A számok tekintetében a pontosságát ne kérdezzétek, de a harcok okozta területváltozás rendben van.
1848-49 szabadságharc csatái
- Téma indítója Sharid
- Indítva
-
Ha nem vagy kibékülve az alapértelmezettnek beállított sötét sablonnal, akkor a korábbi ígéretnek megfelelően bármikor átválthatsz a korábbi világos színekkel dolgozó kinézetre.
Ehhez görgess a lap aljára és a baloldalon keresd a HTKA Dark feliratú gombot. Kattints rá, majd a megnyíló ablakban válaszd a HTKA Light lehetőséget. Választásod a böngésződ elmenti cookie-ba, így amikor legközelebb érkezel ezt a műveletsort nem kell megismételned. -
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján házirendet kapott a topic.
Ezen témában - a fórumon rendhagyó módon - az oldal üzemeltetője saját álláspontja, meggyőződése alapján nem enged bizonyos véleményeket, mivel meglátása szerint az káros a járványhelyzet enyhítését célzó törekvésekre.
Kérünk, hogy a vírus veszélyességét kétségbe vonó, oltásellenes véleményed más platformon fejtsd ki. Nálunk ennek nincs helye. Az ilyen hozzászólásokért 1 alkalommal figyelmeztetés jár, majd folytatása esetén a témáról letiltás. Arra is kérünk, hogy a fórum más témáiba ne vigyétek át, mert azért viszont már a fórum egészéről letiltás járhat hosszabb-rövidebb időre.
-
Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján frissített házirendet kapott a topic.
--- VÁLTOZÁS A MODERÁLÁSBAN ---
A források, hírek preferáltak. Azoknak, akik veszik a fáradságot és összegyűjtik ezeket a főként harcokkal, a háború jelenlegi állásával és haditechnika szempontjából érdekes híreket, (mindegy milyen oldali) forrásokkal alátámasztják és bonuszként legalább a címet egy google fordítóba berakják, azoknak ismételten köszönjük az áldozatos munkáját és további kitartást kívánunk nekik!
Ami nem a topik témájába vág vagy akár csak erősebb hangnemben is kerül megfogalmazásra, az valamilyen formában szankcionálva lesz
Minden olyan hozzászólásért ami nem hír, vagy szorosan a konfliktushoz kapcsolódó vélemény / elemzés azért instant 3 nap topic letiltás jár. Aki pedig ezzel trükközne és folytatná másik topicban annak 2 hónap fórum ban a jussa.
A pákozdi csata történetének kérdései III.
A Lamberg-küldetés
Amikor kiderült, hogy Jellačić aligha fog parádémarsban bevonulni a magyar fővárosba, Bécsben is a józanabb erők kerekedtek felül. Az osztrák kormány valamennyi tagja jónak látta Magyarország megzabolázását, s az áprilisi törvények felülvizsgálatát. A miniszterek mindegyike szívesen látta volna, ha a magyar pénz-, had- és kereskedelemügyet továbbra is Bécsben, s nem Budapesten intéznék.
Ám Jellačić magabiztossága és diadalmenete egy-két kivételtől eltekintve, a Wessenberg-kormány tagjait is aggasztotta. A magyar ellenállás nem omlott össze, a magyar fél nem volt hajlandó beadni a derekát. mi lesz akkor, ha Jellačić csapatai ténylegesen is összeütköznek a magyar hadsereggel? Ki vállalja a felelősséget a cs. kir. hadseregen belüli szakadásért ? Mi lesz, ha Magyarországon újabb front jön létre ?
Ezek az aggodalmak odáig vezettek, hogy szeptember 21-én az osztrák kormány előterjesztésben javasolta, az uralkodónak: nevezzen ki minden, Magyarországon található fegyveres erő fölé egy főparancsnokot. Ez megakadályozhatná a magyar-horvát összecsapást. A kinevezést ellenjegyezhetné herceg Esterházy Pál, a Batthyány-kormány külügyminisztere, aki ugyan lemondott, de az uralkodó ezt még nem fogadta el.
Az uralkodó és köre azonban nem volt hajlandó elfogadni ezt az előterjesztést. Sőt, ennek keletkezése után egy nappal alkalmat talált arra, hogy kibocsássa a már szeptember 20. óta készen lévő két uralkodói kiáltványt. Egyet Magyarország népeihez, amelyben minden belső zavarért a magyar felet tette felelőssé, de ugyanakkor azzal biztatta az ország lakóit, hogy "a kibékítés és kiegyenlítés" érdekében mindent meg fog tenni, s felszólította őket, "hogy az ország tartós megnyugtatására, az alkotmányos rend helyreállítására és fenntartására célzó intézkedéseimet nyugodtan várják el".
Az általánosságban mozgó ígéretek értelmét aztán konkretizálta a "Magyarországban álló hadseregemhez" szóló kiáltvány. Ebben az uralkodó rosszallását fejezte ki amiatt, hogy a magyar sorezredi alakulatok keretei bomlásnak indultak, s felszólította tisztjeiket, hogy mindent tegyenek meg ennek megakadályozására. Ugyancsak rosszallta azt, hogy a magyar-horvát viszály miatt esetleg sor kerülhet "ugyanazon egy hadsereg részeinek ellenséges találkozására", s felszólította tisztjeit, tegyenek meg mindent ennek elkerülésére. E két kiáltvány gyakorlatilag csak a magyar felet hozhatta hátrányos helyzetbe, hiszen mind a konfliktus eredetének, mind fegyveressé válásának ódiumát a magyar félre hárította. Nem véletlen, hogy amikor Jellačić megkapta, így adta át őket segédtisztjének, Wilhelm Hompeschnek: "Nagyon vigyázzon rá, mert ez színarany".
Az osztrák minisztertanács szeptember 23-án újabb előterjesztést készített. Ebben arra figyelmeztette az uralkodót, hogy a magyar-horvát összecsapás a monarchia kötelékeinek meglazulásához vezethet. Ezért javasolta, hogy az uralkodó rendelje Bécsbe István nádort a helyzet megbeszélésére. Az osztrák miniszterek - a hadügyminiszter, Theodor Baillet de Latour gróf kivételével - nem tudták, hogy Jellačić feladata nem csupán a magyarok elleni demonstráció, s az hogy kikényszerítse az 1848 áprilisi helyzetnek az osztrák fél részére történő módosítását, hanem a magyar alkotmányosság teljes eltörlése.
