Valószínűleg nem lenne hatékony, cserébe kockázatos lenne egy hirtelen, nagy mozgósítás, de ez nem azt jelenti, hogy lehetetlen. Nem éri meg a jelenlegi helyzetben.
Semmi értelme kockáztatni, biztosra mennek:
Tudják, hogy a jelenlegi tendenciák mellett tovább bírják emberrel, mint az ukránok, és a végén pedig aki talpon marad, az majd úgy húzza a határokat, diktálja a feltételeket, ahogy akarja. Lásd: 1.VH
Ha nem lesz már elég önkéntes, majd akkor mozgósítanak annyi embert, amennyi éppen kell. Mivel ehhez az eszközhöz nem nyúltak 2022 óta, azért van bőven mozgástér...
Másik oldalról mi a terv? Kaparják a hordó alját, amíg lehet, hátha csoda történik közben? Embert ki küld?
Erre nem válasz, hogy dehát már 3 éve bírják. Az nem garantál semmit a jövőre nézve.
Hogyha:
- Több százezer orosz halott árán;
- A szárazföldi eszközök nagy részének elvesztésével;
- Észak-koreai, iráni hadianyaggal (szintén a hordó alján kaparászva
); - 650 ezer önkéntessel, akiknek csak a fizetése havi 4-5 Mrd USD -be kerül,
- A Fekete tenger elvesztésével, légifölény kivívása nélkül;
nem bírták 40 hónap alatt még a részben orosz ajkú területeket SEM elfoglalni,
Akkor:
- Hány millió katonát kellene behívni;
- Megfizetni;
- Felszerelni;
- Támogatásukhoz tüzérséget, harckocsikat, és egyéb haditechnikai eszközöket gyártani?
Úgy, hogy:
- Át tudják törni azt a védelmet, amit 40 hónapja nem tudnak;
- Át kellene kelni a Dnyeperen;
- El tudják foglalni a milliós nagyvárosokat, (legalább Harkiv, Odessza, Kijev, Dnyipro), és eddig csak Mariupolt sikerült.

Mindezt:
- Ellenséges környezetben, nyugat által támogatott, fizetett ukrán ellen.
- Egyre közelebb a NATO-hoz, egyre nagyobb ellenséges területen, távolabb az orosz területektől, megnyúló ellátási útvonalakkal.
- További elszigetelődés, szankciók mellett;
- Valószínűleg csökkenő olaj és gáz bevételekkel finanszírozva.
- A mozgósítás miatt több millió férfi munkaerő távozásával;
- A többszörösére ugró, "KÉNYSZER SOROZOTT" halott és sebesült miatt növekvő társadalmi ellenállással.
És a legfontosabb kérdés Putyin számára:
Mi van, ha így SEM adja meg magát az ukrán???

Ugyanis:
- Egy 600 ezer km2 területű, full ellenséges országot elfoglalni is nehéz, ahogy látjuk, még az orosz haderőnek SEM megy.
- De MEGSZÁLLVA tartani! Abba még az USA is belebukott Irakban, Afganisztánban is. A milliós városokban, hatalmas területeken nyugati támogatással végtelen ideig bírják a partizánok, viszont az orosz társadalom, lásd Afganisztáni vereség, nem fogja.
Tehát ezen az oldalon SINCS GARANCIA SEMMIRE...
Nem véletlen, hogy Putyin inkább fizet kevesebb katonát, nagyobb veszteségekkel, mint bevállalja ezt a kockázatot.
Mert még van pénze.
Aztán csak az orosz emberek maradnak.
De ott már ők döntenek.
Most ugyanis pénzért halnak a katonák Putyin seregében...
Aki pénzért kockáztatott, az már ott van. A többi pénzért sem áldozná életét.
Ez jelentős különbség a vezető szempontjából.
Hát ennek egy nagyon egyszerű oka van. Ha lekapcsolják a villanyt ukrajnában akkor valóban pár nap alatt összeomlana a hadsereg a logisztika hiánya miatt.
Azonban a lakosságnak se lenne se kaja, se víz, se fűtés, se üzemanyag a kocsikba, semmi amit civilizációnak hívunk.
Ekkor a lakosság nyilván megindulna oda ahol az életben maradásnak van esélye.
És képzeld el azt az hogy mondjuk Kievből elindul kb 1 millió ember nő és gyerek gyalog nyugatra (jusson eszedbe amikor a migrik a keletiből megindultak az autópályán)
Vajon hányan élnék túl azt a több száz kilométeres sétát? Hogy reagálna a világ közvéleménye a hullakkal borított autópályakra?
Vajon mennyi idő múlva indulnának meg a mentésükre konvojszámra nyugatról? És mit vinnének azok a konvojok?
Egy hadsereg, különösen egy évek óta Putyin ellen háborúzó haderő szinte teljesen független a polgári energetikai rendszerektől. A vezetési rendszerek, légvédelmi eszközök MINDEGYIKE önálló áram forrással rendelkezik. Minden szinten. A harcoló erők szintén aggregátorokkal el vannak a harcmezőn.
Az üzemanyag nyilván fontos, viszont annak szállítását már szinte lehetetlen megakadályozni, hisz a világ erősen támogatja az ukránt, saját forrásai is vannak, az orosz pedig képtelen lezárni a határokat, Pokrovszk külsőig jutott.

De még a polgári infrastruktúra is ellenálló a részben decentralizált, sok tartalék hálózatra épülve (kórházak, gyárak, kritikus rendszerek).
Tehát ez nem Putyin humanizmusa (hiszen negyedik éve bombáz civil célpontokat), hanem a valóság miatt van így.

Álom világban éltek, hitegetitek egymást a meseszerű csoda eljövetelével. Ezért mantrázzátok, hogy van még esély, azzal, hogy lehetne még fokozni az agressziót, a pusztítás mértékét. A magyarázat, hogy akkor miért nem: a szent életű, hősies vezető morális értékrendje.

A civileket megkímélő, jóságos (fehér, hetero, keresztény, de mindenekelőtt áldozat) Putyin mosdatása fontos, a láttatni kívánt "igazságos háború" megjelenítéséhez. Egy hamis kép kialakításához.
Putyin terrorja eddig is milliókat üldözött el, ezért nem hiteles, inkább frusztrált a víziód, hisz eddig sem vonult be a nyugat humanitárius okokból.

A fegyver, lőszer meg eddig is, ezután is be fog jutni.

