A tömegpusztítás pragmatizmusa
Amerika nem visszatér, hanem menekül
Az afganisztáni amerikai tartózkodás összeomlásának két összetevője van: kommunikációs és tartalmi. Jelenleg mindenki az elsőre összpontosít, de a másodikról nem szabad megfeledkezni.
Kommunikációs szempontból, azaz a megfigyelők, mindenekelőtt a kívülállók által érzékelt események szempontjából katasztrófa. Minden, amit nagyon is el kellett volna kerülni, mindenekelőtt a vietnami analógiák, a lehető legrosszabb módon vált valóra. Washington szövetségesei kábultan próbálják megérteni, hogy miért voltak kénytelenek húsz éven át nagy pénzeket költeni és polgárok életét feláldozni egy olyan háborúban, amelyet egyikük sem akart, és amely most egy megsemmisítő fiaskóval végződik.
Ami még rosszabb, az Egyesült Államok hitelessége, mint olyan ország, amelyre a partnerek szükség esetén támaszkodhatnak, ismét megrendült. Az események alakulása megmutatta, hogy egy ilyen helyzetben az amerikaiak csak magukkal törődnek, és nem érdekli őket, hogy másokra az milyen következményekkel jár.
Az amerikai képviselők által elmondottakról - mind hivatalos, sőt nem kis mértékben szakértői szinten is - kiderült, hogy szinte teljesen "kimaradtak" az eseményekből. A hírszerzés és a katonai vezetés hozzáértése zordan kétséges volt. Külön kínosnak bizonyult az amerikai politikusok képi szimbolikus gesztusok iránti szeretete. Tavasszal Biden bejelentette, hogy szeptember 11-ig véglegesen kivonják a kontingenst, hogy méltóságteljesen lezárják a 2001-es támadások után meghirdetett "terrorizmus elleni háború" húsz évét. Az ebből eredő szimbolika megfordult -és a "terror" győzött.
És a hab a tortán, különösen számunkra ( oroszokra) - az amerikai kommentátorok úgy emlékeznek a szovjet csapatok harmincvalahány évvel ezelőtti afganisztáni kivonására, mint egy jól átgondolt és jól előkészített katonai-politikai akció példájára. Akkoriban, és még évekkel később is, a szovjet hadsereg kivonulását egy évtized után Moszkva számára kudarcnak és megaláztatásnak tekintették. Valóban, minden "összehasonlításban" van.
Bár Bident most minden oldalról támadják az Egyesült Államokban, és a republikánusok inkább a demokratáknak róják meg, hogy zaklatják az elnöküket a személyében, az izgalom hamarosan alábbhagyna. Köztudott, hogy a közvélemény nem tud sokáig ugyanazokra a témákra koncentrálni, ezért a Fehér Ház kommunikációs szolgálatai megpróbálnak új, hírértékű ügyeket létrehozni. Az elmúlt évek összes közvélemény-kutatása egy dolgot mutat: az amerikaiak nagy többséggel támogatják az afganisztáni kivonulást. A terrorfenyegetettség még mindig aggasztja a lakosság jelentős részét, akárcsak húsz évvel ezelőtt, amikor a 9/11 utáni afganisztáni hadművelet óriási társadalmi támogatottságot élvezett. De akkor az amerikai polgárok azt hitték, hogy egy háború egy másik kontinensen segítene csökkenteni ezeket a fenyegetéseket; ma már nem így van. És általában véve a koronavírussal és a migrációval kapcsolatos belföldi témák jobban aggasztják az amerikai közvéleményt, mint bármi más a külügyi fronton. Egyébként Amerika migrációs problémái nem Afganisztánhoz és a Közel-Kelethez kapcsolódnak; Európának kellene aggódnia, mert Európa az, amelyik szenved Washington hibás politikájától a régióban.
Afganisztán, majd Irak (a Fehér Ház egyébként azt ígérte, hogy az év végére kivonul onnan, kíváncsi vagyok, hogy áll most) azért volt mérföldkőnek számító kampány, mert azt kellett volna megmutatniuk, hogy az Egyesült Államok a világ átrendezésével meg tudja oldani nemzetbiztonsági problémáit. Logikus folytatása volt a hidegháború utáni irányvonalnak, amikor az a nézet uralkodott, hogy a nyugati világ és annak zászlóshajója pontosan tudja, hogyan kell fejlődnie az emberiségnek, és mit kell tenni, hogy a helyes irányba haladjon. Ennek a nézetnek a téves volta a 2000-es évek közepén vált világossá; tizenöt évbe telt, mire ez a felismerés politikai döntéssé vált, és a bővítés visszavágására került sor. Biden hozta meg ezt a döntést. Hogy megértette-e a költségek nagyságrendjét, vagy csak illúzió volt, amelyet a különleges szolgálatok és a katonaság közvetítettek neki, azt majd később megtudjuk az emlékirataiból. De a kívülről befelé fordulás önmagában kevéssé vitatható - ez egy egyértelmű általános tendencia.
Biden "Amerika visszatér" szlogenje, amelyet a kampány és az elnökség során többször is megismételt, valójában nem a globális színtérre való visszatérést, hanem a "hazatérést" jelenti. És ebben az értelemben Biden Trump politikai vonalának folytatója.
Bármilyen retorikát is csomagolnak valós tettekbe, az USA egy nyilvánvalóan öncélú politikára váltott, amelynek célja kizárólag saját problémáinak megoldása. Húsz évvel ezelőtt a meggyőződéses neokonzervatívok és a neoliberálisok Washingtonban valóban azt hitték, hogy a demokrácia megteremtése az egész világon, az egyetemes szabályok bevezetése Amerika érdeke. Ezért születtek ezek az őrült tervek egy "modern demokratikus állam" felépítésére Afganisztánban. Mostanra az álmok szertefoszlottak, maradt a puszta pragmatizmus és az ezzel ellentétes szabályok. Általánosságban az elmozdulás pozitív, a "demokrácia fáklyájáról" szóló kiméra csak rontja a káoszt. De a világ színpadán minden amerikai tárgyalópartnernek nem szabad elfelejtenie, hogy az Egyesült Államok minden szükséges eszközzel követni fogja céljait, amelyek most elsősorban belpolitikai jellegűek. Mert ez nagyon fontos számukra. És erre fel kell készülnünk.
Fedor Lukjanov
A Russia in Global Affairs főszerkesztője a lap 2002-es alapítása óta. 2012 óta az Orosz Kül- és Védelmi Politikai Tanács elnökségének elnöke. A Valdai Nemzetközi Vitaklub kutatási igazgatója. A Nemzeti Kutatási Egyetem Közgazdaságtudományi Felsőoktatási Karának kutatóprofesszora. A Moszkvai Állami Egyetem filológia szakán végzett, 1990 óta nemzetközi újságíró.
:quality(70)/cloudfront-us-east-1.images.arcpublishing.com/archetype/I62OUAOUVRHALBF43B3BPNYZLU.jpg)
:quality(70)/cloudfront-us-east-1.images.arcpublishing.com/archetype/NGVLLLWPOVFQ7PRU4ALEB62SDE.jpg)
