye.

Amúgy mit gondoltok, Csádban a magyar expedíció mit csinálna hasonló helyzetben, hogy egy másik stratégiai projektet említsek? Utolsó töltényig harcolnának az idegen hadurakért és a mutyiért ami valószínűleg az egész mögött van, majd gránáttal a kezükben utolsó rohamra indulnának, ha a megadással simán hazajöhetnének a családjukhoz helyette?
 
Vajon amúgy kifizette őket a KDK, vagy késtek a fizetéseik? Akarnál-e fizetetlenül élve elégni, lefejeződni mindenféle afrikai belviszályok miatt?

Az épp összeomlani készülő Kongói kormánnyal amúgy stratégiai partnerek vagyunk, és már morcosan toppantottunk is!

Jól megválasztott stratégai partnerség. Legalább annyira büszkeségre okot adó, mint a románok teljesítménye.

Amúgy mit gondoltok, Csádban a magyar expedíció mit csinálna hasonló helyzetben, hogy egy másik stratégiai projektet említsek? Utolsó töltényig harcolnának az idegen hadurakért és a mutyiért ami valószínűleg az egész mögött van, majd gránáttal a kezükben utolsó rohamra indulnának, ha a megadással simán hazajöhetnének a családjukhoz helyette?
Én inkább hazajönnék, bár ki se mennék ha van választási lehetőségem. Sosem szabad a románokon való jogos élcelődést kihagyjuk, de ez most nem az. Teljesen igazuk volt.
 
A középkorban is ezért tűntek el a külföldi zsoldosok a hadseregekből. Túl sokszor derült ki, hogy nem akarnak meghalni a megbízóért.
 
Senki sem akar meghalni jellemzően, érthető okokból. Harcolni sokan hajlandóak egy nyerhető helyzetben, mikor 400-an vagytok, és helyi ellenállás hiányában bebukik két nap alatt egy milliós város, a az "ott bassza meg a kurva anyja" kategória!
 
"Gyakorlatilag háborúvá fajult egy évtizedek óta tartó, lokális konfliktus a Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) és Ruanda közt, miután az utóbbi ország által támogatott lázadók lerohanták az előbbi ország keleti határát, és el is foglaltak egy jelentős, nagyjából Budapesthez hasonló nagyságú lakossággal rendelkező tartományi központot. Az ENSZ Biztonsági tanácsa elítélte Ruandát és súlyos válságra figyelmeztetett"

Sok az ásványkincs arrafelé.

"Eközben a Reuters arról is beszámolt, hogy Goma és a ruandai Gisenyi városa közötti határátkelőhelyen a riporterei több tucat román zsoldost láttak, akiket korábban a KDK bérelt fel a védelmük megerősítésére. Most viszont azért lépték át a határt állításuk szerint, hogy hazatérjenek. A hírügynökség szerint a ruandai rendőrség szaglászkutyái átvizsgálták a csomagjaikat, majd a motozás és az okmányaik ellenőrzése után a román zsoldosok felszálltak a Ruanda fővárosa, Kigali felé tartó buszokra."

Vajon amúgy kifizette őket a KDK, vagy késtek a fizetéseik? Akarnál-e fizetetlenül élve elégni, lefejeződni mindenféle afrikai belviszályok miatt?

Az épp összeomlani készülő Kongói kormánnyal amúgy stratégiai partnerek vagyunk, és már morcosan toppantottunk is!

Jól megválasztott stratégai partnerség. Legalább annyira büszkeségre okot adó, mint a románok teljesítménye.

Amúgy mit gondoltok, Csádban a magyar expedíció mit csinálna hasonló helyzetben, hogy egy másik stratégiai projektet említsek? Utolsó töltényig harcolnának az idegen hadurakért és a mutyiért ami valószínűleg az egész mögött van, majd gránáttal a kezükben utolsó rohamra indulnának, ha a megadással simán hazajöhetnének a családjukhoz helyette?

Ezek zsoldosok voltak, nem pedig regulárisok, mint akiket mi küldenénk Csádba, vagy küldtünk Maliba.

Csak tippelem, hogy azért volt mindegyik román és nem nemzetközi összetételű csapat, mert a KDK egy román "üzeletemberrel/szervezővel" egyezett meg. Innentől pedig a KDK neki fizet és nem egyenként a zsoldosoknak, a zsoldosok meg tőle kapják a pénzt.

Arra egyébként kíváncsi lennék, hogy egyáltalán mire jók a zsoldosok, ha azt mondják, hogy "Majd szarok megdögleni itt Afrikában, amikor haza is mehetnék a családomhoz". Csak mert az alulfizetett helyi regulárisokra az a mondás, hogy ennyi pénzért szarnak megdögleni azért, hogy mások még gazdagabbak legyenek, inkább haza mennek a családjukhoz. Gondolom a KDK azért választott zsoldosokat, mert elhitették velük, hogy profik.

