Arra akartam rámutatni hogy ez egy gyakorlott és jól képzett modern hadsereg. Nem lehet a Hezbollahot sem kurdok vagy a mai SAA hozzájuk hasonlítani. Nem egy súlycsoport. Teljesen lényegtelen ebből a szempontból hogy a szír káoszban mennyi tapasztaltra tettek szert mert technikailag olyan hátrányban vannak hogy az esetek többségében nem tudnák érvényesíteni a főként gyalogsági hadviselésben szerzett tapasztalataikat. Az ISIS is jól tapasztalt harcosokkal van teli, de a nagyobb offenzíváik mégis mindig komoly veszteségekkel járnak mert támadáskor a csapatmozgásokat felfedezik és indirekt módon támadják. Azt is figyelembe kell venni hogy habár az IDF nem vesz részt a harcokban az ottani adatokat az ő szerveik is feldolgozzák és beépítik a képzésbe. A tapasztalatot hanem is 100%-ig de lehet helyettesíteni profi képzéssel.
Ha lenne egy konvencionális háború, akkor úgy ahogy mindig, Izrael logisztikai támogatást kapna a tengeren. Ha az eddigi háborúkban tudtak olyan mértékű utánpótlást küldeni nekik hogy visszaverjenek egyszerre csoportosan támadó országokat akkor nyilván most is meg tudják tenni. (Most nincs kedvem a wikit bújni de valamelyik arab-szidó háborúban amikor benyomultak mélyen az izraeli területekre az arabok és a miniszter már a megadáson gondolkozott, az amik tudtak olyan utánpótlást szállítani hogy a végén nyerjenek.)
Izrael pedig nem vidéki cigány család, van saját jövedelme, nem is kevés, növekszik a gazdaságuk, az hogy az amik küldenek pénzt (fogalmam sincs hogy miért) egy más tészta. Anélkül is jól élnének.
A képzés egy dolog, az, hogy az ellenfél vissza is lő az meg egy egészen másik, ehez meg nincsenek szokva. Hogy nehéz lenne lerohanni őket a sok modern technika miatt az biztos, de hogy ők se nyomnának le egy Irán kaliberű országot atom nélkül az mégbiztosabb.
Amúgy pedig az, egy vidéki cigánycsalád, segélyből élnek. Ha azt egycsapásra elvágnák, egy éven belűl egymás hulláit zabálnák fel, mert azok a segélyek tartják életben őket.
 
  • Tetszik
Reactions: venus1500

Ezt alá tudod támasztani valamivel?
 
  • Tetszik
Reactions: Pocok75
Ezt alá tudod támasztani valamivel?
Nézd meg Magyarországon milyen nyögvenyelősen viszik (ha viszik) fel a hadi kiadásokat 0,7%-ról akár 0,9-re is, és a 2%-ot ha eléri valamikor, lehet ha trükközni fognak ezzel, pl volt katonák nyugdíját beleveszik vagy hasonló. Ebből is látszik, hogy minden 0,1% is rohadtul számít egy költségvetésben. Na Izrael hadi kiadásokra 5% fölött költ, ennek jelentős részét az amerikaiak fizetik, ha ez megszűnne, olyan lyuk keletkezne a költségvetésbe, hogy a világ bármelyik volt- és jelenkori pénzűgyminisztere vért pisilne tőle. Az egyéb költségvetési támogatásokra most nem keresek rá, de a médiában látható folyamatos követelőzési kampányuk alapján jut oda is külföldi pénz és nem csak az amerikaiaktól, meg valószínűleg nem csak publikusan. Ezek a pénzek a fejlődésük háttere. Nincs az a gazdasági modell, ami megengedné, hogy saját erőből, támogatás nélkül, különösebb nyersanyagtartalék nélkül, folyamatos magas hadi kiadásokkal, 3 évre kivonva minden lakosodat a gazdasági termelésből, majdnem nyugateurópai életszínvonalat biztosíts a lakosságnak hosszú távon.
 
Hogy jön ide MO? Evvel akarod alátámasztani azt, hogy megint zsidóztál egy nagyot? hibátlan.
 
