A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai


Idézet a cikkből.

"Korábban szó volt arról, hogy az An–26-os meglévő példányait oroszországi nagyjavításra küldenék, amíg a tervezett új, rámpás, nagyobb műszaki eszközök szállítására is alkalmas, korszerű közepes taktikai szállítógépek megérkeznek."

Mivel ugye szó sincs nagyjavításról,így kézenfekvő a feltevés,hogy hamarosan bejelenthetik a szállítógépeket:-),de persze az is lehet,hogy csak évek múlva lesz csak bejelentés,addig meg a Wizzair megoldja a babkonzervek szállítását:-):-):-)










.
 
Most is annyi van tudtommal, 3 lövész zlj. a debreceniben, 2 pedig Tatán.

Tatán lett egy 2. lövész zlj.

Oksa. Akkor ott működik a 2. lz., azt akkor még csak tervezték. Ennek örülök, ez jó hír. :cool:
Nagyon fontos, hogy nőjön a végrehajtók létszáma. Akkor lehet tervezni a további hiányzó végrehajtó alegységek megnyitását és feltöltését, ha már úgy toporzékolnak a kapukban a szerződéses katonának jelentkező fiatalok. ;)
 
Ha már, akkor itt van egy német páncéloshadosztály felépítése (a 10-es). A nehézdandár kétféle: az egyik páncélos (2 hk + 2 pcgr), a másik páncélgránátos (1 hk + 3 pcgr).
Ezek alapján vagy kap Tata még egy hk, vagy egy lövész zlj-t...;)
10th_Panzer_Division_(Bundeswehr)
 
Számomra továbbra sem egyértelmű a Lynx.
Elvileg az Ayola a Morgen Stanley alkalmazottja, nem RM alkalmazott.
A felsorolásban (Czech, Australian and Hungarian) a second thing az az ausztrál. ;)
Ezért írtam korábban, hogy ez még bőven félreérthető.
Elvileg az ausztrál tesztelés is ősszel kezdődik, és ha szerencséjük van, akkor 2020 H2-ben aláírhatják az ausztrál szerződést.

Dehogy. :)
Az ausztraloknal meg egy év, mire egyáltalán lezarul a tender, szo sincs roluk itt rendelés szintjén egyelore.


Ezzel nem zárom ki a Lynx-et (hogy is tehetném? :)), csak számomra nem egyértelmű, hogy 100%, hogy mindenki ugyan arról beszél...

A marciusiban nem emlitettek a Lynxet, viszont nagyon konkrétan abban biztak, hogy lesz alairt rendelés inkabb heteken, mint hónapokon belül (a magyarokkal.) Most a Lyncet emliti akerdezo konkretan, a rendeles masodik felev a valaszban, kizarasos alapon csak a magyar lehet, mertsa csehekrol kulon beszél, az ausztralok meg a kozeleben sincsenek meg kihirdetni a nyertest.
 
  • Tetszik
Reactions: SilvioD
Ha már, akkor itt van egy német páncéloshadosztály felépítése (a 10-es). A nehézdandár kétféle: az egyik páncélos (2 hk + 2 pcgr), a másik páncélgránátos (1 hk + 3 pcgr).
Ezek alapján vagy kap Tata még egy hk, vagy egy lövész zlj-t...;)
10th_Panzer_Division_(Bundeswehr)

Tippelek csak, nálunk a zászlóaljak szervezete lesz német mintára kialakítva. Azonban egy dandár, már echte magyaros dandár lesz. 2 lövész zlj lesz csak benne, a hkz mellett. Illetve a tüzér o., meg még ami kell.
 
Vannak vagy 25 milliónyian.
"As of June 2018 the Army had a strength of 47,338 personnel: 29,994 permanent (regular) and 17,346 active reservists (part-time)."
Amiről pedig beszélünk:
  • Land 400 phase 2 replacement program is set to replace the existing 257 ASLAVs with 211 Boxers.
  • Land 400 phase 3 replacement program is set to replace 431 M113AS3/4 APCs.
Riplészelnek meglévő, elavult járműveket.
 
  • Tetszik
Reactions: mindenen kívül
A panceltrokrol mindig meg van feletkezve mikozben teljesen feltoltve vedelembe tobbszor nagyobb erot jelent mint egy lovesz zaszloalj...
 
Tippelek csak, nálunk a zászlóaljak szervezete lesz német mintára kialakítva. Azonban egy dandár, már echte magyaros dandár lesz. 2 lövész zlj lesz csak benne, a hkz mellett. Illetve a tüzér o., meg még ami kell.
Ha lesz mellé tüzérosztály (rakettás üteggel), meg csapatlégvédelem, nem bánom. De akkor legyen még egy...;)
 
  • Tetszik
Reactions: borisz
Ez nem egy friss hír (tavaly szept.), és már volt is berakva, de most kicsit megakadt a szemem valamin:
„Es hat geklingelt”

Német nyelvtanfolyamok indultak az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál. A tanfolyamokat Lőrincz Gábor ezredes, a dandár parancsnoka nyitotta meg szeptember 2-án.

