Mezőgazdaság, vízgazdálkodás, éghajlatváltozás

Durva, hogy látszik az itthoni adatokon is a globális felmelegedés, majdnem egy teljes fokot emelkedett a hőmérséklet az utóbbi bő 100 évben. Ráadásul a csapadék is számottevően csökken. Magyarország mediterrán országgá válik, csak sajnos tenger nélkül.
A számítások alapján a csapadék éves mennyisége nem igazán csökken, csak az eloszlása változik meg, és sokkal több lesz az intenzívebb, nagy csapadék mint eddig, ráadásul ezek egy része meglepően kicsi területen lesz, nagyon sok lesz ezek miatt a villámárvíz, ezekre már készülni kellene, és lehetőleg olcsó, kisebb beavatkozásokkal. Ebben a lengyelek sok évvel előttünk járnak például, nálunk még csak kicsit minta-projektek vannak.
Itt vannak a mintaprojektek. Éghajlatváltozás van, felmelegedés van, de mi nem a mediterrán hanem a kontinentális száraz irányába megyünk főként.
 
Ki tudod találni mit mutat az általad betett hőmérsékleti grafikonon a zöld vonal, és a csapadékösszegin a piros?
Igen!
Ezért írtam; ha az ötvenes évektől kezded húzni a trendet – figyelmen kívül hagyva, hogy mi volt a II. vh. előtt –, akkor enyhén növekvő a pálya. Csapadékosabb és aszályosabb periódusok váltogatják egymást. Ez a világ rendje.
 
Akkor most mutasd be azokat az adatokat az 50-es évektől, tehát az utóbbi 70 évről, ahol növekvő pályán van a csapadékmennyiség, mert én nem látom.
(Arról nem is szólva, hogy ugyan miért dobnám ki az adataim felét, ez agyrém.)
 
Igen!
Ezért írtam; ha az ötvenes évektől kezded húzni a trendet – figyelmen kívül hagyva, hogy mi volt a II. vh. előtt –, akkor enyhén növekvő a pálya. Csapadékosabb és aszályosabb periódusok váltogatják egymást. Ez a világ rendje.
1280px-2000_Year_Temperature_Comparison.png

Azért ez nem 50 év...
Másrészt nyilván van ez is:
400px-EPICA_temperature_plot.svg.png

Teljesen mindegy miért van a felmelegedés, az emberiségnek nyilván szar.
 
  • Tetszik
Reactions: milagro and papi
az emberiségnek nyilván szar.
Vagy ezt akarják elhitetni velünk...
Higgyétek el, a hideg sokkal rosszabb!
..
Egyébként nagyon csalóka és manipulatív ez az ábra. Tudom, mert emlékszem rá, talán én is linkeltem már egyszer.
..
Mivel nem volt hőmérséklet mérés a középkorban (viszont maradtak írásos feljegyzéseink az akkori meleg időszakról), így kizárhatjuk azt, hogy a "csúcsponton" is csupán alig 0.2 C°-os lett volna a pozitív anomália! Gondoljatok bele, Grönland virágzott!
..
Az ábra csak 2016-ig tart, ott "vészjóslóan" véget ér, de azóta is folyik az adatgyűjtés, s most így néz ki a helyzet!
..
UAH_LT_1979_thru_May_2021_v6.jpg
 
Frászt leszünk mediterrán ország!
Eddig egy melegebb periódus tartott (köszönhetően az ötvenes évektől felfokozódott napaktivitásnak), rövidesen viszont egy sokévtizedes negativ anomáliába futunk bele. Kemény idők jönnek!
..
Addig örüljünk, amíg meleg van. Egyébként soha nem tudtam megérteni ezt a riogatást a felmelegedéssel, hisz az emberek legtöbbje utál fázni. A nők különösen. Egyetlen barátnőm vagy lány/nő ismerősöm sincs, aki szereti a hideget! A lehűlésnek lesznek csak igazán brutális költségei és hátrányai, nem a melegebb fázisnak! (Amúgy minden nagy kultúra a régmúltban a magasabb hőmérsékletű időszakban virágzott fel!)
..
Június lehet ráadásul a negyedik olyan hónapunk zsinórban, ami átlag alatti hőmérsékletű lesz. Nagyon nem szokványos ez azért!
..
Solar-Cycle-25-NASA-full.png
A napfoltok hatását a napsugárzásra már itt kitárgyaltuk. Mondd el, melyik rész nem volt érthető.

