[HUN] KF41 Lynx / Hiúz

A legnagyobb előnye, hogy itt lesz a gyár, ez mindent vitt. Nem összeszerelő üzem itthonra, hanem 500 fős exportra is termelő, kutatás, fejlesztéssel felturbózott ipar 4.0.
DIgitalizált, automatizált és mesterséges intelligencián alapuló technológiát alkalmaznak majd a Lynxek gyártásához.

Márpedig ebből következik, hogy később házon belül sokkal egyszerűbben megoldhatjuk a 35-öst vagy az ember nélküli tornyot.
Lance toronnyal vessszük, az csak a 30-ast tudja. (Lance 2.0 tudja 35/50-t is.)
Ha nagyobb gépágyút akarunk, akkor új tornyot is kell hozzá vennünk.
2 millió € alatt nem ússzuk meg.
 
  • Tetszik
Reactions: tarzaan
A legnagyobb előnye, hogy itt lesz a gyár, ez mindent vitt. Nem összeszerelő üzem itthonra, hanem 500 fős exportra is termelő, kutatás, fejlesztéssel felturbózott ipar 4.0.
DIgitalizált, automatizált és mesterséges intelligencián alapuló technológiát alkalmaznak majd a Lynxek gyártásához.

Márpedig ebből következik, hogy később házon belül sokkal egyszerűbben megoldhatjuk a 35-öst vagy az ember nélküli tornyot.
Szerintem már nem. Ez lesz.
 
"delivery is to be complete by the start of 2023".

Ezt jól értem? 23-ra be kell fejezni. Akkor előbb megjönnek, mint a Leopard 2A7 harckocsik? Az nagyon kafa. Merész terv....
Az ausztrálok, mostanában kell, hogy megkapják a protókat, az ő tapasztalataik nagyon fontosak lesznek a mi sorozatgyártású harcjárműveinkhez. Figyeljük az első képeket, árulkodóak lesznek.
2023-ig megkapunk 46 Hiúzt, meg 9 Buffalot, amit még Németországban gyártanak, a többi itthon készül.

Az ausztrál bemutató előtt egy tipp. Lesz jövő hétvégén Ostravában egy NATO és repülő nap, ahol az RM több mindent is bemutat. Hátha ezt is...
https://www.czdefence.com/article/rheinmetall-to-join-nato-days-on-events-20-year-anniversary
 
A teljesen értelmetlen és iszonyú pénzért cserébe semmilyen használható képességet nem biztosító Mi-24 felújítás után az első komolyan problémás beszerzés az alakuló Lynx-é ahogy nézem. A legsúlyosabb probléma vele a hosszú távon túl kicsi gépágyú lesz az emberes toronyban. Mind a harminc milliméteres gépágyú, mind az emberes torony a XX. század elavuló öröksége, amin egy vadonatúj beszerzésnél, ahol elvben a legkorszerűbb technikát vesszük túl kellett volna lépni a távirányítású 35mm-es torony irányába (nem véletlen, hogy a Puma nyerte a cseh tender értékelését anno, ebben kulcsszerepe volt a többiek tornyát állva hagyó távirányítású fegyverének).

Hogy nem sikerült, az rengeteg pénzbe vagy vérbe kerülhet nekünk, akár már a közeljövőben, amikor egy nagyobb orosz Armata vagy Kurganyec beszerzés elavulttá teszi az egész magyar KF41 programot. könnyen lehet, még azelőtt, hogy az utolsó járművet összeszerelnék Zalaegerszegen. Márpedig az orosz BMP-k is rohadnak szét, nem fog örökké tartani ott sem a hidegháború öröksége és akkor jönnek az utódok, amik már itt vannak előttünk. Számíthatnánk rájuk és eleve úgy vásárolhatnánk, hogy a NATO számára is használható járművünk legyen a kelet-európai tankcsatában, hiszen ehhez ajánljuk fel a nehézdandárt. Az orosz Első Gárda Páncéloshadsereg ellen fog a magyar dandár a székesfehérvári többnemzetiségű hadosztály részeként harcolni a Lengyel alföldön, ha az USA kiprovokálja a háborút! Az oroszok pedig annál magabiztosabbak lesznek amikor vissza kell már ütni az USA-nak, minnél inkább látják, hogy a potenciális ellenségeik, nem elég hatékony technikával fognak felvonulni ellenük!

