Magyarország ipara

Alig van már kamionsofőr az országban, nagyobb cégek már utcáról felvesznek embereket, saját maguk képzik az állományt... 10 éve még csak minimum 3-4-5 év tapasztalattal vettek fel bárkit.
Autópályák is túltelítettek, elég egyetlen felújítás az M0-son és a sofőr ott tölti a fél napot.
Főutak legtöbb helyen rossz vicc kategória...
Maximum 26 tonnát vihet, korlátozott méretben, ez kisebb alkatrészeknél elmegy, de amikor naponta több ezer tonnákat kellene mozgatni akkor felejtős, már csak a fel-lerakodás miatt is.

Jelenlegi EU-s szabályozás célja, hogy 650km legyen a lélektani határ ahol már vasút>közút, de ehhez olyan vasút is kellene. Volt olyan mozdonyvezető aki reggel felült Székesfehérváron, majd este ott is szállt le, mivel bedugult a vonal a sok "elővárosi" vonattal...
A magyar vasút legnagyobb baja, hogy az infrastruktúrához a 70 es evek óta nem nyúltak. A pályaudvarok zöménél nincs is teljes kihasználtság. Az új ipari parkok látótávolságban sincsenek gyakran az iparvágányoktól. Pl. Szolnokon a Stadler háta mögött kb a telephelytől 50 méterre (!) fut a vasúti sín, a kész vagonokat mégis kamionon szállítják. Ezzel szemben a 4-es főút, napi több száz kamiont cipel.
Amíg az EU erre nem ad kishazánk kormányának mutyizható támogatást, nem is fog változni.
Ha utaztál vonaton, tudod milyen állapotú a legtöbb váró, vonatkocsi, stb., na képzeld el, hogy az ipari célú elemek még fele ilyen állapotban sincsenek.
 
A magyar vasút legnagyobb baja, hogy az infrastruktúrához a 70 es evek óta nem nyúltak.

Nem tudom országosan mi a helyzet, mert nem vonatozok. Azonban Nyugat Magyarországon minden fel van újítva, tokkal, vonóval, vasuti pálya új, ráadásul a fő vonalak villamosítva. Még a falusi vasuti megállók is totál megújítva. Igaz, itt a GYESEV az "úr". A Sopron, Szombathely, Szentgotthárd vonalon biztosan.
 
  • Tetszik
Reactions: Kurfürst
Szerintem kerdezd Botkat. :)
Jahh...lesz díszburkolat (cimbi cégnek), szép épületbontás, maradék üzem elüldözés. A Pick csak a reklámérték és a tradíciók miatt marad, Mohácson lenne kapacitás a termelés átvételére. A Lufthansa kapcsán olyat nyilatkozott az önkormányzat, h őket nem keresték...nabasszus...egy multi nem fut botka után?!
 
https://www.vg.hu/vallalatok/kozlekedes/tavaly-is-nyereseges-volt-a-mav-924763/

Nagyon szépen meglódult a MÁV Csoport, ésszel van csinálva, de azért ekkora infrastruktúrát rendbe tenni még akkor is nagy idő lenne ha ez lenen az első számú prioritás költségvetési szinten is. Az is nagy eredmény hogy nyereséget termel ami a bevétellel együtt növekszik.
Az a baj hogy párhuzamosan van mindössze két vágány és a fő vonalakon 15 percenként megy személyvonat napközben ( utóbbi nem baj ) így napközben a teher többet áll mint megy.
Plusz a rakodás is pénz és idő, és valószínűleg kevés az a luxus amikor a vágány egészen a célállomás udvarára ki van építve, szóval ha lerakodnak megint kamionra kell pakolni amit megint le.
Valóban jó lenne a komolyabb ipari parkokat összekötni a hálózattal, talán kilincselés is sikerrel járna uniós támogatásra is, de szerintem dolgoznak azon hogy legyen jobb a teherszállítás üzletág is.
 
Szerintem kerdezd Botkat. :)
Szerintem meg erről nem a Botkát kell kérdezni, hanem a kormányt! Rajtuk áll vagy bukik, hogy mi hová kerül! Persze jó esetben azt is nézik, hol találnak még szabad, használható munkaerőt, de főleg az számít, hogy milyen érzületű az adott polgármester! Azt nem mondom, hogy más kormánynál ez nem nyomott a latban, de most még hatványozottabban, mint bármikor!
 
