[HUN] KF41 Lynx / Hiúz

Hát azért nem egy ilyen projektet láttunk már, ugyh a körvonal erőteljes a részletek, amikben bujkál a patás azok meg tartok tőle majd első gyárlátogatáson derülnek mjad ki :(
Nem, majd akkor derülnek ki ha mindkét fél ugy látja jónak, hogy most már a közvéleményt is lehet tájékoztatni.
 
- Egy Wing Loong dandár, negyven drónnal, fegyverzettel, mindennel. Szerb üzlet alapján, hozzávetőleg.
- Hatszáz darab JLTV, azaz két könnyűdandár járműigénye 4x4-ből. Litván üzlet alapján, hozzávetőleg.
- Több mint háromezer darab SDB, több üzlet átlaga alapján. Egyszerűbben fogalmazva: fullos fegyvercsomag cirkálórakétákkal, bombákkal, radar elleni fegyverzettel a Gripeneknek.
.
Ők halat vettek mi meg hálót. Pár év múlva majd vesznek tőlünk halat :)
 
Hmm. Ez az elmúlt pár oldal olyan mint a szőlő. Még épp csak eldöntötted, hogy szőlőt ültetsz, amiből évek múlve lesz bor, de már mindenki kevesli a bor mennyiségét, fikázza a minőségét és eleve a szőlőtermesztés nem jó, mert a globális felmelegedés, stb. Felesleges embert ölni, álláspontokhoz körömszakadtáig ragaszkodni. Szinte semmit sem tudni. Majd hónapok évek múlva kiderül kinek van igaza.
Ami engem érdekel, az a rádió és adatkapcsolat, főleg a műholdas, ha már lesz saját műholdja az országnak, csak lesz pár sáv a seregnek is rajta. A másik meg egy mars2 szerű drónvető. Egy csőben egymás mögöt 3-10 mini drón, ami pl. 10 km ig tud repülni, akár falkákban, kvázi okos gránátként. Gondoljunk bele, ha egy drón 1000 dollár és 5 ből egy simán végez egy ellenséges katonával, egy zászlóajnyi katona ellen elég egy szakasznyi kilövőállás. Ilyen integrációk szerintem a jövő egyik lépcsője. Bár nagyon Terminátor filmes borzongása van.
 
Hát ez a 2M eu ez egy keret az osszeborulasra ami min ~220 ifv felszerelessel, gyarral, plusz ami kijon.
Most hozhatok peldat mibe kerul egy irani garda fenntartasa, abból is kijön valami, de ez a pénz nem arra van, hogy MO a világ legbrutálabb legnagyobb hadsereget kiallitsa, hanem egy kotelezoen elkoltendo osszeg amit ha lehet technologiavasarlasara forditunk igy hadsereg is es fejlodes is lesz, sajnos ennek megvan az ara.
Berelhetnenk is zsoldoshadsereget es akkor le van tudva a 2% aztan ami kikon az kijon, de egy natoval a seggunkben hozzuk a kotelezot es lehetoleg legnagyobb reszet visszaforgatjuk.
Legalabbis en igy latom es nekem ez tetszik.
Ne beszélj mellé!
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány
[="dudi, post: 747312, member: 24"]Ha másnak nem kell akkor igen...

Az egyáltalán nem éri meg nekik hiszen ők a többségi tulajdonosok persze nem tudjuk mi van a szerződésben,de nem hiszem,hogy annyira hülye a magyar kormány,hogy a Lynx-k árán felül még egy gyártóuzemet is kifizet csak,hogy itt gyártsák le azt a 172 db magyar Lynx-t,ja és még megteszi többségi tulajdonosnak benne az RM-t.Mert másként csak a 172 db magyar Lynx legyártására a saját pénzét kockáztatva ezért a mennyiségért az RM nem hoz ide gyártást.[/QUOTE]

Nem gondolod tán,hogy olyan hülye az RM,hogy nem számítja bele a Lynx-ek egységárába a gyár árát?A világon ez lenne az egyetlen ilyen fegyverüzlet.Bizony-bizony mindig beleszámítják a gyártás költségét(és ebben benne van az új gyár ára is) a darabárba mintahogy a kutatás-fejlesztés költségét is.Ezért van az,hogy minél többet gyártasz valamiből az annál olcsóbb,hisz a gyártás és a kutatás fejlesztés költsége többfelé osztódik el.
 
Gyerekek fogadjátok el, hogy ez egyelőre pénzügyileg kétesélyes, ha lesz másik megrendelő a típusra és pár éven belül akkor nem lesz gond, viszont ha nem akkor minden költséget rajtunk fognak lehúzni. Ez egy piaci alapon termelő cég, nem a Máltai szeretetszolgálat, a nemzetközi kapitalizmus pedig, főleg fegyverbizniszben könyörtelen egy valami.
 
Ez a vágyálom kategória...
Miért? Elég valószínű hogy csak részegységgyártás lesz itthon plusz végszerelés és valószínűleg nagyjavítás szintig szervíz.
Miért ne lehetne mondjuk futómű elemeket, hidraulika rendszereket vagy a deszanttér üléseit gyártani más típusba?

