[BIZTPOL] Amerikai Egyesült Államok, Kanada

Ha jól értettem, akkor Trump emberei bírósági végzést szereztek, hogy Pennsylvániában közvetlen közelről felügyelhetik 15-en a szavazatok számlálását. Eddig csak távolról engedték őket nézelődni.
 
Egyébként mi okozza, hogy szinte minden országban majdnem fifti-fifti fej melletti eredményeket hoznak ki a szavazások, sok millió szavazó mellett is?
Mi okozza, hogy majdnem fele-fele arányban oszlanak meg az emberek ilyen gyakran? Persze nem egy-egy közösségen belül, mert pl. az USA-ban sok Biden-szavazó egyetlen Trump-szavazót sem ismer és fordítva.
Azt sem lehet kizárni, hogy a szavazósdi csak a tömegeknek nyújtott szinház :D
 
Ennek a jelenleg botrányosnak tűnő választásnak lehet egy nem várt, de logikus következménye. Kína ,Oroszország... (Irán) közölheti, hogy nem ismeri el Bident mint az USA elnökét.
Mondhatni hogy ez semmi, de erre hivatkozva szankciókat vezethetnének be az USA ellen (mondhatnio viszonossági alapon alaposan megnehezíteni próbálva az USA nemzetközi kereskedelmét (is) ), nemzetközi szinten befagyaszthatnák vele a kapcsolataikat, szerződéseket, kereskedelmet. Mondhatni, hogy ugyan, csakhogy Kína és Oroszország egyre hangsúlyosabban ott van Afrikában, Közép és Dél Amerikában. Ha ezek csatlakoznának egy általános bojkotthoz, azzal már az ENSZ-ben is blokkolhatnák az USA-t.

És mindeközben valóban létrehozhatna Kína és Oroszország Kubában És Venezuelában... hadi kikötőt és légibázisokat. (többek közt hivatkozva az USA keltette jogbizonytalanságra)

Akár megtörténik mindez, akár nem (vélhetően nem-legalábbis jelenleg...) ha Biden- vagy kicsit később Kamala Harris... háborúkat akarna indítani, annak (azoknak) még az USA szövetségesei körében való támogatottságát is erősen befolyásolhatja.

Már ha addigra ugye szét nem esik az USA.

Mindenképpen ki kellene próbálni. Gyorsan kiderülne ki "hány kiló" valójában.
 
Jelenlegi állás.
253 Biden - 230 Trump

Nyitott

11 Arizona +2.35% Biden 88%-nál.
Itt ma hozott Trump, hála a Redneckek fellépésének.

15 N-Carolina +1.4% Trump 94%
Ma egy darab szavazatot sem számoltak meg.

6 Nevada 0, 64% Biden 75%.
Csökken Trump hátránya. .

20 Pennsylvania +2.13% Trump 89%.
Csökken az előnye.

Per alatt Wisconsin, Michigan.
Én még azért figyelném Texast és Alaszkát is. Az elsoben még majdnem 2M levélszavazat vár feldolgozásra és Trump "csak" 650k szavazattal vezet. A másikba pedig úgy látszik fele levélszavazat. Ha mindkettoben a levélszavazatok legalább 2:1 arányban mennének Biden javára, akkor még mindkettot behozhatná.
 
Egyébként mi okozza, hogy szinte minden országban majdnem fifti-fifti fej melletti eredményeket hoznak ki a szavazások, sok millió szavazó mellett is?
Mi okozza, hogy majdnem fele-fele arányban oszlanak meg az emberek ilyen gyakran? Persze nem egy-egy közösségen belül, mert pl. az USA-ban sok Biden-szavazó egyetlen Trump-szavazót sem ismer és fordítva.

A Halak Világkorszak legvégén tengetjük kis féltett életünket... Az!
 
Egyébként mi okozza, hogy szinte minden országban majdnem fifti-fifti fej melletti eredményeket hoznak ki a szavazások, sok millió szavazó mellett is?
Mi okozza, hogy majdnem fele-fele arányban oszlanak meg az emberek ilyen gyakran? Persze nem egy-egy közösségen belül, mert pl. az USA-ban sok Biden-szavazó egyetlen Trump-szavazót sem ismer és fordítva.
Nagyvárosok meg ugye a régi regisztrációs farokság, főleg az elavult adatok miatt, a mostanit kicsiben sokszor eljátszva. Ami ott megvan, az viszont az USAban nem hiányzik vidéken, mert ebben a rendszerben mindegy hol laksz, egyre megy.

Itthon ez nincs így. Ezért is lesz meglepetés egyeseknek, ha 2022ben ugyan a nagyobb városokat behúzza az ellenzék, de a városban szavazó ellenzékiek miatt a mandátum vidéken pont az elmúlt években vidékről a városba költözöttek miatt valószínűleg sok helyen hiányozni fog. Megerősödtek városi szinten, de a vidéket kb. elvesztették, és a zöme a mandátumoknak főleg vidék, ráadásul úgy, hogy 1952 óta csökken a vidék népessége. (Hasonló okokból nyert a Fidesz 2/3al 2010ben is, ahogy a másik kettőn is, tv változástól függetlenül!) Kb. ezért narancssárga mindig a full térkép 2006 októbere óta!

