[BIZTPOL] Amerikai Egyesült Államok, Kanada

Az USA stratégiai érdekei semmit nem változtak. Aki nagy és nem USA, az versenytárs, tehát le kell metszeni. Ruszki, Európa, Kína. Az első kettő megy most egy lépésben.
Az EU a versenytárs, ahogyan Trump is említette, az unió azért jött létre szerinte, hogy ellensúlyozzák az amerikai befolyást, ezért próbálják gyengíteni a "szövetségesüket" a meglévő eszközeikkel. Emiatt agitál az EU politikusai ellen, támogatja az EU szkeptikus államokat (Például hazánk, mi ebben most nagyon jók vagyunk) (keleteurópai országok leválasztása). Ez szerintem egyértelmű és igazán elgondolkodtató, hogy az Európai Unió minden rossza, hülyesége és a popkultúrális téveszmék mellett milyen jelentősége is van és ez miért az európai országokat befolyásolni akarókat zavar a legjobban.
 
Nem, az EU nem azért jött létre, hogy ellensúlyozzák az amerikai befolyást, hanem gazdasági okokból (eredetileg). Ehhez nyilván társultak a korábban még tiszteletben tartott alapvető emberi értékek, de ennyi.

Az EU politikusai elleni agitálás kb. színhát; az EU politikusai gyakorlatilag USA payrollon vannak (teoretikus vagy valós szinten), kifejezetten az USA geopolitikai érdekeit szolgálják ki. Ez a folyamat egyébként már az EU létrejötte előtt elkezdődött, ahogyan az Európa/ruszkik közé éket verés (gazdaságilag) is visszanyúlik a 60-as évekbe. A NATO ugye "amcsik bent, németek lent, ruszkik kint" elv volt; a Barátság és tsai már akkortól szúrták az USA szemét, pláne a későbbiekben felmerülő lehetőség a ruszkik Európába integrálására, ami teljesen átírta volna az USA geopolitikai helyzetét.

Az EU azonban elk.rta, kibújt a szög a zsákból, így a korábban is különutasnak számtó de Gaulle (illetve utána még rendre előkerülő) vízió a Lisszabontól Vlagyivosztokig tartó Eurázsiai Unióról ment a levesbe.
Az USÁnak abszolút szüksége van egy kiszolgáltatott Európára felvevőpiacként és "tettestársként", hogy legalizálja az USA birodalmi bűnöket (amit az MINDIG készségesen megtesz).
Erős Európát nem akar, kontrollált pincsikutyát igen.
Ez történik most, kis látszat-b.szogatással, miközben az elit amerika f.rk.n csüng.

Egyelőre úgy tűnik, hogy a fansziákat is sikerült véééégre "megtéríteni", a 60 éves szétválasztós/leválasztós terv meg sikerült: egy alapvetően neutrális, megbízható üzleti partnerről sikerült leválasztani Európát, miközben folyik befelé az amerikai fegyver és sikerült teljesen megingatni az EURÓ tartalékvaluta szerepét/európai bankrendszert.
 
Szerintem nem akarták lelőni, nekem az egész bűzlött már akkor is.
Ne baxxál ki velem, fülön lőtték!!! A Trump mögött állók közül ketten vagy hárman meghaltak.
Ukrajnát pedig a fontos dolgokkal továbbra is támogatja (remélem nem gondolod, hogy 30 Abrams váltotta volna meg a világot, nem pedig a felderítés/starlink és társai?).
Ukrajnát bármikor le tudja állítani, az oroszokat nem. Csak annyira támogatja az ukránokat, hogy Putyin leüljön aláírni a fegyverszünetet. De ez a Trump támogatás nagyon más mint Bidené. Volt pár nap Zelenszkijnek figyelmeztetésként, amikor minden infót lekapcsoltak nekik.

Ma is az Unió arra vesz fel hitelt, hogy Ukrajna a korábbi amcsi kölcsönt visszafizesse. Abból nem lesz sok új fegyver, meg lőszer. Új amcsi hitelről már szó sincs.
 
  • Tetszik
Reactions: vata and Nber
Az "EU/NATO" úgy értelmeztem, hogy EU vagyis a NATO, de most utánanéztem, hogy pontosan hogyan használjuk a perjelt és igen félreértettem, mivel gondolom itt "és/vagy" szerűen volt alkalmazva. Az internetes szemantika finom jelentései rejtettek előlem :(.

Nekem eléggé csupán kampányfogásnak tűnik ez az "elitsöprés" vagy csak az utóbbi időben a Trump adminisztrációból előjött a belső neokonzervatív.
Ukrajnát most is finanszírozza és fegyverzi az Egyesült Államok, de ez gondolom csak nyomásgyakorlásra használják Oroszország ellen, hogy kössenek békét és végre lehessen kitermelni a ritkaföldfémeket.
Sztem ott lóxart sem akarnak kitermelni, max vmi pénzt kiszedni, Ez az ukrán ritkaföldfémkincs valszeg csak parasztvakítás volt a MAGAnak, akik hagyták volna veszni az ukránokat, így Trump elmagyarázta, miért kell kis csontot dobni nekik.

Trump-Vance-Rubio-Bessent nagyon nem neokohn, Teljesen új irányt visz.
A külpol is sokat fordult, szinte mindent borított. Persze afgán kivonulást nem akart Ukrajnában művelni, arra rosszul rezonálna a hazai közvélemény. Megszégyenülés lenne. De a hangsúlyt nem Oroszország legyőzésére tette, hanem a kiegyezésre.

Azért, hogy utána leváltsa az európai elitet, visszaszerezze Amerikát. Középtől, és Déltől, Grönlandostul. És közben rombolja a kínai gazdasági emelkedés ütemét, felsrófolja a kínai fegyverkezés árát és még időben új status quot kössön vele. De ez már Vance első ciklusának végefelé lehet.