Mit mondtak nekik, hogy mi a feladat? Rendfenntartás? Arra rendőr kell. Elrettentés? De ha már itt tartunk, az a 288 miért fegyvertelenül adta meg magát? Azt hitték, hogy turista útra jöttek?

Ennek a komplett 400 fős csapatnak kellett, hogy legyen saját parancsnoki hierarchiája, ellátási rendszere. Ezeknek bizony kellett volna, hogy legyen visszavonulási terve is, hogy ha nagyon nagy gáz van, akkor merre és hogyan tudnak lelépni.
 
Nehogy majd a mi regulárisaink rosszabbul járjanak, Afrika elég turbulens helynek néz ki mostanában. A románok ha hazamehetnek tényleg sértetlenül, konkrétan igen szerencsések, nem sok értéke van arrafelé az életnek.
 
Egyre megalázóbb hírek jönnek a Kongóban rekedt román zsoldosokról.

Az M23 lázadói ellen küldött 400 románnak csak a negyede tudott elmenekülni azok előretörésénél, 288-an fegyvertelenül volt kénytelenek megadni magukat. Ezeket az afrikaiak egyenként átvizsgálták, majd a lázadócsoport szóvivőjének gúnyolódása mellett felpakolták őket buszokra, és a ruandai (a lázadók nem hivatalos támogatója) főváros repülőterére szállították. Most itt várják a hazautat.

Civil ruhában vannak, némelyik nem igazán katonakorú. Lehet, úgy tudták, biztonsági őrnek mennek.
 
Ezek zsoldosok voltak, nem pedig regulárisok, mint akiket mi küldenénk Csádba, vagy küldtünk Maliba.
Igen, és? (Széljegyzet: arról is megvan a véleményem az 1848-as 12 pont szellemének mai újraértelmezéséről)

Csak tippelem, hogy azért volt mindegyik román és nem nemzetközi összetételű csapat, mert a KDK egy román "üzeletemberrel/szervezővel" egyezett meg. Innentől pedig a KDK neki fizet és nem egyenként a zsoldosoknak, a zsoldosok meg tőle kapják a pénzt.
Akinek akár olcsóbb is lehet, ha nem jönnek haza...

Arra egyébként kíváncsi lennék, hogy egyáltalán mire jók a zsoldosok, ha azt mondják, hogy "Majd szarok megdögleni itt Afrikában, amikor haza is mehetnék a családomhoz". Csak mert az alulfizetett helyi regulárisokra az a mondás, hogy ennyi pénzért szarnak megdögleni azért, hogy mások még gazdagabbak legyenek, inkább haza mennek a családjukhoz. Gondolom a KDK azért választott zsoldosokat, mert elhitették velük, hogy profik.

Mit mondtak nekik, hogy mi a feladat? Rendfenntartás? Arra rendőr kell. Elrettentés? De ha már itt tartunk, az a 288 miért fegyvertelenül adta meg magát? Azt hitték, hogy turista útra jöttek?
Lehettek "különleges beavatkozók" kisebb rajtaütésekhez, stb. lefejezni az ellenfelet, kisebb táborokat, ellenálló sejteket felszámolni precíziós csapsokkal, jó felszereléssel és képzéssel, minden akciónál reális eséllyel a túlélésre, stb. Vagy hírszerzők, drón operátorok, stb. Olyan kisegítő csapatok amik nincsenek a helyi erőknél kellő mennyiségben?

Ez most nem olyan szituáció volt, túlerő, a hátország, kivonási lehetőség összeomlása, stb. Majd kiderül amúgy. Vagy nem.

Ennek a komplett 400 fős csapatnak kellett, hogy legyen saját parancsnoki hierarchiája, ellátási rendszere. Ezeknek bizony kellett volna, hogy legyen visszavonulási terve is, hogy ha nagyon nagy gáz van, akkor merre és hogyan tudnak lelépni.
Lehet, hogy ekkora mértékű, hirtelenségű összeomlással nem számoltak. Mondhatni "nem erre szerződtek le", hanem kisebb melóra.

Amúgy le is írtad, hogy miért lehettek fegyvertelenek is ott.
 
Ezek a beszrik 8000 dollárt kaptak havonta.Tegnap szijjas azt mondta el a kezekkel kongótol,címezve a ruandai erőknek.Talán magyar kalandorok is voltak ezek között?
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
  • Tetszik
  • Hűha
Reactions: fishbed and jani22
Senki nem sérült meg... :oops: