Közlekedés (infrastruktúra, vasút, autó-motor, elektromos járművek, ...)

Nem hiába mondják, a hatalom akkor nyer végleg, ha a paraszt már nem azért lázad, ami a saját érdeke, hanem ami a gazdagéknak jó.
Itt élünk egy 500 milliós szövetségben, aminek a legszegényebb országa is gazdagabb, mint az 1mrdos kínai piacból 800 millió ember, csak az egyszeri munkás ma már nem azért lázad, főleg nem nálunk, mint a dédapja. A zsellér vagy segédmunkás dédapja, aki ma a középosztály alja lenne, hanem azért hogy tartsuk meg a kínai piacot, mert akkor a gyáros és a bankár haszna nem csökken. Az, hogy emiatt a totális nyomorban élő lakosság nem tudja megvenni az autót, meg a terméket, így végülis kína megint ledömpingeli az utolsó európai ipari cégeket is. Hát kit zavar az ugye?
De csak itt csak most, csak neked. A kínai gyarmatosításhoz képest a hírhedt belga az emberi jogok mekkájának számított. Ez vár rád is, meg az unokáidra is.
Nah, várjál! Ha kínai termék olcsóbb a hazai piacon és olcsóbban veszed a BYD-t, mint a német autót, akkor ki zsákmányol ki kit, ha a kínait Unión kívül tartjuk??

Nekünk nem mindegy, hogy az a gyár, ahol dolgozunk kínai vagy német tulajdonú?? A fizu számít, hogy a profit melyik irányba távozik nem irreleváns?? Persze jobb lenne ha itthon maradna, de ilyen autógyár nincs, ha lenne az meg pfúj NER!

Ahol dolgozol európai gyár, ugyanúgy él a kínai piacból és ha elvágod a kapcsolatot, kevesebb megrendelése lesz, kevesebb melósra lesz szükség, aztán jópárat kitesz az utcára.
Kell szabályozás szó se róla, de a kapcsolatok megszűntetése zsákutca és Európa fog nagyobbat szopni, nem Kína.

Totális.nyomorban élő lakosság
Azért ne szédítsük egymást. Péntektől vasárnapig kerülök minden bevásárlóközpontot, mert a dugókat meg a tömegnyomort nem.bírom.

Nemtom, milyen volt a kínai gyarmarltosítás, keveset hallottam róla. Merre voltak a gyarmataik??
Én dolgoztam sokat némettel, keveset kínaival. De ez utóbbival nem az elnyomás, hanem a másik tisztelete az ami beugrik. Megköszönték a munkámat, megvendégeltek, kaptam kínai szuvenírt, ennél jobban sose zsákmányoljanak ki.
 
Nekünk nem mindegy, hogy az a gyár, ahol dolgozunk kínai vagy német tulajdonú?? A fizu számít, hogy a profit melyik irányba távozik nem irreleváns??

A németekkel egy politikai-gazdasági unióban vagyunk. Ha ők jól járnak, akkor mi is. Másrészt a német gyárak hosszú távra terveznek, magyar alvállalkozásokat építenek ki, beszállnak az oktatásba is.
 
A németekkel egy politikai-gazdasági unióban vagyunk. Ha ők jól járnak, akkor mi is.

Mert ki vagyunk szolgáltatva nekik igen. De el ne magyarázd, hogy jól járunk azzal, hogy lenyúlták a magyar piacot, a kiskereskedelem jó részét, vagy itt terpeszkedik a Telekomtól kezdve a csaló "befektetési tanácsadó" MLM-es cégig egy csomó német vállalat, illetve miért jó az, hogy ezek németek és nem mások. Persze tudom, sokakban van egy ilyen gyarmati odaadás a németek iránt ma is. Ráadásul a németek nem kreatívak, bár szorgalmasak és precízek. Ezért nincs pl. német "tech cég" (jó, egész Európában sincs sok, max. balti startupok, amiket aztán felvásárolnak az amerikaiak), leszámítva az SAP-t. De az is egy ilyen őskövület, az internet előtti időkben gyökerezik.

És nem, semmi gyakorlati előnyünk nem származik abból, ha az unión belülre viszik ki a pénzt és nem kívülre. Viszont emiatt jogot formálnak rá, hogy mindenbe beleugassanak, kioktassanak.

Másrészt a német gyárak hosszú távra terveznek, magyar alvállalkozásokat építenek ki, beszállnak az oktatásba is.

Kína is "beszállt volna az oktatásba", ha nem akadályozzák meg egy jó kis hisztikampánnyal. :rolleyes:
 
Nemtom, milyen volt a kínai gyarmarltosítás, keveset hallottam róla. Merre voltak a gyarmataik??
Én dolgoztam sokat némettel, keveset kínaival. De ez utóbbival nem az elnyomás, hanem a másik tisztelete az ami beugrik. Megköszönték a munkámat, megvendégeltek, kaptam kínai szuvenírt, ennél jobban sose zsákmányoljanak ki.
Éppen Afrikában veszik át szép lassan az országokat és ott nincs fair trade, meg emberi jogok a munkásokkal szemben.
 
