Az amerikai és a kínai elnöknek egyaránt érdekében áll a konfliktus kiélezése a két ország között, ennek a szembenállásnak lett mellékhadszíntere az indiai-kínai határ.
Pár hete megdöbbenve olvastam, hogy India és Kína határán a két nukleáris hatalom katonái kövekkel és husángokkal
estek egymásnak. A westernfilmek kocsmai verekedéséhez hasonló összecsapás több tucat halálos áldozattal járt. A döbbenetem mégse ennek szólt, ilyen párévente előfordul a két ország vitatott határterületén (igaz, halálesetre több évtizede nem volt példa), sokkal inkább annak, hogy senkit se érdekelt. A Concordeblog csapatában két meghatározó vélemény formálódott a helyzettel kapcsolatban, amelyek részben vagy egészben kapcsolódnak, de az egyik inkább rövid-, míg a másik hosszú távú magyarázattal szolgál. A rövidtávú geopolitikai magyarázat, hogy az USA-Kína sakkjátszmában kis szünet után újra mozognak a bábuk. A hegemón szuperhatalom és a második vonalból felemelkedő kihívó globális hidegháborúja olyan hadszíntereken folytatódik, amelyek nyílt konfliktushoz ugyan nem vezetnek, de egy-két komolyabb ütést bevihetnek a másik félnek. Trump újraválasztásának esélye – köszönhetően a COVID-19-nek és a Black Lives Matter mozgalomnak, amely talán még az előbbinél is gyorsabban terjed – napról napra csökken. A sarokba szorított elnök – ahogy elődei már oly sokszor, ha égett a ház – a külpolitikához menekült, egy olyan globális parát kreálva, amely elvonja a választók figyelmét a tűz terjedéséről. A sajtó villámgyorsan felkapta a híreket: az USA készül felrúgni a kereskedelmi megállapodást! A figyelemelterelés ideig-óráig működött, amelyhez a kínai fél is szívesen asszisztált, mivel Hszi Csin-ping belpolitikai hatalma az utóbbi években gyengült, így számára is kapóra jött egy kis szájkarate az Egyesült Államokkal. Az Egyesült Államok és Kína között kibontakozó hidegháború első szignifikáns ütközése a hongkongi válság kapcsán alakult ki, amely a régóta fennálló status quo megtörését
jelentette. Trump vehemensebb hangvételű Twitter-
üzeneteire és az amerikaiak hongkongi intervenciójára reagálva Kína szimbolikus ellencsapásokat osztogatott az elmúlt hetekben. Egyik ilyen ellencsapás során az észak-koreai határon megindultak a parasztok, és
felrobbantották a Dél-Koreával közös demilitarizált övezetben lévő összekötő irodát. Egy másik hasonló ellencsapás volt a Kína és India közötti összetűzés, ugyanakkor a két válaszcsapás súlya nem összehasonlítható a hongkongival. Míg Hongkong különleges státuszának vége felmérhetetlen gazdasági jelentőséggel bír, az utóbbi két ellencsapás gazdasági súlya zéró, így a szebb időket is látott kínai gazdaság és politika számára kockázatmentesen kivitelezhető volt, mindkét fél megelégedésére.
A célzott ellencsapást nem véletlenül India kapta. Az elmúlt két évtizedben az Egyesült Államok és India kapcsolata egyre szorosabbá vált, amely során előbbi támogatta India számos nemzetközi diplomáciai pozíciójának megerősítését, de az együttműködésük kiterjedt a technológiai transzferre és a hadiparra is. Ennek keretében lett India az Egyesült Államok egyik legnagyobb hadipari partnere, amely Kína számára felér egy nyílt fenyegetéssel. Miközben a gyalogok és a bástyák mozogtak, a háttérben a két vezér megbízottja Hawaiin már a helyzet stabilitásáról tárgyalt. Mindkét fél számára fontos az erődemonstráció, viszont Trump számára fontosabb, mint valaha, hogy ez csak illúzió maradjon, és tényleges gazdasági vagy katonai áldozattal, a választásig legalábbis, ne járjon. Megmagyarázható, hogy a tőkepiacok nem tulajdonítottak nagy jelentőséget az India és Kína közötti összecsapásnak, mert tény, hogy csupán a nagy sakkjátszma egy lépése volt, viszont az látható, hogy a bábuk folyamatosan mozognak a táblán, és lesz olyan lépés, ami megrémíti majd a befektetőket. A napokban az amerikaiak léptek, és két repülőgép-hordozót a Dél-kínai-tengerre irányítottak. Most a kínai fél következik…
Itt a hidegháború 2.0