[BIZTPOL] Románia

En ezen akadtam fenn:

"Bukarestbe, Európa legszürkébb és legszörnyűbb fővárosába érve az emberben lecsöpög végre másfél hét Románia-infúziója.

Ha két betonmonstrum között a zebrán állva, vagy a menthetetlenül beteg Unirea bevásárlóközpont kihalt felső szintjein bolyongva olvasgat néhány éves sajtóhíreket a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács állambiztonsági szervekkel kapcsolatos döntéseiről, ha átgondolja, hogy a Securitate utódja, az SRI nevű román titkosszolgálat vajon miért dolgozik nagyobb költségvetéssel, mint a német alkotmányvédelem, és miért alkalmaz hatszor annyi embert, mint a holland titkosszolgálat, mindjárt világossá válik előtte, hogy miért találkozott három egymást követő kolostorban is ugyanazokkal az emberekkel, meg hogy mit keresett Tulceában a deltajáró hajón egy egyedülálló, furcsán mozgó úriember, akivel a pincérnő nem fizettette ki a kávéját.

Belaruszban legalább egy barátnőt adtak volna az ügynök úr mellé. Paranoiás lesz ettől az ember, és még az éttermekben is azt lesi, hogy a zenét nem a beszélgetése témája szerint váltják-e véletlenül. De nem is ez a lényeg."

Ezek a szerencsetlen suttyok meg mindig itt tartanak, a vergozos primitiv keleti-balkani-komcsi temponal?
Ez nem komcsi tempó. Ez egy országmegtartó képesség. 100+ éve is sokkal jobb volt a diplomáciájuk, a PR-juk stb. mint a miénk. Ez azóta sem változott.
 
Ez a kovetem a turistakat millionyi ugynokkel, ez a legprimitivebb, azsiai-balkani keleti verkomcsi szokas.
Hihetetlen primitiv, semmi koze a diplomaciahoz, mellesleg nem ok voltak sosem ugyesek, hanem a magyarok voltak okrok.
 
Teljes gazdasagi ongyilkossag lenne egy EUs kilepes, raadasul egy fringe, holdkoros szelsosegen kivul a magyarok messze tulnyomo tobbsege az EU tagsag mellett van, hiaba a Foniek folyamatos 'erzekenyito' propagandakampanya egy kilepes fele.
1941:
Teljes gazdasagi ongyilkossag lenne egy Axis kilepes, raadasul egy fringe, holdkoros szelsosegen kivul a magyarok messze tulnyomo tobbsege az Axis tagsag mellett van, hiaba a Foniek folyamatos 'erzekenyito' propagandakampanya egy kilepes fele.

Ez az EU nem az az EU amibe beléptünk. Az "előnyök" elfogytak, és mostmár a hátrányok kezdenek dominálni.
MOST még EU pártiság van...majd meglátjuk 2026-ban mi lesz. Addig úgysem aktuális.
 
Mi van.
 
Ez a kovetem a turistakat millionyi ugynokkel, ez a legprimitivebb, azsiai-balkani keleti verkomcsi szokas.
Hihetetlen primitiv, semmi koze a diplomaciahoz, mellesleg nem ok voltak sosem ugyesek, hanem a magyarok voltak okrok.
Hidd el, hogy de. Mert jön az újságíró, ha egy kicsit is tuflákabb; megírja azt, amit sugalmazni akarnak.
Gondold el, hogy ezt előadják a külföldieknek is. Legyen az csak egy sima hétköznapi turista csoport. Aztán meg feltöltik a képeket a fészre, az ősi erdélyi román kolostorokról, hogy ott micsoda élet van, micsoda ősiség és megnézik mondjuk félszázan a fészen. -és ez csak egy sima turista. Egy újságíró meg még többet hoz. Mi ez ha nem országimázs építés?
Nagyon jól tudták magukat mindig is eladni nyugaton. Erre építettek is tudatosan.
Ha a kínaiaknak van panda-diplomáciájuk, az USA-szuperhősöket, az angolok szuperkémeket termelnek ki; akkor a románoknak drakula-diplomáciájuk és Erdélyre épülő-országimázsuk van.
Magyarországot meg tele "ejtőernyőzték" beszervezettekkel és megnyertekkel a 80-as, 90-es években.
 
