F-35 Lightning II (Lockheed Martin)

Az F-22 nem is volt eladó, senkinek sem. Én mindent értek, hogy már eltelt azóta jó sok év, nincs annyi pénz a világon hogy megint érdemes legyen beindítani újra a gyártósorát, meg az F-35 is már csak soknemzetes felállásban fér bele az USA-nak is, de valahogy akkor is azt érzem, hogy valahogy az F-35 nem olyan mérföldkő mint az F-22 volt a maga idejében.
Másféleképpen pedig sokkal inkább az. A jelenlegi F-22A süket és vak a majd combat ready F-35A-hoz képest és doble digit SAM ellen védelen is, mert nuki vontatott csali.

Az F-22 "csak" egy fejlett AESA radaros erősebb F-15 (köszönhető belső fegyvertérnek), de kb. ennyi. Van amiben (HOBS képesség) még kevesebbet is tud, mert nem nagyon kell neki.

Tény hogy szenzorfúzió, DAS, EOTS és mindenféle betűszó játszik, meg nagy belső üa. tér, és stealth képesség egyben, az jó csomag, de hogy ez a gép repteljesítményben, fegyverzet mennyiségben, egyes aspektusokból(oldalról és főleg hátulról) nézve stealth képességben nem tud annyit mint a jóval régebbi F-22 tudott, azért egyre több helyen olvasni.
Mert az ATF program kezdete óta megváltozott, hogy min van a hangsúly. 1982-ben azt látták, hogy a 4. gen gépek halomra mészárolták a szírekét. Lehetett ráfogni a repteljesítményre és fejlett AAM-re is, ebből lett az F-22 a 4. gen avdersary gépek ellen. Csak azóta eltelt majd 30 év és volt ODS és AF.

Az AF alatt meg volt, hogy szerb és jenki gépek percekig egymás mellett kolbászoltak és lövésük sem volt egymásról. Kettőt találatsz, hogya DAS + data link miért annyira magasra taksált.

Tudom én hogy ez nem az a kimondott Air Superiority fighter, de akkor is, ha kikopnak az F-22-k, ez lesz A GÉP az USA-ban, és úgy néz ki a nyugati világban még sokáig.
Ez beláthatatlam messzeségben van. Emiatt halál felesleges aggódni.

S akkor ha nem lesz az USA-ban más a tarsolyban, egy korszak véget érhet.
Márminthogy szerinted ha az USA-nak lesz igénye F-22 igényű repteljesíményű csúcsvadászra, akkor nem fogja tudni összerakni?
 
egyszer már én is pedzegettem ezt a kérdést, és akkor a következő válaszok érkeztek:

1) szu57
2) az orosz légvédelem fejlődése, ami egyrészt a HMZ növekedésében másrészt a célcsatorna szám növekedésében jelentkezik. Emiatt ahhoz, hogy szétkapj egy s400-as rendszert sok rakétára lehet szükséged, ráadásul egy nem lopakodó gép esetén a HARM 100 km-es hatótávja sem elegendő

ettől függetlenül az bennem is felmerült, hogy ha a németek+franciák fejlesztenének egy új ARM rakétát (legagyizva: a meteor hajtóművét felskáláznák a HARM méretére és rápakolnák a HARM fejét), akkor ez tudhatna kb. 200 km-es hatótávot, ami már elég lehetne az s400 ellen is. Ebből a rakettából meg az EF tudna vinni 4-et, ami már nem annyival kevesebb, mint az f35 8 db-os SDB készlete.
De nyilván ekkor is felmerülnének a következők: hasonló mennyiségű célcsatorna biztosításához így is 2szer annyi EF kellene, ráadásul az SDB2-es kb. 150-200ezer dolláros árával szemben az ARM rakéta kerülne több, mint 1 misibe.

Németek tervezték HARM/ALARm kategóriában az ARMIGERt. Meteorra épűlt volna, de kb 2006-2008 között lelötték a fejlesztést.
 
Majd akkor is ezt írd mikor hülyére pofozzák a ruszki gépeket ;)
Akkor már olyan kurva jelentéktelen lesz az 5. gen F-35 az új szofttal is, amikor az orosz és amerikai gépek légicsatáznak szemtől szembe, hogy arra szavak nincsenek. Amúgy meg nem tudsz semmit az új szuhojokról, az elkészülő 57-esről meg még annyt sem, ami a konkrét harci képességeit illeti.
 
  • Tetszik
Reactions: fip7
:oops::oops:
az elkészülő 57-esről meg még annyt sem


Mert az OLS kialakítása ismét az orra került csak nem alúlra hanem felülre mint a régi.

