Nem tom kik voltak, de valami magyar urbexesek sztem.Rá gonolsz ?
![]()
Nem tom kik voltak, de valami magyar urbexesek sztem.Rá gonolsz ?
![]()
Csak kiszedte a BTR-eket is, ezt is kiszedheti, hogy menyni és hogyér.Inkább maradjon a zebráknál és Lölőnél. Az való neki.
Felkerült Bob-Böröndi rendszeres èves bizottsági meghallgatásának leirata az ogy. honlapjára.
Néhány érdekesség.
Először is a meghallgatást, ahol élesben lehet kérdezni a minisztert és a vezérkari főnököt, az ellenzék már a szokott módon kihagyta. Ez elég igénytelen dolog. Felvenni a bizottsági tagsági pénzt, de bejárni nem megy, még a legfontosabb éves bizottsági ülésre sem.
Szal 6 fideszes és egy MH képviselő, Novák Előd vett részt.
Ukrajna
Az ukrán erők 40 százalékos feltöltöttséggel harcolnak, szemben az oroszokkal,
amelyek legalább 70 százalékos feltöltöttséggel vannak, ahol a védelemipari
kapacitások jelenleg, ha nem is végtelennek, de a következő évekre stabilan
fenntarthatónak tűnnek, az emberutánpótlás stabilan fenntartható, a politikai
rendszer erős támogatottságot élvez akár a háború folytatására is. Mindez nem
mondható el az ukrán félről. Tehát nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy katonai
értelemben ezt a háborút elvesztette Ukrajna.
Légierő, Balti misszió
A magyar légierő negyedik alkalommal, négy hónapon keresztül négy
Gripen, valamint az azt támogató rendszerek és személyzet Litvániába telepítésével 22
éles riasztást hajtott végre, 87 gyakorlóriasztás mellett. Több mint 400 repült órával
öregbítette a magyar légierő hírnevét, demonstrálta azt, hogy a NATO megbízható
szövetségese vagyunk. A magukat nagyon fenyegetve érzett balti államok teljes légterét,
a partnerállamokkal együtt, Magyarország biztosította ez alatt az időszak alatt. Ez egy
rendkívül komoly teljesítmény, és még egyszer köszönöm az abban résztvevőknek.
Tettük ezt úgy, hogy ezen közben mind Szlovákia, mind Szlovénia, mind pedig Horvátország légtérrendészeti feladatait is a magyar légierő magyar bázissal látja el
folyamatosan és sikeresen.
Tervek
kidolgoztuk és elfogadtuk a honvédség új, hosszú
távú tervét, amely 2034-ig - a magyar gazdasági vezetés, a kormány által számunkra
biztosított forráspályával számolva - felrajzolja a Magyar Honvédség jövőképét, és
elhelyezi benne azokat az új képességeket, amelyeket a következőkben nagyrészt az
orosz-ukrán háború és más konfliktusok, valamint a technológiai fejlődés
figyelembevételével építünk, legyen az rakétatüzérség, akár további radarrendszerek, a
drónképesség kiépítése. Ezek szerepelnek a hosszú távú tervben, közel 90 fejlesztési
program 380 projektje áll ebben az anyagban.
Létszâm
ennek a ciklusnak a különböző toborzókampányai hatására a
Magyar Honvédségben rendszeresített olyan beosztásokban, amelyek használhatók,
azaz költségvetési fedezet is van rájuk, 90 százalékos feltöltöttséget tudtunk elérni.(ez gondolom a 737-es emelt beugró bérrel kiemelt egységekre vonatkozik. Viszont itt akkor nem nagy a fluktuáció vagy gyorsan pótolható)
Köszönhető ez a különböző toborzókampányainknak, amelyekből az egyik és
legfontosabb az „Embert a vasra!”, amelynek az a logikája, hogy az újonnan beérkező
eszközök mellé kifejezetten a mai modern fiatalságból toborzunk speciális feladatra
katonákat, akiket egy speciális és a feladat komplexitásához illő, kiemelt illetménnyel
is ellátunk. Ez érintett most már nagyon sok professzionális alakulatot
Hódmezővásárhely, Tata, Budapest, Székesfehérvár helységekben. Tehát megyünk
körbe az országban, és egyre több helyen igyekszünk ezt a rendszert sikerre vinni.
Laktanyák
A nyolcvanas évek óta Magyarországon
nem építettek laktanyát, sőt, ha jól emlékszem ’76 óta. Mi erre az útra léptünk, és
megindult a szolnoki különleges műveleti laktanya építése. Nem tervek, nem álmok,
konkrétan Szolnokon laktanya épül, méghozzá egy egészen magas színvonalú,
nemzetközi értelemben is példaértékű nagyberuházás, amelynek hamarosan
