A SAFE egy 150 mrd-os EU-s hitelprogram, direkt fegyverkezésre.
Ebből 8.000 mrd HUF, 20 mrd euro. Teljesen valószínűtlen, hogy ennyit kapnánk a teljes programból. Vagy bővítve lesz a program, vagy vmit én nem értek. (meghallgatom majd a sajt.táj.t)
Egyébként mondott hozzá Nagy Márton menetrendet. Már idén is lehet belőle zsé .Augusztusra megtudjuk, mire kapjuk pénzt.
Az EU SAFE hiteleszközt jóváhagyta a kormány – jelentette be Nagy Márton, hozzátéve, hogy 8 ezermilliárd forint hitel áll rendelkezésre a védelmi képességek fejlesztéséhez.
Ez azonban nem könnyíti meg a költségvetés finanszírozását, csak olcsóbbá teszi, így ha innen finanszírozzuk magunkat, akkor rengeteg pénzt tudunk megspórolni.
Hangsúlyozta, hogy Magyarország ezt nagyon komolyan veszi, szeretné a lehető legtöbbet lehívni belőle, mivel kevesebb devizakötvény-kibocsátásra lesz szükség mellette.
Augusztus végéig derül ki, hogy mennyit kapunk meg, a meglévő szerződések 2026–2027-re fognak aktivizálódni. Idén már előleget is le tudunk hívni jobb esetben. 2030-tól évente százmilliárdos nagyságrendű kamatmegtakarítást lehet vele elérni.
Egyébként ez olyan program, ahol Brüsszel celzottaan nem tud velünk kibaxni. Kozosen kell benyújtani minimum két országnak és alapesetben nem mehet csak EU-s vagy nagyrészt EU-ban és a britteknél gyártott fegyverekre. Talán a törököket még bevették.
Amit én a legsanszosabbnak tartok. Mistral közös beszerzés. Ezt már alá is írtuk Franciaországban, több országgal közösen. Skyranger. Itt is van 4-5 érintett állam, Papi simán átnyomja Brüsszelben. De kinézem belőle, hogy a LYNX verzióra az olaszokkal közösen, de akár a KF51-re is tud leakasztani zsét.
Mert igazából itt nem az országok lobbiznak pénzért, hanem az európai hadiipari cégek, az országok csak postás szerepet játszanak.
Ha Korea és az USA ki lesz zárva, jó esélyünk van a pénzekhez közvetetten.