  • Tetszik
Reactions: Pocok75 and bat77
Csak tàjékoztatàsnak: 2016 öszén az US és Izrael alàirt egy szerzödést, aminek keretében az US 38 milliàrd usd segélyt ad a következö 10 évben Izraelnek. Ez a mai gdp 1,2 szàzaleka.
Ez kb megfelel az eddigi segélynek, ami 2-4 milliàrd usd /év körül volt.
 
  • Tetszik
Reactions: fip7
Nézd meg Magyarországon milyen nyögvenyelősen viszik (ha viszik) fel a hadi kiadásokat 0,7%-ról akár 0,9-re is, és a 2%-ot ha eléri valamikor, lehet ha trükközni fognak ezzel, pl volt katonák nyugdíját beleveszik vagy hasonló. Ebből is látszik, hogy minden 0,1% is rohadtul számít egy költségvetésben. Na Izrael hadi kiadásokra 5% fölött költ, ennek jelentős részét az amerikaiak fizetik, ha ez megszűnne, olyan lyuk keletkezne a költségvetésbe, hogy a világ bármelyik volt- és jelenkori pénzűgyminisztere vért pisilne tőle. Az egyéb költségvetési támogatásokra most nem keresek rá, de a médiában látható folyamatos követelőzési kampányuk alapján jut oda is külföldi pénz és nem csak az amerikaiaktól, meg valószínűleg nem csak publikusan. Ezek a pénzek a fejlődésük háttere. Nincs az a gazdasági modell, ami megengedné, hogy saját erőből, támogatás nélkül, különösebb nyersanyagtartalék nélkül, folyamatos magas hadi kiadásokkal, 3 évre kivonva minden lakosodat a gazdasági termelésből, majdnem nyugateurópai életszínvonalat biztosíts a lakosságnak hosszú távon.

Nem egészen hiszen az ország saját maga állítja elő a hadászati eszközeinek a javát. Tehát az az 5% ha nem is teljesen de jelentős mértékben az országon belül cirkulál. De ez még semmi mert azt olvasom éppen hogy 9% fölött van a hadi kiadás. Ez megmagyarázza a segélyt.
Izrael éves növekedése majdnem 4%, a tíz évre levetített amcsi támogatás az évi 3,2 milliárdjával ez a pénz fel sem tűnik. Hacsak nem az állami költségvetést nézed, de az nem mérvadó mert az állam csak egy töredéke a gazdaságnak.

http://hu.tradingeconomics.com/israel/gdp

Ezt nézd át és látni fogod hogy nagyobb pénzek vannak a gazdaságuk mögött mint gondolod.
 
T. Joker!
Tetszik vagy sem, a modern technikával rendelkező izraeli hadsereg a világ 10 legerősebb hadserege közé tartozik. Ám a korosabb technikával rendelkező iráni hadseregről ez már nem mondható el.

További hasonlítgatásra meg nincs szükség, mert valószínűleg egyik haderő sem fog a másik közelébe kerülni
 
Hogy jön ide MO? Evvel akarod alátámasztani azt, hogy megint zsidóztál egy nagyot? hibátlan.
Úgy, hogy Magyarország is egy ország, van hadserege, költségvetése és ehez köthető problémái. De ha nem látsz összefüggésekben, csak mindenben zsidózást látod az már a te bajod.

Nem egészen hiszen az ország saját maga állítja elő a hadászati eszközeinek a javát. Tehát az az 5% ha nem is teljesen de jelentős mértékben az országon belül cirkulál. De ez még semmi mert azt olvasom éppen hogy 9% fölött van a hadi kiadás. Ez megmagyarázza a segélyt.
Izrael éves növekedése majdnem 4%, a tíz évre levetített amcsi támogatás az évi 3,2 milliárdjával ez a pénz fel sem tűnik. Hacsak nem az állami költségvetést nézed, de az nem mérvadó mert az állam csak egy töredéke a gazdaságnak.
Az állami költségvetést kell nézd a hadseregnél, mert azokat a kiadásokat onnan kell(ene) kifizetni ha nem más fizetné. Az, hogy az országon belűl cirkulál ez a pénz még nem javítana sokat a dolgon, ugyanúgy terhelné az államot mint bármelyik másik szerve. Ha Magyarországon megemelnék a katonák fizetését a tízszeresére, aminek nagyrészét belföldön költenék el belföldi termékekre, akkoris megérezné a költségvetés, mert nem jönnen ebből annyi vissza, mint amennyi kiment.

