[HUN] Toborzás / hadkiegészítés

Elhiszem. Jó hogy csináljátok, lehet rá reagálni, feljészülni, javítani

Én is láttam ilyet máshol. De más egy statisztikaba leirni, meg odaállni a papírral vagy amikor behívatnak a papírért. Sokat tud változni a vélemény.
Életem egyik legboldogabb napja volt, amikor sétapapírral civilben búcsúztam a laktanyától.
Nem volt sem tervem, sem konkrét munkalehetőségem, csak a felszabadultság érzése.
Építkezésen tudtam elhelyezkedni ács mellett. Többet és keményebben kellett dolgoznom. De! Szabad voltam, boldog, és akkori viszonylatban sokkal jobban kerestem.
Sok minden változott azóta, de garantálom ez ma is ugyanígy történne ezekkel a srácokkal.
 
Várom, hogy megnyíljon a teljesen szabad leszerelés, mert így mki csak azt mondhatja sztem. Bár most is lehet közös megegyezéssel.

Ugyanez volt az egészségügyben, dokinál, ápolóknál, tanároknál majd mki felmond.
Az eü-ben gyakorlatilag senki sem mondott fel a sajtókampány ellenére, sőt többen dolgoznak, a tanároknál meg akit belehecceltek a felmondásba, később azon problémáztak nem veszik fel őket.

Ez nem jelenti azt, hogy itt is így lesz és nincs probléma.

Talán a rendőrséggel lehet a legjobban összevetni. Még akkor is ha a fizu elmarad ott tőletek, főleg a kiemelt alakulatokhiz képest. Ha jól emlékszek a rendőröknél már 2022 nyara óta teljes felmondási szabadság van.
Minimális csökkenés volt.

8CtuiHI6u457JkCqs-xs.png

8Ctuiajmv4CnFh6as-xs.png

És ott ilyen célzott tobirzokampányok nincsenek.
Bevallom nem olvastam a HJKR-t, de azon sem lepődnék meg, ha nem lenne benne az egyoldalú leszerelés lehetősége.
 
Benne van. Az van felfüggesztve, hogy ne tudják az emberek a járandóságaikat kihúzni. (szerződési pénzek etc)
Akinek lejárt a szerződése úgy engedik el ha az ilyenkor járó díjakról lemond (ami geciundorító)
 
Lehet sarkos, lehet volt ezen a pályán játéktér, biztos, de nemcsak mi önként vagy lexaromságból épitettük le azt amink volt, hanem erősen ajánlották, instruálták, segitették a sajtójukban is megalapozni a rombolást.
Meggyőződésem, hogy sok politikus és döntéshozó őszintén hitt benne, hogy az a modern irány, és összességében valami jót készítenek elő. Máskülönben valahogy meg lett volna kiskapuzva a dolog.
 
Benne van. Az van felfüggesztve, hogy ne tudják az emberek a járandóságaikat kihúzni. (szerződési pénzek etc)
Akinek lejárt a szerződése úgy engedik el ha az ilyenkor járó díjakról lemond (ami geciundorító)
Mármint ha valaki 10 èvig szerződèses katona, 2 èvente hosszabít, ès azt a pènzt benthagyta azt nem kapja meg leszerelèsnèl??

Vagy most fèlreèrtelek?
 
Sajnos nem, a leszerelési stopp még mindig és és úgy engednek csak el ha a közös megegyezésben lemondasz mindenről ami járna..
Őőő

Spec itt akkor visszamenőleg változtatnak a szerződès feltètelein.

Nem ártana ezt jogászokkal átnèzetni, esetleg perre menni akik szerelnènek.

Hányinger a köbön. o_O
 
  • Dühítő
Reactions: endre and bel
lassan írom, hogy mindenki értse:

_______________ VESZÉLYHELYZET

(az aláhúzott rész évszaknak megfelelően kitöltendő)
Bocsánat.
Erről megfeledkeztem.

Főleg amikor a Vityesz pár hónapja majdnem mindenkit lehülyèzett, hogy bèke van.
Mit problèmáznak a nèpek.

Ja meg Bèke költsègvetès csinált a parlament.

Szóval bocsi.
Megzavarodtam.
 
Nem tudom mit problémáztok: tegnap bejelentette a főni, hogy "Magyarország nagy lesz meg gazdag". Kell ennél több?! :rolleyes:

A középkori feudális felfogás szerint az országot és népet a nemesek alkotják - parasztokkal, jobbágyokkal nem kell számolni. A mai várban, kastélyokban, uradalmakban lakó "nemesség" meg most is gazdag, sőt egyre gazdagabb. Ergó cél elérve: Minden oké! :p
 
Várom, hogy megnyíljon a teljesen szabad leszerelés, mert így mki csak azt mondhatja sztem. Bár most is lehet közös megegyezéssel.

Ugyanez volt az egészségügyben, dokinál, ápolóknál, tanároknál majd mki felmond.
Az eü-ben gyakorlatilag senki sem mondott fel a sajtókampány ellenére, sőt többen dolgoznak, a tanároknál meg akit belehecceltek a felmondásba, később azon problémáztak nem veszik fel őket.
Azért érdekelne hogy ezt honnan vetted. A saját tapasztalatom az hogy a gyermekeim általános iskolájában felsőben úgy vadásszák a szaktanárokat, az egészségügyben meg elég sok barátom/haverom van, többen kijöttek magánba - orvosok és ápolók is (tudom hogy csak micro szinten látom, de a "gyakorlatilag senki sem mondott fel" állítást ezek alapján erős torzításnak érzem.)

Bocsi az offért, csak kissé zavart ez a nagy megmondás (mert a hadseregen kívül pont hogy az egészségügy és az oktatás az ahol szerintem kutya nagy gondok vannak)
 
rendőrséget és a tűzoltóságot ne hagyd ki a felsorolásból....
 
Bocsánat.
Erről megfeledkeztem.

Főleg amikor a Vityesz pár hónapja majdnem mindenkit lehülyèzett, hogy bèke van.
Mit problèmáznak a nèpek.

Ja meg Bèke költsègvetès csinált a parlament.

Szóval bocsi.
Megzavarodtam.

Épp tegnap jelentette be hogy mi vagyunk a béke szigete, miközben Európa háborúban áll. Ehhez képest egyedül nálunk van háborús vészhelyzet. ;)
 
Azért érdekelne hogy ezt honnan vetted. A saját tapasztalatom az hogy a gyermekeim általános iskolájában felsőben úgy vadásszák a szaktanárokat, az egészségügyben meg elég sok barátom/haverom van, többen kijöttek magánba - orvosok és ápolók is (tudom hogy csak micro szinten látom, de a "gyakorlatilag senki sem mondott fel" állítást ezek alapján erős torzításnak érzem.)

Bocsi az offért, csak kissé zavart ez a nagy megmondás (mert a hadseregen kívül pont hogy az egészségügy és az oktatás az ahol szerintem kutya nagy gondok vannak)
Papíron a létszám megvan. Mint tudjuk, az a lényeg.
 
  • Tetszik
Reactions: Aladeen