Asszem, félreérthető voltam. Arra szerettem volna rámutatni, hogy a "tudósok uralma" boldoggá tette a politikusokat, mert rájuk hivatkozva most azt csinálnak, amit akarnak -- ilyen például az intézkedések kritikájának a betiltása is világszerte. Ez olyan társadalmi változás, amit nem fogunk tudni visszacsinálni.
Ugyanez másképpen azt is jelenti, hogy véglegessé vált az emberek behódolása az államnak. Majd az állam megment bennünket, mert a "tudósaink" megmondják, mi legyen, a politikusaink parancsba adják, a népek pedig kussolva végrehajtják, mert a "tudósoknak" igazuk van. Ez nagyon rossz precedens, és végzetesen naív, aki azt hiszi, hogy a hatalom majd visszahúzódik.
Én a felelős, önálló emberek társadalmában hiszek. Eddig sem voltak illúzióim ezügyben, de ez az államfüggés beteges. És azért lehet megcsinálni, mert kb. mindenki félti a szaros kis életét. Pedig mindenki meghal ám, csak az nem mindegy, hogy előtte hogyan él. Ezzel persze nem foglalkozunk nagyjából soha, mert az élet valami hippi-hitvilágban "önmagában" is értékes és szent.
Az állításom tehát az, hogy jobb emelt fővel és a halál kockázatával élni, mint beszarva punyítani otthon. Különös élt ad ennek az, hogy remek civilizációnk egy csomó vívmánya önmagában is halálos: a szar táplálkozásba és életmódba, a szennyezésbe, a nettó ostobaságba is rengeteg "szent" emberélet vész oda, mégsem tesz senki semmit.
Én is szánom a betegeket és holtakat -- járványon kívül is. Nem érzéketlen vagyok, hanem dühös.
Ugyanez másképpen azt is jelenti, hogy véglegessé vált az emberek behódolása az államnak. Majd az állam megment bennünket, mert a "tudósaink" megmondják, mi legyen, a politikusaink parancsba adják, a népek pedig kussolva végrehajtják, mert a "tudósoknak" igazuk van. Ez nagyon rossz precedens, és végzetesen naív, aki azt hiszi, hogy a hatalom majd visszahúzódik.
Én a felelős, önálló emberek társadalmában hiszek. Eddig sem voltak illúzióim ezügyben, de ez az államfüggés beteges. És azért lehet megcsinálni, mert kb. mindenki félti a szaros kis életét. Pedig mindenki meghal ám, csak az nem mindegy, hogy előtte hogyan él. Ezzel persze nem foglalkozunk nagyjából soha, mert az élet valami hippi-hitvilágban "önmagában" is értékes és szent.
Az állításom tehát az, hogy jobb emelt fővel és a halál kockázatával élni, mint beszarva punyítani otthon. Különös élt ad ennek az, hogy remek civilizációnk egy csomó vívmánya önmagában is halálos: a szar táplálkozásba és életmódba, a szennyezésbe, a nettó ostobaságba is rengeteg "szent" emberélet vész oda, mégsem tesz senki semmit.
Én is szánom a betegeket és holtakat -- járványon kívül is. Nem érzéketlen vagyok, hanem dühös.