[HUN] KF41 Lynx / Hiúz

Nem "lol", hanem erre fegyverkezünk most! Akármit is hittél eddig.

ps. Anno az első hidegháború idején a közép-európai tankcsata mint fogalom ott volt minden német fejében, tudták, hogy ez ott fog lezajlanid a fuldai résnél, tiszta és világos volt a kommunikáció, hogy miért fegyverkeznek, miért van sorkatonaság, mire készülhetnek. Ezzel szemben most, a második hidegháború idején, itt Magyarországon majdhogynem senki se tudja, hogy mire készülünk, ha valaki megemlíti a harmadik világháború kezdenén megvívandó kelet-európai tankcsatát, akkor úgy néznek rá, mint egy elmebetegre, miközben persze a politikusok és a katonák tudnak róla és per pillanat elég komoly pénzt költenek arra, hogy erre felfegyverezzék a haderőt. Mi több, alapvetően erre fegyverzik fel a magyar haderőt most.

Közép-európai tankcsatákról a kutya sem beszél ezt elhiheted(persze rajtad kívül).
 
Igen, ezt hívják ostobaságnak, hiszen most nem kerülne sokba eleve modern harcjárműveket venni a XXI. század kihívásai ellen, ám ehelyett a legmodernebb XX. századit vesszük, hiszen így lényegében vissza van butítva a Lynx fegyverzete egy letűnt korba. Csak azért, mert a cseheknek még el akarják adni és úgy hozták össze a védelmi együttműködést, hogy belekalkulálták a cseh gyártást, amihez az kell, hogy emberes torony legyen, mert valami lefizetett cseh katonai vezető így akarja az öszes emberes tornyot abszolút fölénnyel végigverő automata tornyát a Pumával együtt kirekeszteni a tenderből, hogy a lobbizó gyártó csekélyebb teljesítményű járműve újra helyzetbe kerüljön.
1.) butaságnak azt hívják amit msot csinálsz
2.) az megvan ugye hogy az általad épp szét sz******tt pumán a "letűnt kor" 30-asa van és NEM lehet rá még nagyobb rakni?
3.) miről beszélsz? megvettük a XXI. század egyik legbaszóbb és megmodernebb IFV-jét nem is akármilyen csomagban... megint ott tartunk hogy a szar se elég büdös?
 
Közép-európai tankcsatákról a kutya sem beszél ezt elhiheted(persze rajtad kívül).
Nem tudom feltűnt e, de a NATO az oroszok elleni háborúra készül évek óta. Az egész erőátcsoportosítás keletre és a modernizációs projektek, meg a hirtelen komolyabban megkövetelt két százalék erről szólnak!
 
Nem "lol", hanem erre fegyverkezünk most! Akármit is hittél eddig.

ps. Anno az első hidegháború idején a közép-európai tankcsata mint fogalom ott volt minden német fejében, tudták, hogy ez ott fog lezajlanid a fuldai résnél, tiszta és világos volt a kommunikáció, hogy miért fegyverkeznek, miért van sorkatonaság, mire készülhetnek. Ezzel szemben most, a második hidegháború idején, itt Magyarországon majdhogynem senki se tudja, hogy mire készülünk, ha valaki megemlíti a harmadik világháború kezdenén megvívandó kelet-európai tankcsatát, akkor úgy néznek rá, mint egy elmebetegre, miközben persze a politikusok és a katonák tudnak róla és per pillanat elég komoly pénzt költenek arra, hogy erre felfegyverezzék a haderőt. Mi több, alapvetően erre fegyverzik fel a magyar haderőt most.
Lehet, hogy ez a NATO doktrina, de hogy mi nem erre készülünk az hótziher! Balkán és a "szomszédok stabilitása" fontos számunkra.
 
Hirtelen nem lesz monokulturális gazdaságuk elavult technológiával és fos infrastruktúrával?
Ez Sztálin idején se volt probléma, amikor fegyverkezni kellett! Nyilván kisebb zsarnokság, kevesebbet tud kipréselni belőlük, de amíg előteremtik az anyagiakat, addig menni fog. Az olajárral megfogták őket egy időre, de nem örökre. Márpedig ha valami beivódott az orosz társadalomba, akkor az a velük ellenséges Nyugat győlölete, mert kénytelenek voltak megtanulni, hogy vagy ellenállnak, vagy szétzüllesztik őket. Szóval el lehet adni nekik a fegyverkezés költségeit ha szükséges. Előbb-utóbb kiprovokálja az USA vagy valamelyik hülyéje, hogy komolyabban vegyék a gazdasági nehézségek leszarását és mozgósítsák a humán és anyagi erőforrásaikat a fegyveres erők modernizációja érdekében egy a civileknek rossz gazdasági helyzetben is!
 