  • Tetszik
Reactions: Redgreg
Miközben Mo.-n a menetidő egyre hosszabb, addig a szomszédban:
%C3%B6bb-fahren-erstmals-250-km-h-im-regul%C3%A4ren-personenverkehr-v0-1066ydely77g1.jpeg
 
A kínaiak is levágják az afrikaiak kezét-lábát, ha nem teljesítik a beszolgáltatási kvótát?
Nem, egyszerűen lenyúlják a nyersanyagot, és hagyják éhen halni. Mert meg se adják neki az esélyt. Az csak egy nem is ember benszülött.
Persze ha majd a kínai kormány jól megvámolja ezeket válaszul azért, hogy az EU kereskedelmi háborúba akar kezdeni Kínával, akkor majd kevesebbet vesznek.
Na és? Jelenleg, ha nem a cégek profitját néznéd, hanem csak tized annyira a sajátod, és a többi nem vállalkozójét mint a dédapáink, akkor egy bolgár gyári munkás élne kb úgy mint egy kínai gazdag. De mivel nem ezt nézed, így most nagyon sajnálod, hogy a népautó vezetője nem tud még két magángépet venni.
hogy vellanyautókban a kínaiak kissé elhúztak mellettük. Meg akksigyártásban is ugye.
Hát, erről megoszlanak a vélemények. Mindenesetre beszédes, hogy azt azért nem akarja se az aksigyár,se az autógyár válalni, hogy innen akár egy csavart is vegyen. Mert akkor kiderülne, hogy a nagy BYD Aston Marti árban hozza a klasszik daciánál is meo bukott szemetet.
Akkor megnyugodtam, jó az irány.
Hát jah, véletlenül se vegyük észre, hogy változik a világ. Werbőczy hármas könyvhöz ne menjünk vissza?
Nah, várjál! Ha kínai termék olcsóbb a hazai piacon és olcsóbban veszed a BYD-t, mint a német autót, akkor ki zsákmányol ki kit, ha a kínait Unión kívül tartjuk??
A gyárvezetés téged, mert büszkén vered a melled arra, hogy középosztálybeli vagy, miközben 100 éve ezzel zsellér se lettél volna. De mivel így nincs pénzed autóra, így azért lázadsz azért, hogy legyen kici occó kínai, meg a céged termékét vegye meg a kínai. Véletlenül sem azért, hogy kapj annyi pénzt, hogy te vedd meg.
Nekünk nem mindegy, hogy az a gyár, ahol dolgozunk kínai vagy német tulajdonú?? A fizu számít, hogy a profit melyik irányba távozik nem irreleváns??
Nem, mert a kínai ide hozza csenget, te meg éhen dögölhetsz, a német meg felvesz téged. Csak tudod, ha nem játszódott volna le ugyanez minden egyes iparágban, akkor még azt mondanám, hogy persze ezt nem veszed észre, mert nem figyeled mi történt afrikában. De így...
Tudod, mint mindig. A kínai állam szépen ide hozza a kici occó kínait, ami amúgy úgy szar ahogy van, de olcsó. Olcsó, mert a kínai állam dotálja, egy olyan országban, ahol ha a patyomkin részeket otthagyod még mindig munkajogok nélkül egy tál rízsért, minden környezetvédelmi megfontolást leszarva dolgoztat. Aztán amikor az európai cégek tönkre mennek, akkor már nem ezeröccáz lesz a kis cipőcske, hanem negyvenezer, csak már nem lesz ellenfél. Te meg mehetsz oroszlán elől futni. Csak amíg ez afrikában nem életszínvonal esés, itt nekünk az lesz.
Ahol dolgozol európai gyár, ugyanúgy él a kínai piacból és ha elvágod a kapcsolatot, kevesebb megrendelése lesz, kevesebb melósra lesz szükség, aztán jópárat kitesz az utcára.
Ha viszont kifizeti az embereit, akkor megveszi az európai terméket, és mégis lesz munkája.
Azért ne szédítsük egymást. Péntektől vasárnapig kerülök minden bevásárlóközpontot, mert a dugókat meg a tömegnyomort nem.bírom.
Hát na, tudjátok az emberekben van egy fura passzió az éhenhalás ellen. De na, ezzel ne is foglalkozzunk. Csak ugye ma egy német felső középosztálybeli a Käiserreichban maximum szakmunkás lenne, nálunk meg az OMM segédmunkás színvonalát hozza. De tudod az akkor a nyomor volt.
De ez utóbbival nem az elnyomás, hanem a másik tisztelete az ami beugrik.
Hát én viszont nem keveset dolgozom velük is. Bár a koreszok azért majdnem annyira utálják őket mint a japókat. De nekem az ugrik be róluk, hogy nem ember nekik aki nem kínai.
Kína is "beszállt volna az oktatásba", ha nem akadályozzák meg egy jó kis hisztikampánnyal
Jah annyi pénzért, amiből a teljes magyar oktatás helyre rakható lenne. De ha mondjuk a jelenleg is bőven top kategóriás SZTE, vagy ELTE megkapná, akkor felzárkózna a top 10hez. De valamiért neked is az a fixációd, hogy ne a magyart fizessük, hanem a kínait. Azt a kínait, ami így 5-6 ezer évvel a betüírás feltalálása után is a képírást nyomja. Mer az mer.
 