A középfokú és felsőfokú német nyelvvizsgára felkészítő intenzív regionális tanfolyamok résztvevőinek zöme Tatán szolgál, de a debreceni MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred és a várpalotai MH Bakony Harckiképző Központ állományából is érkeztek hallgatók.

A tatai dandár, ezen belül a 11. Harckocsizászlóalj, a 101. Tüzérosztály, valamint a 36. Páncéltörő-rakétaosztály számára kiemelten fontos a német nyelvtudás, hiszen a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében már jövőre megérkeznek az első német gyártmányú haditechnikai eszközök Tatára, az ezekre történő felkészítés és kiképzés pedig részben Németországban fog zajlani.

Az MH Bakony Harckiképzőt Központot értem, a 11. Harckocsizászlóaljat is, meg persze a 101. Tüzérosztályt is. De a felderítőket, és a páncéltörőket nem értem.
Volt róla halvány utalás, hogy nyár végén érkezik némi haditechnika a páncéltörőkhöz is de az nem kimondottan német volt. Persze el tudok képzelni olyat, hogy kelljen hozzá németül tudni, csak furcsa...
 
  • Tetszik
Reactions: Terminator
Nincs kizarva a 25 km. /bar en egy osztaly meg nagyobbat is eltudnak kepzelni./ de a aki gepardozni akar tovabbra is panceltoronek mennyen. /mert ok aztan tenyleg sokat lonek veluk./
Amíg nincs az IFV-re téve egy értelmes ATGM. Utána maximum akkor van nagyobb harcértéke ha NLOS a fegyverzete.
 
Ez nem egy friss hír (tavaly szept.), és már volt is berakva, de most kicsit megakadt a szemem valamin:
„Es hat geklingelt”

Német nyelvtanfolyamok indultak az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál. A tanfolyamokat Lőrincz Gábor ezredes, a dandár parancsnoka nyitotta meg szeptember 2-án.

A középfokú és felsőfokú német nyelvvizsgára felkészítő intenzív regionális tanfolyamok résztvevőinek zöme Tatán szolgál, de a debreceni MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred és a várpalotai MH Bakony Harckiképző Központ állományából is érkeztek hallgatók.

A tatai dandár, ezen belül a 11. Harckocsizászlóalj, a 101. Tüzérosztály, valamint a 36. Páncéltörő-rakétaosztály számára kiemelten fontos a német nyelvtudás, hiszen a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében már jövőre megérkeznek az első német gyártmányú haditechnikai eszközök Tatára, az ezekre történő felkészítés és kiképzés pedig részben Németországban fog zajlani.

Az MH Bakony Harckiképzőt Központot értem, a 11. Harckocsizászlóaljat is, meg persze a 101. Tüzérosztályt is. De a felderítőket, és a páncéltörőket nem értem.
Volt róla halvány utalás, hogy nyár végén érkezik némi haditechnika a páncéltörőkhöz is de az nem kimondottan német volt. Persze el tudok képzelni olyat, hogy kelljen hozzá németül tudni, csak furcsa...
Lőrincz jelenleg dandártábornok, a felderítők vélhetőleg a dandár harccsoport elemei lesznek, a páncéltörőknek valószínűleg ugyanolyan eszközei lesznek (Puma, vagy más), mint a lövészeknek.
 
  • Tetszik
Reactions: honved
Tippelek csak, nálunk a zászlóaljak szervezete lesz német mintára kialakítva. Azonban egy dandár, már echte magyaros dandár lesz. 2 lövész zlj lesz csak benne, a hkz mellett. Illetve a tüzér o., meg még ami kell.

2zl(2x44) eseten 200 darab IFV nem lenne tul sok?
 
101 eurospike? :)

220 nem nem tul sok foleg ha +kiszolgalo jarmu is van a csomagba es egyeb rmeszetesen 220 ifv felett :) /sajat elkepzelesem csupan./
 
Lőrincz jelenleg dandártábornok, a felderítők vélhetőleg a dandár harccsoport elemei lesznek, a páncéltörőknek valószínűleg ugyanolyan eszközei lesznek (Puma, vagy más), mint a lövészeknek.
Egyrészt a debreceni (!) felderítőkről beszéltek, meg ha páncéltörők a harcjárművek miatt tanulnak németül, akkor a lövészzászlóaljak miért nincsenek említve? Meert hogy azt mondod, hogy ugyan az lesz a lövészeknek, mint a páncéltörőknek. Megjegyzem, ez teljesen logikus...............lenne, ha nem 4x4-ekről szólt volna a pletyka a páncéltörőkkel kapcsolatban. Na pont ezért nem áll nekem össze a kép.
Különben ezért nem sok még akár a 200-240 láncos jármű sem, de a 140-150 biztosan a minimum.