Magyarország ipara

Erre ne fogadj azért. Az ellenzék minden propagandáját sem kell megenni. Mi vállalatunk a nyár vége óta eléggé felpörgött és a benti hírek szerint ez jövőre is így marad. Írtam már hogy egy angliai gyár leállítása után hozzánk hozzák át a termelést, gépeket, stb. Mostani gyári pletykák szerint, németeknél is lesz gyárbezárás és az ottani munkákat és felszerelést is hazánkba hozzák. Mondjuk a mi cégünk alapvetően Szombathelyre. Azonban más német vállalatokról is hallani felénk, hogy itt keresgélnek befektetésre való területet, mondjuk ahol munkaerő is lenne még.
Úgy gondolom ez az év már stagnálás volt, kis emelkedéssel a végére. Jövőre erőteljesebb ipari adatok várhatók. Meglátjuk majd persze...
Biztos.
Az én munkahelyem csődbe megy, így biztos csak én látom másképen. A tied is, enyém is egy elemes minta. Közben már 9,5 millióan sem vagyunk.
De ezek sem azt mondják hogy juj de jó lesz:
allamadossag-dsm-741887.png

gdpq3-783976.jpg
 
  • Szomorú
Reactions: blitzkrieg
Az nem jani területe, ha arról lett olvna szó, akkor mak marcit kellet volna vinnie
" Lázár János építési és közlekedési miniszter a pénteken, Szolnokon tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a MÁV bevásárolja magát a Dunakeszi Járműjavítóba."

Ebből gondoltam, hogy lehet hozzá valami köze.
 
Igen, csak ennél bonyolultabb ez a dolog, mert Dunakeszi csak alválalkozó a projekt felelőse a Ganz-Mavag zrt volt vagy még most is az ezt nem tudom...
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed and Kávé
Végre indul a cellagyártás is.
A vállalat már 1000 főt foglalkoztat Debrecenben, de jövő év elején, a cellagyártás indításához a létszámot másfélszeresére, 1500 főre növelik.
ISO 14001 tanúsítvány is megvan.
 
https://www.portfolio.hu/gazdasag/2...gyar-elelmiszeripar-be-lehet-ezt-hozni-803910
"Az élelmiszeripar előtt álló kihívások és lehetőségek kerültek fókuszba a siófoki szakmai fórumon, ahol a támogatási programok, a beruházások és a versenyképesség növelésének kérdései mellett a kereskedelmet érintő árrésstop hatásait is megvitatták. A Portfolio Agrárszektor 2025 Konferencián bemutatott előadások és kerekasztal-beszélgetések rávilágítottak arra, hogy a pályázati források új korszakot nyithatnak a hazai élelmiszeriparban, miközben a fogyasztói szokások változása, a csomagolási trendek és a fenntarthatósági szempontok egyaránt meghatározzák az ágazat jövőjét."
 
Na még egy kör ezen. Eközben üzenet a magyar vállalkozásoknak:

A magyar vállalkozásoknak nincs vissza nem térítendő támogatás... (nem mintha többnyire nagyon jó lett volna a felhasználás hatékonysága)

Nincs itt semmi látnivaló.
A magyar vállalkozások "meg vannak segítve" az Európa rekorder hitelkamattal, adókkal, tranzakciós illetékkel, energia árakkal (nem lakossági), a kiszámíthatatlan, sokszor visszamenőleges hatályú törvényekkel, szabályokkal!
Több tízmilliárdos beruházásokat, fejlesztéseket, csak papíron létező, bármikor visszavonható milliárdos támogatásokat kellett lehúzniuk a klotyón, mert egy felelős cégvezető, ilyen környezetben nem adósítja el magát, vagy a céget, ahol dolgozik!
És ez van a civil életben is. Az emberünk elkezdi az önrészből a gazdasága fejlesztését, a házán az energetikai beruházást...., és hosszú évekre eladósítja magát piaci kamatra, az utófinanszírozásos támogatás meghitelezésére! És hogy mikor juthat hozzá a támogatáshoz, amire a beruházást alapozza, az teljesen kiszámíthatatlan!
 
Direkt a kínaiaik elleni kibaxásra van. Ha amcsi vagy német cég csknálja senkit nem zavar. Ráadásul a gyakorlatban Nyugat-Európa sokszor így müködik, csak nem vendégmunkások, hanem állampolgárságot kapott arabok, afrikaiak tolják a sor mellett.
Igazából csak annyit akarnak, hogy ha már itt a gyár, akkor helyi munkaerőt alkalmazzanak. Emlékeztetőül volt itt egy

OFF
Munkaerő honnét lesz ezekhez az új gyárakhoz? Ázsiából?
ON
Ha utazol pl.: Budapesten, egyre több a színes. De ahogy hallottam Debrecen és Nyíregyháza is hasonló.