A teljesen értelmetlen és iszonyú pénzért cserébe semmilyen használható képességet nem biztosító Mi-24 felújítás után az első komolyan problémás beszerzés az alakuló Lynx-é ahogy nézem. A legsúlyosabb probléma vele a hosszú távon túl kicsi gépágyú lesz az emberes toronyban. Mind a harminc milliméteres gépágyú, mind az emberes torony a XX. század elavuló öröksége, amin egy vadonatúj beszerzésnél, ahol elvben a legkorszerűbb technikát vesszük túl kellett volna lépni a távirányítású 35mm-es torony irányába (nem véletlen, hogy a Puma nyerte a cseh tender értékelését anno, ebben kulcsszerepe volt a többiek tornyát állva hagyó távirányítású fegyverének).

Hogy nem sikerült, az rengeteg pénzbe vagy vérbe kerülhet nekünk, akár már a közeljövőben, amikor egy nagyobb orosz Armata vagy Kurganyec beszerzés elavulttá teszi az egész magyar KF41 programot. könnyen lehet, még azelőtt, hogy az utolsó járművet összeszerelnék Zalaegerszegen. Márpedig az orosz BMP-k is rohadnak szét, nem fog örökké tartani ott sem a hidegháború öröksége és akkor jönnek az utódok, amik már itt vannak előttünk. Számíthatnánk rájuk és eleve úgy vásárolhatnánk, hogy a NATO számára is használható járművünk legyen a kelet-európai tankcsatában, hiszen ehhez ajánljuk fel a nehézdandárt. Az orosz Első Gárda Páncéloshadsereg ellen fog a magyar dandár a székesfehérvári többnemzetiségű hadosztály részeként harcolni a Lengyel alföldön, ha az USA kiprovokálja a háborút! Az oroszok pedig annál magabiztosabbak lesznek amikor vissza kell már ütni az USA-nak, minnél inkább látják, hogy a potenciális ellenségeik, nem elég hatékony technikával fognak felvonulni ellenük!

57mm-es automata toronnyal szerelt orosz HIFV, aminek a páncélzatát valahogy fel is kellene törni:
Armata_03.jpg


57mm-es automata torony BMP-3 változaton:
deriv.webp


A 30mm-es gépágyú ma már inkább APC fegyverzet és nem IFV tűzerő, mert az utóbbi szerepkörben egyre inkább hatástalan. Nemcsak az oroszok, hanem a legtöbb kortárs jármű/fejlesztés ellen. Magát a KF41-et se lehet ezzel szemből kilőni! Elvben.
Egyébként értem, amit mondasz! De én úgy látom stratégiai együttműködést kötöttünk az RM-el. Nagyon sok közös fejlesztésben résztvehetünk. Európában minden új fejlesztéshez adva lesz Zalaegerszegen mindenféle tesztpálya. Varosi, terep.
Szóval türelem. Sztem lesz nálunk Wotan ágyú is.
 
Igen, jelenleg. Amikor tervezték és gyártani kezdték még nem voltak színen az orosz fejlesztések.

És érdekes módon a közeljövőben nem is fognak változtatni rajta érdekes módon ők elégnek érzik a 30-t,ellenben a Puma következő upgrade-n a következő dolgokat fejlesztik a Pumán (amit mellesleg a Rheinmetall és KMW közös cége fogja végrehajtani A Rheinmetall részesedése a System Panzergrenadier VJTF 2023 projekt szerződéseiben meghaladja a 470 millió eurót ).

A A „System Panzergrenadier” projekt a Puma gyalogsági harcjárművet és a moduláris Future Soldier, Expanded System (IdZ-ES) katonarendszer hálózatot kapcsolja és fogja össze a harctéri környezetben .

-integrálják a MELLS könnyű irányított rakétarendszert.
-új generációs digitális rádió (Rohde & Schwarz)
-TacNet csatairányítási rendszer (BMS)
- Új tovább fejlesztett elektrooptikai rendszer.
 
Most éppen mi a problémád?

Mérd már meg légvonalban Európa közepet az orosz határtól!A Baltikum nem Európa közepe, Fehéroroszország nem Európa közepe,Lengyelország sem Európa közepe.
Mielőtt veretes butaságot írsz legalább a térképre nézz már rá...