A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Én régóta "érzem benne a bugit".
Erre itt egy-egy friss mentesítési közbeszerzési értesítő Taszár tárgykörben. (forrás: Béla bácsi a jogalapról)
Az biztos, hogy a szétszórásnak lenne értelme. A SAR feladatoknál legalább is mindenképpen, a légimentéshez hasonlóan, akár azonos bázisokra is.
36 Helikopter, és különösen a 16db H225M azért elég nagy helyet foglal ám!

Békeidőben, egy egységet, logikus egy helyőrségben, repülőtéren, tartani. Háborús helyzetben, egy légierős köteléket, széttelepíteni kell, ha meg akarjuk óvni, egyik, vagy nagyobbik részét, az ellenség várható csapásaitól. Na, ehhez már békeidőben fel kell készíteni a tartalék repülőtereket. Az más kérdés, hogy Szolnokon, elég nagy kötelék lesz helikopterből, ha minden megérkezik. Mindkét típus, Plusz a MI-24-esek maradnak még gondolom.
 
Gondolom elhordják onnan a szart amit a Kaposvári telephelyükről áttalicskáztak ideiglenesen amikor elbontották annak egy részét, az új vasúti híd miatt. Persze lehet máshonnan szerezték a nagy kupac szart oda.
Taszár reptér tudomásom szerint felerészben Kaposváré már, a másik fele az államé.
Az elmúlt években vasúti pálya tervezés során többször egyeztettem/egyeztettünk a MH Közlekedési Központtal, mindig egészen biztosak voltak benne hogy nekik nem kell az a reptér, vigye aki akarja, tőlük elbonthatjuk a vasúti kapcsolatot.
 
...Fő bázis és javítások Szolnok, kihelyezett egységek Kecskemét és Pápa. A légierő harci repülőinél hasonlóan járnék el, pápát rendbe raknám, és fejleszteném rendes reptérré...
Pfff... Ma két katonai reptér (A modern Pápa és a felújítást után remélhetően modern Kecsó) valamint egy majdnem helikopter leszálló hellyé minositett Szolnok.
 
Ezalatt a parlamentben...

"Honvédelmi kérdésekkel összefüggő törvénymódosító javaslatokról tárgyalt az Országgyűlés november 19-én, kedden. A törvénymódosító csomag 27 törvénymódosítást tartalmaz, kitér többi között az állami vagyonról szóló törvényre és a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló jogszabályra is."

Valaki, aki érti az ilyesmit, olvassa végig és értelmezze nekünk is...:rolleyes:
 
  • Tetszik
Reactions: Kishuszár
  • Tetszik
Reactions: SilvioD

Holnap ezt átolvasom és leírom ide a lényeget
 
Ezalatt a parlamentben...

"Honvédelmi kérdésekkel összefüggő törvénymódosító javaslatokról tárgyalt az Országgyűlés november 19-én, kedden. A törvénymódosító csomag 27 törvénymódosítást tartalmaz, kitér többi között az állami vagyonról szóló törvényre és a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló jogszabályra is."

Valaki, aki érti az ilyesmit, olvassa végig és értelmezze nekünk is...:rolleyes:

Átolvastam. Részletesen rendezi a honvédelmi munkaügy helyzetét (a honvédelmi munkavédelem eddig is hatóság volt, most már ez egy zárt rendszer, amibe a civil munkavédelemnek nincs beleszólása. Ez lehet sajátos helyzetből adódó szükségszerűség, de lehet sajátosan magyar beleszarás forrása is a jövőben. Meglátjuk. A többi inkább csak különféle elmaradások és változások okozta aktualizálás és összefésülés.
 
  • Tetszik
Reactions: fedett_mókus
Az idén kifutott összesen 50% 2015 től kezdődően. Nem volt 2026-ig betervezett évi 5%
Igazad van, mert ugyan a Z2026-os programban volt meghirdetve, de csak 2019-ig szóltak a bérfejlesztésről. Az idei módosított költségvetés szerint volt átlagosan 5%-os az illetményemelés.
 
Az NMS 4x4-re reálisan mi telepíthető? A Hintenberger-féle SRAMS Mk II? Vagy mondjuk a Mistralok?

mind a kettőt rá lehetne fabrikálni mert mindkét rendszer elfér jóval gyengébb felépítményű hordozó platformon
Ha fizikailag el is bírná, a SRAMS-hoz nagyon át kellene alakítani a gépet. Elvileg van egy platós verziója , de annak nagyon kicsi a platója.
Nurol-DSEI-1.jpg

Ahhoz, hogy biztonsággal lehessen üzemeltetni, szerintem nagyobb tér szükséges. Akkor viszont 2 személyessé válik a jármű. Ez elvileg nem biztos, hogy gond, csak azt akartam érzékeltetni, hogy irtózatosan szét kellene vagdalni a szerkezetet. Probléma lehet továbbá, hogy a 120mm-es gránátok elég nagyok. :rolleyes:
Azokból is be kell tárazni jópárat. Ha levágják a kabin hátsó részét és körbe, valahová beletesznek egy tárolót a gránátoknak, akkor OK lehet.
A Mistralokat viszont simán fel lehet rájuk tenni, akár távirányított indítókkal, akár manuálissal.
 
  • Tetszik
Reactions: Kishuszár and hlln
Átolvastam. Részletesen rendezi a honvédelmi munkaügy helyzetét (a honvédelmi munkavédelem eddig is hatóság volt, most már ez egy zárt rendszer, amibe a civil munkavédelemnek nincs beleszólása. Ez lehet sajátos helyzetből adódó szükségszerűség, de lehet sajátosan magyar beleszarás forrása is a jövőben. Meglátjuk. A többi inkább csak különféle elmaradások és változások okozta aktualizálás és összefésülés.

A parlamentben azért ment a cirkusz rendesen...

https://honvedelem.hu/fooldal-kiemelesek/nemeth-szilard-cel-a-honvedelmi-kepessegek-novelese/