57mm-es automata toronnyal szerelt orosz HIFV, aminek a páncélzatát valahogy fel is kellene törni:
Armata_03.jpg

57mm-es automata torony BMP-3 változaton:
deriv.webp

A 30mm-es gépágyú ma már inkább APC fegyverzet és nem IFV tűzerő, mert az utóbbi szerepkörben egyre inkább hatástalan. Nemcsak az oroszok, hanem a legtöbb kortárs jármű/fejlesztés ellen. Magát a KF41-et se lehet ezzel szemből kilőni! Elvben.
 
Az oroszok olyan messze vannak ezeknek a nagyobb számban való rendszeresítésétől mint makó jeruzsálemtől, ugyanis elég szarul állnak anyagilag.
 
Nem "lol", hanem erre fegyverkezünk most! Akármit is hittél eddig.

ps. Anno az első hidegháború idején a közép-európai tankcsata mint fogalom ott volt minden német fejében, tudták, hogy ez ott fog lezajlanid a fuldai résnél, tiszta és világos volt a kommunikáció, hogy miért fegyverkeznek, miért van sorkatonaság, mire készülhetnek. Ezzel szemben most, a második hidegháború idején, itt Magyarországon majdhogynem senki se tudja, hogy mire készülünk, ha valaki megemlíti a harmadik világháború kezdenén megvívandó kelet-európai tankcsatát, akkor úgy néznek rá, mint egy elmebetegre, miközben persze a politikusok és a katonák tudnak róla és per pillanat elég komoly pénzt költenek arra, hogy erre felfegyverezzék a haderőt. Mi több, alapvetően erre fegyverzik fel a magyar haderőt most.
 
erre majd térjünk vissza egy 30 év múlva, ja meg mikor a ruszkiknak is nem csak a protok lesznek meg hanem mondjuk a majd 4000 bmp verzioból legalább felét ilyenekre cserélték oké?
 
35mm-es torony irányába (nem véletlen, hogy a Puma nyerte a cseh tender értékelését anno, ebben kulcsszerepe volt a többiek tornyát állva hagyó távirányítású fegyverének).
Most a Puman nem 30-as torony van?
 
Ja, csak ez változhat akár hónapok alatt is.

Biztos lehetsz benne,hogy az oroszok ezen nem tudnak hónapok alatt változtatni.Az a 30 mm gépágyú még sokáig elég lehet a magyar Lynx-n és ha esetleg le kell cserélni akkor már most minden gond nélkül belelehet tenni a 35 mm-t a toronyba,de azt a tornyot ami a magyar Lynx is raknak úgy tervezték meg,hogy a fejlesztés szempontjából bőven van benne tartalék.
 
  • Tetszik
Reactions: sisimoto
erre majd térjünk vissza egy 30 év múlva, ja meg mikor a ruszkiknak is nem csak a protok lesznek meg hanem mondjuk a majd 4000 bmp verzioból legalább felét ilyenekre cserélték oké?
Igen, ezt hívják ostobaságnak, hiszen most nem kerülne sokba eleve modern harcjárműveket venni a XXI. század kihívásai ellen, ám ehelyett a legmodernebb XX. századit vesszük, hiszen így lényegében vissza van butítva a Lynx fegyverzete egy letűnt korba. Csak azért, mert a cseheknek még el akarják adni és úgy hozták össze a védelmi együttműködést, hogy belekalkulálták a cseh gyártást, amihez az kell, hogy emberes torony legyen, mert valami lefizetett cseh katonai vezető így akarja az öszes emberes tornyot abszolút fölénnyel végigverő automata tornyát a Pumával együtt kirekeszteni a tenderből, hogy a lobbizó gyártó csekélyebb teljesítményű járműve újra helyzetbe kerüljön.
 