Másnap, szeptember 24-én a lemondott István nádor meg is érkezett Bécsbe - nem az előterjesztés hatására, hanem azért, mert az uralkodó már korábban visszarendelte őt a magyar hadsereg éléről. A nádor is Jellačić megállítására törekedett, az osztrák miniszterek szintén. A potenciális szövetségesekhez egy harmadik is csatlakozott: a Bécsben tartózkodó magyar konzervatívok csoportja. Ez a társaság szintén elhibázottnak tartotta az 1848 áprilisában kialakult alkotmányjogi konstrukciót, s Jellačić támadása után elérkezettnek látták az időt arra, hogy az 1848 áprilisa előtti állapotot állítsák vissza.
A nádor, megérkezése után, azonnal beadta lemondását. Az említett konzervatívok úgy vélték, hogy a magyar alkotmány értelmében, a nádori szék megüresedése után az új nádor választásáig az országbírónak (1848-ban Majláth Györgynek) kell vinnie a nádori teendőket. Az uralkodó tehát királyi helytartóvá nevezte ki Majláthot. Mivel az uralkodó nem fogadta el Batthyány kormányalakítási feltételeit, az újabb kormány megalakításával Vay Miklós báró, erdélyi teljhatalmú királyi biztost bízta meg. A Magyarországon állomásozó minden haderő főparancsnokává pedig Lamberg Ferenc gróf, altábornagyot, pozsonyi hadosztályparancsnokot nevezte ki.
Lamberg konzervatív érzelmű férfiú volt, de 1848 májusa óta lojálisan viselkedett a magyar kormányzattal szemben, s 1848. szeptember utolsó napjaiban többek között az ő csapatai szorították ki az országból a Miavánál betört szlovák szabadcsapatokat. (Ugyanakkor az őt 1848 májusában Bécsből Pestre tartó útjában felkereső Mészáros Lázár emlékiratai szerint Lamberg kimondottan ellenséges volt a magyar átalakulással szemben.)
A számítás lényege az volt, hogy Lamberg, mint főparancsnok, kinevezése birtokában meg fogja tudni akadályozni a magyar-horvát összecsapást. A kinevezéseket tudatta Batthyányval, s felszólította, hogy támogassa intézkedéseit. Egyik kéziratában felszólította Batthyányt, hogy ellenjegyezze Mailáth kinevezését és a magyar országgyűlés december 1-ig történő elnapolásáról szóló uralkodói kéziratot. Egyben kiáltványban közölte Magyarország népével Lamberg kinevezését. Furcsállhatjuk azonban, hogy míg Majláth kinevezéséhez és az országgyűlés feloszlatásához kérte Batthyány ellenjegyzését, a Magyarország népeihez kibocsátott kiáltványhoz és Lamberg kinevezéséhez nem.
Holott Jellačić megállítása szempontjából ezeknek jóval nagyobb jelentőségük volt, mint az előző két okmánynak. Az aggályait hangoztató Pulszky Ferencnek, a bécsi magyar külügyminisztérium államtitkárának Latour azzal magyarázta ezt az egyáltalán nem formai hiányosságot, hogy a Jellačićot báni méltóságából felfüggesztő június 10-i manifesztumon sem volt miniszteri ellenjegyzés.
Szeptember 25-én a nádor már levélben közölte Batthyányval, hogy Bécsben mindent megpróbált a kiegyenlítés érdekében, s „gróf Lamberg altábornagy, mint kir. biztos kibékítés végett a táborba le is küldetett.” (Valójában Lamberg nem vállalta el a királyi biztosságot – fővezérként ment a fővárosba.)
A szeptember 25-i kiáltványt Pulszky révén Batthyány már szeptember 27-én megkapta, együtt a nádor említett levelével. ez utóbbiból és Lamberg főparancsnoki kinevezésének tényéből joggal következtetett arra, hogy Lamberg a Velencei tó északi partján állomásozó magyar táborba tart. Batthyány ugyan látta, hogy a királyi kiáltványt ellenjegyzés nélkül nyomtatták ki, de úgy vélte, ezen a formai hibán könnyedén segíthet, ha a táborban ellenjegyzi Lamberg kinevezését.
Távozása előtt a képviselőház zárt ülésén azt kérte, hogy amíg vissza nem tér a táborból, ne tartsanak ülést. Ezt mind a képviselők, mind az általuk a miniszterelnök katonai intézkedéseinek ellenőrzésére választott Honvédelmi Bizottmány tagjai megígérték.
....
www.facebook.com
A Lamberg-küldetés
Amikor kiderült, hogy Jellačić aligha fog parádémarsban bevonulni a magyar fővárosba, Bécsben is a józanabb erők kerekedtek felül. Az osztrák kormány valamennyi tagja jónak látta Magyarország megzabolázását, s az áprilisi törvények felülvizsgálatát. A miniszterek mindegyike szívesen látta volna, ha a magyar pénz-, had- és kereskedelemügyet továbbra is Bécsben, s nem Budapesten intéznék.
Ám Jellačić magabiztossága és diadalmenete egy-két kivételtől eltekintve, a Wessenberg-kormány tagjait is aggasztotta. A magyar ellenállás nem omlott össze, a magyar fél nem volt hajlandó beadni a derekát. mi lesz akkor, ha Jellačić csapatai ténylegesen is összeütköznek a magyar hadsereggel? Ki vállalja a felelősséget a cs. kir. hadseregen belüli szakadásért ? Mi lesz, ha Magyarországon újabb front jön létre ?
Ezek az aggodalmak odáig vezettek, hogy szeptember 21-én az osztrák kormány előterjesztésben javasolta, az uralkodónak: nevezzen ki minden, Magyarországon található fegyveres erő fölé egy főparancsnokot. Ez megakadályozhatná a magyar-horvát összecsapást. A kinevezést ellenjegyezhetné herceg Esterházy Pál, a Batthyány-kormány külügyminisztere, aki ugyan lemondott, de az uralkodó ezt még nem fogadta el.
Az uralkodó és köre azonban nem volt hajlandó elfogadni ezt az előterjesztést. Sőt, ennek keletkezése után egy nappal alkalmat talált arra, hogy kibocsássa a már szeptember 20. óta készen lévő két uralkodói kiáltványt. Egyet Magyarország népeihez, amelyben minden belső zavarért a magyar felet tette felelőssé, de ugyanakkor azzal biztatta az ország lakóit, hogy "a kibékítés és kiegyenlítés" érdekében mindent meg fog tenni, s felszólította őket, "hogy az ország tartós megnyugtatására, az alkotmányos rend helyreállítására és fenntartására célzó intézkedéseimet nyugodtan várják el".