Itt egy ábra arról milyen alkatrészekkel osztozik a Lynx pl. a Boxerrel.
vELxkCQ.jpg
 
Nem értem az embereket.

10 meggondolandó érv:

1. Jön egy gyár Zalába. xx munkahellyel. Nem csak a kéznek, hanem az agynak is.
2. Amit gyártani készül az nekünk KELL,
3. Ajándékba még semmit sem adtak.
4. Ha lesz rá megrendelő külhonból, gyártunk nekik is.
5. Ha nem lesz, akkor gyárt mást, mert 5-10 évre nem építenek gyárat. A munkahely megmarad.
6. RM, Airbus, Hirtenberger, CZ, A. Vodochody.... Mit szeretnétek még? Newport News Shipyard? :)
7. Bármit is hoznak, az hatással lesz a magyar gyártókultúrára.
8. A világon mindenhol a hadiipar húzza fel a gazdaságot.
9. CT-nk és lélegeztetőgépünk már sok van, katonánk még mindig kevés.
10. Ha beérnek a fejlesztések, akkor a katonák bére is garantáltan nőni fog, mert ezeket a cuccokat, akárki nem működtetheti.
 
Meddig kell legyartani/atadni ezt a rendelt mennyiseget? Van akadaja hogyha lefogy akkor utanrendeljunk meg? 10-15 ev uzemido utan nagyjavitas, modernizalas? Mire ez a ketto leporog hol tartunk? 2045?
 
  • Tetszik
Reactions: borisz and Loken
Meddig kell legyartani/atadni ezt a rendelt mennyiseget? Van akadaja hogyha lefogy akkor utanrendeljunk meg? 10-15 ev uzemido utan nagyjavitas, modernizalas? Mire ez a ketto leporog hol tartunk? 2045?
Hát az első 46-ot tudjuk, hogy 23-ig kell (ha valaki a többiről esetleg olvasta a határidőt ne tartsa magában) akadálya elvileg nincs az utánrendelésnek, de úgy nagyjából 2040 környéke mire az lemegy amit írsz igen.
 
Ez a vágyálom kategória...
Már nem azért, de szerinted mire minden "beáll" lesznek munkások, mérnökök minden ami kell egy ilyen gyárhoz, mert legyártják addig ami nekünk kell, akkor fogják és felszámolják mert nincs több megrendelés a lynxre... Ja persze ez teljesen életszerű. Biztosan nem akarják kihasználni a továbbiakban is..
 
Ez nem igaz.
A csehek 2 milliárd euróért 210 darabot kaptak volna. Mi 218 Lynx-et vettünk ennyiért (ebben a közös cég és a gyár is benne van).
A puma 3+6 fős, a lynx 3+8.
Megkaptuk a gyártást, de ami ennél is fontosabb, hogy K+F is jön ide.

Egyébként, a németek 2023 továbbfejlesztenek 40 pumát +500 millió euróért, szóval a pumák ára tovább fog emelkedni...

Bocs, de mi nem igaz?
A csehek 2 Mrd EUR és a mi kicsivel több, mint 2 Mrd EUR-os üzletünk mérete között nem látom azt a különbséget amire utalsz. A csehek is gyárral együtt, vagy jelentős cseh gyártással akarnak 210 darabot. Mi 218-at kapunk, összeszerelő üzemmel ,nyilván minimális magyar alkatrész beszállítással. A cseh ipar képes gyártani valamit hozzá, mi lássuk be szinte semmit. Összeszerelő üzem lesz.
Az, hogy a fejlesztésben hogyan veszünk részt, számomra inkább a finanszírozó szerepét jelent. Nincs olyan szakterület, amiben az RM a magyar mérnökök tudására szorulna. Szerencsére. Nincs olyan magyar szellemi kapacitás, K+F bázis, mely valamit is hozzá tudna tenni egy német fegyverrendszerhez.
Aki azt gondolja, hogy van, az illúziókat kerget. A lőporgyártást nem bírtuk megvalósítani. Egy MRAP-et nem bírtunk magunknak legyártani. A teherautó összeszerelő kapacitásunkat is kinyírtuk.
Alátétet, rugókat, csavarokat lehet, hogy tudunk majd pattintani.
A fejlesztésnél, mint alkalmazók megfogalmazhatjuk a követelményeket, ennyi.
A Puma sincs még képességeinek birtokában, ez a Lynxel is így lesz. Ha wotan 35-öt akarunk, ha UAV-t akarunk azt mind ki kell majd fizetni. Miért gondolod, hogy a Lynxhez ingyen adják azt amit a Pumához pénzért?
 
  • Tetszik
Reactions: bel
Hát az első 46-ot tudjuk, hogy 23-ig kell (ha valaki a többiről esetleg olvasta a határidőt ne tartsa magában) akadálya elvileg nincs az utánrendelésnek, de úgy nagyjából 2040 környéke mire az lemegy amit írsz igen.

