A magyar haderő lehetséges fejlesztési irányai

Amúgy két dolog van ezzel kapcsolatban. Az egyik, hogy önmagában az, hogy egy kormánynak elvárásai vannak pénzekkel kapcsolatban, az rendben van.
De! Ez annyira piti dolog és összeg, hogy ha tényleg ez a probléma, hát komolyan, echte konzervatívként, meg haderő fejlesztés pártolóként, meg minden is azt mondom, hogy ez egy baromság.

A NASAMS kell, az egyik legfontosabb lenne. A KUB-nak gyakorlatilag annyi, még egy darabig elkocog, de ha valahol, hát légvédelem fronton nem szabadna abba a helyzetbe belefutni, mint ami most az AN-26 kapcsán előállt. Ott nem lehet "rés". Szóval get over it, ahogy a művelt francia mondja.
Az ezzel kapcsolatos hivatalosnak tekinthető álláspont:
Maróth Gárpár - Magyar Nemzet:"...És gondolom, azzal sem árulok el titkot, hogy a világban ezek a beszerzések komoly hatással vannak a nemzetközi és belpolitikai kapcsolatrendszerekre is. Ezért például nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy olyan külföldi országok cégei, amelyek kormányai a demokratikus országok írott és íratlan szabályait felrúgva a magyar választók akaratával ellentétes belpolitikai befolyásolási gyakorlatot folytatnak nálunk, előnyt élvezhessenek egy ilyen folyamatban…"

Szerintem NASAMS lesz, de jó eséllyel a lehető leg minimálisabb Norvég hozzáadott értékkel (más parancsnoki kabin (IBCS?), más indító (SLAMRAAM)..)
 
Én is így gondolom de mivel nagyon esélyes a Nasams,szerintem még mindig harcolnak a norvégokkal,biztos vagyok benne,hogy még azért nem jelentették be mert még Viktornak nem sikerült megállapodnia Amundsenékkel a norvég alap pénzeinek ellenörzéséről.

Amúgy két dolog van ezzel kapcsolatban. Az egyik, hogy önmagában az, hogy egy kormánynak elvárásai vannak pénzekkel kapcsolatban, az rendben van.
De! Ez annyira piti dolog és összeg, hogy ha tényleg ez a probléma, hát komolyan, echte konzervatívként, meg haderő fejlesztés pártolóként, meg minden is azt mondom, hogy ez egy baromság.

A NASAMS kell, az egyik legfontosabb lenne. A KUB-nak gyakorlatilag annyi, még egy darabig elkocog, de ha valahol, hát légvédelem fronton nem szabadna abba a helyzetbe belefutni, mint ami most az AN-26 kapcsán előállt. Ott nem lehet "rés". Szóval get over it, ahogy a művelt francia mondja.
A NASAMS esetén azért nem olyan pik-pak ügy az.
Én most nem akarok norvég alap szinten belemenni az ügybe, de a NASAMS rendszer egyik előnye, hogy bár off-the-shelf, mégis a hordozó platformokra integrálni kell az elemeit.
Legyen akár az egy Rába, vagy egy új török jármű, esetleg valami Unimog jellegű hordozó. Már a hordozó platform is egy kérdés. Mert ugya GBP program jelenleg jegelve van. Kérdés a hogyan tovább. Marad a Rába H széria, vagy váltunk mondjuk V4 összeborulásban Tatrara, esetleg RM/MAN HX-re, vagy egy meredeket húzva, a Merci lesz mindennek az alapja?
Tök se tudja.
Ezen felül a NASAMS-ot alkotó rendszerek is drasztikus fejlesztésen estek át. Ugyebár bejött a képbe a rakéták közül a frissen elkészült ER, meg ugye ott a VSHORAD opciónak a IRIS-T támogatás, eset. De a Sentinel radar is frissiben kapott upgrade-et. A Leopard 2A7+-hoz hasonlóan lehet hogy szerencsénk lesz, hogy bár Katart "másoljuk", de mivel kicsit időben késésben vagyunk, így a picit fejlettebb képességűt kaphatjuk már.
 
  • Tetszik
Reactions: Törölt tag 467
Az ezzel kapcsolatos hivatalosnak tekinthető álláspont:
Maróth Gárpár - Magyar Nemzet:"...És gondolom, azzal sem árulok el titkot, hogy a világban ezek a beszerzések komoly hatással vannak a nemzetközi és belpolitikai kapcsolatrendszerekre is. Ezért például nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy olyan külföldi országok cégei, amelyek kormányai a demokratikus országok írott és íratlan szabályait felrúgva a magyar választók akaratával ellentétes belpolitikai befolyásolási gyakorlatot folytatnak nálunk, előnyt élvezhessenek egy ilyen folyamatban…"

Szerintem NASAMS lesz, de jó eséllyel a lehető leg minimálisabb Norvég hozzáadott értékkel (más parancsnoki kabin (IBCS?), más indító (SLAMRAAM)..)
Sztem meg a szokásos sztori lesz. A végsőkig elmegyünk, aztán a fal előtti koppanásnál(nem jön a NASAMS), mki enged és megegyezünk.