Otthon is nagy változás van. A techcégek mindig a demeknek nyaltak, most ott állnak Trump kögött, kukázva a woke lázadást, amit anno nyomtak.Lesz a Nezflix ismmég Patrióta. :cool:
 
  • Tetszik
Reactions: Nber and gergo55
Ne baxxál ki velem, fülön lőtték!!! A Trump mögött állók közül ketten vagy hárman meghaltak.

Ukrajnát bármikor le tudja állítani, az oroszokat nem. Csak annyira támogatja az ukránokat, hogy Putyin leüljön aláírni a fegyverszünetet. De ez a Trump támogatás nagyon más mint Bidené. Volt pár nap Zelenszkijnek figyelmeztetésként, amikor minden infót lekapcsoltak nekik.

Ma is az Unió arra vesz fel hitelt, hogy Ukrajna a korábbi amcsi kölcsönt visszafizesse. Abból nem lesz sok új fegyver, meg lőszer. Új amcsi hitelről már szó sincs.
Szerintem meg Kennedyt le akarták lőni, eredmény ismert.
 
Szerintem az Arsenal shipnek abszolút van értelme, sőt. Különösen most. Viszont pont úgy van értelme, hogy a méretet csökkentsék, sőt a szárazföldi megfelelőiknek megjelenése is eléggé adja magát.
Haja, a mi kormányunk is szereti Trumpot utánozni, mit fogunk gyártani?
 
  • Tetszik
Reactions: 2ndt
USA betiltja külföldön gyártott drónok importját. Bye, bye DJI!

Nemzetbiztonsági az indoklás, bár valszeg ez is iparpolitika...
 
USA betiltja külföldön gyártott drónok importját. Bye, bye DJI!

Nemzetbiztonsági az indoklás, bár valszeg ez is iparpolitika...
Én úgy tudom hogy gyakorlatilag 0 (civil) drón fejlesztés megy az USAban mert agyon van szabályozva az egész terület.
 
  • Tetszik
Reactions: Aladeen
Én úgy tudom hogy gyakorlatilag 0 (civil) drón fejlesztés megy az USAban mert agyon van szabályozva az egész terület.
Attól még betilthatják. Trumpék nem nagyon foglalkoznak azzal hogy mennyire észszerűek az intézkedéseik...
Szarrá vámolták pl. a kávét pedig az USA-nak zéró saját kávétermelése van. Aztán kezdtek lázongani a népek hogy baromi drága lett meg lassan hiánycikk akkor vettek vissza belőle...
 
Én úgy tudom hogy gyakorlatilag 0 (civil) drón fejlesztés megy az USAban mert agyon van szabályozva az egész terület.
Az állami szektorból már rég kitiltottak a kínai drónokat, ott amcsi cégek vannak csak.

Az ipari, mezőgaudasági drónoknál is 80%-ról 20% alá vitték a kínai drónok arámyát. Amcsi cégek uralják.

A lakosságit viszint tényleg szinte 100%-osan uraltak a kínaiak. Nem bírták az amerikaiak az árversenyt. Itt most a tiltással együtt a szabályozást is változtatták. Egyszerűbb lesz amcsi modeltt a piacra dobni és adókedvezmény is lesz rá.
Viszont ehhez kell 1-2 év. Tuti kell egy pufferidőszak, ha új kínai termék nem léphet be az amcsi piacra, legalább a régi már engedélyezettek 1-2 év alatt kifuthassanak, amíg más nem lép a helyükre.
 
Viszont ehhez kell 1-2 év. Tuti kell egy pufferidőszak, ha új kínai termék nem léphet be az amcsi piacra, legalább a régi már engedélyezettek 1-2 év alatt kifuthassanak, amíg más nem lép a helyükre.

Japp, az FCC engedélyezésen korábban már átesett modellek értékesítését, importját nem is tiltják. Szóval a jelenlegi csúcs DJI lakossági drónokkal el tudnak bubuckodni azért míg megoldják a helyettesítését hazaival / nem kínaival.
 
Trump nem szereti lopakodó kialakítású hajókat, mert szerinte azok rondák.

Mindig "jóra" vezet ha diktátorok beleugatnak a fegyverek tervezésébe... :oops:
Az államokban nem tud diktátor lenni az elnök.
 
Az államokban nem tud diktátor lenni az elnök.
Pedig nagyon szeretne - igény is volna rá...
Mindenesetre ő az eddig legnagyobb hatalommal bíró elnöke az USA-nak (sajnos): nem igazán van aki ellentartson neki. A kongresszus kussol és/vagy bólogat neki, a legfelsőbb bíróság alig kaszálja alig döntéseit.
 
Tökéletesen akkora hatalma van, mint bármelyik elnöknek. A tehetetlenség pedig kivárás mintsem tehetetlenség. Jelenleg a szenátusban és kepviselőházban is többségben van (ez így van már vagy 20 éve, a félidős választásokig mindíg meg van ez a többsege az aktuális elnöknek) Trumpnak, dr jönnek a félidős választások és szinte kizárt, hogy mindkét házban megtartsa a többségét és akkor jöhet ellene az ami az első elnökségének második két évében volt (kb béna kacsa).
 
  • Tetszik
Reactions: Ocses
Pedig nagyon szeretne - igény is volna rá...
Mindenesetre ő az eddig legnagyobb hatalommal bíró elnöke az USA-nak (sajnos): nem igazán van aki ellentartson neki. A kongresszus kussol és/vagy bólogat neki, a legfelsőbb bíróság alig kaszálja alig döntéseit.

FDR gyakorlatilag diktátor volt.