[BIZTPOL] Magyarország

"Egyelőre nincs hír róla (vagy én voltam figyelmetlen), hogy a Labrisz, a Háttér Társaság meg a többi LMBTQ-terrorista szervezet tüntetést szervezne Szegedre a súlyosan homofób Tóth jelöltsége ellen. Meglepő. Ja, nem."

(...)

"Mert ezeknek már minden mindegy. Ha tizenkét évi bénázás és csúfos vereségsorozat után jövőre sem nyernek, Brüsszel és Washington úgy rúgja őket ülepen, hogy a taknyukon csúsznak hazáig (bárhol legyen is az). Egyetlen megveszekedett dollárt sem tolnak többé az ideiglenesen Magyarországon állomásozó ellenzéknek. 2022 annyira az utolsó esélyük, hogy az utolsónál is utolsóbb."

Erre szokták mondani, hogy: "ennyi".
 
Szerintem összekeverte az amerikai helyzettel.
Össze!

"a szerkesztője küldött neki egy tweetet néhány napja az egyik ismert, Washignton Post-nál dolgozó újságírótól, amely azt hazudta, hogy Magyarországon a média több, mint 90%-a a kormányzó párt kezében van, a vállalkozásokat fizikailag és jogilag zaklatják, a választásokat manipulálják, a politikusok pedig misztikusan meggazdagodnak. Tucker Carlson szerint ez volt az év legviccesebb dolga, amit olvasott, ráadásul egy olyan embertől, aki Kelet-Közép-Európa szakértőnek nevezi magát.

A tweetet olvasva ismerős érzés kerítette hatalmába - mondja Tucker Carlson.Ő TULAJDONKÉPPEN ILYEN ORSZÁGBAN ÉL. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN A MÉDIA TÖBB, MINT 90%-A A KORMÁNYZÓ DEMOKRATA PÁRT IRÁNYVONALÁT KÖVETI.

A CNN-en - ahol évekig dolgozott korábban - , nem lehet egyetlen egy olyan szót sem hallani, ami eltér a demokraták irányvonalától.

Sok városban élt már, és azt tapasztalta, hogy

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN BÁTORNAK KELL LENNI AHHOZ, HOGY AZ EMBER NYILVÁNOSAN VÁLLALJA A BALOLDALTÓL ELTÉRŐ VÉLEMÉNYÉT.

Ha az ablakba valaki kirak egy olyan táblát, amely ellentmond a migrációról, emberi szexualitásról vallott demokrata álláspontnak, vagy akár csak azt jelzi, hogy a republikánusokra szavaz, betörhetik az ablakát.

Tucker Carlson felhívja a figyelmet: Barack Obama annak ellenére él egy 12 millió dolláros villában Massachusetts partjainál, hogy sohasem dolgozott a privát szférában. Vagyis nem Magyarországon gazdagodnak meg misztikusan a politikusok, hanem az Egyesült Államokban.

Szerinte nagyon aggályos, hogy az Egyesült Államokból próbálnak oktatni egy olyan tízmilliós kelet-közép-európai országot, ahol tiszta választások voltak és egészségesebb a médiaegyensúly, mint az Egyesült Államokban."

"Az országában a szabadság fokozatosan megszűnik és üldözik a humort, minden halálosan komoly lett. Érzékelhető, hogy nagyon sötét irányba mozdulnak a dolgok.

Az autoriter vezetők két dolgot szeretnének elérni - mondta a műsorvezető.

Első lépésben a nyelvet akarják uralni és második lépésben meg akarják akadályozni azt, hogy nevess.
Ha uralják a nyelvet akkor uralják az elmét.A NYELV MEGHATÁROZZA AZT, HOGYAN GONDOLKODUNK.Ha elveszik a szavakat az emberektől - ahogy Orwell fogalmazott - akkor elveszik az emberek képességét, hogy gondolkodjanak.

A második lépésben elveszik az emberek azon képességét, hogy nevethessenek. Ennek mély oka van: a humor ugyanis egy más látószög.

Hogyan látsz valamit humorosnak?- tette fel a kérdést a Fox News műsorvezetője.Úgy, hogy a magasba emelkedsz és egészében látod a dolgokat. A más nézőpontot és perspektívát szeretnék megtagadni az emberektől.Ezért kell az autoritereknek eltüntetni minden referenciát a múltból.Ezért döntögetnek szobrokat és mondják, hogy hallgass el, ne beszélj a családodról, a hazádról, mert az fasiszta dolog. Nem szabad többé beszélni arról, hogy az őseid mit vittek végbe az országban, utálnod kell a történelmed. Meg akarják akadályozni azt, hogy, régi szavakat használj, mert a régi szavak régi ötleteket hordoznak. Céljuk megakadályozni azt, hogy a jelenlegi helyzetet egy más nézőpontból szemléld- hangsúlyozta a műsorvezető.

Az Egyesült Államok volt a legviccesebb ország valaha a világon -mondta a sztárújságíró. Egy egész iparág épült erre az országban, amit stand-up comedy-ként ismerünk. Generációkon keresztül továbbadták az emberek a humort, de ez mára teljesen eltűnt."

vs

Ahogy mondani szokták:

Aztaqurvanagydiktatúrátamiittvanb+!
 
Ez is mehet Anna Applebaum mellé:
 
Ez is mehet Anna Applebaum mellé:
Meg ez is!
(Kit néznek hülyének? Mert aki ott nyaral, azt baromira nem lehet. 6k nép vett részt a Balaton átúszáson is!!!)
 
"Mert ezeknek már minden mindegy. Ha tizenkét évi bénázás és csúfos vereségsorozat után jövőre sem nyernek, Brüsszel és Washington úgy rúgja őket ülepen, hogy a taknyukon csúsznak hazáig (bárhol legyen is az). Egyetlen megveszekedett dollárt sem tolnak többé az ideiglenesen Magyarországon állomásozó ellenzéknek. 2022 annyira az utolsó esélyük, hogy az utolsónál is utolsóbb."

Dehogy fogja, minden megy úgy tovább, mint eddig. Esetleg persze castingolnak majd valami új erőt, bár az eddigiek nem igazán törtek át. Két részből áll az ellenzék derékhada, amely egyre inkább egymásra talál, a jobbikból és a dk-ból, egyik sem ez a típusú. Az lmp, kétfarkú kutyák, momentum esetében lehet érezni, hogy ezeket külföldi pénzen gründolták, külföldi minták és gondolkozás alapján.
 
229877856_173432761520848_4022180995768675338_n.jpg
 
Meg ez is!
(Kit néznek hülyének? Mert aki ott nyaral, azt baromira nem lehet. 6k nép vett részt a Balaton átúszáson is!!!)
Ez a mindenki szegény, kivéve a NER-lovagokat, meg az embereknek nincs pénzük nyaralni hülyeséget van, aki beveszi? Azt nem értem, hogy ilyenkor nincs szekunder szégyen a hvg olvasóban, mikor elmegy nyaralni és tele van minden turisztikailag vonzó hely? És megy, másnap meg megveszi újra azt az újságot, ami hülyeségeket és hazugságokat ír?
 
Simán ismerek olyat, aki a balatoni nyaralóból most leugrott a horvát tengerpartra, de orbánozik, mészárosozik. Vagy ugyanilyet, aki a kékszalagon indul rendszeresen, olyan csóró nyugger, ugyanígy.