Igazából vicces az egész Pegasus-ügy.
Egyrészt a kormány is hazudik, meg az ellenzék is. Az egyik szerint semmi nincs, a másik szerint meg világraszóló botrány van. Eközben tény, hogy xy telefonját lehallgatta valaki, a kormány meg látványosan kerüli a témát, mint a forró kását. Ha nincs hozzá közük, akkor egyszerűbb lenne a bizottságokon keresztül elintézni az egészet ahelyett, hogy húzzák, mint a tésztát.
Másrészt meg az ellenzék azzal vádolja a kormányt, hogy lehallgatja a jellemzően ellenzéki, de sok esetben a kormánytól eltávolodott szereplőket.Ugyanazt a kormányt vádolják ezzel, amelyiket nem régen még azzal b*szogatták, hogy hogy a 3.14-csába nem vették észre Kaleta laptopján a 19.000 darab gyerek-pornós fotót. Kicsit fura, de megszokott hiba tőlük.
Szerintem egyszerűbb lenne beleállni a témába és minél hamarabb lezárni az egészet ahelyett, hogy hagyják a kormányzati szereplőket folyamatosan hülyeségeket beszélni, mint Borkai esetében, amikor ahány fideszest megkérdeztek annyi hülyeséget mondtak, mert nem volt meg a "hivatalos" verzió, mert nem volt Orbántól semmi utasítás az első időszakban. Most is mondanak annyi hülyeséget, hogy saját magukra húzzák a botrányt. Meglepő módon eddig talán csak Pintér szólt értelmeset, pedig tőle ilyet nem vártam. Ő mintha látná, hogy a biztosságon keresztül elintézhető lenne az ügy, a többit nem értem miért nem látják.
A kormány azon taktikája, hogy folyamatosan akadályozzák a bizottsági munkát csak akkor üthet vissza, ha 2022-ben az ellenzék nyer, mert azt 2/3 nélkül is látni fogják, hogy ki, mit és mikor hallgatott le. Feltéve, ha most hazudnak arról, hogy nem hallgattak le senkit, mert ha tényleg nem, akkor tökmindegy.Utóbbi esetben mondjuk akkor felesleges a téma körüli kínlódásuk, mert nincs mit rejtegetni.