Nem lettek volna "kistesók".
És Putyin Bundestagban (németül!) mondott beszéde és számos későbbi gesztusa világosan jelezte, hogy össze akartak állni.
De ehhez mást kellett volna tenni, mint amit tettek.
A német-francia tengelynek fel kellett volna oszlatni a NATO-t, hazaküldeni az amerikaiakat, kiszorítani a briteket, és létrehozni a Párizs-Berlin-Varsó-Moszkva tengelyt. amire az egyesült Európát fel lehetett volna fűzni.
Varsó azért lett volna nagyon fontos, hogy végre megszűnjön a lengyelek német- és orosz utálata, és hogy az USA-nak ne legyen behatolási pontja ebbe a tengelybe.
De ehhez el kellett volna nyerni a lengyelek bizalmát.
Vagyis minden német/francia-orosz bizniszbe be kellett volna venni őket.
A maastricht-i egyezményt sokkal visszafogottabbra kellet volna tervezni (pl. Európai Bizottság, meg ideológiai rendszabályok nélkül), hogy később az oroszok is tudjanak csatlakozni.
Védelmi szinten pedig a NATO után létre kellett volna hozni valamilyen védelmi együttműködést (fórum, bizottság stb.), ami később a közép- és kelet-európaiakkal meg az oroszokkal kiegészülve egy új, NATO szintű szervezetté válik, csak az angolszászok nélkül.
A franciák és németek adták volna az ipart, a technológiát, az oroszok a nyersanyagot, az olcsó energiát, a hatalmas területeket, a munkaerőt, meg az amerikaival egyenrangú atomütőerőt, a lengyelek pedig a bizalmat (kényeztetni kellett volna őket).
Ehhez jött volna a franciák afrikai, és az oroszok belső-ázsiai befolyása.
Ez a formáció tényleg a seggébe rakott volna mindenkit, és ma az "Egységes Európa" Lisszabontól Vlagyivosztokig tarthatna.
De sajnos nem ez történt.
Nem csak a németek/franciák cseszték el, hanem az oroszok is - lengyel ügyben.
Az USA őrzi a pozícióit, Kína jön föl, ez európaiak (oroszostul) pedig szívnak, és ez így is marad min. 50-60 évig.
Köszi EU.
"...Az USA őrzi a pozícióit, Kína jön föl, ez európaiak (oroszostul) pedig szívnak, és ez így is marad min. 50-60 évig..."
Gyakorlatilag minden mondatoddal egyetértek. A külön idézettet picit másként gondolom.
De ez nem kritika, csak másként gondolás.
S itt az oroszokra gondolok.
Merthogy még tegnap, gépkikapcsolás után az jutott eszembe, hogy az oroszok nem feltétlenül fognak járni rosszabbul.
Nézzük a katonai következményeket: A jelenlegi háború vitán jelentős veszteségekkel jár, bármekkora is lesz az élőerő veszteségük
Aki megrokkant, meghalt, az már nem tér vissza a munkaerőpiacra. Valahol hiányozni fog.
A technikai veszteségek felemásak, hiszen bár kukázódik jelentős mennyiségű pl. páncélos-, repülőtechnika, ez egyrészt valahol veszteség, ami talán máshol, máskor hiányozni fog, de esély is végre egy észszerű lomtalanításra, illetve korszerűbbel, újabbal való pótlásra.
A haderő ráadásul átesett egy olyan tűzkeresztségen, tapasztalaton, fejlődésen, ami legalább 10 évig kitart (átadható), nemcsak szabályzat ízű tapasztalatban.
Ilyen, face to face tapasztalattal - ráadásul ekkora tömegben - mostanában rajtuk kívül senki nem rendelkezik.
Nem, még az USA sem.
Bár kivonás/kivonulás ismeretekben vitán felül ők a no.1
Európa ebben a tekintetben...(legyintés)...egy vicc.
A nukleáris elrettentő erő tekintetében (ha csak nem jön egy, a nukleáris fenyegetést semlegesítő technológiai, védelmi áttörés) szerintem évtizedekig az oroszok az első háromban/négyben lesznek.
Európa ebben a tekintetben...(legyintés)...egy vicc.
Gazdaság.
Hogy később hogyan fognak tudni a kis lélekszámú oroszok a kínaikkal és az indiaiakkal (milliárdnyi munkaerők) való gazdasági kapcsolatokból jól kijönni, az jó kérdés, de ez mondjuk minden más halmazra is igaz ebből a szempontból....(USA, más; 100 millió pluszos lélekszámú országok).
Energiaforrásaik, -hordozóik az oroszoknak bőségesen vannak, Mengyelejev-táblázat pipa, iparilag szinte mindenből képesek teljes önellátásra (azért ez is egy elég zárt, elit klub...), legfeljebb nem olyan fejletten/hatékonyan (pl. marhára idegesek lehetnek, hogy nem tudnak annyira gazdaságos, takarékos repülőgépeket gyártani, mint az élmenők; eddig sem nagyon izgatta őket, pedig ha valahol vannak nagy távolságok, akkor az Oroszország).
A lakosságuk jövője jelenleg kakukktojás, de lehet, hogy a mostani háború, civilizációs fenyegetettség egy kijózanító pofon lesz számukra és társadalmi tudatilag összeszedik magukat, a termékenységi rátájukat. (De amúgy erről fogalmam sincs, de szerintem senki másnak sem, a politika láthatólag sehol a világon nem tudja ezt a kérdést a kívánt eredményességgel manipulálni).
Európa...a saját lakosság drámai...nem; tragikus mértékű reprodukciós számokat produkál.
Az eredeti lakosság elkényelmesedett; nem is akar az ázsiai munkatempóval versenyre kelni.
A "pótlás" meg bárhonnan is jöjjön, minden lesz, csak nem versenyképes Ázsiával, Kínával.
Szóval Európa ebben a tekintetben is...(legyintés)...egy vicc.
Politikai elit minősége.
Ez nagyon esetleges. Roppant módon függ a kiválasztott/kiválasztódott felső vezetőktől, általuk hozott, válogatott,kiválasztott, kinevelt, kicserélődött politikai elittől, szakértői háttér csapatoktól.
Minden közelmúltbeli, jelenlegi jelentős (vagy nem jelentős) ország, birodalom élén láttunk már és jelenleg is látunk e tekintetben olyan minőségi hullámvasutakat, hogy pl. egy előző vagy jelenlegi minőségi politikai elitet minden további nélkül követhet egy olyan, ami pár év alatt lenullázza nem egy választásnyi éra, de évtizedek elért teljesítményeit: UvdL és a Távolsági Buszok...(Kati és a Kerek Perec... lám; így születnek a kitörölhetetlen együttes nevek...)
...most elolvastam az egyik dalszövegüket...khm...nem tudom nem betenni a rengeteg áthallás miatt a videót...
Na szóval Putyint is követheti egy Antiputyin, meg az összes többi korszakos politikust is, szóval ez megjósolhatatlan, de semmirevaló politikai elitet és hűbérláncolatát (no mg az általuk morálisan megrontott társadalmat...) nem könnyű lecserélni kellően rövid idő alatt, s az éppen a csúcs irányába törtető vetélytársak nem fogna megállni pihenni egy alaptáborban, hogy újra beérd őket).
Európa ebben a tekintetben is...(legyintés)...egy vicc.