bokrétaünnepe is lesz már, és napokon, heteken belül át fogjuk tudni venni a XXI.
századi színvonalú szolnoki helikopterbázist. Ez azért fontos, mert a teljes
helikopterflottánk megújult, a H 145-ös és H225-ös helikopterek teljes számban
Magyarországon vannak és szolgálatot teljesítenek. Alap elvárás, hogy mind a
karbantartásuk, mind a tárolásuk magas színvonalon megoldott legyen.
Államtitkár úr segítségével meghatároztunk és kidolgoztunk egy infrastruktúra-
fejlesztési programot. Ez 1000 milliárd forintos nagyságrendű, amit a következő tíz
évben tervezünk végrehajtani. (tipp minimum 500 mrd erre fog menni a 6.000mrd-os SAFEból ) Az infrastruktúra fejlesztésén nagyon sokat kell még
dolgoznunk, e tekintetben is terhes az örökségünk. Önök is láthatják, ahogy az
országban járnak-kelnek, hogy bizony sok elhanyagolt, nem használt vagy rosszul használt laktanya és egyéb katonai intézmény van még. Ezeknek a megfelelő
hasznosítása is egy fontos feladat, és a Magyar Honvédség infrastruktúra-helyzetének
javítása is nagyon sok feladatot hordoz még magában.
Nem mindegy? Nulla a harcértéke...Kub bol meg maradt itthon nem? Vagy azt az egyet is sajnálták amit átadtak?
Erről nem feltétlen vagyok meggyőződve. Ha az indító nicns teljesen leharcolva, akkor lehet, hogy viszonylag egyszerűen lehet belőle frankensam-et csinálni...Nem mindegy? Nulla a harcértéke...
Milyen rakétával?Erről nem feltétlen vagyok meggyőződve. Ha az indító nicns teljesen leharcolva, akkor lehet, hogy viszonylag egyszerűen lehet belőle frankensam-et csinálni...
Sea Sparrow és Sidewinder elméletileg a menő, de gyakorlatilag bármi rámehet.Milyen rakétával?
nekünk nincs ilyen, ami olcsón/raktáron volt az már Ukrajnába ment.Sea Sparrow és Sidewinder elméletileg a menő, de gyakorlatilag bármi rámehet.
leválasztanám a kérdést a NASAMsról és az új beszerzésekről.nekünk nincs ilyen, ami olcsón/raktáron volt az már Ukrajnába ment.
Nagyon nem éri meg ez a barkácsolás: sok idő pénz és energiával lenne egy gagyi (egy célcsatornás) megoldásunk. Akkor már inkább vegyünk több AMRAAM-ot meg további NASAMS indítókat vagy komplett ütegeket.
Úgy féléve hallottam olyan pletykát, hogy szeretnék bővíteni a NASAMS-ek számát, mert nagyon kevés a 6 üteg ekkora országnak. Ez részben SAFE-ből megtehető: az indító és a FDC központ norvég termék. A radar meg a rakéta amerikai - ez utóbbi kettőre vonatkozóan nyilatkozta Bobo novemberben, hogy vennénk ilyeneket az USA-tól.
Radart venni tőlük csak akkor van értelme, ha valamiért nem jó a SAFE-elhető európai radarok valamelyike. Tekintve, hogy az EU-ban számos jó nevű radaros cég van komplett repertuárral, így valószínűleg csak a NASAMS-hez kellhet kifejezetten amerikai radar.
Vagy meglévő ütegekhez szeretnének egy nagyobb teljesítményű radart (GhostEye) vagy újabb ütegek vannak betervezve a SAFE-be és ahhoz kellenek az újabb amerikai radarok. Tavaszra kiderül.
Semmi előnye nem lenne az egésznek: nem éri meg rákölteni egy fillért se. Alkatrész sincs már az indítókhoz: oroszok nem adnak, ami volt a nemzetközi piacon az is már mind Ukrajnában van.leválasztanám a kérdést a NASAMsról és az új beszerzésekről.
Nekem gyanúm, hogy a barkácsolás kérdéskörét megoldották már az ukránok, és használható, egyszerű - és egy mobil kilövőállás azért nem rossz dolog, még a korlátaival együtt.
De felrakátk rá a sidewindert is, lehet, hogy IRSI-t is - ott már nem gond a célcsatorna sem - és ha esetleg sikerült nekik az MARAAM felrakása is, akkor jackpot.
És ha lehet róla Amraam-ot, és mondjuk 100k EURból megáll a egész darabja?Semmi előnye nem lenne az egésznek: nem éri meg rákölteni egy fillért se. Alkatrész sincs már az indítókhoz: oroszok nem adnak, ami volt a nemzetközi piacon az is már mind Ukrajnában van.
Nincsenek hozzá rakétáink és már másnak sincs Sparrow és társai: ami volt az ment a szomszédba.
Sidewinder indítható NASAM-ből is - legalábbis a X verzió.
KUB-ot el kell felejteni! Adjunk túl rajta ha valakinek kell még egyáltalán....