"Az Országos Meteorológiai Szolgálat mérései alapján a 2021-es tavasz az átlagnál 1,9 Celsius fokkal hidegebb volt, ezzel a tizenhetedik leghűvösebb 1901 óta. Utoljára ennél hidegebb tavasz 1987-ben volt. Csak néhány rövid melegebb időszak fordult elő az évszak során. Országos átlagban a tavaszi csapadékösszeg az 1991–2020-as átlag közelében alakult."
..
a6eb0e8b924257e84141d7fa663d5b05-abra01.png

..
48a968ba6aaa95c3c2472e14f81ef198-abra02.png

..
cd437e3af0dc1712dd1f649ca92b9b74-abra03.png

..
1ea39f2f25c23753afccf83c1fe09f45-omsz-facebook-2021tavasz.png
Értelmetlen évszázados trendeknél taglalni, hogy az aktuális hónap hidegebb-e vagy melegebb.
Nézd meg (megint) az előző linkemen az 'Earth's Long-Term Warming Trend, 1880-2015' videót, aztán itt, mert ez sem először kerül elő, a 'vonalkód' grafikont.
Szánj rá időd, hogy megértsd (a videót is). Nézd meg mondjuk a februári csíksort. Volt a 90-es évek környékén, hogy egymást követő években is szokatlanul hidegek jöttek (kék csíkok), de ez semmit sem számít, amikor az 1800-as évek közepétől látható, hogy egyre gyakoribbak az átlagnál melegebb hónapok.
Egyébként ezt is linkelted anno, vagy ez kimaradt?
Vagy ez?
Továbbra is várom, hogy miért dobjam ki az adataim felét, és milyen adatsorok támasztják alá, hogy szerinted 70 éve növekvő pályán van itthon az éves csapadékmenyiség. (Amikor az általad linkelt grafikon is cáfolja ezt.)
 
Grönland virágzott!
Ezt is kitárgyaltuk már.
Körbe-körbe járunk. Vajon miért?
 
Legalabb majd szunyog meg stb lesz dogivel.

Itt vajdasagba mar par eve szunyoghalo nelkul nem merem az ablakot kinyitni.
Nálunk a Dunakanyar térségében szabályos poloska invázió van, egész életemben nem láttam ennyit, nappal nyitott ablaknál estére tele van velük a szoba, úgy kell levadászni őket, néha egy tucatot is. Az a gond, hogy legalább 2 hét -10 fok alatti hőmérséklet kellene ahhoz, hogy a telelő állomány elpusztuljon. Ez ma, amikor havat is csak elvétve látunk, már csak álom.
oYTw20150310_0000Budapest-300x225.png
 
  • Tetszik
Reactions: Törölt tag 2361
Továbbra is várom, hogy miért dobjam ki az adataim felét,
Nem kell kidobni, csak nagyon erős fenntartással kezelni, mivel sokkalta kevesebb volt a mérőpont, bizonytalan kalibrációs pontosságú mérőeszközökkel ("jóöreg" higanyos vizuális leolvasása kerekítéssel esetleg), azok sokkallta kevésbé körbeépült területen helyezkedtek el (városi hőkupola jelensége), negyedrészt pedig igen, szándékosan hamisítják a múltbéli adatokat (IPCC), hogy be lehessen mutatni a "rendkívüli felmelegedést" a jelenkorra.
és milyen adatsorok támasztják alá, hogy szerinted 70 éve növekvő pályán van itthon az éves csapadékmenyiség. (Amikor az általad linkelt grafikon is cáfolja ezt.)
Semmiképpen sincs benne szignifikáns változás (600 mm). Mindössze annyit mondtam, hogy nagyon lehet "játszani" ám azzal, hogy mely évektől kezdődően illesztesz egy trendvonalat, na meg hogy a fantáziádra bízva milyen távolra extrapolálsz egy folyamatot a jövőre nézve, jóllehet nem ismered előre a trendtörő eseményeket, kozmikus hatásokat, semmit. Hiszen nem látsz a jövőbe!
..
Csak kérdezem! Ha rendelkezésre állnának az 1901. év előtti kétszáz év adatai, s ez olyan lenne, hogy 580 mm az átlagos országos csapadékmennyiség ekkor, akkor most egy emelkedő zöld vonalat kapnál! Érted mire akarok rámutatni!?
..
yRsc2020.gif
 
Ezt is kitárgyaltuk már.
Körbe-körbe járunk. Vajon miért?
Ez egy lehetséges magyarázat! De ha igaz is, s nem volt ennél se melegebb korábban ott, akkor sincs semmi, hiszen jelenleg sem felolvadt terület. Egy élhetetlen jégszekrény az egész, s korlátozottan alkalmas csak az emberi létezésre. Ráadásul jobbára csak part menti pár száz négyzetkilométeres térségek esetében.
 
