[HUN] Airbus Helicopters H145M HForce

Pontosan emiatt az átfedés miatt nem értem, hogy miért kellett a 24-eseket feltámasztani. Már idén jön az első hazai H145 és folyamatosan érkeznek majd.

Amikor az orosz helikopterfelujitasi szerzodeseket alairtak, meg senki sem tudta, hogy mikor lesznek az uj helikopterek megrendelve. Evek ota halogattak mar.

Az hogy kitol es mikor rendelnek valamit, azt a politika hatarozza meg, nem a Honvedseg.
Akkor epp ehhez volt meg a politikai akarat.

A kommunikacio meg centralizalva van, a katonanak is azt kell mondani, amit leirtak neki.
 
Megkezdte az átképzést az első magyar csoport a H-145M típusú helikopter üzemeltetésére a németországi Dunauwörtben, az Airbus helikoptergyár hivatalos kiképzőhelyén.

"A hat hónap múlva érkező első H-145M többcélú helikoptereket már kiképzett repülő-műszaki állomány várja majd, akik felkészültek, megfelelő szinten kezelik az új technikai eszközöket, és ismerik a hozzájuk tartozó logisztikai ellátó programot. Az előttünk álló két évben ötven pilóta és kilencven repülő-műszaki szakember kapja meg átképzését az Airbus szakembereitől Németországban.

A haderőfejlesztési program egymásra épülő elemei közül a kiképzés és humán háttér biztosítása folyamatosan a központi helyen van, amely törekvések nagyban elősegítik az állomány elhivatottságának erősítését és hitét a közösen elérendő célok megvalósításában. A megújuló helikopteres képesség a magyar emberek biztonságát fogja növelni, és erősíti hazánk pozitív megítélését."

Es hangar lesz-e hozza Szolnokon? Vagy majd a papai gripen kitelepules utan ok fogjak kihasznalni a mobil hangarokat? :rolleyes:
 
  • Tetszik
Reactions: borisz
Amikor az orosz helikopterfelujitasi szerzodeseket alairtak, meg senki sem tudta, hogy mikor lesznek az uj helikopterek megrendelve. Evek ota halogattak mar.

Az hogy kitol es mikor rendelnek valamit, azt a politika hatarozza meg, nem a Honvedseg.
Akkor epp ehhez volt meg a politikai akarat.

A kommunikacio meg centralizalva van, a katonanak is azt kell mondani, amit leirtak neki.
Csak akkor ez meg megint a saját hülyeségünk...
 
Amikor az orosz helikopterfelujitasi szerzodeseket alairtak, meg senki sem tudta, hogy mikor lesznek az uj helikopterek megrendelve. Evek ota halogattak mar.

Az hogy kitol es mikor rendelnek valamit, azt a politika hatarozza meg, nem a Honvedseg.
Akkor epp ehhez volt meg a politikai akarat.

A kommunikacio meg centralizalva van, a katonanak is azt kell mondani, amit leirtak neki.

Nem két hét alatt lett kiválasztva amit eddig vettünk...
 
A h-145m pótolja a mi 24-et ? Nincs itt valaki fogalomzavarban?
Jelen helyzetben nemhogy pótolja, hanem megsokszorozza a helikopteres támadó képességet, amennyiben a fullos HForce lesz rajta Spike rakétákkal.... a Mi24 ebben a.formában csak a gépágyút használhatja korlátozott éjszakai bevetéssel.... A H145 komlpett FLIR rendszerrel és 8km hatótávú pct rakétával akár éjszaka is tudja.... szóval nem érzek semmi zavart....
 
Szegény Mihu ebben a formában egy parsztvakitás,de arrol nem a gép tehet.Viszont attol még a H145M nem lesz csataheli,ha megkapja a fullos HForce rendszert,és fegyverzetet is hozzá.HA megkapja.De egy csataképes helikopter az kicsit több,mint ATGM hordozó platform.Hk sem csupán az ágyútol hk.
 
A h-145m pótolja a mi 24-et ? Nincs itt valaki fogalomzavarban?
A H-145-nek azért nagyobb harcértéke lesz mint a minyóinknak, szóval nem pótolja, hanem minőségi előrelépést jelent majd a minyókhoz képest! Viszon a gondolatmenet lényege az lehetett, hogy ha lenne a jövőben váltótípusa a harcihelikoptereknek, akkor az addig kihúzandó időt nem a minyók teljesen értelmetlen nagyjavításával kellett volna kitölteni, hanem a H-145-el.
 
  • Tetszik
Reactions: Laci1970 and arcas
Egyébként érdekes hogy a sok mérnöknek a hadseregben pl meg sem fordult a fejében hogy pl a spike a minyóra is felmehetne.
 
Nem két hét alatt lett kiválasztva amit eddig vettünk...

A helikopter pl. 8,5 év alatt... benne volt egy nyilatkozatban. Aztán vettek egy olyan változatot, ami a magyar megrendelés aláírása előtt 1 évvel még nem is létezett. Nyilván az EC635/645-öt már kb. 2010 óta ajánlotta az Airbus, de az még nem a HForce-os változat volt és akkor még egy univerzális típus rendszeresítése volt az elképzelés (Blackhawk/AW139 méretű).

A rámpás szállítógépet is biztos kiválasztották már a katonák. A létező 6-7 típusból már biztos felállították a sorrendet, hogy melyik felel meg és melyik a legjobban hosszútávon a Honvédségnek megszabott feladatokhoz. Olvastunk erről 10 évvel ezelőtti tanulmányt is most vezető pozícióban lévő katonától.... azóta csak 2 új típust fejlesztettek ki. Ezután jön az, amit írtam: "Az hogy kitől és mikor rendelnek valamit, azt a politika határozza meg, nem a Honvédség." Benkő azt mondta, a katonák véleménye figyelembe van véve.
 
Elvileg már soron kellene lenni a magyar gépeknek...hamarosan remélem lesznek "morzsák" mint a szerb gépekről :rolleyes:

Szerintem ugyanott gyártják, mint a civil gépeket. Előtte még lehet hogy legyártanak néhány új H145 mentőhelikoptert is valakinek.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Ezen a területen lesz a gyulai Airbus üzem.

view.php
 
De miért fekete? A Mókusok kivételével minden újonnan beszerzett, vagy felújított gép szürke lett, akkor ezek mégis mi alapján lettek feketék?