"Átadják az első utat, amit kínaiak építettek, máris óriási a balhé: három évet csúsztak a határidővel, eltiltották őket a közbeszerzésektől – nem is bánják Erdélyben
Jó ideig ez marad az egyetlen kínai út, mivel a távol-keleti ország cégeit eltiltották a nagy infrastrukturális beruházásokra kiírt tenderektől."


 
  • Tetszik
Reactions: Sunlight56 and fip7
"A Magyar Vagon a szlovén vasúttársaságnak gyárthat vasúti szerelvényeket, miután hétfőn aláírták az erről szóló szerződést a szomszédos ország fővárosában, Ljubljanában – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel."
 
"A Magyar Vagon a szlovén vasúttársaságnak gyárthat vasúti szerelvényeket, miután hétfőn aláírták az erről szóló szerződést a szomszédos ország fővárosában, Ljubljanában – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel."
A MÁV-nak is gyárthatnának már...
 
Éppen Afrikában veszik át szép lassan az országokat és ott nincs fair trade, meg emberi jogok a munkásokkal szemben.
Ne fárasszál!

Éppen minden afrikai ország rugdalja ki a nyugat báb kormányait és a nyugati cégeket, annyira fair trade van ott.

Szal ne ájtatos manózzunk. A kínaiak xar gyarmatosítók szemben mással. Senkivel szemben sincsenek naív elképzeléseim. A kínaiak és a nyugat-európaiak is mind szépen hazatalicskázzák a pénzük, ha balfasz vagy gyenge vagy, kirabolnak. Ha okosabb vagy, hasznot is húzhatsz belőlük, de csak akkor, ha nekik is megmarad a hasznuk.

1 különbség van. A kínaiak sokkal kevésbé pofáznak bele, mit csinálsz otthon. Míg a Nyugatiak előírják, hogy legyél jó ember, kiket fogadj be, milyen mentális betegségre legyél büszke stb...
 
...
Hát jah, véletlenül se vegyük észre, hogy változik a világ. Werbőczy hármas könyvhöz ne menjünk vissza?

...
Uhh; nagyon beindultál igazságkinyilatkoztatásban, életmód stb. tanácsadásban.
...de azért kérlek ne feledd, attól, hogy akár sok területén is az életnek élenjáró a tudásod, az alkalmazott tudásod, s akár szorgalmadnak és ezeknek is köszönhetően is tudsz számos esetben optimális(isabb) döntéseket hozni, mint az egyéb pór, az nem feltétlen jelenti azt, hogy majd mindenben is járatosabb/okosabb vagy, mint e kies fórum többi halandója.
(Ma három igazgató próbálta a formaegyeztető játék szintű kihívást; visszacsomagolni a hordozható ultrahang készüléket a dobozba, végül feladták, maradtam én, aki meg logisztikai területen dolgozik.
Nincs itt semmi baj; én nem tudok intézményt igazgatni, nekik meg nem mennek a gyakorlatias feladatok)

Werbőczy hármas könyve. Kedvenc tananyagom volt annak idején, kösz hogy felhoztad, (tényleg) örömmel frissítettem fel a régen tanultakat.

Visszatérve az alkalmazott technológiákra.
Sajnos nem tudok az élet minden területén árnyaltan/naprakészen gondolkodni - én sem, meghozom a magam szelektív döntéseit:
A topik témájánál maradva.
Elektromos e-Golffal és szintén elektromos meghajtású Ducatoval (is) dolgozom, meg AdBlue-s Opellal. A saját T-GDI-s DCT-s (így rendeltem), viszont nem kértem érintőképernyőt, s elektromos kéziféket.
Tehát talán korszerűbb autóparkot alkalmazok, mint sajnos tud az átlag.
De mégis; bár előre felkészülök az ismeretlen útvonalakból, de nekem még van annyi sütnivalóm, hogy vidékiként pl. Budapesten - ha végül nagyon muszáj - lapozós térképet veszek elő, s értetlenül nézem a dugóban körülöttem online navigációval araszolókat, hogy a fene nagy kor-szerűségükben ők akkor mit keresnek körülöttem?:eek:
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
Mecsoda kamazlányok! Meóznék ott másodállásban!
.....

Az Audi az F1ben....
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed and gafzhu
Mecsoda kamazlányok! Meóznék ott másodállásban!
.....

Az Audi az F1ben....
Azt már megszoktam, hogy kábítószert, és gyémántot alulöltözött lányokkal, nőkkel csomagoltatnak, de Kamazt?
Kilopja a féltengelyt........?
Úgy is tank lesz, ha összerakja.
 
  • Imádom
Reactions: arcas