[BIZTPOL] Kína

Már már annyira pozitívak hogy felmerül a gyanúm hogy ezért valakik sokat fizettek :) Persze természetes lenne hogy felpörög az ipar a leállás után mert már így is hiány van rengeteg dologból, nem szállítanak a kínaiak rendesen, olyan csúszások vannak hogy nacsak, ezt pedig pótolni kell, de ha felpörgetik a termelést az azzal jár hogy az embereknek közösségbe kell menni, ismerjük azt a jelenetet amikor tolják fel az embereket a vonatokra, az nem csak japánba van így, akkor meg az eddigi karantén nem ért semmit mert ha a gócpontban marad is akkor egész Kína fertőzött lesz rövid úton, szóval ha egy hét múlva be is indul a gazdaság utána olyan forgatókönyv is lehet hogy egész Kína megbénul majd mert brutálisan beindul a terjedés. Márpedig a gazdaságot nem fogják az elvtársak tovább engedni alapjáraton menni, a világon sehol nem hagynák.

Egy idő után lehet, hogy választani kell, vagy bevállalják, hogy megboldogul x millió ember, vagy a gazdaság leállása miatt halnak majd éhen milliók. Sajna nem tudni még mindig, mi a tényleges mortalitás. Vagy ők tudják, csak kozmetikázzák az adatokat, így nem tudja a külvilág. Ha olyan durva a vírus mint egyes hírek állítják, a karantén fenntartása és az éhezés a jobb megoldás, bár előbb-utóbb az elégedetlenkedés miatt be kell majd vetni a hadsereget is, tűzparanccsal a karantént megszegni akarók ellen stb.
 
100+ hsz-el vagyok lemaradva,van már ellenszer?

ezt nem igazan ertem.Ha lesz ellenszer, akkor az max oltas lesz, aminek meg ugye fog kelleni egy kis ido mire aktivalodik a szervezetben. Ezeken a kinaikon a karantenban csak az ido, meg a szerencse fog segiteni sajnos...
 
Léteznek vírusellenes szerek is, melyek a vírus különböző élet és szaporodási ciklusaiba avatkoznak be. Szóval nem csak vakcina létezik a vírusok ellen.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Alig hinném, hogy ez olyan meghatározó érv lehetne a többség szemében a készpénz használat ellen.
Nem most és nem a kínaiak ismerték fel, hogy a készpénz mikrobiológiai szempontból (is) szennyezett. Ebben semmi újdonság nincs. 10, 15, vagy 20 éve is már meglehetős rendszerességgel vizsgálgatták a bakjegyeket, érméket és állapították meg, hogy vannak rajtuk kórokozók. Mindezt nem feltétlenül abból a célból, hogy a készpénz használatról leszoktassák az embereket.
Bár régóta közismert és közkeletűen elfogadott, hogy a pénz ebből a szempontból is piszkos, nem hiszem, hogy eddig - a nagyon hipochondereken kívül - számottevő arányban lettek volna olyanok, akik egészségügyi okból igyekeztek kerülni a készpénz használatot. Még azok is igencsak kisebbségben vannak, akik készpénz használat után kezet mosnak:
"Egy 12 országra kiterjedő felmérés szerint az európaiak kétharmada véli úgy, hogy nem higiénikus kézbe venni egy pénzérmét vagy egy bankjegyet, mégis csak minden ötödik felnőtt mos kezet, miután pénzhez ért (20 %). Közben egy állat megsimogatása után 47 százalék azok aránya, akik feltétlenül kezet mosnak, a tömegközlekedésben való utazást követően pedig 36 százalék."
Sőt sokan vannak akik megnyalják az ujjukat a pénzszámoláshoz. Emiatt sok olyan mikrobát lehet kimutatni a bankjegyeken, amelyek jellemzően a nyálban találhatók meg.
Egyébként a műanyag bankkártyákon is ugyanúgy vannak kórokozók szép számmal. Elméletileg a készpénzzel ellentétben a bankkártyát lehetne tisztítani, de gyakorlatilag nem teszik.
A Kínában elterjedt mobilos fizetéshez is hozzá lehet tenni, hogy naponta, vagy sűrűbben kellene tisztítani a mobilokat is, mert a felmérések szerint sokkal több (egyik kutatás szerint 7-szer, másik szerint 10-szer, harmadik szerint 17-szer több) mikroba van a mobilokon, mint a WC deszkákon és WC kilincseken.