A napfoltok hatását a napsugárzásra már itt kitárgyaltuk. Mondd el, melyik rész nem volt érthető.
Érthető, csak nem hiszem el ezt a magyarázatot! Ennyi. De rövidesen kiderülhet, hiszen gyengülő szoláris aktivitást tapasztalunk, s ha ez folytatódik, akkor begyűjthetjük a pontos adatokat. Mostanra már megvannak a nagyon érzékeny műszereink hozzá.
 
Nem kell kidobni, csak nagyon erős fenntartással kezelni
A magánvélemény, amit nagyon erős fenntartással kell kezelni. A tudományos eredmények mögött megfigyelések, adatok, és matematika van.

mivel sokkalta kevesebb volt a mérőpont, bizonytalan kalibrációs pontosságú mérőeszközökkel ("jóöreg" higanyos vizuális leolvasása kerekítéssel esetleg)
Ugye érzed, hogy ezeket a dolgokat feltételezed, csak a fejedben léteznek. Amikor valami nem illik a fantáziavilágba, akkor hirtelen megbízhatatlan, régi dolog, amikor meg beleillik, még ha sokkal régebbi is (például a középkori felmelegedés), akkor hirtelen megbízhatóak az írásos emlékek.

azok sokkallta kevésbé körbeépült területen helyezkedtek el (városi hőkupola jelensége)
Ugye érzed, hogy megint csak feltételezed, hogy ezeket nem veszik figyelembe.

negyedrészt pedig igen, szándékosan hamisítják a múltbéli adatokat (IPCC), hogy be lehessen mutatni a "rendkívüli felmelegedést" a jelenkorra.
Százezerszer megcáfolt zagyvaság, egy 30 éves ősi email szándékos félreértelmezése alapján.

Semmiképpen sincs benne szignifikáns változás (600 mm).
Az a baj, hogy nem érted amit beszélsz, mert a fogalmak amikkel dobálózol mást jelentenek mint hiszed. A 'szignifikáns' nem a 'jelentős' szinonimája. A tudományban azt jelenti, hogy az adott jelenség átesett a szignifikancia vizsgálaton, ami egy az adataira vonatkozó matematikai statisztikai eljárás. Azt jelenti, hogy az adott jelenség nem véletlenszerű, tehát egy létező, valóságos trend. A mennyiségnek ehhez semmi köze, annak hatásainak megállapítása eleve sem hasra történik, ehhez minimum egy ökológus vagy agrármérnök kellene. A mennyiségek jelentőségének alábecslését már szintén tisztáztuk, amikor szerinted a CO2 hatása jelentéktelen lehet a légkörben mert csak 0,04%, ami biztos nem számít. Erre mondtam, hogy akkor a vasra sincs szükséged a véredben, mert abból is hasonlóan kevés van (alsó felében): https://forum.htka.hu/threads/biztpol-eghajlatvaltozas.1708/post-712343
A világ nem úgy működik mint hiszed, Milagro.

Azonkívül a 600 mm az éves csapadék. A tavaszi, ami talán a legfontosabb és te is linkeltél, ott majdnem -20% a trend!

Mindössze annyit mondtam, hogy nagyon lehet "játszani" ám azzal, hogy mely évektől kezdődően illesztesz egy trendvonalat, na meg hogy a fantáziádra bízva milyen távolra extrapolálsz egy folyamatot a jövőre nézve, jóllehet nem ismered előre a trendtörő eseményeket, kozmikus hatásokat, semmit. Hiszen nem látsz a jövőbe!
Még jó, hogy a trendvonalak a múltbéli adatokon alapulnak (mi máson) és szintén nem hasra mennek, hanem az adatsorból számítják. Nem a végpontok közé húzott egyenes. Extrapoláció sincs sehol nincs benne. (Az exponenciális. A trendvonalak számításának azon módszere, amik időszakos (pl. évszakos) mintákat tartalmaznak, az időjárás pont ilyen.)
Nem értesz a matematikai statisztikához, és hiányát annak megismerése helyett, ami ma már csak pár link figyelmes átolvasását jelentené, fantazmagóriákkal pótolod. Ezért írsz ilyeneket, hogy 'játszani'. Ilyen nincsen benne, ez teljesen egzakt tudomány.