Varjal te a kub-rol akarsz inditani amraam-ot?És ha lehet róla Amraam-ot, és mondjuk 100k EURból megáll a egész darabja?
Normál esetben egyetértenék veled teljesen, de... most nem![]()
Csak egy kicsit..Varjal te a kub-rol akarsz inditani amraam-ot?

Azt meg a NASAMSből is kilőjjük barkács nélkül.És ha lehet róla Amraam-ot, és mondjuk 100k EURból megáll a egész darabja?
Normál esetben egyetértenék veled teljesen, de... most nem![]()


Tudom, hogy hol tartanak meg miket csinálnak. Pár évtizede mindenki dolgozik a dolgon, de a fizikát még nem sikerült kicselezniük.Nem lenne hülyeség a lézeres légvédelem szerintem, ha megnézed a topicját, akkor látod, hogy ez már valóság nem pedig távoli jövő, az izraeliek ez év végére rendszerbe is állítják a Rafael fejlesztésű Iron-Beam-et.
Már párszor leírtam.Keresd meg a youtube csatornán, azokat az illetéktelen behatolókat, akik mindenféle rotty objektumba bemennek filmet forgatni és hősködni. Van egy viedójuk valami inkurrencia lerakatból is, oda is bementek simán, pedig kamerák és őrség volt, ráadásul nappal. Simán ki is jöttek. Na, azok a bohócok forgattak ott, ha megtalálod a videót, ott sok mindent láthatsz, ami még itthon van, igaz szerintem rotty állapotban, mindenféle cucc. persze ha még ott a videó és nem vetették le az illetékesek. Én pár hónapja láttam, ha jól emlékszem.

Azt meg a NASAMSből is kilőjjük barkács nélkül.
A gomhoz akarod varrni a kabátot
Az egész ukrán sztori onnét indult, hogy ukárnoknál halomban állt a BUK indító (többnyire nem is KUB) ÉS radar, nyugati raktárakban meg a SPARROW. A lengyelek kísérleti jelleggel még évekkel korábban összeintegrálták a kettőlt, szóval volt erről egy kész tudás.
Fejleszteni sem kellett, csak megvalósítani: minden adott volt hozzá. Egyébként mostanra SPARROW is elfogyott szóval nem nagyon hallani ezekről a barkács rendszerekről.
Nálunk se rakéta nincs, indítókat is megette lassan a rozsda, alkatrész (tehát a jövője) nulla, tudás sincs róla nekünk hogyan kéne összeintegrálni ezeket a de facto nem létező dolgokat. AMRAAMot meg nem integrálsz sehova a Raytheon nélkül - egy 50-60 éves rozsdás szarra nincs is értelme!
Minek nyomatsz olyan fejlesztést aminek semmilyen eleme nem áll rendelkezésre?!?
Ha már nagyon kreatívkodni akarunk, akkor T-72 vagy más láncos alvázra rá lehetne tenni a NASAMS indítót miután ráfabrikálunk egy horgos emelőt. Ettől valamivel mobilabb lenne és a gyártó sem nagyon pattogna valszeg a garancia miatt, mert magát az indítót nem érintené. Kérdéses mennyire van ennek érelme, haszna, de ez megugorható lehet.
A KUB barkácsolás meg sokhűhó semmiért!

Tudom. De mindenkinek lehet egy fétise0% esely.

Egyébként ebben de facto tévedsz.Kub az AMRAAM rakétával pont a legnagyobb hátrányátol szabadulna meg,az 1 csatornás célravezetéstől.Hisz az AMRAAM ARH,nem igényel alávilágitást.de facto nem létező dolgokat. AMRAAMot meg nem integrálsz sehova a Raytheon nélkül - egy 50-60 éves rozsdás szarra nincs is értelme!
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..