Ez sokkal jobbnak tűnik . Míg a PAKFA f-22 akar lenni addig a j-20 már f-35-ös
VtPhDBF.jpg
 
:oops::oops:



Mert az OLS kialakítása ismét az orra került csak nem alúlra hanem felülre mint a régi.

Ez sokkal jobbnak tűnik . Míg a PAKFA f-22 akar lenni addig a j-20 már f-35-ös
VtPhDBF.jpg
Igen igen, az Audi meg az a Volkswagen amelyik BMW akar lenni. Az egy kurva szenzor, van két méter kábele a számítógépig és valahol ki kell lógjon a gépből ahoz, hogy lásson is valamit. Most komolyan azt hiszed, hogy az oroszok nem tudnak a gép aljára vágni neki egy lyukat és emiatt rakták a tetejére? Így optimálisabb az elképzelésük szerint és kész.
 
  • Tetszik
Reactions: endre and fip7
Ha ez a holland be tud ülni a gépbe, akkor elég tágas lehet az F-35 pilótafülke. Az F-16-osba biztos nem férne be.

23621330_413829319020179_224555810314323925_n.jpg
 
  • Tetszik
Reactions: fishbed
Én a holland, belga stb. F-16-osokban alig fértem el, pedig sokkal kisebb vagyok, mint a fotón látható ember. Földön, nyitott kabinnál, hasonló helyzetben, mint ami a fotón látszik.
A Gripen kabinja egyesek szerint a MiG-21-nél is szűkebb. Én ültem benne és télnek nem tűnik nagynak finoman szólva. Az F-15 kabinjánál mindig szemléletes a könynöklő ember az egyik képen a típusról. Az egy hodály ezekhez képest, ahogy a T-55/62 belső tere a T-72-höz képest.
 
A Gripen kabinja egyesek szerint a MiG-21-nél is szűkebb. Én ültem benne és télnek nem tűnik nagynak finoman szólva. Az F-15 kabinjánál mindig szemléletes a könynöklő ember az egyik képen a típusról. Az egy hodály ezekhez képest, ahogy a T-55/62 belső tere a T-72-höz képest.

Érdekes dolog ez a T-72 belső tér mert valóban kevesebb légköbméter jut egy főre ellenben nincs töltő aki elfoglalja a torony felét.Pl a parancsnok a T-72-ben gond nélkül kinyújthatja a lábát mert nem ül előtte az irányzó.El lehet mondani,hogy a T-72 tornya kényelmesebb a kisebb hely ellenére mint a T-62 tornya.
 
A Gripen kabinja egyesek szerint a MiG-21-nél is szűkebb. Én ültem benne és télnek nem tűnik nagynak finoman szólva. Az F-15 kabinjánál mindig szemléletes a könynöklő ember az egyik képen a típusról. Az egy hodály ezekhez képest, ahogy a T-55/62 belső tere a T-72-höz képest.

Én is ültem mindkettőben. Ezért sem értem hogy bizonyos emberek hogyan férnek el és tudnak hatékonyan feladatot végrehajtani a Gripenben.
 
:oops::oops:



Mert az OLS kialakítása ismét az orra került csak nem alúlra hanem felülre mint a régi.

Ez sokkal jobbnak tűnik . Míg a PAKFA f-22 akar lenni addig a j-20 már f-35-ös
VtPhDBF.jpg


Aha,szerinted "jobbnak tűnik",értem,le is verik a kommented után Ivánék,mert ők ezt eddig nem vették észre...
Szerinted e fórum teljes tudását összeraknánk,lehetnénk portások a tervező iroda parkolójában?
.....
 
  • Tetszik
Reactions: aquarell
Kedvenc Norvég F-35 pilóta barátunk ismét - szerintem - érdekes részleteket árult el az F-35-ök üzemeltetéséről és az adatok megosztásáról.
http://nettsteder.regjeringen.no/kampfly/2017/11/22/har-kontroll-pa-egne-data/
Szerinte az ALIS rendszerbe felkerülő adatok az egyes nem USA felhasználók által szűrhetőek.

Viszont - és ez új infó volt nekem - létezik egy ALIS-tól független USA bázisú ún. Reprogramming Laboratory (Újraprogramozási Laboratórium) hálózat, aminek közvetlen hozzáférése van minden F-35-ös Mission Data File-ihoz. Ez a könyvtár igazából nem más mint az adott környezetben az F-35-re leselkedő veszélyek leírása. A rendszer minden felszállás előtt updateli a fileokat.
A rendszer központja az USA ban van.
Norvégia az Olaszországgal közösen létrehozott egy saját Reprogramming Laboratory-t, (összesen négy labor létezik) ahol a saját nemzeti adataikat tárolják, de ennek a központja is az USA-ban van!