Mindegy mi volt az önkormányzatin, ott a helyi jelöltekre tudnak szavazni a városokban lakó ingázók, albérlők, nem a hazaira. Ezért hozzák főleg a városokat. Az országgyűlésin viszont a 106 nem listás mandátum elenyésző része a sima nagyvárosi körzet. (2010ben is ez volt a helyzet, csak szólok, csak még több körzet volt, ami totális baromság volt!), úgyhogy 2022ben vagy otthon fognak leszavazni az ellenzéki városlakóvá lett vidékiek, pl. anyucihoz bejelentve a régi címükön, vagy az egyes ingázók és albérlők a városba jelentett címükre kérhetik a vidéki szavazást, ami - mivel fogy a vidék, sokkal többen élnek a városokban munka miatt, mint egyébként, vagy nem kérik, de akkor nem is mennek el.

Az USAban viszont minden van. Alig van regisztráció és ahogy látjuk, a levélszavazatokat roppant módon szarul kezelik.

Most nem választásra készültek fel (tudták, a szokásos államokat ugyan hozzák, de kb. 70%, hogy bukják a csatatér államok miatt a választást, mert azokat Bidennel nem tudják megnyerni), így felkészültek a csalásra. A nagyüzemi kékcédulásra! Itt tartunk most. Egyre nem számítottak, hogy ennyire gyorsan számolnak és Trump nagyon sokat vitt, így hopp, jöttek a varázsszavazatok, de siettek, sok a bűnjel, de mit csodálkozunk, ha iskolázatlan, hatalmas néger és BLM öntudattal rendelkező, valójában sík hülye barmokra bízták a lebonyolítást?! :)
 
Sokkal több szavazó ment el most.

2008: 70 milla Obama, 60 milla McCain
2020: 72 milla Biden, 68 milla Trump

A Szenátus és a Képviselőház eredményeit nem ismerem, de látható hogy Biden jobban teljesített Obamánál és emellett a republikánusok is jobb arányt értek el a demokratákhoz képest, mint 2008-ban.

+
2016: 65 milla Clinton, 62 milla Trump
 
Elég lenne a problémás 7 államban újratartani. Megsemmisíteni az eredményt és ezekben újat kiírni de teljesen transzparensen, megfigyelőkkel.
Na ez nem lesz :p

Meg lehetne alkalmazni a világ eldugottabb helyein jól bevált festékes módszert!
Természetesen a mostani szabályok mellett pluszban! Akkor voksolhatsz, ha hagyod megfesteni a kezed! Kettős szavazás kizárva!
Levélszavazás helyett meg mozgóurna!
 
  • Tetszik
Reactions: fip7
Én még azért figyelném Texast és Alaszkát is. Az elsoben még majdnem 2M levélszavazat vár feldolgozásra és Trump "csak" 650k szavazattal vezet. A másikba pedig úgy látszik fele levélszavazat. Ha mindkettoben a levélszavazatok legalább 2:1 arányban mennének Biden javára, akkor még mindkettot behozhatná.
Ha behúzná levélszavazatokkal, na azt hívják csalásnak.
 
Arról van vmi hír mi a hivatalos állásfoglalás, miért van Wisconsinban 100.000-el több szavazat, mint ahányan regisztráltak?? Vagy ez fakenews volt???

A szavazás napján regisztráltakat nem számolták bele a regisztráltak közé és e miatt nagyon sok helyen látszólag több a szavazat, mint akik regisztráltak.
Viszont vannak olyan megyék, bár számuk nem nagy, de egy ilyen szoros eredménynél minden számít, ahol a szavazásra jogosultak létszámától több szavazat érkezett.
Na ezek a megyék lesznek érdekesek, mert itt nyilvánvaló a csalás.

Az a beszédes, hogy böngészve a választási eredményeket, nem nagyon látni a választási részvételre vonatkozó adatokat, ellentétben a többi rendes országgal!
Hány választásra jogosult amerikai állampolgár is van a 330 milliós országlakosságból?
Hol van ilyen adat?
Korábbi elnökválasztásoknál sem látom a voter turnout-ot!
Valaki esetleg?
 
A Halak Világkorszak legvégén tengetjük kis féltett életünket... Az!
Egy dolgot ne felejtsetek el. Amit most látunk, azt úgy hozza Trump, hogy a média, még a saját fajtájáé is folyamatosan szopatja. Gondoljátok el, ha Biden története, a demencia tüneteistől a korruptig, a Ocasio-Cortezestől a BLM rombolásokig ugyanúgy 24/24 menne legalább az USA média felében, mint ahogy a Biden felszopás és Trump gyalázás megy 24/24 mi lenne az eredmény? :)

Obama nyert, mert néger volt. Clingonné viszont Clingonné miatt veszített. Bidenhez a néger nőt hozzácsapták, mint alelnök, alig hozta a feka szavazatokat.