Nem "lol", hanem erre fegyverkezünk most! Akármit is hittél eddig.

ps. Anno az első hidegháború idején a közép-európai tankcsata mint fogalom ott volt minden német fejében, tudták, hogy ez ott fog lezajlanid a fuldai résnél, tiszta és világos volt a kommunikáció, hogy miért fegyverkeznek, miért van sorkatonaság, mire készülhetnek. Ezzel szemben most, a második hidegháború idején, itt Magyarországon majdhogynem senki se tudja, hogy mire készülünk, ha valaki megemlíti a harmadik világháború kezdenén megvívandó kelet-európai tankcsatát, akkor úgy néznek rá, mint egy elmebetegre, miközben persze a politikusok és a katonák tudnak róla és per pillanat elég komoly pénzt költenek arra, hogy erre felfegyverezzék a haderőt. Mi több, alapvetően erre fegyverzik fel a magyar haderőt most.
Megnyugtatlak, ne aggódj az oroszok elleni tankcsaták miatt(pláne a Lynxel), addigra mind szépen elporladunk, vagy épp világítani fogunk a sugárzástól. Ha pedig a vezetőink olyan hülyék hogy még egyszer önként és dalolva az oroszok ellen mennek akkor mi (a választók) is megérdemeljük. Mi(az értelmezésedben a NATO részeként) nem fogjuk megtámadni az oroszokat, ők meg megint csak nem fogják a NATO-t támadni mert akkor megint kezdődik az alap eset az elszenesedésről. Szóval még mindig azt mondom LOL
 
Akkor lehet leállítani ezt az őrült fegyverkezést, mert nem lesz háború!
 
A teljesen értelmetlen és iszonyú pénzért cserébe semmilyen használható képességet nem biztosító Mi-24 felújítás után az első komolyan problémás beszerzés az alakuló Lynx-é ahogy nézem. A legsúlyosabb probléma vele a hosszú távon túl kicsi gépágyú lesz az emberes toronyban. Mind a harminc milliméteres gépágyú, mind az emberes torony a XX. század elavuló öröksége, amin egy vadonatúj beszerzésnél, ahol elvben a legkorszerűbb technikát vesszük túl kellett volna lépni a távirányítású 35mm-es torony irányába (nem véletlen, hogy a Puma nyerte a cseh tender értékelését anno, ebben kulcsszerepe volt a többiek tornyát állva hagyó távirányítású fegyverének).

Hogy nem sikerült, az rengeteg pénzbe vagy vérbe kerülhet nekünk, akár már a közeljövőben, amikor egy nagyobb orosz Armata vagy Kurganyec beszerzés elavulttá teszi az egész magyar KF41 programot. könnyen lehet, még azelőtt, hogy az utolsó járművet összeszerelnék Zalaegerszegen. Márpedig az orosz BMP-k is rohadnak szét, nem fog örökké tartani ott sem a hidegháború öröksége és akkor jönnek az utódok, amik már itt vannak előttünk. Számíthatnánk rájuk és eleve úgy vásárolhatnánk, hogy a NATO számára is használható járművünk legyen a kelet-európai tankcsatában, hiszen ehhez ajánljuk fel a nehézdandárt. Az orosz Első Gárda Páncéloshadsereg ellen fog a magyar dandár a székesfehérvári többnemzetiségű hadosztály részeként harcolni a Lengyel alföldön, ha az USA kiprovokálja a háborút! Az oroszok pedig annál magabiztosabbak lesznek amikor vissza kell már ütni az USA-nak, minnél inkább látják, hogy a potenciális ellenségeik, nem elég hatékony technikával fognak felvonulni ellenük!

57mm-es automata toronnyal szerelt orosz HIFV, aminek a páncélzatát valahogy fel is kellene törni:
Armata_03.jpg

57mm-es automata torony BMP-3 változaton:
deriv.webp

A 30mm-es gépágyú ma már inkább APC fegyverzet és nem IFV tűzerő, mert az utóbbi szerepkörben egyre inkább hatástalan. Nemcsak az oroszok, hanem a legtöbb kortárs jármű/fejlesztés ellen. Magát a KF41-et se lehet ezzel szemből kilőni! Elvben.
A román Piranha ellen hogy muzsikálna?