Ha politikai egyéb szimpátián múlna, nem vennénk semmit, hisz
7640B78F-92B9-4135-8E6A-7C5DFD380D27.jpeg

:hadonaszos::hadonaszos::hadonaszos:

Sztem itt elsősorban Közép-Európai hatalmi játék megy, V4 egységét, erejét katonai-gazdasági vonalon fogják erősíteni. Pólust akarnak kiépíteni, elsősorban Németország mellé, néha vele szemben, de csak mértékkel.

Feltűnő, hogy a katonai erő, mint gazdasági-politikai szempont, egyre többször megjelenik a hazai közéletben.
Érdekes évek elébe nézünk.
 
Az ezzel kapcsolatos hivatalosnak tekinthető álláspont:
Maróth Gárpár - Magyar Nemzet:"...És gondolom, azzal sem árulok el titkot, hogy a világban ezek a beszerzések komoly hatással vannak a nemzetközi és belpolitikai kapcsolatrendszerekre is. Ezért például nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy olyan külföldi országok cégei, amelyek kormányai a demokratikus országok írott és íratlan szabályait felrúgva a magyar választók akaratával ellentétes belpolitikai befolyásolási gyakorlatot folytatnak nálunk, előnyt élvezhessenek egy ilyen folyamatban…"

Szerintem NASAMS lesz, de jó eséllyel a lehető leg minimálisabb Norvég hozzáadott értékkel (más parancsnoki kabin (IBCS?), más indító (SLAMRAAM)..)

Ebben egyetértek veled már csak az a kérdés mennyire képesek még ezzel a minimális norvég hozzáadott értékkel is megtorpedózni a Nasams beszerzésünket,mert ne legyenek illúzióink a norvégok nem fogják feladni azt az álláspontjukat ,hogy a norvég alap magyarországi pénzeinek 10%-t felett ők akarnak ellenőrzést gyakorolni ha Viktor ebben nem köt velük valamilyen kompromisszumot,akkor a norvégok simán megakadályozzák a beszerzést és nem fogja érdekelni őket,hogy bukják az üzletet.
 
TÖRÖK PÁNCÉLOZOTT TEREPJÁRÓKON KÍVÜL REPÜLŐGÉPEK, HELIKOPTEREK ÉS TANKOK IS ÉRKEZNEK

https://magyarnemzet.hu/belfold/sarkanyok-es-nomadok-erkeznek-a-honvedseghez-nezze-meg-8264415/

Új infók, szállítási dátumok
"Júliustól folyamatosan érkeznek a Magyar Honvédséghez a Leopard 2 A4 típusú, kiképzésre szánt harckocsik"
Azért azt a 12db-ot illene 1 fuvarral lehozni....
De legalább tudjuk, hogy legkésőbb július31.-ig beérkeznek az első Leo-k :)
 
Ebben egyetértek veled már csak az a kérdés mennyire képesek még ezzel a minimális norvég hozzáadott értékkel is megtorpedózni a Nasams beszerzésünket,mert ne legyenek illúzióink a norvégok nem fogják feladni azt az álláspontjukat ,hogy a norvég alap magyarországi pénzeinek 10%-t felett ők akarnak ellenőrzést gyakorolni ha Viktor ebben nem köt velük valamilyen kompromisszumot,akkor a norvégok simán megakadályozzák a beszerzést és nem fogja érdekelni őket,hogy bukják az üzletet.
Az a minimális norvég hozzáadott érték az érték, anélkül nem lenne NASAMS. A norvégok korábban megmondták, hogy a két dolognak (Alap, NASAMS) nincs köze egymáshoz, itt legfeljebb Viktor pattog.
 
Ebben egyetértek veled már csak az a kérdés mennyire képesek még ezzel a minimális norvég hozzáadott értékkel is megtorpedózni a Nasams beszerzésünket,mert ne legyenek illúzióink a norvégok nem fogják feladni azt az álláspontjukat ,hogy a norvég alap magyarországi pénzeinek 10%-t felett ők akarnak ellenőrzést gyakorolni ha Viktor ebben nem köt velük valamilyen kompromisszumot,akkor a norvégok simán megakadályozzák a beszerzést és nem fogja érdekelni őket,hogy bukják az üzletet.
Én nem gondolnám hogy a Norvég állam bármilyen NASAMS vásárlási szándékot blokkolna...
A Kongsberg örömmel adna el nekünk bármit - nekik tök mindegy ki osztja a civil pénzt.
A Norvégok államnak van egy álláspontja a civil pénzekről - ha nekünk ez nem tetszik akkor legfeljebb megvonják a vállukat és örülnek mert a pénz náluk marad.
Leginkább mi próbáljuk összekötni a civil pénzosztást a fegyver vásárlással.
Félek ezzel nehéz lesz bármit is elérni mert a mi vásárlásunk potenciális Norvég részesedése nem akkora hogy amiatt a Norvég állam komolyan elgondolkodjon az álláspontja feladásán.
 
