A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Dudi! Az A változatott még a legelsö rpg változatok is átütötték. Az M ek ahol gyártották anyiféle minöségi szórással jöttek ki. Te nem a t64 re gondoltál?

Nem!A T-72A meg egyébként a T-72M1 páncélja is ellenállta az akkori 105-ös lőszereknek.A 105-ös lövegek ellen tervezték a páncélt nem pedig csak úgy ad hoc jelleggel majd lesz valahogy.
 
Nyírtelek: Szerintem kuka minden, ezt felesleges tárolgatni,őrizgetni. Talán a daruk ,talán ha esetleg másik alvázon még ha érnek valamit, csak mert drága az új daru és célnak ezek is megfelelnének de csak bevizsgálva,felújítva amúgy MÉH telep. A KUB alvázak is kibelezve vannak, felesleges megtartani,pláne hogy maga a rakéta rendszer is kivonásra kerül idén. A tető alatti cuccok is mind benzines kramancok, kinek tartogatják? Hagyományőrzőknek?

Szecső: Látom ide gyűjtötték a hadiparkok maradékát, mindenből van kettő, egy a szabadban egy a raktárban. Igazi múzeum raktár. A ládákba dobált kézi fegyverek megérne egy seggberúgást a parancsnoknak és helyetteseinek. Ez egy múzeum, film forgatásokhoz jó. A gumik bent laposak, évek óta így állhatnak már, azért a két D-20-at behúzhatták volna tető alá hamár még rendszerben vannak. Bár tuti hogy sosem lőnek már.

Mezőfalva: Roncstelep, kohóba minden szintén. Minden isten szent ege alatt. Amit esetleg még félre tennék, az utánfutó konténerek meg a csónakok. A konténereket lehúzni a határra melegedő/pihenő helynek. A D-20 -ak mind ott rohadnak el, valamelyikbe befolyt már a hólé,eső. Van 5-6 bevethető D-20 a tartalék meg így van tárolva. Parancsnokot azonnal a katonai bíróságra irányítani. UB blokkok vajon használhatók még? VV cuccok ládában az esőn, napon tárolva... minek? Az már kuka mindenképp. BRDM-2-k, lesz belőlük még valaha valami? Kétlem, akkor meg irány a Méh, meg minden másnak ezeken kívül mert ki van vonva, nincs rakéta hozzá,nincs kezelő hozzá.

Összességébe ami érdemleges és még tárolni való valamiért, valakinek, valahova, az elférne egy telepen bőven. Mind a három parancsnokot, plusz a helyetteseit azonnal leszerelni, eljárást indítani ellenük, elítélni. Ez nettó pénzkidobás, ezt így nincs értelme őrizgetni. Kivéve a filmforgatási kellékeket.

Amúgy abban a duncosüvegben mi van Mezőfalván a képsorozat közepe felé? Valami régi tranzisztor? Megérdemelne egy múzeumot az összetörés helyett.

Basszus a sírás kerülgetett ahogy néztem a képeket... :(:(:(
Így hagyni elrohadni mindent...felér egy hazaárulással...
 
A modern elméleti síkon létezö tankvadász apc k milyen löveget is használnak. Továbbá drága kedves szö... Ú szomszédaink miböl is vásároltak be? Aha valami 8x8 ból. Hát szerintem itt a közeljövöben kevés esély lesz hk vs hk akciókra. Az ellenség ugyan úgy fogja a hk használni területfoglalásra,területmegtartásra,támogatásra ahogyan mi majd a nem létezö hk inkat.
Egyedül a rómaiaknak vannak 120mm alatti tankjaik. Szerintem még idén ,de legkésőbb jövőre belevágnak 3-400 A1M1 -be. Akkor mi lesz? A griffnek hála idén még hátradőlhetünk vadászgép terén. Volt 10 évünk. Pont. Jó volt? Jó volt. Megnyugtatott? Meg, pláne ha teljesen kihasználtuk volna a lehetőségeit. Pont. Akkor miért vegyünk már 105mm-es tankot meg 105mm-es tüzérségi löveget??? Vagy overkillt veszünk vagy öntünk még olajat a T-72-be. Vagy visszük a prímet a környéken, vagy mit is csinálunk? Védekezünk? Mert 105mm-el támadni (ellentámadni, mert bizony azt is kell!) nem lehet! Védekezni minek a 105mm? Ott az ATGM, meg a 72-es 125mm-ese. Hamár tüzérségünk nincsen. Meg csak 50 Maverick van. Akna van? Nem tudom. Harci heli sincs meg nem is lesz, mert épp valami egykori MI-24 pilóta ült be nemrég valahova tuti azért a felújítás. :D De ebbe ne merüljünk bele... Ell kell dönteni mi legyen, akarunk sereget, nem akarunk, akarjuk megvédeni az országot, nem akarjuk. 105mm fő hk-nak értsd meg kevés már. Ha volna még zsírban tárolva T-55AM2 172db azt mondom ok, tartalékosoknak, tűztámogatásra vegyesen T-72-vel. De nincsenek már, T-72 sincs, elavult,kibelezve, bezúzva, eladva,ajándékozva mind. Semmi sincs. Akkor minek vegyünk,rendszeresítsünk a következő 30! évre egy jó 20 éve világméretűen elavult 105mm-es 60-as évek beli tankot ,papír páncéllal? Pénzért!
 