Biztos.
Az én munkahelyem csődbe megy, így biztos csak én látom másképen. A tied is, enyém is egy elemes minta. Közben már 9,5 millióan sem vagyunk.
De ezek sem azt mondják hogy juj de jó lesz:
allamadossag-dsm-741887.png

gdpq3-783976.jpg
0% ipari növekedésre a 11%-os minimálbér és 7%-os garantált bérminimum növekedése biztos nem fogja felrúgni a csillagok közé az inflációt, illetve elbocsájtásokat okozni. Egyszerűen Nagy Márton nem tud tévedni. Mi lenne, ha ezt a bérnövekedést mondjuk úgy oldották volna meg, hogy csökkentik a béreket terhelő adókat, ha már úgyis világelső ÁFA-nk van...
 
A béreket terhelő adók itthon nem magasak. Ráadásul ezer kedvezmény van, amivel sokan 0% SZJA-t fizetnek.

Az Áfa pont nem terheli a béreket, fogyasztási adó. Ezzel kompenzálják az alacsony SZJA-t.

De igazából 2% Áfaemelés volt (most az alapvető élelmiszerekre bevezetett 5% Áfát hagyjuk).
Cserében kedvezmények nélkül a fizetésed 2/3adát hazaviszed, míg 2010 előtt a fizetésed 2/3-dát elvonták adó és járulékformában.
 
Nem teljesen pontos az az állítás, hogy Magyarországon alacsonyak a béreket terhelő adók. Az SZJA valóban 15%, de a nemzetközi összehasonlítás (OECD) nem az SZJA-kulcsot nézi, hanem a teljes terhelést (SZJA + munkavállalói járulék + munkáltatói teher). Ezt hívják tax wedge-nek, és ez mutatja meg, mennyi marad a bérből összességében.

A legfrissebb OECD-adat szerint Magyarországon a tax wedge 41,2% 2023–2024-ben, míg az OECD-átlag 34,9%. Ezzel Magyarország a 11. legmagasabb elvonású ország az OECD-ben.

Konkrét számokkal:

Magyarország
  • Bruttó mediánbér: ~562 300 Ft
  • Munkáltató teljes költsége (szuperbruttó): ~635 000 Ft
  • A dolgozónál marad: ~371 000 Ft
Vagyis a szuperbruttóból 58% marad a dolgozónál, 42% az állami elvonás.

Összehasonlításként:
Ausztria
  • Bruttó medián: ~€3 800–4 000
  • Hasonló adóék mellett a nettó ~€2 200–2 400 (kb. 900–960 ezer Ft)
És itt jön be a lényeges különbség a vásárlóerőnél:

ÁFA / fogyasztási adók:
  • Magyarország: 27% általános ÁFA — EU-rekord, az alapvető termékek döntő többsége ezen adózik.
  • Ausztria: 20% általános, 10% csökkentett kulcs (élelmiszer, gyógyszer, lakhatás stb.)
  • Németország: 19% általános, 7% csökkentett kulcs (élelmiszer, könyv, tömegközlekedés stb.)
Nyugat-Európában tehát a mindennapi kiadások nem a magas kulccsal adóznak, sokszor 7–10%, bizonyos termékeknél akár 0%.

+ az utolsó mondatod meg azért vicces, mert jelenleg a magyar átlagbérek az EU átlag felét sem éri el, miközben a boltokban meg vagy megegyező vagy a nyugatot meghaladó árak vannak. De nem baj, milyen jó, hogy nem annak kell már örülni, hogy jönnek a jó minőségű élelmiszerek és boltok az országba, hanem jön az orosz Basket Plus, ami raklapon bassza eléd az ismeretlen valamiket.
 
Brüsszelben újra szembeköpték magukat.

A magyar CATL állami támogatását nem hagyták jóvá, így akadályozva a gyár építését, kapacitásainak, folyamatainak szélesítését, míg a spanyol CATL gyár építését 115 mrd HUF Uniós pénzzel támogatják.

A támogatás különösen abban az összefüggésben pikáns, hogy az EU éppen most készül roppant szigorral lecsapni a kínai befektetőkre – legalábbis az asztalán fekvő jogszabálytervezet szerint.

https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2025/12/catl-debrecen-eu-spanyol-projekt-tamogatas

Természetesen a hazai hasznos hülyék továbbra fúrják a beruházást. Aztán tátott szájjal sétálhatnak majd a faxerdőben, miért nincs gazdasági növekedés, ami támogathatná a reálbéremelkedést.

Eközben a brüsszeli elvtársaik ugyanezen cég útját Nyugaton és nem itt a periférián ösztönzik. Így maradhat a Nyugat Nyugat, mi pedig periféria tele-tele a Nyugatot kiszolgáló hasznos hülyékkel.
 
"Apró" különbség, hogy a spanyol üzem közös vállalat egy Eu autógyártóval.
 
  • Tetszik
Reactions: Veér Ispán
Ha utazol pl.: Budapesten, egyre több a színes. De ahogy hallottam Debrecen és Nyíregyháza is hasonló.
Nem tudok magyarul ételt rendelni a belvárosban a munkahelyem környékén... Bemegyek egy vendéglátóhelyre, és magyarul csak a bankkártya terminál tud, ami azt kérdezi, hogy hány % borravalót adok a kiszolgálás nélküli üzletben...

Persze ez csak Brüsszel ügynökeit zavarja, akiket zavar a gazdasági növekedés, aminek ez a jele.