A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Mennyiségi tényezőt 30 éve nem kéne figyelembe venni... legalábbis olyan koncepcióban ahogy Te mondod
Pont, hogy együttesen kellene ezeket figyelembe venni. Régen voltak minőségi mutatók minden harceszközre. Például a T-55 és az M60 harci együtthatója 1 volt, a T-72 é 1,2. Tehát 20 %-kal tartották az oroszok erősebbnek, mint a T-55 vagy az M60. Úgy tudom, hogy a NATO-ban is volt hasonló rendszer.
 
Ezt nevezed hivatalosnak...
Amennyiben el tetszel olvasni az alábbiakat írtam: "Az A4-ek maradnak, mint azt a kormány közeli lap is megírta." Ez nem az én tudálékosságom, de több helyen olvastam, hallottam, hogy ez a szándék. Nem kötelező egyetérteni a közléssel. Nem az én saját információm volt, csak egy posztolás.
 
Igazából megrokkantani képes lenne, főleg védekező harcban. Természetesen megfelelő folyamtos utánpótlás, a lehető legfullosabb légvédelmi ernyő teljes, tüzérségi támogatás satöbbi mellett. De ez teoretikus.

Mondjuk az Orosz-Nyugati katonai körzet (az a legjobban felszerelt és és feltöltött magasabb egységük) viszont bőven elég lenne Ukrajnára, ha akarnák.
Annak szerintem a pszichikai hatása is, komolyan. Híre menne hogy átjöttek a határon, egy két neonáci zlj. harcolna csak tovább, többiek letennék a fegyvert.
 
Már bocs, de ez a 21. század. Európa közepe, fél napi vezetésre a nyugattól.
Úgy pucolna az első lövésre kb. mindenki (élen itt a legnagyobb szájú fotelhuszárokkal), hogy nem a felszerelés lenne a hiány, hanem az ember.
Srsly... az emberek lelépnek az országból, ha nem tetszik a miniszterelnök feje vagy több fizut kapnak odakinn (többséget CSAK a nyelv tart vissza) - szerinted hányan maradnának mikor lőnek - szar fegyvert fogni és megdögleni? Húzna mindenki a rákba
És mi lesz, ha kiderül, hogy a jó fegyverekkel is meg lehet halni? Szerinted az aki nem akarja megvédeni az országot, az, majd kényelmes tankban hajlandó lesz?
 
Na kezdjük megbeszélni a dolgot értelmes keretek közt!
A régi orosz cuccokkal az a probléma, hogy mindent cserélünk ami a használatukhoz kéne az aktív alakulatoktól. Géppuskát, egyebeket, üzemanyagot, kenőanyagokat, szűrőket, tömítéseket, kiképzési anyagokat. Fegyverzeti pótalkatérszeket mindent.
A kommunikációs eszközeik nem kompatibilisek az újabb cuccokkal nincs bennük semmi hálózatos rendszer, ezáltal a vezetési-irányítási infokommunikációs rendszerbe amit most alakul ki az új eszközök miatt nem beilleszthető. A kiképzési rendszer teljes mértékben meg lesz változtatva ergó nem lesz hozzá se kiképző se kiképzett állomány, igazából nincs is sok belőle, az sem egységes alkatrészileg, szóval igazából letárolni sem tudod mert nem lesz mivel kikonzerválni. Ha lenne 200 darab lenne értelme beszélni a dologról de így nincs. Ezt tudja a többi ország hírszerzése is (mi is tudjuk nagyjából, hogy mik az ő lehetőségeik ilyen téren).

Na szóval tegyük fel hogy 2 év múlva letároljuk és nem lesz hozzá semmi 10 év múlva bumm akkor minek is van?

Az alkatrészektől annyit, hogy nagyjavítattni kéne egy gyártóval és akkor egyféle lenne. Jelenleg nem így van.

Szerintem a csalinak amit írtatok akkor is tök jók lennének. Ki kell vinni őket erdőbe, leálcázni, amit lehet be kell indítani (harcban). Egykét rádiót, hőcsapdát működtetni. Néha áttelepíteni őket, néha a rendes harcrendbe illeszteni őket. Az is jó, ha a konfliktus kialakulásának időszakában egy vasúti szerelvénnyel elhúzunk 20-at keletre, majd 10-et nyugatra. Ezt lefényképezik felkerül a netre, azt írjuk, hogy gyakorlat van a Bakonyban ,néhány teherautó mozog és kész is a BRAVE WARRIOR 2020 gyakorlat terve. :D
 
Nemigen tanultál biztpolt? Szerinted kinek érdeke lezárni bármelyik befagyott konflikust a szerencsétlenül járt helyieken kívül? A nagyhatalmaknak kurvára nem, pénz, presztizs befolyás, fegyverexport, fegyvertesztek általában kényelmesen távol a saját területektől. Ez nagyhatalmi politika. Ahol a lázadók a hasznos hülyék, de ugyan ez van Szíriában is. Szerinted ha azt valaki komolyan le akarta volna zárni a nyomorult szíreken kívül akkor miért fegyverezték mindkét felet folyamatosan? A béke igazából senkinek sem érdeke.
Nagyon budapestiesen gondolkodsz ezekről a kérdésekről.
Mondjuk úgy, hogy én nem csak a ZMNE-n tanultam biztpolt, vagy védelem politikát. Nem tetszik az NKE-s tanárok véleménye, bár van azért egy-kettő aki nagy koponya. De nálunk nagyon nincs gyakorlata ennek sem, (mint a harcászatnak, meg a focinak), így az elméletben lehet mindenféle marhaságot oktatni, mire kiderül, hogy ordas nagy butaság volt, már-árkon bokron túl vannak az elkövetők, illetve hát védi őket a katedra, de inkább, hogy politikai kinevezettek, az inkompetencia egyáltalán nem számít.
 
Igazából megrokkantani képes lenne, főleg védekező harcban. Természetesen megfelelő folyamtos utánpótlás, a lehető legfullosabb légvédelmi ernyő teljes, tüzérségi támogatás satöbbi mellett. De ez teoretikus.

Mondjuk az Orosz-Nyugati katonai körzet (az a legjobban felszerelt és és feltöltött magasabb egységük) viszont bőven elég lenne Ukrajnára, ha akarnák.
Dandárt mondtatok, ne hátrálj ki belőle.....;)
 
Már bocs, de ez a 21. század. Európa közepe, fél napi vezetésre a nyugattól.
Úgy pucolna az első lövésre kb. mindenki (élen itt a legnagyobb szájú fotelhuszárokkal), hogy nem a felszerelés lenne a hiány, hanem az ember.
Srsly... az emberek lelépnek az országból, ha nem tetszik a miniszterelnök feje vagy több fizut kapnak odakinn (többséget CSAK a nyelv tart vissza) - szerinted hányan maradnának mikor lőnek - szar fegyvert fogni és megdögleni? Húzna mindenki a rákba
Remélem Te azért maradnál, a jó emberekre mindig szükség lesz.