Az általánosságban mozgó ígéretek értelmét aztán konkretizálta a "Magyarországban álló hadseregemhez" szóló kiáltvány. Ebben az uralkodó rosszallását fejezte ki amiatt, hogy a magyar sorezredi alakulatok keretei bomlásnak indultak, s felszólította tisztjeiket, hogy mindent tegyenek meg ennek megakadályozására. Ugyancsak rosszallta azt, hogy a magyar-horvát viszály miatt esetleg sor kerülhet "ugyanazon egy hadsereg részeinek ellenséges találkozására", s felszólította tisztjeit, tegyenek meg mindent ennek elkerülésére. E két kiáltvány gyakorlatilag csak a magyar felet hozhatta hátrányos helyzetbe, hiszen mind a konfliktus eredetének, mind fegyveressé válásának ódiumát a magyar félre hárította. Nem véletlen, hogy amikor Jellačić megkapta, így adta át őket segédtisztjének, Wilhelm Hompeschnek: "Nagyon vigyázzon rá, mert ez színarany".
Az osztrák minisztertanács szeptember 23-án újabb előterjesztést készített. Ebben arra figyelmeztette az uralkodót, hogy a magyar-horvát összecsapás a monarchia kötelékeinek meglazulásához vezethet. Ezért javasolta, hogy az uralkodó rendelje Bécsbe István nádort a helyzet megbeszélésére. Az osztrák miniszterek - a hadügyminiszter, Theodor Baillet de Latour gróf kivételével - nem tudták, hogy Jellačić feladata nem csupán a magyarok elleni demonstráció, s az hogy kikényszerítse az 1848 áprilisi helyzetnek az osztrák fél részére történő módosítását, hanem a magyar alkotmányosság teljes eltörlése.
Másnap, szeptember 24-én a lemondott István nádor meg is érkezett Bécsbe - nem az előterjesztés hatására, hanem azért, mert az uralkodó már korábban visszarendelte őt a magyar hadsereg éléről. A nádor is Jellačić megállítására törekedett, az osztrák miniszterek szintén. A potenciális szövetségesekhez egy harmadik is csatlakozott: a Bécsben tartózkodó magyar konzervatívok csoportja. Ez a társaság szintén elhibázottnak tartotta az 1848 áprilisában kialakult alkotmányjogi konstrukciót, s Jellačić támadása után elérkezettnek látták az időt arra, hogy az 1848 áprilisa előtti állapotot állítsák vissza.
A nádor, megérkezése után, azonnal beadta lemondását. Az említett konzervatívok úgy vélték, hogy a magyar alkotmány értelmében, a nádori szék megüresedése után az új nádor választásáig az országbírónak (1848-ban Majláth Györgynek) kell vinnie a nádori teendőket. Az uralkodó tehát királyi helytartóvá nevezte ki Majláthot. Mivel az uralkodó nem fogadta el Batthyány kormányalakítási feltételeit, az újabb kormány megalakításával Vay Miklós báró, erdélyi teljhatalmú királyi biztost bízta meg. A Magyarországon állomásozó minden haderő főparancsnokává pedig Lamberg Ferenc gróf, altábornagyot, pozsonyi hadosztályparancsnokot nevezte ki.
Lamberg konzervatív érzelmű férfiú volt, de 1848 májusa óta lojálisan viselkedett a magyar kormányzattal szemben, s 1848. szeptember utolsó napjaiban többek között az ő csapatai szorították ki az országból a Miavánál betört szlovák szabadcsapatokat. (Ugyanakkor az őt 1848 májusában Bécsből Pestre tartó útjában felkereső Mészáros Lázár emlékiratai szerint Lamberg kimondottan ellenséges volt a magyar átalakulással szemben.)
A számítás lényege az volt, hogy Lamberg, mint főparancsnok, kinevezése birtokában meg fogja tudni akadályozni a magyar-horvát összecsapást. A kinevezéseket tudatta Batthyányval, s felszólította, hogy támogassa intézkedéseit. Egyik kéziratában felszólította Batthyányt, hogy ellenjegyezze Mailáth kinevezését és a magyar országgyűlés december 1-ig történő elnapolásáról szóló uralkodói kéziratot. Egyben kiáltványban közölte Magyarország népével Lamberg kinevezését. Furcsállhatjuk azonban, hogy míg Majláth kinevezéséhez és az országgyűlés feloszlatásához kérte Batthyány ellenjegyzését, a Magyarország népeihez kibocsátott kiáltványhoz és Lamberg kinevezéséhez nem.
Holott Jellačić megállítása szempontjából ezeknek jóval nagyobb jelentőségük volt, mint az előző két okmánynak. Az aggályait hangoztató Pulszky Ferencnek, a bécsi magyar külügyminisztérium államtitkárának Latour azzal magyarázta ezt az egyáltalán nem formai hiányosságot, hogy a Jellačićot báni méltóságából felfüggesztő június 10-i manifesztumon sem volt miniszteri ellenjegyzés.
Szeptember 25-én a nádor már levélben közölte Batthyányval, hogy Bécsben mindent megpróbált a kiegyenlítés érdekében, s „gróf Lamberg altábornagy, mint kir. biztos kibékítés végett a táborba le is küldetett.” (Valójában Lamberg nem vállalta el a királyi biztosságot – fővezérként ment a fővárosba.)
A szeptember 25-i kiáltványt Pulszky révén Batthyány már szeptember 27-én megkapta, együtt a nádor említett levelével. ez utóbbiból és Lamberg főparancsnoki kinevezésének tényéből joggal következtetett arra, hogy Lamberg a Velencei tó északi partján állomásozó magyar táborba tart. Batthyány ugyan látta, hogy a királyi kiáltványt ellenjegyzés nélkül nyomtatták ki, de úgy vélte, ezen a formai hibán könnyedén segíthet, ha a táborban ellenjegyzi Lamberg kinevezését.
Távozása előtt a képviselőház zárt ülésén azt kérte, hogy amíg vissza nem tér a táborból, ne tartsanak ülést. Ezt mind a képviselők, mind az általuk a miniszterelnök katonai intézkedéseinek ellenőrzésére választott Honvédelmi Bizottmány tagjai megígérték.
....
Róbert Hermann
A pákozdi csata történetének kérdései III. A Lamberg-küldetés Amikor kiderült, hogy Jellačić aligha fog parádémarsban bevonulni a magyar fővárosba, Bécsben is a józanabb erők kerekedtek felül. Az...
www.facebook.com
...
