A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

ERŐS ORSZÁGHOZ ERŐS HADSEREG KELL
A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Időknek adott interjúban az Európában példátlanul alacsony hadkötelezettségi korhatár emeléséről, a magyar hadiipar kiépítéséről, a honvédelmi nevelésről, a toborzásról és a Demeter-ügy tanulságairól is beszélt.

A sereg azonban nemcsak létszámában, hanem technikai eszközeit, harci képességeit tekintve is óriási veszteségeket szenvedett a Medgyessy–Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején: felszámolták az önjáró tüzérséget és a harckocsizó csapatok döntő többségét, lánctalpas gyalogsági harcjármű nélkül maradtak az alakulatok, a légierő szállítóképessége is csaknem megszűnt. A laktanyák, szolgálati helyek jó részét pedig bezárták. Mindössze 17(!) fő tartalékos katonája maradt a honvédségnek.

Most 37 650 főben határoztuk meg a honvédség létszámát, ami 13 700 fős emelkedés 2010-hez képest. Az önkéntes tartalékosok létszáma pedig a 17 főről mára átlépte a 8000 főt, ez pedig 20 000-re fog nőni 2026-ig. Ki kell emelnem: a katonai eskü a legmagasabb szintű elköteleződést jelenti, azt, hogy a katona az élete árán is meg fogja védeni Magyarországot és a magyar embereket.

Európában egyetlen országban sincs 40 évben maximálva a behívhatóság korhatára, ezt szintén a hazai baloldal szabta ilyen alacsonyra. Mindenhol magasabb, például Csehországban, Ausztriában, Dániában 50, Romániában 55, Finnországban és Lengyelországban 60, Szlovéniában pedig 63 év a korhatár.

Az ifjúság körében is ott vagyunk, hiszen ez a kulcs a haza fegyveres szolgálatának megújítására. Gondolok itt a kadétprogramra, a saját iskoláinkra, amit szintén a nulláról kellett újraindítani. Az első ilyen intézmény, a székely hadosztály kitűnő parancsnokáról elnevezett debreceni Kratochwill Károly Honvéd Középiskola és Kollégium 2014 nyarán nyílt meg, idén már három és félszeres volt ide a túljelentkezés. A minisztérium több ilyen iskola indítását is tervezi. A szakképző iskolákban OKJ-s honvédelmi képzések folynak. A honvédelmi alapismeretek tantárgyat pedig már 59 tanintézményben oktatják, az érdeklődés pedig óriási. Ennek a tantárgynak a keretében a hétköznapokban is használható tudást kapnak a fiatalok, gondolok itt a térképolvasásra, a tájékozódásra, az elsősegélynyújtásra, az alapvető túlélési fogásokra. A 12–18 év közöttieket pedig várják a honvédelmi táborok, amelyek szintén növekvő népszerűségnek örvendenek. A főiskolákon és egyetemeken is jelen vagyunk ösztöndíjprogramokkal. Ilyen például a Mészáros Lázár-ösztöndíj. Úgy látom, hogy az irány jó, ami a toborzásban is érezteti a hatását.

Az idén átadott kiskunfélegyházi Arzenál fegyvergyár cseh licenc alapján megkezdte a honvédség és a rendvédelmi erők számára gépkarabélyok, géppisztolyok és pisztolyok gyártását. A digitális katona program keretében 2019-től kezdve ezekkel a kézifegyverekkel szereljük fel a Magyar Honvédséget. A kézifegyverekhez a lőpor- és lőszergyártás is Magyarországon fog történni.

A cikk további része itt:
https://magyaridok.hu/belfold/eros-orszaghoz-eros-hadsereg-kell-3703574/
Az a legjobb, amikor a beszélő disznósajt megmondja, hogy 40-50 év között válnak férfivá az ifjak.
 
A Porsche milyen teherautókat gyárt, forgalmaz?
VW. /a porsche a vw tulajdona./ nallunk a porsche hungarya egy nagy multu forgalmazo nagytetelben is./ /ajanlom figyelmedbe autovasarlas eseten figyelni a rendszamtablara irt szoveget!!! Az autovasarlasban is segit meg az autoiparrol is sokat elarul./
 
Kimaradt a Rába?

Fura de úgy néz ki. Mivel nemrég volt hír hogy újra kötöttek velük vmi szerződést, gondolom lesz tőlük is megrendelés.

Ami már biztosan jön:
39 db ponyvás
6 db nyerges
7 db autómentő
3 db speciális autómentő

Utóbbi kettőre nemigen van tippem hogy miféle lehet.

Ez azért olyan mennyiség hogy a Rábának is marad bőven hely.
 
Utóbbi kettőre nemigen van tippem hogy miféle lehet.

Ez azért olyan mennyiség hogy a Rábának is marad bőven hely.

