Ebben - is - te messze jobban képben vagy, de engedtessék meg egy utólagos Sanda Gyanú (Jé! jut eszembe, ez volt a gúnyneve nálunk egy kisfőnöknőnek

.)
Be lehetett volna demokratizálni a Medvét, ha Bátor Jó Sir Robin merte volna...
Csakhogy nem merte, mert attól, hogy a Szovjetunió csődbe került, attól még a fegyveres erői gyakorlatilag ugyanazt a személyi, technikai potenciált, szervezeti felépítést, no meg elszántságot biztosították, mint pár évvel korábban.
Oké, hogy rendre egy-egy lépéssel le voltak maradva itt-ott a NATO-tól, de ez korábban is így volt.
A hadsereg hivatásos tagjaiban meg valószínűleg volt egy jó adag nosztalgia a Szovjetunióban megkapott megbecsültség, létbiztonság, büszkeség iránt.
Ebből mi lett!?
Létbizonytalanság, elmaradt illetmények, megvetés, mellőzöttség, széthullott saját világ. No meg gúny, lenézés a nyugat részéről.
Szerintem igen erős revans vágy dolgozott bennük, s elég lett volna egy hívószó, s a tisztek igen nagy része azonnal ment volna a szolgálati helyére, s szívbaj nélkül tekerte/nyomta volna az indítópultokon a mennyi is(?) töltet kezelőgombjait...
Már máshol írtam, én 1989 telén Nagykanizsán voltam sorkatona a Dózsa Györgyben.
A gyengélkedő ablakából láttam, ahogy rohant egy írnok
Havril András dandárparancsnokhoz az alakulótér tribünjére, hogy a Táborfalvára hadgyakorlatra indulást - percekre az indulás előtt - lefújták (a technika már be volt vagonírozva) pénzhiány* miatt!
A saját fülemmel halottam, ahogy ezt bejelentette.
Na én ekkor szedtem a sátorfámat és mentem négy hét eü. - otthonába eltöltendő - szabira és néztem a tévében a román forradalmat...
*A laktanyában ekkor már nem volt Ultra por - el tudod ezt képzelni
kiképzésileg!?
Az egész télre szánt szénmennyiséget már nem tudták beszerezni, már decemberben elfogyott, pl. a mi századunk a kiképzésre lezárt épületszárny körlet bútorait kezdte elégetni.
Majd '90 februárjában a dandárt gyakorlatilag szélnek eresztették, maroknyian maradtunk...
A tisztek körében valami elképesztő volt az elkeseredettség, a düh, a félelem.
Beszélgettek velünk...
A videón még ott vannak az egykori
Parancsnokaim is, akiken látszik, hogy kirúgták alóluk a széket.
Láthatólag még azt a ténykedést is csak mímelik a videón, amivel elfoglalták magukat, no meg egymást 1989-ben.
Azóta a laktanyát az akkor frissen felépült harcjárműjavító műhellyel, harckocsimosóval elbontották, most Interspar van a helyén...
A Google Térkép segítségével megtalálhatja a helyi vállalkozásokat, megtekintheti a térképet, és útvonaltervet készíthet.
www.google.hu
Az volt a szerencsém - a távoli Borsod lakójának - hogy a budapesti Irinyi Gépkocsiszín laktanyába (ami a minisztérium ellátó laktanyája volt)
sem soroztak be első időszakosokat (pedig az a csókos sorosok páholya volt), így - elvileg - gumiként véletlenül odakerülve adtam újra konyha stb. szolgálatot, amíg nem tudtam autót szerezni magamnak...
Aztán jött az augusztus(?) és leszerelték egy év után a "D" kategóriásokat, a hajukat fájlalókat, (konkrétan) a buziságot mímelőket(!).
Közben tünedeztek el azok a tisztek a laktanyából, akik nem csak dologkerülők voltak, hanem értettek is valamihez (az én ottani századparancsnokom pl. elment speditőrnek egy frissen alakuló nemzetközi szállítmányozási céghez, akit meg a helyére tettek...hagyjuk...).
Aztán jött az ősz, már arról beszélt mindenki az Aba utcában , hogy egy év lesz a sorkatonaság és soron kívül leszerelik az előző ősszel vonultakat a csókos laktanyákból.
Így mi már centit sem készítettünk...
De közbejött a taxisblokád, tehát a Parlament nem velünk volt elfoglalva.
Viszont kijött egyes tisztek alkalmassága, mert (zendüléstől félve) pisztolyt markolászva zsizsegtek a századoknál és kiküldték a platós(!) Uralokat, hogy szedjék össze a városban ragadt minisztériumi Ladákat. (Daru nélkül hogyan?)
Persze azok nem ragadtak kint, hanem a srácok otthon voltak, vagy a csajuknál.
Engem is hiába küldtek ki egy Barkas-szal, hogy szedjem össze őket...
...aztán a blokád véget ért, mi meg egy pár nap múlva leadtuk a felszerelésünket, este elmentünk egy krimóba a tisztjeinkkel/tiszthelyetteseinkkel, ahol együtt szinkronban piszkosul berúgtunk (ők mert idegileg teljesen kivoltak a bizonytalanságtól), aztán másnap reggel kisétáltunk a nagykapun.
Ezt csak azért írtam le, hogy lássátok, valahol benne voltam, érzékelni tudtam, hogy mit él át egy feleslegessé, teherré váló haderő, annak állománya az "utolsó" őrmestertől a minisztériumi altábornagyig.
Na most ez volt a mindenki által Nyugatot vágyó Magyarországon, két órányira Nickelfdorstól.
Mit élt át egy szovjet tiszt a minisztériumban, meg valahol az Ural hegységben!?
Tárt karokkal várták volna a bevonuló NATO-t!?