Annál nagyobb volt Batthyány csodálkozása, amikor szeptember 27-én a táborban sem találta Lamberget. Átüzent érte Jellačić táborába, s a futárral átküldte a bánnak a Lamberg kinevezéséről szóló nyomtatott rendeletet. Azinban a bán táborában sem tudtak semmit a kinevezett fővezérről. Lamberg küldetése azonban aggodalomba ejtette Jellačićot és tisztjeit, mivel úgy vélték, ez a küldetés megakadályozhatja őket "a munka bevégzésében" - tehát a magyar alkotmányosság eltiprásában.
Batthyány elutazása és Lamberg ellenjegyzés nélküli kinevezése aggodalomba ejtette az országgyűlés baloldali ellenzékét. Hátha Lamberg együttműködik Jellačićcal, s csak a magyar önállóság békés úton történő felszámolására törekszik. Ezért e csoport egyik vezetője, Madarász László személyesen felkereste fel, és hívta vissza Budapestre az alföldi toborzóúton lévő Kossuthot. Kossuth megszakította körútját, s szeptember 27-én visszatért a fővárosba.
Batthyány távollétében az országgyűlés Kossuth indítványára - az uralkodói kiáltvány miniszteri ellenjegyzés nélküli kibocsátására hivatkozva - törvénytelennek és érvénytelennek nyilvánította Lamberg kiküldetését, s megtiltotta, hogy bárki is engedelmeskedjék neki.
Másnap, szeptember 28-án, a kinevezett királyi biztos a fővárosba érkezett. Batthyány - István nádor levele alapján - úgy tudta, hogy a táborba ment. Korábban a kutatók egy része azt sem tartotta kizártnak, hogy Latour cs. kir. hadügyminiszter azért küldte Lamberget Budapestre, mert eleve azzal számolt, hogy a forrongó hangulatú fővárosban a tömeg áldozatául esik. S valóban érthetetlennek tűnt, , hogy a kinevezett fővezér, aki tudhatta, hogy Pesten nincs sorkatonaság, miért a magyar fővárosba sietett? Gergely András és Urbán Aladár kutatásai azonban tisztázták, hogy Lamberg azért utazott a fővárosba, mert Wessenberg megbízta őt a Majláth Györgynek szóló királi kézirat kézbesítésével.
A levéltárban az ember ritkán találkozik az úgynevezett való élettel, noha a levéltár az egykor volt való élet „maradványait” őrzi. Egy alkalommal azonban a bécsi Kriegsarchivban (Hadilevéltárban) olyan iratokat leltem, amelyek egy ember halálának közvetlen „tanúi” voltak. A cs. kir. fősereg anyagát lapozgatva három igen rossz küllemű irat került a kezembe. Az eredetileg világos papírra írott kalligrafikus szöveg alatt V. Ferdinánd magyar király aláírása díszlett, a papír azonban gyűrött és foltos volt.
Jobban átolvasva a szöveget, rájöttem, hogy Lamberg kinevező iratait adta a kezembe a szerencse. (Ezek azok az iratok, amelyeket – miután nem magyar hatóságokhoz szóltak – az 1930-as években annak ellenére sem adtak át a magyar államnak, hogy az Országos Honvédelmi Bizottmány 3595/e iktatószáma látható rajtuk; s hogy a mellettük lévő, ugyanezen iktatószámot viselő iratok ugyanakkor a M. kir. Hadilevéltárba kerültek.)
Lamberg kinevezését Batthyány távollétében az országgyűlés szeptember 27-én Kossuth indítványára törvénytelennek nyilvánította, s amikor szeptember 28-án a fővárosba érkezett, a hajóhídon felismerték, s a tömeg meglincselte. Az eset közismert Petőfi verséből is. „Lamberg szívében kés…” – írta a költő az Akasszátok föl a királyokat című versében. Az előbb említett iratok a grófnál voltak, amikor a tömeg áldozatául esett. A rajtuk lévő elszíneződések pedig Lamberg vérfoltjai. Az egyik iraton döfésnyom is látható: méretéből és alakjából egyértelmű, hogy nem kés vagy kasza, hanem szurony okozta. Lamberg gyilkosai között ugyanis magyar sorkatonák is voltak.
A gyilkosság híre a magyar táborban csak szeptember 29-én reggel terjedt el, a horvát hadsereg pedig szintén szeptember 29-én, a sukorói dombok felé tartva értesült az eseményről.
Annál nagyobb volt Batthyány csodálkozása, amikor szeptember 27-én a táborban sem találta Lamberget. Átüzent érte Jellačić táborába, s a futárral átküldte a bánnak a Lamberg kinevezéséről szóló nyomtatott rendeletet. Azinban a bán táborában sem tudtak semmit a kinevezett fővezérről. Lamberg küldetése azonban aggodalomba ejtette Jellačićot és tisztjeit, mivel úgy vélték, ez a küldetés megakadályozhatja őket "a munka bevégzésében" - tehát a magyar alkotmányosság eltiprásában.
Batthyány elutazása és Lamberg ellenjegyzés nélküli kinevezése aggodalomba ejtette az országgyűlés baloldali ellenzékét. Hátha Lamberg együttműködik Jellačićcal, s csak a magyar önállóság békés úton történő felszámolására törekszik. Ezért e csoport egyik vezetője, Madarász László személyesen felkereste fel, és hívta vissza Budapestre az alföldi toborzóúton lévő Kossuthot. Kossuth megszakította körútját, s szeptember 27-én visszatért a fővárosba.
Batthyány távollétében az országgyűlés Kossuth indítványára - az uralkodói kiáltvány miniszteri ellenjegyzés nélküli kibocsátására hivatkozva - törvénytelennek és érvénytelennek nyilvánította Lamberg kiküldetését, s megtiltotta, hogy bárki is engedelmeskedjék neki.
Másnap, szeptember 28-án, a kinevezett királyi biztos a fővárosba érkezett. Batthyány - István nádor levele alapján - úgy tudta, hogy a táborba ment. Korábban a kutatók egy része azt sem tartotta kizártnak, hogy Latour cs. kir. hadügyminiszter azért küldte Lamberget Budapestre, mert eleve azzal számolt, hogy a forrongó hangulatú fővárosban a tömeg áldozatául esik. S valóban érthetetlennek tűnt, , hogy a kinevezett fővezér, aki tudhatta, hogy Pesten nincs sorkatonaság, miért a magyar fővárosba sietett? Gergely András és Urbán Aladár kutatásai azonban tisztázták, hogy Lamberg azért utazott a fővárosba, mert Wessenberg megbízta őt a Majláth Györgynek szóló királi kézirat kézbesítésével.
