Az rendőrök többsége és a KR összessége kap kiképzést pisztolyra és géppisztolyra/karabélyra. A "van" itt azt jelenti, hogy van raktárkészlet, amit szükség esetén kioszthatnak nekik. A fegyverszobákban ezeknek a fegyvereknek ott kell lenniük, legalábbis a pisztoly/gépkarabély kombónak!
"A mostani egyeztetés és szemrevételezés feladata az volt, hogy a munkacsoport tagjai megnézzék a hódmezővásárhelyi helyőrségben már meglévő és a közelmúltban elkészült infrastrukturális fejlesztéseket, valamint felmérjék a haderőfejlesztés keretében beérkezésre kerülő haditechnikai eszközök elhelyezéséhez, üzemben tartásához és használatához szükséges infrastrukturális feladatokat."
Az egyenruhások CZ P09-et kapnak, a vegyes és civil ruhások meg a P07-et. Azt nem tudom, hogy a jövőben hogy lesz. Most elviekben mindenkinek van AMD. Egyébként jobb lett volna mindenkinek a P07, de nem fikázom a döntést, legalább normális fegyverünk lett.
A honvédségnél sem sok értelme van a p-09-nek ormótlan nagy dög inkább a 07-nek lenne értelme, de leginkább a P-10C kellene az összes helyett illetve annak a kompakt verziója.Az egyenruhások CZ P09-et kapnak, a vegyes és civil ruhások meg a P07-et. Azt nem tudom, hogy a jövőben hogy lesz. Most elviekben mindenkinek van AMD. Egyébként jobb lett volna mindenkinek a P07, de nem fikázom a döntést, legalább normális fegyverünk lett.
A Honvédségben minden katona beosztásnak (függetlenül attól,hogy be van-e töltve a beosztás vagy sem) van pisztolya és gépkarabélya.A rendőrségen minden rendőrnek van pisztolya és minden rendőrnek van vagy gépkarabélya vagy géppisztolya.Így számolj!
Az rendőrök többsége és a KR összessége kap kiképzést pisztolyra és géppisztolyra/karabélyra. A "van" itt azt jelenti, hogy van raktárkészlet, amit szükség esetén kioszthatnak nekik. A fegyverszobákban ezeknek a fegyvereknek ott kell lenniük, legalábbis a pisztoly/gépkarabély kombónak!
Akkor mindkét oldalról hallottuk a helyzetet. Akkor így módosítanék:Az egyenruhások CZ P09-et kapnak, a vegyes és civil ruhások meg a P07-et. Azt nem tudom, hogy a jövőben hogy lesz. Most elviekben mindenkinek van AMD. Egyébként jobb lett volna mindenkinek a P07, de nem fikázom a döntést, legalább normális fegyverünk lett.
Akkor mindkét oldalról hallottuk a helyzetet. Akkor így módosítanék:
Legyen akkor mindenkinek egy pisztolya és egy karabély/géppisztoly:
Akkor az 71.000x2, azaz 142.000 fegyver. (most ne menjünk bele a leosztásba)
Erre jön a kb. 1000db Bren 2 Br. Meg 20.000 tartalékos Bren 2. Eddig az 163.000db fegyver. Akkor még mindig belefér a 200.000-be 20.000+ pisztoly a tartalékosoknak, és még mindig van 17.000 a keretből. Szerintem olyan bőven számoltunk, amennyire csak lehet. Azaz még valamennyi az FBÖ-nek, EI-nek is juthat és még marad némi zárolható készlet is.
És akkor még mindig csak 10 évig működött az Arsenal gyár. De gondolom, a kivonásra kerülő és azt eddig letárolt karabélyok sem kerülnek azonnal értékesítésre/beolvasztásra.