Csak kérdezem! Ha rendelkezésre állnának az 1901. év előtti kétszáz év adatai, s ez olyan lenne, hogy 580 mm az átlagos országos csapadékmennyiség ekkor, akkor most egy emelkedő zöld vonalat kapnál! Érted mire akarok rámutatni!?
yRsc2020.gif
Értem. Rendelkezésre állnak? Mert addig ez megint csak fantáziaország.

Addig is itt egy szuper link a szignifikancia vizsgálatra, lépésről-lépésre elmagyarázva.
Ha nem csal az emlékezetem, ez nagyjából felöleli a BME Kvantitatív módszerek tárgyának első előadását, és ezentúl érteni fogod, ha valamilyen 'szignifikáns értékkel' találkozol egy éghajlattal foglalkozó oldalon.
Jó szórakozást!
 
A magánvélemény, amit nagyon erős fenntartással kell kezelni. A tudományos eredmények mögött megfigyelések, adatok, és matematika van.

Ugye érzed, hogy ezeket a dolgokat feltételezed, csak a fejedben léteznek. Amikor valami nem illik a fantáziavilágba, akkor hirtelen megbízhatatlan, régi dolog, amikor meg beleillik, még ha sokkal régebbi is (például a középkori felmelegedés), akkor hirtelen megbízhatóak az írásos emlékek.

Ugye érzed, hogy megint csak feltételezed, hogy ezeket nem veszik figyelembe.

Százezerszer megcáfolt zagyvaság, egy 30 éves ősi email szándékos félreértelmezése alapján.

Az a baj, hogy nem érted amit beszélsz, mert a fogalmak amikkel dobálózol mást jelentenek mint hiszed. A 'szignifikáns' nem a 'jelentős' szinonimája. A tudományban azt jelenti, hogy az adott jelenség átesett a szignifikancia vizsgálaton, ami egy az adataira vonatkozó matematikai statisztikai eljárás. Azt jelenti, hogy az adott jelenség nem véletlenszerű, tehát egy létező, valóságos trend. A mennyiségnek ehhez semmi köze, annak hatásainak megállapítása eleve sem hasra történik, ehhez minimum egy ökológus vagy agrármérnök kellene. A mennyiségek jelentőségének alábecslését már szintén tisztáztuk, amikor szerinted a CO2 hatása jelentéktelen lehet a légkörben mert csak 0,04%, ami biztos nem számít. Erre mondtam, hogy akkor a vasra sincs szükséged a véredben, mert abból is hasonlóan kevés van (alsó felében): https://forum.htka.hu/threads/biztpol-eghajlatvaltozas.1708/post-712343
A világ nem úgy működik mint hiszed, Milagro.

Azonkívül a 600 mm az éves csapadék. A tavaszi, ami talán a legfontosabb és te is linkeltél, ott majdnem -20% a trend!

Még jó, hogy a trendvonalak a múltbéli adatokon alapulnak (mi máson) és szintén nem hasra mennek, hanem az adatsorból számítják. Nem a végpontok közé húzott egyenes. Extrapoláció sincs sehol nincs benne. (Az exponenciális. A trendvonalak számításának azon módszere, amik időszakos (pl. évszakos) mintákat tartalmaznak, az időjárás pont ilyen.)
Nem értesz a matematikai statisztikához, és hiányát annak megismerése helyett, ami ma már csak pár link figyelmes átolvasását jelentené, fantazmagóriákkal pótolod. Ezért írsz ilyeneket, hogy 'játszani'. Ilyen nincsen benne, ez teljesen egzakt tudomány.

Értem. Rendelkezésre állnak? Mert addig ez megint csak fantáziaország.

Addig is itt egy szuper link a szignifikancia vizsgálatra, lépésről-lépésre elmagyarázva.
Ha nem csal az emlékezetem, ez nagyjából felöleli a BME Kvantitatív módszerek tárgyának első előadását, és ezentúl érteni fogod, ha valamilyen 'szignifikáns értékkel' találkozol egy éghajlattal foglalkozó oldalon.
Jó szórakozást!
Te nagyon türelmes ember vagy!
Gratulálok!