Tetszik vagy sem, a modern technikával rendelkező izraeli hadsereg a világ 10 legerősebb hadserege közé tartozik. Ám a korosabb technikával rendelkező iráni hadseregről ez már nem mondható el.
Az ukrán meg káeurópa legerősebbje, a török meg a NATO második legerősebbje. Az elmult időszak fényében az ilyen kijelentésekkel óvatosabban dobálóznék.
 
Jò ez az ukràn meg török példa. Azt hiszem, van még egy pàr papirtigris a sok pénzért üzemeltetett seregek között. Éppen ideje volna végre levonni a következtetéseket a donyecki, a jemeni, a krimi és a sziriai stb konfliktusokbòl. De persze könnyebb technikai csodàkròl meg kurszki meretü csatàkròl fantàziàlni. A jövö egyik konfliktusa sem lesz olyan termeszetü, mint amilyenek a multban voltak. A történelem hadàszati szempontbòl nem ismetlödik meg, szerintem.
 
  • Tetszik
Reactions: joker and fip7
Úgy, hogy Magyarország is egy ország, van hadserege, költségvetése és ehez köthető problémái. De ha nem látsz összefüggésekben, csak mindenben zsidózást látod az már a te bajod.

Az állami költségvetést kell nézd a hadseregnél, mert azokat a kiadásokat onnan kell(ene) kifizetni ha nem más fizetné. Az, hogy az országon belűl cirkulál ez a pénz még nem javítana sokat a dolgon, ugyanúgy terhelné az államot mint bármelyik másik szerve. Ha Magyarországon megemelnék a katonák fizetését a tízszeresére, aminek nagyrészét belföldön költenék el belföldi termékekre, akkoris megérezné a költségvetés, mert nem jönnen ebből annyi vissza, mint amennyi kiment.

Az ukrán meg káeurópa legerősebbje, a török meg a NATO második legerősebbje. Az elmult időszak fényében az ilyen kijelentésekkel óvatosabban dobálóznék.

Nézd a lényeg annyi hogy túlzás ennyire lenézni az IDF-et, vagy olyanokat mondani hogy ha nem kapnának segélyt megennék egymást. Egyszerűen ez nem igaz. Csak mondom, ha elhiszed ha nem hiszed ez így van.
 
Szerintem az Izraeli Véderő volt az első hadsereg a világon, amely szembesült az aszimetrikus háború valóságával. Hagyomyányos háborúban '67-ben és a Yom Kippur háborúban jól teljesítettek. Erre voltak felkészülve. Az aszimmetrikus háború váratlanul, felkészületlenül érte őket. Nem voltak egyedül (lásd USA-Vietkong, SZU-Afganisztán)... A világ haderőinek új kihívás ez a harcmodor.
 
Vègre mèg valaki hasonlòan làtja, mint én..:D
 
Nézd a lényeg annyi hogy túlzás ennyire lenézni az IDF-et, vagy olyanokat mondani hogy ha nem kapnának segélyt megennék egymást. Egyszerűen ez nem igaz. Csak mondom, ha elhiszed ha nem hiszed ez így van.
Az IDF-ről én konkrétan annyit írtam, hogy nincs valós harci tapasztalatuk.
 
Szerintem az Izraeli Véderő volt az első hadsereg a világon, amely szembesült az aszimetrikus háború valóságával. Hagyomyányos háborúban '67-ben és a Yom Kippur háborúban jól teljesítettek. Erre voltak felkészülve. Az aszimmetrikus háború váratlanul, felkészületlenül érte őket. Nem voltak egyedül (lásd USA-Vietkong, SZU-Afganisztán)... A világ haderőinek új kihívás ez a harcmodor.
Mert 1920 környékén az IRA vagy a Rongyos Gárda mi volt? :D
2.vh alatt a partizánok?
1956 Magyarország, 60-as évektől megint az írek. Most így nagy hirtelen ami eszembe jutott.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

Moszul, a belváros jön, a sűrűn lakott terület.
C6qEMzTWYAAeMlk.jpg