Bv?Akkor mindkét oldalról hallottuk a helyzetet. Akkor így módosítanék:
Legyen akkor mindenkinek egy pisztolya és egy karabély/géppisztoly:
Akkor az 71.000x2, azaz 142.000 fegyver. (most ne menjünk bele a leosztásba)
Erre jön a kb. 1000db Bren 2 Br. Meg 20.000 tartalékos Bren 2. Eddig az 163.000db fegyver. Akkor még mindig belefér a 200.000-be 20.000+ pisztoly a tartalékosoknak, és még mindig van 17.000 a keretből. Szerintem olyan bőven számoltunk, amennyire csak lehet. Azaz még valamennyi az FBÖ-nek, EI-nek is juthat és még marad némi zárolható készlet is.
És akkor még mindig csak 10 évig működött az Arsenal gyár. De gondolom, a kivonásra kerülő és azt eddig letárolt karabélyok sem kerülnek azonnal értékesítésre/beolvasztásra.
azoknak is kell fegyver uraim, legalábbis igény az vóna rá....A titkosszolgálatok csak maroklőfegyvert használhatnak.Bv?
Nav hivatásosok?
Titkosszolgálatok állományai?
Az smafu?azoknak is kell fegyver uraim, legalábbis igény az vóna rá....
Ez így kb. 15 ezer ember....
Ok! Akkor meg is van a 200.000.Bv?
Nav hivatásosok?
Titkosszolgálatok állományai?
Az smafu?azoknak is kell fegyver uraim, legalábbis igény az vóna rá....
Ez így kb. 15 ezer ember....

Ok! Akkor meg is van a 200.000.
Zárolt készlet meg a licence meghosszabbítása után.![]()
???Ha hogy megint álmodunk egyet,hogy igazoljuk magunkat...
Jó lenne nem csillaggarázsban tárolni a drága cuccot."A mostani egyeztetés és szemrevételezés feladata az volt, hogy a munkacsoport tagjai megnézzék a hódmezővásárhelyi helyőrségben már meglévő és a közelmúltban elkészült infrastrukturális fejlesztéseket, valamint felmérjék a haderőfejlesztés keretében beérkezésre kerülő haditechnikai eszközök elhelyezéséhez, üzemben tartásához és használatához szükséges infrastrukturális feladatokat."
Már pedzegették, hogy a Hiúz először oda kerül, ez is lehet arra utal.
Figyelmedbe ajánlanám Terminator alábbi posztját:Licenc meghosszabbítás.
Ezek szerint 2019-ig, a munkaerőhiánnyal súlytott gyárban legyártották a 200.000db fegyver több mint negyedét. Ha ez így megy tovább, akkor tényleg nem kell hosszabbítani, elég lesz csak a darabszámot megemelni. De nem gondolom, hogy 10 év aktív működés után majd jól lehúzzák a rolót.Különböző nyilvános fegyverexport jelentések szerint a cseh fegyverexport Magyarországra
2018
19600 CZ P-09 pistols
2000 CZ P-07 pistols
2990 CZ P-07 pistols (parts set)
3455 Scorpion EVO 3 submachine gun
3487 CZ BREN 2 assault rifle
Egy másik szerint:
Cseh fegyverexport Magyarországra (2018+2019=összesen)
Revolvers and self-loading pistols: 19596 + 1610 = 21206
Sub-machine guns: 3448 + 11810 = 15258
Assault rifles: 3530 + 12728 = 16258
Heavy machine guns: 8
Ez meg egy tegnapi hír:
Tőzsdére készül a Ceska zbrojovka Group SE (CZ), a legnagyobb cseh fegyvergyártó vállalat...
Nincs értelmes magyarázat arra a gondolatra, hogy a debreceni dandár egy zászlóalja miért kapna KF41-et, így egyelőre ezen gondolkodni sem érdemes, jobb kacsaként kezelni!Jó lenne nem csillaggarázsban tárolni a drága cuccot.
Ezt Hódmezővásárhelyt nem értem. Nem az volt, hogy először a tatai dandart szerelik fel minden földi jóval?
A működés biztosítása érdekében a fórum alapvető, illetve opcionális sütiket használ..