A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

579653767_1265509235604663_5577975507564375417_n.jpg

A honvédelmi miniszter a washingtoni, Trump-találkozó után a hirado.hu-nak nyilatkozva megerősítette: HIMARS rakétatüzérségi eszközök és rakéták beszerzéséről is tárgyalt a Pentagonban.

Egy 3-5 éves beszerzési periódusban lehet gondolkodni a beszerzést illetően – az amerikai kongresszusi felhatalmazás után.
...
Munkatársunk kérdésére, hogy 2023-ban, amikor arról szóltak a hírek, hogy az Egyesült Államoktól HIMARS rakétatüzérségi eszközöket vásárolunk, akkor a kiszivárgott információk szerint 20-24 tüzérségi eszközről, illetve 100 rakétáról volt szó, Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy reagált: ez nem a pontos szám, de a nagyságrendet tekintve körülbelül ennyiről lehet beszélni, ugyanakkor mindezek beszerzéséhez előzetes amerikai kongresszusi felhatalmazás kell.
...
Ami pedig a beszerzési költségeket illeti, arra a kérdésünkre, hogy összességében ez megközelítheti-e az 1200 milliárd forintot, vagy több is lehet, a miniszter azt mondta: ezt nem lehet pontosan még meghatározni, ez nagyon sok tényezőtől függ.
...
A korábbi demokrata adminisztráció elutasította azoknak a tervezett beszerzéseknek a teljesítését is, amelyeknél adott esetben már kifizetett megrendelés volt...

Ezek szerint a mennyiség sincs még konkretizálva? Mert hallunk már 2-4-6-8 db-ot sok rakétával! Hogy is van ez!?
 
  • Tetszik
Reactions: endre
Radarokban is jók, és mivel Krisss mondta, hogy a Himars kiegészítőivel egy Maróth hiba (ELM esetleg?) javítva lesz, lehet akár valami tüzérségi radar?

De elvileg most még csak az lett meg, hogy vehetünk cuccokat, a konkrétumokat még le kell tárgyalni, nem? jó ha választás előtt lesz belőle aláírás kb? Utána meg jön a Messiás és kukáz mindent....
Ilyet nem fog. Főleg hogy a védelmi minisztere is tárgyalt anno erről.
(és amúgyis marad a Dagi)
 
Ezek szerint a mennyiség sincs még konkretizálva? Mert hallunk már 2-4-6-8 db-ot sok rakétával! Hogy is van ez!?
Nagysegrendet tekintve 20-24, úgyhogy ezt a 2-6db felejtős.Sztem a rakéták száma nem pontos, mert indítónként hat az alsó hangon is 120-150.

Visuont a költségek érdekesek.
Az eddig ismert 700 millió dollár az 240 mrd HUF. Itt meg négyszer annyról beszélt a hírado.hu 1.200 mrd.

Egyébként
A.horvát rendelés 8 HIMARS 340 millió dollár (120 mrd HUF volt)

Norvégia 16-ot 580 millió dollárért, 200 mrd HUF.
 
Én mondtam, hogy még hagyd a fenébe.
Konkrétan ott vagyok, hogy hagyom a picsába mert ennyi változóval még szarni sem lehet, nemhogy videót csinálni
3,5 mrd Ft-ért budiülőkét nem kapsz? Mi van? Meg ezt hol hallottad?
Dollárban számolok, mert az ilyen üzleteknél a forint csak összezavar, mint ahogy látjuk most is. Mert amit említettek 1200 milliárd forint az mostani árfolyammal számolva 3,58 milliárd dollárra jön ki. A találkozó végi közlemény viszont 700 millió dolláros megrendelést ír amibe állítólag Bobo szerint Gripen fegyverzet és AMRAAM is benne van.

Az eredeti 2023-as rendelésünk 735 millió dollárra szólt, szóval vagy azt újítjuk meg vagy valaki valamit kurvára félremagyaráz mert nem értem
 
De ki??? Van forrás?
A beszerzési költségekkel kapcsolatban a közmédia azon kérdésére, hogy összességében ez megközelítheti-e az 1200 milliárd forintot, vagy több is lehet, a miniszter azt mondta: ezt még nem lehet pontosan meghatározni, nagyon sok tényezőtől függ. Bele kell számolni majd az eszközbeszerzés konkrét beszerzési árán túl az ehhez kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztéseket, kiképzési, toborzási és más költségeket. Tehát ez nagyon komplex rendszer, és nagyon komplex beszerzés is lesz, az árfolyamtól, időtől, szállítási határidőtől is függ majd egy ilyen összeg - mondta a honvédelmi miniszter.

Vagy pedig több tételben rendelünk, mást nem tudok
 
Sztem az a megfejtés, hogy volt egy évekkel ezelőtt benyújtott igény HIMARSra. Ott leírtuk, miböl, mennyit kértünk, azt jegeltél az amcsik, mert rosszfiúk voltunk. Most a kormány is azt kommunikálja, hogy ezt a régi igényt élesítjük Trumpnál, aki leokézta, ez a 700 millió dollár. Ez van most a hivatalos amcsi dokumentumokban is.

És ezen felül van a többi cucc, amiről egyeztetünk. Ez a kb. maradék 2,8 mrd dollár.
 
És mik is vannak benne a maradék 2,8 ban?
 
Remeljuk. Most drukkolok hogy a te logikad nyerjen, ne az en minden szarista hozzaallasom.
De ha nekem lesz igazam akkor nem fogok orulni kurvara nem…
 
Sztem az a megfejtés, hogy volt egy évekkel ezelőtt benyújtott igény HIMARSra. Ott leírtuk, miböl, mennyit kértünk, azt jegeltél az amcsik, mert rosszfiúk voltunk. Most a kormány is azt kommunikálja, hogy ezt a régi igényt élesítjük Trumpnál, aki leokézta, ez a 700 millió dollár. Ez van most a hivatalos amcsi dokumentumokban is.

És ezen felül van a többi cucc, amiről egyeztetünk. Ez a kb. maradék 2,8 mrd dollár.
Jó lenne ha ezt kibogoznák kicsit, hogy mit ügyeztek ami esetleg keresztbekúrja a fejlesztési időszàmvetést meg a pénzügyi előzetes tervezéseket..

Eddig ami konkrét szám volt és tutira elhangzott az a 700 millió dollár.

@nyugger neked van mèg valamid?
 
  • Tetszik
Reactions: endre and nyugger
Jó lenne ha ezt kibogoznák kicsit, hogy mit ügyeztek ami esetleg keresztbekúrja a fejlesztési időszàmvetést meg a pénzügyi előzetes tervezéseket..

Eddig ami konkrét szám volt és tutira elhangzott az a 700 millió dollár.

@nyugger neked van mèg valamid?
Sztem a többi dolog nincs olyan fázisban, hogy idén bármi legyen belőle. Csak kihasználták a magyar napokat Washingtonban és feltettek pár opciót az asztalra.

1 kivétel, de az sztem vmi műholdas kommunikációhoz tartozó üzlet lesz. Vagy az X-en vagy a LinkedIn olvastam, de most persze nem találom, hogy a 4iG jövő héten beszámol a washingtoni tárgyalasainak egy eredményéről és vmi konkrét üzlet is lesz