Ezek a szerencsetlen suttyok meg mindig itt tartanak, a vergozos primitiv keleti-balkani-komcsi temponal?

Milyen illúzióid voltak? Hogy a saját facebook cégüket hozzák létre, hogy XXI. századi módszerekkel intézzék el? Nekik ez van. Szilícium-völgyre nem futja és... keleten élnek és Balkánon. :D
 
Hidd el, hogy de. Mert jön az újságíró, ha egy kicsit is tuflákabb; megírja azt, amit sugalmazni akarnak.
Gondold el, hogy ezt előadják a külföldieknek is. Legyen az csak egy sima hétköznapi turista csoport. Aztán meg feltöltik a képeket a fészre, az ősi erdélyi román kolostorokról, hogy ott micsoda élet van, micsoda ősiség és megnézik mondjuk félszázan a fészen. -és ez csak egy sima turista. Egy újságíró meg még többet hoz. Mi ez ha nem országimázs építés?
Nagyon jól tudták magukat mindig is eladni nyugaton. Erre építettek is tudatosan.
Ha a kínaiaknak van panda-diplomáciájuk, az USA-szuperhősöket, az angolok szuperkémeket termelnek ki; akkor a románoknak drakula-diplomáciájuk és Erdélyre épülő-országimázsuk van.
Magyarországot meg tele "ejtőernyőzték" beszervezettekkel és megnyertekkel a 80-as, 90-es években.
De en nem erről beszelek, hanem errol a primitív, 50-100 evvel ezelőtti verkomcsi ugyonokosdirol meg besugohalozatrol.
Te kevered a PRt ezzel, a kettőnek minimális átfedése van.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Milyen illúzióid voltak? Hogy a saját facebook cégüket hozzák létre, hogy XXI. századi módszerekkel intézzék el? Nekik ez van. Szilícium-völgyre nem futja és... keleten élnek és Balkánon. :D
Jó, világos, ők nem fognak roman Vkontaktot építeni, mint az orosz titkosszolgálat (vagy ahogy a FB nyíltan együttműködik az itteniekkel meg barkivel kb), de ez a turistakat kovetosdi tenyleg 1920-1970 közötti szarhazi szovjet komcsitempo, ma ezt max eszak-koreaiak csinaljak meg esetleg a kubaiak. Ahogy a cikk is utalt a magyar diplomata bukasara, meg az amugy szinten ritka primitív bajszos belorusz bunkóek is inkább nőkkel dolgozzak meg a fontos embereket, nem kovetnek minden turistat...
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Jó, világos, ők nem fognak roman Vkontaktot építeni, mint az orosz titkosszolgálat (vagy ahogy a FB nyíltan együttműködik az itteniekkel meg barkivel kb), de ez a turistakat kovetosdi tenyleg 1920-1970 közötti szarhazi szovjet komcsitempo, ma ezt max eszak-koreaiak csinaljak meg esetleg a kubaiak. Ahogy a cikk is utalt a kagyar diplomata bukasara, meg az amugy szinten ritka primitív bajszos belorusz bunkóek is inkább nőkkel dolgozzak meg a fontos embereket, nem kovetnek minden turistat...
Sima román tempó. Kissebbrendűségbe oltott zsákmányféltéssel megspékelt bűntudat.
 
Teljes gazdasagi ongyilkossag lenne egy EUs kilepes, raadasul egy fringe, holdkoros szelsosegen kivul a magyarok messze tulnyomo tobbsege az EU tagsag mellett van, hiaba a Foniek folyamatos 'erzekenyito' propagandakampanya egy kilepes fele.
Csak addig amig kapunk penzt toluk. Ennek hamarosan vege, az evtized vegen mar minuszban leszunk. Addig meg ha igy halad vajon mi lesz ebbol az Eu-bol? Mar most hova sullyedt a 10 evvel ezelotti onmagahoz kepest...
Hosszabb tavon lazitanunk kell a politikai kapcsolatokat, valami andorrai vagy norveg stb szerure.
 
Ugyan. A magyar az egyik legnyitottabb gazdasag Europaban, a halala lenne, ha hirtelen mindenfele korlatok kerulnenek koze es az EU gazdasaga koze.