A levéltárban az ember ritkán találkozik az úgynevezett való élettel, noha a levéltár az egykor volt való élet „maradványait” őrzi. Egy alkalommal azonban a bécsi Kriegsarchivban (Hadilevéltárban) olyan iratokat leltem, amelyek egy ember halálának közvetlen „tanúi” voltak. A cs. kir. fősereg anyagát lapozgatva három igen rossz küllemű irat került a kezembe. Az eredetileg világos papírra írott kalligrafikus szöveg alatt V. Ferdinánd magyar király aláírása díszlett, a papír azonban gyűrött és foltos volt.
Jobban átolvasva a szöveget, rájöttem, hogy Lamberg kinevező iratait adta a kezembe a szerencse. (Ezek azok az iratok, amelyeket – miután nem magyar hatóságokhoz szóltak – az 1930-as években annak ellenére sem adtak át a magyar államnak, hogy az Országos Honvédelmi Bizottmány 3595/e iktatószáma látható rajtuk; s hogy a mellettük lévő, ugyanezen iktatószámot viselő iratok ugyanakkor a M. kir. Hadilevéltárba kerültek.)
Lamberg kinevezését Batthyány távollétében az országgyűlés szeptember 27-én Kossuth indítványára törvénytelennek nyilvánította, s amikor szeptember 28-án a fővárosba érkezett, a hajóhídon felismerték, s a tömeg meglincselte. Az eset közismert Petőfi verséből is. „Lamberg szívében kés…” – írta a költő az Akasszátok föl a királyokat című versében. Az előbb említett iratok a grófnál voltak, amikor a tömeg áldozatául esett. A rajtuk lévő elszíneződések pedig Lamberg vérfoltjai. Az egyik iraton döfésnyom is látható: méretéből és alakjából egyértelmű, hogy nem kés vagy kasza, hanem szurony okozta. Lamberg gyilkosai között ugyanis magyar sorkatonák is voltak.
A gyilkosság híre a magyar táborban csak szeptember 29-én reggel terjedt el, a horvát hadsereg pedig szintén szeptember 29-én, a sukorói dombok felé tartva értesült az eseményről.
A pákozdi csata történetének kérdései IV.
Fligely őrnagy küldetése
Jellačić – az előző hetek Bécsből kapott biztatásai után – nemigen hitt Lamberg Ferenc altábornagy fővezéri kinevezésének hitelességében; azonban a Batthyány Lajos miniszterelnök által szeptember 27-én küldött futár ahhoz időben érkezett Székesfehérvárra, hogy a bán visszavonja a másnapra már kiadott támadási parancsot. „Holnap nem menetelünk” – szólt a rövid visszavonó utasítás, amelyet August Fligely őrnagy, a bán egyik táborkari (vezérkari) tisztje fogalmazott.
A kinevezés hitelességének tisztázása érdekében Jellačić beleegyezett abba is, hogy huszonnégy órás fegyverszünetet kössenek. A huszonnégy óra azonban anélkül telt el, hogy Lamberg a táborba érkezett volna. Így Jellačić vezérkari főnöke, Karl von Zeisberg vezérőrnagy szeptember 28-án délután megküldte a 29-re szóló diszpozíciókat a csapatoknak. Jellačić ezen a napon értesítette a Szlavóniából betört, s Baranya és Tolna megyén át felfelé vonuló, Karl Roth vezérőrnagy vezette hadosztályt is, hogy nem kell sietnie, hanem elég, ha Székesfehérvárra vonul, ott beszállásol, miközben a bán már bizonyára Budán lesz.
Fligely őrnagy, miután megírta és a csapatokhoz küldte a szeptember 28-i támadás visszavonásáról szóló utasítást, fontos megbízatást kapott Jellačićtól. A bán levelet írt Lambergnek, amelyben közölte, várja közlését a dolgok valódi állásáról, s bár küldetése miatt leállította hadserege előnyomulását, ellátási okokból hosszú ideig nem maradhat egy helyben, s tovább fog nyomulni a Duna felé.
Fligely önként ajánlkozott e levél kézbesítésére. Bátyja, Adolf Fligely ugyanis egy erdélyi gránátos zászlóalj parancsnoka volt, s August Fligely abban reménykedett, hogy a Budára vezényelt zászlóaljjal együtt bátyját is a magyar táborban találja. (A zászlóalj azonban útközben visszafordult, s 1848 októberétől az erdélyi magyar csapatok ellen harcolt.)
August Fligely szeptember 28-án délután szabályos körülmények között indult útnak, egy horvát tábori postás és egy határőr kíséretében, egyenruhában, kezében nyílt rendelettel. Először Kisfaludnál ütközött magyar előőrsökbe, majd a Velencei-tó dél partján haladva, meglehetősen eltévedve, Nyékre folytatta útját. A községről azt hitte, hogy az már Velence. Itt lovakat váltott, majd Pettenden és Baracskán át Martonvásárra érkezett. Itt, a különböző fegyvernemek katonáit látva, azt hitte, hogy már a magyar főhadiszálláson van. Egy huszártiszthez fordulva érdeklődött, hol találja a főhadiszállást, s hogy Lamberg altábornagy megérkezett-e már? A tiszt közölte vele, hogy a főhadiszállást már maga mögött hagyta, s hogy Lamberg még nem érkezett meg.
Erre Fligely ismét lovat akart váltani, hogy továbbutazzon Budára. Ám csakhamar fenyegető tömeg vette körül, mire egy huszártiszt és egy kormánybiztos jobbnak látta őt fegyveres kísérettel visszaküldeni a velencei magyar főhadiszállásra. Útközben a tiszt és a kormánybiztos egymás közt beszélgetve megállapították: „Ez egy táborkari tiszt, ma tehát legkevésbé sem engedhetjük szabadon, mert saját előőrseink hibájából látta az állásainkat; ám utazásának körülményei alapján nincs jogunk őt tartósan fogságban tartani.”
A magyar főhadiszálláson lévő tisztek és kormánybiztosok is ezen a véleményen voltak. A legjobbnak azt látták, ha kísérettel Budára küldik. Fligely tehát már szeptember 29-én Budán tudta meg, hogy teljes egészében sikertelenül járt. Lamberg altábornagyot szeptember 28-án meggyilkolták; Fligely bátyja, Adolf sem alakulatával, sem anélkül nem volt a magyar fővárosban; s maga Fligely is fogoly maradt 1849. július végéig, amikor egy vizsgálóbizottság véleménye alapján a magyar hadügyminisztérium elrendelte szabadon bocsátását.