Pedig van mar rendszerben.

Lessz raba is rendelve meg.
De kell mas kategoria is nem csak amit a raba gyart. Meg ugye a raba nak tart meg egy jokora rendeles teljesitese. Jo par teherauto van meg hatra nekik amit a regebbi megrendelesek alapjan le kell meg gyartani nekik.
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz
Rába volt itt írva hogy évi max hány teherautót bír gyártani. Valami 100 db körül rémlik. Ennyi. És ezen meg lehet osztozik a sereg a tűzoltókkal pl? MAN meg pl Unimog eddig is volt vasarolva Rabán felül.
 
Fura de úgy néz ki. Mivel nemrég volt hír hogy újra kötöttek velük vmi szerződést, gondolom lesz tőlük is megrendelés.

Ami már biztosan jön:
39 db ponyvás
6 db nyerges
7 db autómentő
3 db speciális autómentő

Utóbbi kettőre nemigen van tippem hogy miféle lehet.

Ez azért olyan mennyiség hogy a Rábának is marad bőven hely.
A ponyvásak valami Crafter vagy kisebb Man félék lehetnek. Az árból itélve.
 
Első blikkre nincs is túlárazva(annyira,mint szokott).
Egy terepes nyerges szerelvény kb 40milka minden földi jóval felszerelve a polgáripiacon.Katonai változatok mondjuk jóval szerényebb felszereltségüek.Tudni kéne a tartalmat is a megitéléshez,de ezuttal tényleg nem tünik annyira túlárazottnak
 
Egy terepes nyerges szerelvény kb 40milka minden földi jóval felszerelve a polgáripiacon.Katonai változatok mondjuk jóval szerényebb felszereltségüek.Tudni kéne a tartalmat is a megitéléshez,de ezuttal tényleg nem tünik annyira túlárazottnak


Nem tudom mit értesz szerényebb felszereltség alatt,de kizárnám,hogy pl klíma,vagy a szokásos biztonsági felszerelések,vezetés biztonsági elektronikák ne lennének benne,már a mai Krazokban is légrugós ülés van,sőt,inkább a katonaiban tippelek erősebb futóműre,motorra,gumiabroncsokra,fékekre,de talán még komolyabb hűtőrendszerre is,feltéve,hogy az adott típusból van kifejlesztve katonai verzió,és azt vettünk,vagy csak sötétzöldben rendeltük a full polgári verziót. :D
 
Rába volt itt írva hogy évi max hány teherautót bír gyártani. Valami 100 db körül rémlik. Ennyi. És ezen meg lehet osztozik a sereg a tűzoltókkal pl? MAN meg pl Unimog eddig is volt vasarolva Rabán felül.
Ha már annyira toljuk az autóipart, akkor a rábából is lehetne valami értelmeset kihozni. Esetleg kisteherekig lefelé még a paletta is bővíthető, és megfelelő betársulás mellett, bővítésekkel akár a polgári piacon is próbálkozhatnának. Lehetne ócsósított renault, MAN, Iveco modelleket létrehozni, hasonlóan mint a renault-dacia csak nehezebb gépekben.
 
https://magyaridok.hu/belfold/benko-tibor-gyorsan-valtoznak-a-biztonsagi-kihivasok-3709787/

"A biztonság megteremtésére, fenntartására egy erős és ütőképes, korszerű felszereléssel és fegyverzettel ellátott honvédségre van szükség – hangsúlyozta Benkő Tibor, aki szerint a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program is bizonyítja: elindultak azon úton, hogy a Magyar Honvédség a térség egyik meghatározó erőt jelentő védelmi rendszere legyen. Ehhez a kormánytól nemcsak erkölcsi, hanem anyagi támogatást is kapnak. Magyarország vállalta, hogy minden évben legalább 0,1 százalékpontos GDP-emelkedéssel a honvédelmi kiadások aránya 2024-re eléri a GDP 2 százalékát. A kormány támogatása révén idén 1,1 százalék helyett már 1,4 százalékos ez a GDP-arány – ismertette."
 
A cikk tele van gúnnyal és HAZUGSÁGGAL, pl hogy a létező/nem létező Dugovics Titusz óta nincs hős magyar katona, aki példaképe lehetne mindenkinek (javaslom neki megnézni pl a Hősök aranygárdája című dokumentumfilmet, bár akinek a Budai önkéntes ezred dezertőrjei számítanak etalonnak, annak ők csúnya gázosító, szuronyra csecsemőt húzó nackók. És ez a történelmünk egy nagyon rövid része.) de megnyugtatja a PuTYinozókat, hogy hazánk hitet tett a NATO, és az ún. Nyugat mellett.
https://index.hu/belfold/2018/11/27/benko_tibor_magyar_honvedelem_katonasag_haboru/
 
  • Tetszik
Reactions: BiancoGasto