"Egyébként a műanyag bankkártyákon is ugyanúgy vannak kórokozók szép számmal."

Te úgy fizetsz a bankkártyáddal, hogy odaadod másoknak?
Mert ha nem, akkor nem tudom mit nem lehet azon érteni, hogy míg a készpénz jön-és-megy emberek kezei között, addig a saját bankkártyádat csak te fogdosod. Ha ez nem különbség, akkor nem tudom mi.

"Alig hinném, hogy ez olyan meghatározó érv lehetne a többség szemében a készpénz használat ellen.
Nem most és nem a kínaiak ismerték fel, hogy a készpénz mikrobiológiai szempontból (is) szennyezett.
...
Bár régóta közismert és közkeletűen elfogadott, hogy a pénz ebből a szempontból is piszkos, nem hiszem, hogy eddig - a nagyon hipochondereken kívül - számottevő arányban lettek volna olyanok, akik egészségügyi okból igyekeztek kerülni a készpénz használatot."

De most itt nem erről van szó! Világszerte nyomás van az embereken, hogy készpénz helyett használjanak bankkártyát, tehát egy ilyen vírus megjelenése kiváló alkalom lehet a politikai elitnek arra, hogy letolják az emberek torkán, hogy azért szüntetik meg a készpénzhasználatot, mert jaj az vírusos. Tehát nem az emberek utasítják el a készpénzhasználatot - mert az piszkos - hanem a politikai elitnek alkalom ez arra, hogy méginkább visszaszoríthassák a készpénzhasználatot, mert a banki, elektronikus tranzakciókat jobban meg tudják figyelni.

"Sőt sokan vannak akik megnyalják az ujjukat a pénzszámoláshoz. "

Ehhez csak gratulálni tudok. Látom a villamoson is, metrón is, hogy anyukák puszta piszkos kézzel etetik a gyerekeiket, összefogdossák a fogódzókat, üléseket, táskát, cipőt, babakocsit, mindent, aztán meg utazás közben puszta kézzel rakják a gyerekeik szájába a kaját a villamoson, meg a metrón.
Én nem tudom mi lett ezzel a világgal, nekünk még anno a szocializmusban tanították, hogy evés előtt kezet kell mosni, most meg az anyukák sem mosnak kezet sem evés, sem a gyerekeik etetése előtt. Gyalázat.
 
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.
 
Kínában a hupeji kormányzat megtiltotta a járművek közlekedését a tartományban, hogy elejét vegyék a vírus terjedésének. A korlátozás alól kivételt képeznek a rendőrségi járművek és a mentők, valamint a közösségi szolgálathoz kapcsolható más közlekedési eszközök. A tájékoztatás szerint rendszeres egészségügyi vizsgálat alá vetik a tartomány minden lakosát, ami közel hatvanmillió embert jelent. A tartományi vállalatok pedig addig nem folytathatják a termelést, amíg nem kapnak arra engedélyt a kormányzattól.
Koronavírus: hazamehettek a magyarok, hatvanmillió kínai nem ülhet autóba

Tizenkettőre emelkedett a COVID-19-nevű új koronavírussal megbetegedettek száma Franciaországban. Az újabb beteg egy brit állampolgárságú férfi, aki abban a faházban lakott pár napig a francia Alpok egyik síterepén, Contamines-Montjoie-ban, ahol a múlt hétvégén öt megbetegedést regisztráltak
Koronavírus: Franciaországban is egyre több a fertőzött

A hatvanéves férfi az elmúlt időben nem járt külföldön, a hatóságok vizsgálják miképpen fertőződött meg. Február 3-án került kórházba légzési elégtelenséggel, végül tüdőgyulladást állapítottak meg nála. A tárcavezető tájékoztatása szerint az elhunyt egyik hozzátartozója is megfertőződött a kórral.
Koronavírus: újabb országban halt meg egy ember, aki nem is járt Kínában
 
Ehhez csak gratulálni tudok. Látom a villamoson is, metrón is, hogy anyukák puszta piszkos kézzel etetik a gyerekeiket, összefogdossák a fogódzókat, üléseket, táskát, cipőt, babakocsit, mindent, aztán meg utazás közben puszta kézzel rakják a gyerekeik szájába a kaját a villamoson, meg a metrón.
Én nem tudom mi lett ezzel a világgal, nekünk még anno a szocializmusban tanították, hogy evés előtt kezet kell mosni, most meg az anyukák sem mosnak kezet sem evés, sem a gyerekeik etetése előtt. Gyalázat.