Az ügynek volt még egy sajnálatos következménye: amikor majdnem egy hónap múlva a magyar hadsereg a Lajta mentén állt, s Kossuth Lajos, mint az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke hadikövetként egy memorandummal Alfred zu Windisch-Grätz herceg, cs. kir. tábornagyhoz és fővezérhez küldte Ivánka Imre honvédezredest, a magyar tábora eredménytelenül visszatérő Ivánkát Jellačić határőrei azzal az érveléssel tartóztatták le, hogy Fligely is hadikövetként járt a magyar táborban, s a magyarok mégsem tartották tiszteletben a hadiköveti mentességét, hanem letartóztatták és fogságba ejtették.
Nem zárhatjuk ki persze azt a lehetőséget sem, hogy Fligely valóban felderítést is végzett. Egy vezérkari képzést kapott személyről ugyanis aligha képzelhető el, hogy ekkora kört véletlenül tegyen meg. A postaút ugyanis eleve kijelölte útvonalát, s ha Fligely letévedt róla, az inkább annak tulajdonítható, hogy meg akarta állapítani a magyar állások kiterjedését és elhelyezkedését. Más kérdés, hogy a magyar előőrsök gyakorlatlansága miatt utólag nyugodtan úgy tehetett, mintha eltévedt volna. A korabeli hadiszokás szerint ugyanis a hadikövetek szemét az ellenséges előőrsök elérésekor bekötötték, s így vezették őket a főhadiszállásra. A magyar előőrsök ezt elmulasztották, s így Fligely a későbbiekben nyugodtan játszhatta az ártatlant.
Hozzáteendő, hogy Asserman Ferenc emlékirata szerint Fligelyt Batthyány „szűkebb körben” ki is hallgatta, majd Fligelytől átvette a nála lévő sürgönyt, s azt – állítólag még a haditanács előtt – felbontotta. Batthyány – a kihallgatásnál jelen voltaknak hallgatást parancsolva – már a levél tartalmának ismeretében vett részt az aznap esti sukorói haditanácson, s terjesztette elő azt a határozati javaslatot, hogy a magyar hadsereg ugyan nem támad, de ha Jellačić támadna, visszaveri azt. A véletlenül magyar kézre került levél tehát alapvetően hozzájárult ahhoz, hogy a magyar hadsereg szembeszálljon a bán fegyveres erejével.
www.facebook.com
Fligely őrnagy küldetése
Jellačić – az előző hetek Bécsből kapott biztatásai után – nemigen hitt Lamberg Ferenc altábornagy fővezéri kinevezésének hitelességében; azonban a Batthyány Lajos miniszterelnök által szeptember 27-én küldött futár ahhoz időben érkezett Székesfehérvárra, hogy a bán visszavonja a másnapra már kiadott támadási parancsot. „Holnap nem menetelünk” – szólt a rövid visszavonó utasítás, amelyet August Fligely őrnagy, a bán egyik táborkari (vezérkari) tisztje fogalmazott.
A kinevezés hitelességének tisztázása érdekében Jellačić beleegyezett abba is, hogy huszonnégy órás fegyverszünetet kössenek. A huszonnégy óra azonban anélkül telt el, hogy Lamberg a táborba érkezett volna. Így Jellačić vezérkari főnöke, Karl von Zeisberg vezérőrnagy szeptember 28-án délután megküldte a 29-re szóló diszpozíciókat a csapatoknak. Jellačić ezen a napon értesítette a Szlavóniából betört, s Baranya és Tolna megyén át felfelé vonuló, Karl Roth vezérőrnagy vezette hadosztályt is, hogy nem kell sietnie, hanem elég, ha Székesfehérvárra vonul, ott beszállásol, miközben a bán már bizonyára Budán lesz.
Fligely őrnagy, miután megírta és a csapatokhoz küldte a szeptember 28-i támadás visszavonásáról szóló utasítást, fontos megbízatást kapott Jellačićtól. A bán levelet írt Lambergnek, amelyben közölte, várja közlését a dolgok valódi állásáról, s bár küldetése miatt leállította hadserege előnyomulását, ellátási okokból hosszú ideig nem maradhat egy helyben, s tovább fog nyomulni a Duna felé.
Fligely önként ajánlkozott e levél kézbesítésére. Bátyja, Adolf Fligely ugyanis egy erdélyi gránátos zászlóalj parancsnoka volt, s August Fligely abban reménykedett, hogy a Budára vezényelt zászlóaljjal együtt bátyját is a magyar táborban találja. (A zászlóalj azonban útközben visszafordult, s 1848 októberétől az erdélyi magyar csapatok ellen harcolt.)
August Fligely szeptember 28-án délután szabályos körülmények között indult útnak, egy horvát tábori postás és egy határőr kíséretében, egyenruhában, kezében nyílt rendelettel. Először Kisfaludnál ütközött magyar előőrsökbe, majd a Velencei-tó dél partján haladva, meglehetősen eltévedve, Nyékre folytatta útját. A községről azt hitte, hogy az már Velence. Itt lovakat váltott, majd Pettenden és Baracskán át Martonvásárra érkezett. Itt, a különböző fegyvernemek katonáit látva, azt hitte, hogy már a magyar főhadiszálláson van. Egy huszártiszthez fordulva érdeklődött, hol találja a főhadiszállást, s hogy Lamberg altábornagy megérkezett-e már? A tiszt közölte vele, hogy a főhadiszállást már maga mögött hagyta, s hogy Lamberg még nem érkezett meg.
Erre Fligely ismét lovat akart váltani, hogy továbbutazzon Budára. Ám csakhamar fenyegető tömeg vette körül, mire egy huszártiszt és egy kormánybiztos jobbnak látta őt fegyveres kísérettel visszaküldeni a velencei magyar főhadiszállásra. Útközben a tiszt és a kormánybiztos egymás közt beszélgetve megállapították: „Ez egy táborkari tiszt, ma tehát legkevésbé sem engedhetjük szabadon, mert saját előőrseink hibájából látta az állásainkat; ám utazásának körülményei alapján nincs jogunk őt tartósan fogságban tartani.”