Ok igazad van a blokkolás rossz kifejezés a többi dologban egy állásponton vagyunk.
 
Én nem gondolnám hogy a Norvég állam bármilyen NASAMS vásárlási szándékot blokkolna...
A Kongsberg örömmel adna el nekünk bármit - nekik tök mindegy ki osztja a civil pénzt.
A Norvégok államnak van egy álláspontja a civil pénzekről - ha nekünk ez nem tetszik akkor legfeljebb megvonják a vállukat és örülnek mert a pénz náluk marad.
Leginkább mi próbáljuk összekötni a civil pénzosztást a fegyver vásárlással.
Félek ezzel nehéz lesz bármit is elérni mert a mi vásárlásunk potenciális Norvég részesedése nem akkora hogy amiatt a Norvég állam komolyan elgondolkodjon az álláspontja feladásán.
Off
Egyetértek veled és sztem ezzel nagyjából tisztában van minden döntéshozó. A kommunikációs panelek megint mások.

Annyi megjegyzéssel, a vállrándítás norvég részről kevés. EU-s kötelezettségük a fizetés, cserében a tagság nélküli EU kedvezményekért.
Megegyezési kötelezettségük is van az államokkal, igy velünk is. Más országokkal megegyeztünk, velük nem, mert eltérő ideologiai alapon nyújtanák a tamogatásokat, akár olyan szervezetek számára, (és van a támogatások odaítélésében ilyen tendencia), akik a kormánnyal szembeni, azt fúró álláspontot képviselnek.
On

Egyébként én erre inkább xarnék, mint a NASAMS képesség elvesztésére.(bár ugye ez olyan képességvesztés ami jelenleg nincs:))
 
  • Tetszik
Reactions: Hegylakó
Meglepően korrekt tájékoztatás a HM részéről.

Tehát azt is megtudtuk a cikkből, hogy több száz török jármű érkezik, de pontos számot most sem mondják meg, mert titok. Na, majd mi itt úgyis kitaláljuk. :) Tehát most már részben nem titok, ami egyébként nálunk hivatalosan titok. :) Amikor itt lesznek, aztán videókon, fotókon, feltűnik használatban a jármű, egy gyengébb hírszerző szervezet már tudni is fogja, hol, melyik alegységeknél van, így mire használjuk és ebből a darabszámot is meg fogja saccolni, elég pontosan.
 
Nem lehet saccolni mert vszinuleg nincs vegleges szam. /sok kell. Ha kevesebbet rendelunk es kesobb rarendelunk megy a pampogas ha minden evbe valtozo menmyiseget rendelunk le egy opcuos keretbol megy a pampogas ha lerendeljuk mimd es rendelunk ra megy a pampogas ha nem rendelhuk le megy a pampogas./

Ha exportra is kinalni akarjuk a torokok altal gyartott vasakat 120 mm aknaveto integracioval mondjuk.... Mondjon pontos szamot barki...ha esetleg kozbe fejlesztunk valami mast amir meg nem tudjuk mennyire lessz sikeres de integracios szandek all mogotte saccolhatatlan memmyi kell meg pluszba.

Sok kell tobb szazas nagysagrend /itt pontos db szamrol vitatkozni folosleges sok. :) /
 
Rossz válasz! Aki politikusnak ment, az tűrje el a pampogást... Minden katonai beszerzésnél megy a porhintés, titkolózás. Mintha csak B-2-eseket vennénk tucatszám, meg több száz B-61-t!
 
Tehát azt is megtudtuk a cikkből, hogy több száz török jármű érkezik, de pontos számot most sem mondják meg, mert titok. Na, majd mi itt úgyis kitaláljuk. :) Tehát most már részben nem titok, ami egyébként nálunk hivatalosan titok. :) Amikor itt lesznek, aztán videókon, fotókon, feltűnik használatban a jármű, egy gyengébb hírszerző szervezet már tudni is fogja, hol, melyik alegységeknél van, így mire használjuk és ebből a darabszámot is meg fogja saccolni, elég pontosan.

Az is igaz, hogy semmi olyat nem tudtunk meg belőle, amit eddig ne tudtunk volna.
 
Európai pilótakiképző program indításáról döntött a NATO tizenegy védelmi minisztere...

"A kezdeményezés célja egy európai kiképző létesítményeket összekötő hálózat kialakítása, ezáltal vadászrepülőgépek, egyéb katonai repülőgépek és helikopterek pilótáinak, valamint pilóta nélküli repülőgépek vezetőinek többnemzeti úton történő kiképzése.

A kisebb európai országok évi kiképzési igényei nem teremtenek alapot átfogó jellegű nemzeti pilótakiképző képességek fenntartásához, így az NFTE különösen számukra jelent kiváló, költséghatékony megoldást. "