A túlzott higiénia csak ahhoz vezet, hogy nem lesz normális immunrendszer, allergiák stb... Persze járványkor más a helyzet.
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz
To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

na ezzel fogjak felbaszni a nepet kinaban..

ha igy fojtassak lesz ott kinai tavasz is..es meg a kulfold be sem kell h avatkozzon...

lesz am jaj a komunista part birokratainak ha a nep elkezdi zavargazni oket
 
Na de ki az a hülye aki piacra megy árulni vészhelyzetben, a karanténban, amikor ez tilos, mert továbbviszi a járványt jó eséllyel. Biztonságosabb lenne a kormánynak élelmiszercsomagokat osztani, azokat is házhoz vinni, és az ajtó elé lerakni. Így minimalizálni ezen a téren is a tömegek kialakulását, és a vírus terjedését.

Akinek meg több esze van egy molylepkénél az ottaniak között, az rájön, hogy miért tilos piacozni most.
 
  • Tetszik
Reactions: Loken and laiki

Mondjuk a mindenféle hűtés nélkül, a csupasz asztalra kicsapott nyers húsokat látva elég gyorsan elpárolog az ember szimpátiája...
 
Mondjuk a mindenféle hűtés nélkül, a csupasz asztalra kicsapott nyers húsokat látva elég gyorsan elpárolog az ember szimpátiája...

azzal egyetertek...

de gondolom az nem csak most van, eddig is igy arultak...lattam azt a hires piacot egy videon, es milyen nyomor volt ott, gondolom a tobbi piacuk sem vmi zuper tisztasagrol hires.

Na de ki az a hülye aki piacra megy árulni vészhelyzetben, a karanténban, amikor ez tilos, mert továbbviszi a járványt jó eséllyel. Biztonságosabb lenne a kormánynak élelmiszercsomagokat osztani, azokat is házhoz vinni, és az ajtó elé lerakni. Így minimalizálni ezen a téren is a tömegek kialakulását, és a vírus terjedését.

Akinek meg több esze van egy molylepkénél az ottaniak között, az rájön, hogy miért tilos piacozni most.

mivel minden megalt ott, gondolom kaja sincs rendesen, az embereknek meg kell enni vmit.
ez hogy van ilyen fekete kereskedelom csak mutassa hogy a kinai hatosagok nem csinalnak vmit jol mert akor az emberek nem csinalnak azt.
 
A túlzott higiénia csak ahhoz vezet, hogy nem lesz normális immunrendszer, allergiák stb... Persze járványkor más a helyzet.

Most komolyan azon aggódsz, hogy egy Budapest méretű városban nincs elég kosz, ha az anyuka nem rakja puszta kézzel a falatokat a gyereke szájába a metrón és a villamoson?
 
azzal egyetertek...

de gondolom az nem csak most van, eddig is igy arultak...lattam azt a hires piacot egy videon, es milyen nyomor volt ott, gondolom a tobbi piacuk sem vmi zuper tisztasagrol hires.

mivel minden megalt ott, gondolom kaja sincs rendesen, az embereknek meg kell enni vmit.
ez hogy van ilyen fekete kereskedelom csak mutassa hogy a kinai hatosagok nem csinalnak vmit jol mert akor az emberek nem csinalnak azt.

70 millió embert kell külső forrásból etetni, persze hogy akadnak gondok, De erre nem az a megoldás, hogy kedvezzünk a vírusnak, hadd terjedjen még jobban. Bizony ha nem működik együtt a lakosság lassabb lesz a vírus felszámolása is, és még többet szenvednek. Ezt kéne megérteni. Csak ottlakók között is vannak kevéssé kvalifikáltak akik képtelenek egyszerűbb összefüggéseket átlátni. És ilyenkor lép közbe a hatóság. Persze szar dolog, meg szegény manus, de azért nem kell felmenteni. Ostoba volt, és nem tartotta be az ésszerű rendelkezést. A rendfenntartó sem jókedvében dobálja ki az élelmiszert, hanem mert válsághelyzet van.
 
