Simán beszippantja a versenyszféra, amelyik nem lusta dolgozni. Szerintem néhány száz fő lehet, aki a katonásdit bevállalja majd, hogy a közszférában maradhasson. Ebből sok tartalékos nem lesz. Mindamellett el kellene gondolkodni, ha már ekkora az emberhiány, nem lenne-e ésszerű visszatérni. Természetesen, újragondolt, normális formában, talán az izraeli haderőtől is tanulva, ismét bevezetni a sorkatonai szolgálatot ? Mert ha ezek a totyakos, 60 felé járó, magas vérnyomással küzdő, 100 métert lefutni nem tudó emberek, a Honvédség tartaléka, akkor nagyobb a gond, mint mi azt itt gondoljuk. Akkor inkább már 20 évesekből feltöltött legénység, 1 éves szolgálati idővel, lakóhelyéhez legközelebbi laktanyában, szerződéses katonának járó illetményért, legyen behívott katona. Kapjon kiképzést, szakkiképzést és legyen harcoló beosztásokban is sorállomány. Aztán leszerelés után, tartalékos, mondjuk 40 éves koráig és kész. A sorkatonai szolgálat ellen azok ágálnak leginkább, akik soha nem voltak katonák. Akik voltak, azok nagyobb része, megszavazná, ha népszavazásra kerülne a kérdés, hogy legyen, vagy ne legyen. Ausztriában ugyanez volt.