A múlt vasárnap reggel az ukrán haditengerészet három hajója belépett az Orosz Föderáció ideiglenesen zárva tartott területi vizeire a Kercsi-szoros közelében, megsértve ezzel az ENSZ tengerjogi egyezményének 19. és 21. pontját. Az ukrán hajók nem jelezték előre, hogy merre mennek, és ismételt felszólítások ellenére sem voltak hajlandók megállni, ezért az orosz hadihajók tüzet nyitottak rájuk. Három ukrán tengerész megsebesült – legalábbis az események orosz változata szerint.
Petro Porosenko ukrán elnök azonban másképp látja az esetet, szerinte nem az ukrán hajók provokáltak, hanem az oroszok követtek el súlyos agressziót. Emiatt kérte is szövetségeseit, először a NATO-t, hogy az agresszor elrettentésére tegyenek intézkedéseket, például úgy, hogy katonai segítséget nyújtanak Ukrajnának nemzetközileg elismert határai, területi integritása megvédése érdekében.
De mi is történt valójában?
A mostani feszültség kiéleződése ez év elejére vezethető vissza, amikor Ukrajna az Azovi-tengeren feltartóztatott egy orosz halászhajót, majd a helyzet tovább fokozódott, amikor az ukrán parlament elfogadott egy törvényt, amellyel déli határai mentén tizenkét tengeri mérfölddel kijjebb tolta tengeri ellenőrzési jogait. A törvényt azzal indokolta, hogy a Fekete-tengeren zajló csempészetet akarja megfékezni. Egy 2003-as megállapodás szerint a térséget az oroszok és az ukránok azonos joggal használhatják, és nem is volt jelentősebb összeütközés mindaddig, míg Krím Oroszországhoz nem került. Ettől kezdve a tizenkét tengeri mérföldes part menti sávok, amelyeken belül a nemzetközi hajózási szabályok értelmében minden állam szabadon gyakorolhatja szuverenitását, egymásba érnek, emellett Krímet Ukrajna saját területének tekinti, amivel a nemzetközi közösség is egyetért. Mindebből következik, hogy a parti vizek feletti fennhatóság vitatható, amire a mostani incidens is bizonyíték.
Ám a gyökerek sokkal mélyebbek. Maga a Krím valaha görög gyarmat volt, sokáig Bizánc tulajdonában, majd sorrendben a hunok, magyarok, kazárok, besenyők és kunok kezébe került (ez utóbbi időben járt arra Julianus barát, aki Matrikában, a mai Tamanyban ért partot, ott, ahonnan a nemrég átadott kercsi híd is indul). A kunokat a tatárok kergették el, majd a terület az Oszmán Birodalomhoz került, a törököktől Nagy Katalin szerezte meg 1783-ban. Néhány évtized múlva súlyos harcok, a krími háború (1853–56) színtere volt, amelyben az Oroszország déli terjeszkedése ellen összefogott franciák, angolok és törökök harcoltak az oroszokkal, és hosszú ostrom után elfoglalták Szevasztopolt, a fekete-tengeri orosz flotta erődített támaszpontját. De ez nem volt elég, a második világháborúban német és román csapatok megint megostromolták a várost, fél éven keresztül lőtték és bombázták, mire elfoglalták, aztán persze ismét orosz kézbe került, és Sztálin a németekkel szimpatizáló tatárok jelentős részét Közép-Ázsiába telepítette ki. A Krím 1954-ben ajándékképpen került Ukrajnához annak emlékére, hogy az ukránok háromszáz évvel korábban tettek hűségesküt az orosz cárnak. Igaz, nem teljesen önszántukból, de valakire szükségük volt, hogy megvédje őket a lengyelekkel, tatárokkal és törökökkel szemben.
A Szovjetunió felbomlásakor az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság függetlenné vált, és az ajándékba kapott Krím félszigetet is vitte magával. Jelcinnek kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy ezzel törődjön. Nem is lett volna baj, ha Ukrajna nem közeledik a NATO-hoz (vagy fordítva, a NATO Ukrajnához), és Oroszországnak nem kell azzal a perspektívával szembenéznie, hogy az orosz flotta fő fekete-tengeri bázisából hamarosan NATO-támaszpont lesz. Amikor 2014-ben az oroszbarát Viktor Janukovics ukrán elnököt egy, az amerikaiak által finanszírozott tüntetéssorozat segítségével elzavarták, az orosz vezetés úgy gondolta, Ukrajna megszegte a cárnak tett esküjét, és ezért jogos az ajándék visszavétele, amelyet népszavazás formájában hajtottak végre.
Jó cikk, jól látja a dolgokat.
http://magyarhirlap.hu/cikk/134869/...MVx6uDZTatLCS0ruODUR20fHWPHHRFhI5zjKQk6x-4DFs
