A mai venezuelai beavatkozás kapcsán legelőször is tisztázni kell egy dolgot: Maduro nem egy "törvényes, legitim" elnök, ahogy a moszkoviták, az általuk megvezetettek, meg a naivok állítják. A 2024-es elnökválasztást elcsalta, majd az emiatt kitört tömegtüntetéseket szétverette. Pont, mint Lukasenka 2020-ban. Maduroért sem kár, még ha amúgy Trumpért sem lenne.
Ergo Trump mostani akciója kifejezetten elősegíti a népszuverenitást, a belügyekbe be nem avatkozás elvének rovására. De az, hogy melyik van előrébb, egy folyamatban levő vita legalább 1995 óta, a ruandai népirtás miatt. Innen született a responsibility to protect elv, amit aztán alkalmaztak is a jugoszláv utódállamoknál.
S ne álszemérmeskedjünk, egy ilyen elv érvényesülésének de örült volna 1956-ban a magyarok szabadságszerető része!
S hogy ezt az olajért tette? A politika, főleg globális szinten már csak olyan, hogy az eredmény számít. Jó dolgot csinált rossz motivációval. Gyanítom, hogy a venezuelai nép nem bánja, ha orosz és kínai helyett amerikai cégek termelik ki a földjükben levő olajat, remélhetőleg még anyagilag is jobban járnak, mert az sem elfelejtendő, hogy a hatalmas olajon ülve a Chávez-Maduro kurzus eközben a kontinens egyik legszegényebb népévé tette őket. Egy legitim, demokrata elnök esetleg hamis szuverenista szólampufogtatás helyett ésszerű megegyezést köthet az amerikaiakkal, Trump amúgy is imád úgy csinálni, mintha jó üzletember lenne.
Van probléma, ami viszont túlmutat Venezuelán. Ez pedig a világrend átalakulása, azaz félő, visszaalakulása. 1945-től az idealista Roosevelt víziója alapján elkezdtek a világháborús győztesek egy új világrendet építeni, melyet posztvesztfáliainak szokás nevezni. A lényege, hogy a nemzetállamok nem csinálhatnak azt, amit akarnak, hanem vannak bizonyos nemzetközi szabályok, amiket még nekik is be kell tartaniuk. Például a háborúindítás tilalmát. (Tudom, nem volt ebben mindenki őszinte már az elejétől fogva se, csak kellett a lend-lease. De amint mondtam: az eredmény számít, nem a szándék.) Ez nyilván végig döcögősen ment, főleg azért, mert nem volt olyan hatóság ("világrendőr"), aki a papíron elfogadott szabályokat be is tartassa. Azaz lett volna, ennek volt szánva az ENSZ Biztonsági Tanács, csak félresikerült a vétójog meg a túlzottan ellenérdekelt felek miatt, akik nem osztották az amerikai idealizmust. Azért azt mégis sikerült elérni, hogy a hidegháború nem fordult harmadik világháborúba, és ez nem lebecsülendő eredmény.
A hidegháborút viszont megnyerte a Nyugat, és annak egyértelmű vezetője volt az USA, így nevezik is az ekkor elkövetkező időszakot Pax Americananak, ahol gyakorlatilag az USA volt a seriff, a NATO-tagállamok, meg mondjuk így, a serifhelyettesek. Nagyjából sikerült rendet tartani és stabilitást biztosítani. Aztán ez megbicsaklott 2001-ben, meg az utána jövő terror elleni háborúban. Elkezdték egyre többen megkérdőjelezni ezt az egyoldalú világrendet. Pedig 2008-ban még Oroszország is közeledett a NATO felé, aztán mégsem kért belőle. (Hogy hogyan és miért, az külön téma.) S mi több, maguk az amerikaiak is elkezdték megkérdőjelezni, hogy miért lenne dolguk nekik a Föld túloldalán civakodókat szétválasztani a saját pénzük és emberéleteik árán, amikor odahaza még TB-támogatott inzulin sincs.
Na ebben a folyamatban vagyunk most és ennek egy állomása ez, ha igaz a szóbeszéd, miszerint megegyezés volt, hogy az USA elengedi Ukrajna kezét, Oroszország meg Venezueláét. S ez elég nyomasztó. Ugyanis az USA nem, mint ENSZ által felkent világrendőr cselekedett itt, hanem, mint érdekszféráját fenntartó nagyhatalom. Vagyis tettünk egy lépést visszafele, ha nem is a vesztfáliai világrendhez, inkább a "nagyhatalmi koncert" világába, ami Európában a 18. században alakult ki, az öt nagyhatalommal, amit mindenki tud, aki leérettségizett. Most másik nagyhatalmak lesznek, globális rend lesz, nem európai, de félő, hogy a működési elvek ugyanazok lesznek. És nem jó előjel, hogy a nagyhatalmi koncert rendszere világháborúval ért véget.
Nekünk, kis országként a szabályalapú világrend erősen előnyünkre szolgált. Ha ez az új, többpólusos, érdekszférás rend jön el (mindig van azért halovány remény, hogy mégse), az szívás lesz, és akkor még inkább rá fogunk szorulni a politikai és gazdasági védőernyőre, amit az EU jelent, és sajnos az újra durvuló világban ebből biztonsági védőernyőnek is kell lennie. Úgyhogy az lenne a minimum, hogy nem rúgatjuk ki magunkat innen, hogy a "nem szarunk oda, ahonnan eszünk" Fidesz által felrúgott elvét már meg se említsem. Sajnos a negatív világtrend pozitív forgatókönyve az, ha szorosra vesszük ezt az integrációt és az EU felnő a feladathoz, hogy a több nagyhatalom közül az egyik legyen, ami meg tudja védeni magát és az érdekeit. Ha így haladnak a dolgok, vagy ez lesz, vagy az orosz protektorátus.
Követeljük Maduro elnök és felesége szabadon bocsátását.
