Húha, ez nem semmi!
Meggyőzték, hogy egészségesebb lenne bocsánatot kérni?
Húha, ez nem semmi!
Idén télen jött volna a Búr delegáció. Azt meg ők tudják, hogy miért vagyunk számukra érdekesek.
Erre van forrásod? akár pm-ben isállítólag a magyar szervek/szolgálatok tanácsolták el őket az idetelepülésről.
Erre van forrásod? akár pm-ben is
Erre van forrásod? akár pm-ben is
Kb. 18-20 éve folyik az egyre nagyobb arányú munkaerő-kivándorlás, eddig nekem úgy tünik nem oldotta meg a problémát a piac. Már 500-600ezer magyar dolgozik nyugaton, hány százaléka is ez a munkaképes korosztálynak?!! Ráadásul ebben nincsenek is benne azok, akiket magyar telephelyű cég foglalkoztat/közvetít ki nyugati munkavégzésre, mert ugye ők papíron magyar cégnél dolgoznak (az én cégemtől is sokan megjárták már az USA-t, Porto Ricót, Manilát, Máltát - mint magyar cég munkavállalói). Szóval mikorra is becsülöd hogy megoldja a piac, és a félmilliónak csak a fele hazajön? Mivel személyesen is ismerek közülük többeket, rokonok is vannak, tudom hogy jelentős részükre 3-5 év után már csak mint turistára számíthatunk. Egyik volt inasomnak, ma már kollégának már ketyeg a visszaszámlálás a svájci állampolgárság eléréséhez családostól. Ennyit a piacról ....a piac megoldja magától. A munkaerő hiány hajtja fel a béreket.
Meggyőzték, hogy egészségesebb lenne bocsánatot kérni?
Vicces a hozzáállásod. Tisztára mint a kilencven előtti MSZMP . Akkor a nyugati végen a határőr feladata az országot elhagyni szándékozók feltartóztatása volt minden áron, keleten viszont az országba belépni akaróknak a feltartóztatás volt a feladat. Hmm , nincs új a nap alatt!!Kivéve ha a kormány Ukrajnából importál vendégmunkásokat.
Ezen kacarásztunk már párszor.Kivéve ha a kormány Ukrajnából importál vendégmunkásokat.
Nekem ez csak egy tipikus anarchista/drogos hulyegyereknek tunik, aki beszel ossze-vissza:Most, hogy a videón bemutatkozott, arcát adta, (amit sokan láttak), nem valószínű, hogy mégegyszer merne ilyet tenni.


Nem tudom mit lovagolsz ezen az amerikai diplomán, a saját joghatóságunkat nem bírálhatja felül egy másik állam jogrendszere. Főleg úgy hogy itt történik az oktatás, ráadásul nem a magyar jognak megfelelően. Még azok a kampuszok is kötelesek az itteni szabályoknak megfelelően dolgozni, akik kizárólag külföldi bizonyítványokat adnak. De ez esetben más tészta van, mert a CEU kinti bejegyzése szerint is off-shore, Bp. Nádor u. 9. (KEE).Látom te még mindig nem fogod fel, hogy azt, hogy egy amerikai diploma törvényes-e azt az amerikaiak döntik el.
A magyar kormánynak semmiféle hatásköre nincs a diplomákkal kapcsolatban, az a MAB és az OH jogköre.A magyar kormány hatásköre a magyar diplomát illetően áll meg, azt pedig a szövegek szerint nem is akarják megakadályozni, holott a magyar rész az, ami jogilag aggályos.
A CEU az amerikai jog szerint nem egyetem, csak egy regisztrált intézmény. Azért fogadják el a papírjukat mert azt a KEE égisze alatt bocsátották ki.New York állam elfogadja a CEU-s diplomát. Velük beszéld meg, hogy szerinted nem isegyetm.
Az elejét nem ide szántam.
Ezen kacarásztunk már párszor.
Majd mutassad meg mennyi ukrán is jött ide dolgozni pár fityinggel többért. Olyasmi kategória mint a 23 millió román.
Hamarabb mennek a lengyelekhez mint hozzánk, de inkább ők is még nyugatabbra távoznak.
Nem tudom mit lovagolsz ezen az amerikai diplomán, a saját joghatóságunkat nem bírálhatja felül egy másik állam jogrendszere. Főleg úgy hogy itt történik az oktatás, ráadásul nem a magyar jognak megfelelően. Még azok a kampuszok is kötelesek az itteni szabályoknak megfelelően dolgozni, akik kizárólag külföldi bizonyítványokat adnak. De ez esetben más tészta van, mert a CEU kinti bejegyzése szerint is off-shore, Bp. Nádor u. 9. (KEE).
A magyar kormánynak semmiféle hatásköre nincs a diplomákkal kapcsolatban, az a MAB és az OH jogköre.
Az egész CEU-működés zusammen zavaros és nem szabályos a kezdetek óta.
A CEU az amerikai jog szerint nem egyetem, csak egy regisztrált intézmény. Azért fogadják el a papírjukat mert azt a KEE égisze alatt bocsátották ki.
Nekem ez csak egy tipikus anarchista/drogos hulyegyereknek tunik, aki beszel ossze-vissza:
Szerinte "mindenkinek szuksege van arra, hogy kilepjen a komfortzonabol". Vitathatatlan, sikerult neki.
Szerintem pedig ha majd egyszer beno a feje lagya es elhagyja a hulyeseget, akkor nagyon fog haragudni a mostani elvbarataira.![]()

Biztos komolyan kerdezed?Komolyan kérdezem, ha az ember fideszes lesz, akkor visszafejlődik az agya?

A magyar vizum eddig csak Mo-i tartozkodast es munkavallalast engedelyezett. Innen lephettek feketen nyugatra. De ez a kozelmultban megvaltozott, mert mar EU-s vizumot is konnyebben kaphatnak. Vagyis a tema szinte okafogyott. Talan a karpataljan elok johetnek meg ide dolgozni, mert nekik a tavolsag miatt megeri. De rajtuk meg segitunk, ugye?Számos írás megjelent már arról - és ezen a fórumon is volt róla diskurzus - ,több ezer ukrán ukrán vendégmunkást hoztak be észak-kelet Mo-ra, és konkrétan a hozzám közel eső térségekben is egyes cégek százával alkalmaznak ukránokat, akik javarészt munkásszállás jellegű helyeken vannak elhelyezve.
A kormanyinfot hallgatva ez az opcio fel sem merult. Linkeld be a tervezet(!) szoveget es akkor atnezzuk milyen valtozas varhato (es mi az ami csak az alkudozas miatt kerult bele). Ugy tudom jelenleg még a szakszervezeti egyeztetesnel sem tart az egesz.A csak nevében magyar kormány ismét csillagászati magaslatokból tojik a magyar dolgozók fejére:
Igen, vicces volt nezni.Mogamedék szerintem helyes útra terelték, nem fog tobbet rongálni.![]()

A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..