  • Tetszik
Reactions: Loken and laiki
Fegyveres rablók csaptak le Hongkongban egy vécépapír-szállítmányra
:D:D
Fegyveresek raboltak el több száz guriga vécépapírt Hongkongban, ahol a koronavírus-járvány miatti pánikban az emberek nagy felhalmozásba kezdtek, így egyre több alapvető termékből van hiány.

Az egyik slágertermék a vécépapír, bár a helyi kormány állítja, hogy a járvány egyelőre nem befolyásolja az ellátást. Mégis, a szupermarketekben nem győzik újratölteni a készleteket, így gyakran alakulnak ki hosszú sorok az üresen tátongó polcoknál.

Vécépapír mellett rizsből és tésztafélékből, illetve kézfertőtlenítőből és más tisztálkodási eszközökből is hiány van már.

A rendőrség most három fegyveres bűnözőt keres, akik hétfő hajnalban egy szupermarket előtt tartóztattak fel egy vécépapírt szállító teherautót Mong Kokban. Ez a kerület a triádok, a helyi bűnbandák egyik hagyományos központja. "A kiszállítót három, késekkel hadonászó férfi tartóztatta fel, akik aztán ezer hongongi dollár (kb. 40000 forint) értékű vécépapírral távoztak" - mondta a hongkongi rendőrség szóvivője.

Hongkongban nagy aggodalommal figyelik a koronavírus-járványt, amit történelmi tapasztalataik indokolnak is. 2003-ban 299 hongkongi vesztette életét a SARS-járványban, amely ugyan Kínában tört ki, de a kínai hatóságok addig-addig titkolóztak, míg Hongkongra is átterjedt. Most tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a tavalyi, fél éven át tartó tiltakozási hullám és az arra adott erőszakos hatósági válasz után történelmi mélyponton van a bizalom a hongkongi vezetéssel szemben. (Via The Guardian)
https://444.hu/2020/02/17/fegyveres-rablok-csaptak-le-hongkongban-egy-vecepapir-szallitmanyra
 
  • Tetszik
Reactions: zeal and Loken
"Egyébként a műanyag bankkártyákon is ugyanúgy vannak kórokozók szép számmal."

Te úgy fizetsz a bankkártyáddal, hogy odaadod másoknak?
Mert ha nem, akkor nem tudom mit nem lehet azon érteni, hogy míg a készpénz jön-és-megy emberek kezei között, addig a saját bankkártyádat csak te fogdosod. Ha ez nem különbség, akkor nem tudom mi.

"Alig hinném, hogy ez olyan meghatározó érv lehetne a többség szemében a készpénz használat ellen.
Nem most és nem a kínaiak ismerték fel, hogy a készpénz mikrobiológiai szempontból (is) szennyezett.
...
Bár régóta közismert és közkeletűen elfogadott, hogy a pénz ebből a szempontból is piszkos, nem hiszem, hogy eddig - a nagyon hipochondereken kívül - számottevő arányban lettek volna olyanok, akik egészségügyi okból igyekeztek kerülni a készpénz használatot."

De most itt nem erről van szó! Világszerte nyomás van az embereken, hogy készpénz helyett használjanak bankkártyát, tehát egy ilyen vírus megjelenése kiváló alkalom lehet a politikai elitnek arra, hogy letolják az emberek torkán, hogy azért szüntetik meg a készpénzhasználatot, mert jaj az vírusos. Tehát nem az emberek utasítják el a készpénzhasználatot - mert az piszkos - hanem a politikai elitnek alkalom ez arra, hogy méginkább visszaszoríthassák a készpénzhasználatot, mert a banki, elektronikus tranzakciókat jobban meg tudják figyelni.

"Sőt sokan vannak akik megnyalják az ujjukat a pénzszámoláshoz. "

Ehhez csak gratulálni tudok. Látom a villamoson is, metrón is, hogy anyukák puszta piszkos kézzel etetik a gyerekeiket, összefogdossák a fogódzókat, üléseket, táskát, cipőt, babakocsit, mindent, aztán meg utazás közben puszta kézzel rakják a gyerekeik szájába a kaját a villamoson, meg a metrón.
Én nem tudom mi lett ezzel a világgal, nekünk még anno a szocializmusban tanították, hogy evés előtt kezet kell mosni, most meg az anyukák sem mosnak kezet sem evés, sem a gyerekeik etetése előtt. Gyalázat.
Gyerekgyomor sokat kibir. Igy kapja meg az immunrendszeruk a kesobbi vedettseget. :)
 
  • Tetszik
Reactions: Morishima