A gőzturbinás erőműveknél az alapvető műszaki következménye a megvalósításnak, hogy a gőzturbina végén az alacsony nyomású és kis hőmérsékletű gőzt le kell kondenzáltatni. (40-50 fokos a gőz, tehát 1 bar(a) alatti nyomás van.) Normál kazános erőműveknél ez azt jelenti, hogy ezután a gáztalanító táptartályba megy vissza a lekondenzált gőz és onnan a nagynyomású tápszivattyúk tolják be a kazánba.
A gőzt jellemzően gőz-víz hőcserélőben kondenzáltatják le, viszont a felmelegedett vizet is le kell hűteni, ha zárt rendszert akarsz. A legegyzerűbb megoldás a száraz hűtőtorony, ami valójában egy rohadt nagy víz-levegő hőcserélő nagy ventilátorokkal. Ennek nincs párolgási vesztesége, de mivel a levegő fajhője és sűrűsége kicsi, ezért irgalmatlan levegő tömeget kell megmozhatni. Ez áramban kurvadrága, még a 20 MWe teljesítményű kiserőműveknél is csak akkor használják, ha nincs más lehetőség. Atomerőműnél szóba sem jön.
A másik megoldás a nedves hűtőtorony. Ennél a gőzt hűtő körben levő vizet olyan hűtőtoronyban vezetik át, ahol ellenáramú levegő áramlás van. A víz egy része elpárolog, viszont ezzel brutális mértékben hűtő a megmaradó mennyiséget. Ennek a hátránya az, hogy pótvíz kell illetve folyamatos vízkezelése a pótvíznek és vegyvszerezése illetve részáram szűrés és leiszapolása a hűtőtorony medencénak, hogy ne koszolódjon el. Ebből is vannak kis ipari tornyok illetve a mindenki által külsőleg jól ismert butunagy tornyok, amit linkelt blogen is.
A harmadik megoldás az, amit Paks is használ. Kiveszi a hatalmas mennyiségű vizet, beküldi a hőcserélőbe és a melegvizet meg visszaengedi a Dunába. A természetes vizek védelme érdekében viszont hőmérséklet határ van, hogy mennyit lehet melegíteni a vizen...
Paksnál ugyebár a gőzfejlesztő a reaktor szekunder körében van a kondeználódást, azt hűtik Duna vízzel.