Szerintem meg erről nem a Botkát kell kérdezni, hanem a kormányt! Rajtuk áll vagy bukik, hogy mi hová kerül! Persze jó esetben azt is nézik, hol találnak még szabad, használható munkaerőt, de főleg az számít, hogy milyen érzületű az adott polgármester! Azt nem mondom, hogy más kormánynál ez nem nyomott a latban, de most még hatványozottabban, mint bármikor!
Na meg esetleg az is számít, milyen ipari körzet a kiválasztott terület. Miskolc és környéke mindig is nehézipari terület volt, komoly fémipari hagyományokkal és képzési háttérrel. Ha sokan el is vándoroltak onnan de mindenki azért biztosan nem, és most is ott van az egyetem gépészeti és informatikai kara. Szegeden van ilyen háttér?
 
  • Tetszik
Reactions: blitzkrieg
Na meg esetleg az is számít, milyen ipari körzet a kiválasztott terület. Miskolc és környéke mindig is nehézipari terület volt, komoly fémipari hagyományokkal és képzési háttérrel. Ha sokan el is vándoroltak onnan de mindenki azért biztosan nem, és most is ott van az egyetem gépészeti és informatikai kara. Szegeden van ilyen háttér?
Szeged egyetemváros. Csak van ott valami ilyesmi.
 
Rengeteg alkatrész érkezik vasúton, csak úgy repkednek olyankor a milliós kártérítések minden perc késésért.

Európában a vasút fizikai képtelenség, hogy veszteséges legyen az állami szerepvállalások miatt, de fő bevételi forrás a teherfuvarozás (khm).

Szombathely GySEV-hez adása a Gyurcsány kormány utolsó nagy mutyija volt, a vonalakat akkor is felújították volna uniós pénzből ha MÁV-os marad, mivel egy teherfuvarozási folyosón fekszik, ugyanilyen a Hegyeshalom-Záhony is, aminek a felújítása jelenleg Debrecennél tart.
Rossz nyelvek szerint, mára a GySEV is teljes osztrák tulajdonban lenne, a felújítások után hirtelen bekövetkező súlyosan veszteséges működés miatt, ha marad az akkori kormány (end of belpol bűnözés).
 
Na meg esetleg az is számít, milyen ipari körzet a kiválasztott terület. Miskolc és környéke mindig is nehézipari terület volt, komoly fémipari hagyományokkal és képzési háttérrel. Ha sokan el is vándoroltak onnan de mindenki azért biztosan nem, és most is ott van az egyetem gépészeti és informatikai kara. Szegeden van ilyen háttér?
Erre gondoltam én is, amikor a használható munkaerőt írtam!
Mert a technológia az már nem sok helyen áll rendelkezésre helyben, egy nagyobb üzem beindításához! Amit lehetett azt beolvasztottak, beszántottak! Inkább csak zöldmezős beruházásokkal lehet számolni!
 
Ott is van mechatronikai és gépészmérnöki, műszaki mérnöki képzés, oda is mehetne valami.
Nem csak a kormányon hanem a városvezetésen is múlik. debrecen nagyon sokat lobbizott a BMW-ért például.
http://www.mk.u-szeged.hu/oktatas/alapkepzes-bsc/alapkepzes-bsc
http://www.mk.u-szeged.hu/oktatas/mesterkepzes-msc/mesterkepzes-msc
Még pár éve lejárt a telephelyengedély. Rendben megkértük. Elvben 1 hónap a kiadása. 2 hónap után bement a tulaj érdeklődni, ahol kioktató hangnemben közölték, h vegye tudomásul, h Szeged egyetem város és csak a szolgáltató ipar támogatott. Ehhez egy apropó; 2008ban annyira betérdelt a helyi szolgáltató szegmens, h bármely kávézó-kocsma-étterem kongott az ürességtől. Ha betévedtünk, nagyon durván körbeajnároztak minket. A cég még növelte is a bevételét...mármint a miénk.
Amíg botka itt van, Szeged hanyatlani fog...és marad is, mert a város már most olyan, mint egy grandiózus nyugdíjasotthon.
 
Úgy látom, hogy a repülőeszközökkel kapcsolatban megjelentek Magyarországon az ezekkel kapcsolatos beruházások.

Debrecent érintő januári bejelentés:

http://www.origo.hu/gazdasag/20190130-diehl-aviation-debrecen-szijjarto-peter.html

Miskolcon (februári sajtótájékoztató alapján):

http://www.origo.hu/gazdasag/20190221-lufthansa-technik-beruhazas-miskolc.html

Már várom, hogy az Airbus helikoptereket gyártó részlege mely két kelet-magyarországi város közül választ.

Már nem csak autóiparban gondolkozunk úgy látom. Vagy nem???

De azért ha a Brexit megvalósul azért egy Honda autógyárat eltudnék képzelni Miskolcon, Pécsett, Szegeden.
Kivonul a Honda Délnyugat-Angliából
https://mandiner.hu/cikk/20190219_kivonul_a_honda_delnyugat_angliabol