A magyar főhadiszálláson lévő tisztek és kormánybiztosok is ezen a véleményen voltak. A legjobbnak azt látták, ha kísérettel Budára küldik. Fligely tehát már szeptember 29-én Budán tudta meg, hogy teljes egészében sikertelenül járt. Lamberg altábornagyot szeptember 28-án meggyilkolták; Fligely bátyja, Adolf sem alakulatával, sem anélkül nem volt a magyar fővárosban; s maga Fligely is fogoly maradt 1849. július végéig, amikor egy vizsgálóbizottság véleménye alapján a magyar hadügyminisztérium elrendelte szabadon bocsátását.
Az ügynek volt még egy sajnálatos következménye: amikor majdnem egy hónap múlva a magyar hadsereg a Lajta mentén állt, s Kossuth Lajos, mint az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke hadikövetként egy memorandummal Alfred zu Windisch-Grätz herceg, cs. kir. tábornagyhoz és fővezérhez küldte Ivánka Imre honvédezredest, a magyar tábora eredménytelenül visszatérő Ivánkát Jellačić határőrei azzal az érveléssel tartóztatták le, hogy Fligely is hadikövetként járt a magyar táborban, s a magyarok mégsem tartották tiszteletben a hadiköveti mentességét, hanem letartóztatták és fogságba ejtették.
Nem zárhatjuk ki persze azt a lehetőséget sem, hogy Fligely valóban felderítést is végzett. Egy vezérkari képzést kapott személyről ugyanis aligha képzelhető el, hogy ekkora kört véletlenül tegyen meg. A postaút ugyanis eleve kijelölte útvonalát, s ha Fligely letévedt róla, az inkább annak tulajdonítható, hogy meg akarta állapítani a magyar állások kiterjedését és elhelyezkedését. Más kérdés, hogy a magyar előőrsök gyakorlatlansága miatt utólag nyugodtan úgy tehetett, mintha eltévedt volna. A korabeli hadiszokás szerint ugyanis a hadikövetek szemét az ellenséges előőrsök elérésekor bekötötték, s így vezették őket a főhadiszállásra. A magyar előőrsök ezt elmulasztották, s így Fligely a későbbiekben nyugodtan játszhatta az ártatlant.
Hozzáteendő, hogy Asserman Ferenc emlékirata szerint Fligelyt Batthyány „szűkebb körben” ki is hallgatta, majd Fligelytől átvette a nála lévő sürgönyt, s azt – állítólag még a haditanács előtt – felbontotta. Batthyány – a kihallgatásnál jelen voltaknak hallgatást parancsolva – már a levél tartalmának ismeretében vett részt az aznap esti sukorói haditanácson, s terjesztette elő azt a határozati javaslatot, hogy a magyar hadsereg ugyan nem támad, de ha Jellačić támadna, visszaveri azt. A véletlenül magyar kézre került levél tehát alapvetően hozzájárult ahhoz, hogy a magyar hadsereg szembeszálljon a bán fegyveres erejével.
Róbert Hermann
A pákozdi csata történetének kérdései IV. Fligely őrnagy küldetése Jellačić – az előző hetek Bécsből kapott biztatásai után – nemigen hitt Lamberg Ferenc altábornagy fővezéri kinevezésének...
www.facebook.com
A pákozdi csata történetének kérdései II.
A horvát-magyar viszony és Jellačić támadása
1848. szeptember 11-én a hajnali órákban 51kb. 48.000 horvát határőr és népfölkelő kezdte meg az átkelést a magyar-horvát határt képező Dráva folyón. Hajnali öt órakor a támadó hadsereg parancsnoka, Josip Jellačić horvát bán és cs. kir. altábornagy a varasdi Dráva-híd felé lovagolt. "A kocka elvettetett! holnap átlépem a Drávát -- a Rubicon lehetne, ha Caesar lennék... Holnap ilyenkor már néhány ágyúlövést váltunk, Isten adja áldását, mert ez jó ügy" -- írta a bán az átkelést megelőző napon testvérének, Juronak.
A horvát-magyar nemzeti konfliktus már 1848 előtt is többször eljutott az egyelőre csak megyegyűlésekre korlátozott tettlegességig. A horvát nemzeti mozgalom újdonsült vezetője, a március 23-án bánná kinevezett Josip Jellačić báró, a bécsi udvari körök embere tudta, hogyan terelje az ország közvéleményét a horvát-magyar fegyveres konfliktus elfogadása felé. Zágrábba érkezése után megszakított minden kapcsolatot Magyarország és Horvátország között. A jobbágyfelszabadítást saját hatáskörében hirdette ki, s úgy tett, mintha az 1848 áprilisi törvények ott nem lennének érvényesek.
A magyar tárgyalási ajánlatokra nem válaszolt, s amikor az uralkodó magyar követelésre felfüggesztette őt báni tisztéből, Jellačić az uralkodói kéziratot is félredobta, mondván, hogy az nem lehet őfelsége műve, vagy ha igen, úgy kényszerítették ki tőle. Hiába ajánlotta fel a magyar kormány Horvátország számára a perszonális uniót, sőt, az elszakadást is, Jellačić ugyanazt követelte, mint Bécs: vagyis az önálló magyar pénz-, had- és kereskedelemügy feladását.
Amíg a birodalom külpolitikai helyzete bizonytalan volt, az udvari körök hajlandóak voltak támogatni a magyar felet. Erre mutatott a június 10-i, a bánt felfüggesztő királyi kézirat. Amint azonban az itáliai hadszíntéren rendeződött a helyzet, nem volt többé szükség a bán visszatartására. A rehabilitáció sem váratott sokáig. Szeptember 4-én az uralkodó visszavonta Jellačić június 10-i felmentését, s kijelentette: elvárja, hogy "az egyetemes monarchia javára, a magyar korona épségének fenntartására s a magyar mellékországok viszonyainak jótékony kifejlődésére működend".
1848. szeptember 11-e még egy esemény miatt vált fontos dátummá a nagy év történetében. Ezen a napon - a horvát betörésről még mit sem tudva - a bécsi tárgyalások kudarca miatt beadta lemondását a Batthyány-kormány. Az így előállt válság végül azzal rendeződött, hogy a nádor szeptember 12-én megbízta Batthyányt a végrehajtó hatalom ideiglenes vitelével és az új kormány megalakításával. A nagy kérdés az volt, hogy az uralkodó megerősíti-e a felterjesztett névsort, s így megadja-e a lehetőséget arra, hogy Magyarország a törvényesség talaján állva szálljon szembe Jellačić betört hadaival?