Ez ebben a formában általánosan nem igaz... Páncélvédettségben és tűzerőben igen, tűzvezetésben és éjszakaki képességben nem.

Mozgékonyságban is.Éjjellátó képességben valóban nem bár az aktív infrát használva nem volt nagy különbség a nyugati harckocsikkal bár azok akkoriban már kezdtek áttérni a kizárólag passzív infrára.A tűzvezető rendszerrel nem volt gond 73-ban kb semminek nem volt lézer távmérője nyugaton.
 
Ez ebben a formában általánosan nem igaz... Páncélvédettségben és tűzerőben igen, tűzvezetésben és éjszakaki képességben nem.
Nem is az volt a SZU top, hanem a még korábbi T-64, ha már tűzvezetés. A maga korában kiváló volt a T-72 is, mozgékony, védett, és nagy tűzerejű gép volt, a TÖMEGTERMELÉSRE optimalizálva. Ilyen gépek nyerik az elhúzód nagy méretű konfliktusokat a történelmi tanulságok szerint.
 
Mozgékonyságban is.Éjjellátó képességben valóban nem bár az aktív infrát használva nem volt nagy különbség a nyugati harckocsikkal bár azok akkoriban már kezdtek áttérni a kizárólag passzív infrára.A tűzvezető rendszerrel nem volt gond 73-ban kb semminek nem volt lézer távmérője nyugaton.
Na, nem láttam mialatt írtam a választ a tiédet, igen, azonnal ketten is reflektáltunk a mozgékonyságra is. Jó volt az a T-72 nagyon a maga idejében szerintem is, a T-64 meg pláne.
 
  • Tetszik
Reactions: endre
Lézer távmérőt is ekkor szereltek elvileg az M-60-ba és a Leopard 1-be is az A3-al lett csak lézer távmérő.A T-72 egyébként az A variánssal 79-ben kapott lézer távmérőt.
 
  • Tetszik
Reactions: endre
Nem is az volt a SZU top, hanem a még korábbi T-64, ha már tűzvezetés. A maga korában kiváló volt a T-72 is, mozgékony, védett, és nagy tűzerejű gép volt, a TÖMEGTERMELÉSRE optimalizálva. Ilyen gépek nyerik az elhúzód nagy méretű konfliktusokat a történelmi tanulságok szerint.
Ez egy gyakran emlegetett téveszme. A T-64 széria a '80-as évekre kezdett lemaradni és háttérbe szorulni, a T-72 ára és komplexitása is nőtt. Az ATGM képes T-72B1 harcértéke meghaladta az összes T-64-est, ami a '70-es évek végén hadrendben állt tudtommal. A páncélvédettsége is jobb volt már ERA-val.
 
A T-72B 1985-ös és ennek volt ATGM képessége.A B1 pont abban különbözött,hogy nem volt alkalmas ATGM indításra mert az A variáns optikai rendszereit kapta.
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg
A T-72B 1985-ös és ennek volt ATGM képessége.A B1 pont abban különbözött,hogy nem volt alkalmas ATGM indításra mert az A variáns optikai rendszereit kapta.
Gépelési hiba, a B-re gondolam. Az 1-es szám a GRAU kódban tipikusan átmeneti vagy előszériát jelöl. Mint a Buk-1, vagy az Sz-300V1.
 
A T-80-ig az oroszok a T-64-re tekintettek legmodernebb harckocsiként,csak a T-80 megjelenésével és annak felismerésével,hogy hiába van sok a T-72-ből használhatatlanul elavult lett harmadvonal as a T-64.Ez kb a 80-as évek közepe a T-72B megjelenése.