2026 második fele. 2023-ban indul a gyártás, mire azok megérkeznek.
Évi 45 darabbal kicsit több, mint 3,5 év, ha a kezdetektől a tervezett teljesítményel működik a gyár.
 
  • Tetszik
Reactions: antigonosz
Ez nem igaz.
A csehek 2 milliárd euróért 210 darabot kaptak volna. Mi 218 Lynx-et vettünk ennyiért (ebben a közös cég és a gyár is benne van).
A puma 3+6 fős, a lynx 3+8.
Megkaptuk a gyártást, de ami ennél is fontosabb, hogy K+F is jön ide.

Egyébként, a németek 2023 továbbfejlesztenek 40 pumát +500 millió euróért, szóval a pumák ára tovább fog emelkedni...

És hogy drága a Puma a Lynxhez képest?
Igen, kb 8-10 millió EUR darabja MUSS aktív védelmi rendszerrel és ERA reaktív páncélzattal.
A Lynx olcsóbb, kb-7-8 millió EUR, de aktív védelmi rendszerek nélkül, reaktív páncélzat nélkül. Nagyobb célfelülettel, sebezhetőbb emberes toronnyal, nehezebb motorral, stb, stb., Itt mindenki azt mondja, hogy tök jó, mert lehet hozzá tenni mindent. Persze, pénzért!:eek:
Azt, hogy melyik lesz az igazán drága, csak évek múlva tudjuk meg.
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány
Bocs, de mi nem igaz?
A csehek 2 Mrd EUR és a mi kicsivel több, mint 2 Mrd EUR-os üzletünk mérete között nem látom azt a különbséget amire utalsz. A csehek is gyárral együtt, vagy jelentős cseh gyártással akarnak 210 darabot. Mi 218-at kapunk, összeszerelő üzemmel ,nyilván minimális magyar alkatrész beszállítással. A cseh ipar képes gyártani valamit hozzá, mi lássuk be szinte semmit. Összeszerelő üzem lesz.
Az, hogy a fejlesztésben hogyan veszünk részt, számomra inkább a finanszírozó szerepét jelent. Nincs olyan szakterület, amiben az RM a magyar mérnökök tudására szorulna. Szerencsére. Nincs olyan magyar szellemi kapacitás, K+F bázis, mely valamit is hozzá tudna tenni egy német fegyverrendszerhez.
Aki azt gondolja, hogy van, az illúziókat kerget. A lőporgyártást nem bírtuk megvalósítani. Egy MRAP-et nem bírtunk magunknak legyártani. A teherautó összeszerelő kapacitásunkat is kinyírtuk.
Alátétet, rugókat, csavarokat lehet, hogy tudunk majd pattintani.
A fejlesztésnél, mint alkalmazók megfogalmazhatjuk a követelményeket, ennyi.
A Puma sincs még képességeinek birtokában, ez a Lynxel is így lesz. Ha wotan 35-öt akarunk, ha UAV-t akarunk azt mind ki kell majd fizetni. Miért gondolod, hogy a Lynxhez ingyen adják azt amit a Pumához pénzért?

A 210 puma lett volna 2 milliárd euró a cseheknek.
Kicsit pontatlan voltam. 2 milliárdért kapunk 218 lynx-et, aminek a jelentős részét (172) itthon gyártjuk le, ebben az összegben benne van a gyár + 9 bergepanzer 3 baffalo műszakimentőt.

A puma drágább lett volna, valószínűleg a gyárat se lehetett kiharcolni. Persze ez egy kockázat, de egyben lehetőség is.

To view this content we will need your consent to set third party cookies.
For more detailed information, see our cookies page.

3+6 fős Puma helyett a Lynx 3+8 fős, bár a fenti videóban az hangzik el, hogy 3+9-ig bővíthető (menetfelszereléssel).
 
És hogy drága a Puma a Lynxhez képest?
Igen, kb 8-10 millió EUR darabja MUSS aktív védelmi rendszerrel és ERA reaktív páncélzattal.
A Lynx olcsóbb, kb-7-8 millió EUR, de aktív védelmi rendszerek nélkül, reaktív páncélzat nélkül. Nagyobb célfelülettel, sebezhetőbb emberes toronnyal, nehezebb motorral, stb, stb., Itt mindenki azt mondja, hogy tök jó, mert lehet hozzá tenni mindent. Persze, pénzért!:eek:
Azt, hogy melyik lesz az igazán drága, csak évek múlva tudjuk meg.

A wikipedia, mint megtudhattuk nem valami hiteles :) , de állítólag a BW 40 új generációs Pumát rendelt 2023-as leszállításra potom 500 millió euróért, azaz 12,5 milliós darab áron. A Puma a 3+6 főjével, jobb páncélzatával, ma a legdrágább ifv...
 
1;Nem vettünk még Boxert és közel sem biztos,hogy azt fogunk venni.
2;Mi a náthás pöcsöt csinálunk egy olyan gyárral aminek áll a gyártósora mert nincs megrendelése?Ilyenkor szokták leszerelni a gyártósort(tudod,így járt a Raptoré is), mert annál drágább nincs a világon,ha egy gyártósor nem termel de üzemben tartod.