A belpolitikai válság rendezése előfeltétele volt annak, hogy az ország megbirkózzon a másik, sokkal súlyosabb feladattal: a horvát inváziós hadsereg megállításával. Jellačić már a kezdet kezdetén egyértelművé tette, hogy nem a horvát-magyar viszályt rendezendő lépte át a Drávát. Csapatai nem horvát, hanem császári (fekete-sárga) zászlók alatt hatoltak be Magyarországra. A nem magyar kiegészítésű cs. kir. alakulatok értettek a jelzésből, s csatlakoztak a bán seregéhez.
A bán még az átkelés előtt felszólította a Magyarországon állomásozó idegen lovasezredeket, hogy csatlakozzanak seregéhez. Először, szeptember 16-án a 6. (Wrbna) könnyűlovasok egy osztálya, majd Marcalinál szeptember 19-én a 7. (Kress) könnyűlovasok egy osztálya és a 7. (Hardegg) vértesezred egésze csatlakozott a bánhoz. Ezekre Jellačićnak igencsak szüksége volt, hiszen eddig alig volt lovassága.
Teleki Ádám vezérőrnagy, a drávai magyar hadsereg parancsnoka kijelentette, hogy a Batthyány-kormány lemondása miatt jelenleg nincs törvényes hatóság az országban, tehát ő nem hajlandó szembeszállni Jellačić seregével. A helyzetet a magyar huszártisztek fellépése mentette meg. Küldöttségük felkereste Jellačićot, s kérte, hogy mutassa elő a Magyarország elleni támadásra vonatkozó uralkodói rendeletet. Mivel a bán ilyennel nem tudott szolgálni, kijelentették, hogy fegyverrel fogják útját állni. Bizonytalan volt azonban, sikerül-e ehhez elegendő erőt biztosítani.
A magyar kiegészítésű cs. kir. alakulatok és a nyár folyamán felállított honvédzászlóaljak többsége ugyanis a Délvidéken harcolt a szerb fölkelők ellen. A népfelkelés és a nemzetőrség erői csak kiegészítő szerepet tölthetett be mellette. Batthyány és munkatársai megfeszített szervezőmunkájának köszönhetően azonban szeptember végén a magyar hadsereg a siker reményében vehette fel a harcot. Részint azért, mert az augusztus-szeptember fordulóján szervezni kezdett önkéntes mozgó nemzetőrzászlóaljak nagy részét a dunántúli táborba irányították; részint azért, mert a még a nyár folyamán megkezdett alakulatcserék következtében több sorezredi zászlóalj, illetve huszárezredi század érkezett haza Galíciából, Ausztriából, Cseh- és Morvaországból.
A tisztikar hűségét biztosítandó, Batthyány elérte, hogy István nádor vállalja el a magyar sereg parancsnokságát. A nádor megpróbált érintkezésbe lépni a bánnal, de az nem volt hajlandó megjelenni a tárgyalások színhelyéül szolgáló Kisfaludy gőzös fedélzetén. A nádor látta, hogy Jellačić még azt is megengedheti magának, hogy így megalázzon egy cs. kir. főherceget! Ezért elhagyta a tábort, visszatért Pestre, majd Bécsbe távozott.
Csány László már a horvát betörés után népfelkelést rendelt el a fenyegetett megyékben, s ezt Batthyány szeptember 19-én az egész Dunántúlra kiterjesztette. A népfelkelés aktivizálódásában komoly szerepet játszott az a tény, hogy a betörő horvát hadsereg tekintélyes része a határőrezredek második-harmadik vonalbeli alakulataiból került ki. Ezek nemcsak gyengébb harcértékű alakulatok voltak, mint e határőrezredek Itáliában harcoló zászlóaljai, hanem Magyarország határát átlépve, azonnal rablásba kezdtek. Pusztításaik ugyan nem voltak mérhetők a délvidéki szerb fölkelők által elkövetett kegyetlenségekhez, de dúlásaikkal így is rengeteg keserűséget okoztak a dunántúli föld népének.
Érthető tehát, hogy Batthyány népfelkelési felhívása komoly visszhangra talált. Maga a bán sem számolt ezzel. Tíz nappal azután, hogy a horvát csapatok átlépték Drávát, gyakorlatilag megszakadt az összeköttetés a hadsereg és hátországa között. A zalai és somogyi nemzetőrök, népfelkelők és önkéntesek több száz, élelmiszert és felszerelést szállító szekeret fogtak el, s a hátrahagyott horvát csapatok Nagykanizsán túlra már nem merészkedtek. Egy rajtaütés során a magyarok kezére került a bán postájának jelenős része. Az elfogott levelekből – amelyek egy részét a hivatalos lapban közzé is tették – feketén-fehéren kiderült, hogy Jellačićot szoros kapcsolatok fűzik az osztrák kormányzathoz, s hogy Theodor Baillet de Latour cs. kir. hadügyminiszter a bán legtevékenyebb támogatói közé tartozik.
www.facebook.com
Meg rengeteg kis dolgozat van font Hermann Robert FB-jan, szerintem erdemes vegigolvasgatni oket.
Az oldalan beirni a keresobe 'A pakozdi csata tortenetenek kerdesei'-t es kidob huszonX-et
A horvát-magyar viszony és Jellačić támadása
1848. szeptember 11-én a hajnali órákban 51kb. 48.000 horvát határőr és népfölkelő kezdte meg az átkelést a magyar-horvát határt képező Dráva folyón. Hajnali öt órakor a támadó hadsereg parancsnoka, Josip Jellačić horvát bán és cs. kir. altábornagy a varasdi Dráva-híd felé lovagolt. "A kocka elvettetett! holnap átlépem a Drávát -- a Rubicon lehetne, ha Caesar lennék... Holnap ilyenkor már néhány ágyúlövést váltunk, Isten adja áldását, mert ez jó ügy" -- írta a bán az átkelést megelőző napon testvérének, Juronak.
A horvát-magyar nemzeti konfliktus már 1848 előtt is többször eljutott az egyelőre csak megyegyűlésekre korlátozott tettlegességig. A horvát nemzeti mozgalom újdonsült vezetője, a március 23-án bánná kinevezett Josip Jellačić báró, a bécsi udvari körök embere tudta, hogyan terelje az ország közvéleményét a horvát-magyar fegyveres konfliktus elfogadása felé. Zágrábba érkezése után megszakított minden kapcsolatot Magyarország és Horvátország között. A jobbágyfelszabadítást saját hatáskörében hirdette ki, s úgy tett, mintha az 1848 áprilisi törvények ott nem lennének érvényesek.
A magyar tárgyalási ajánlatokra nem válaszolt, s amikor az uralkodó magyar követelésre felfüggesztette őt báni tisztéből, Jellačić az uralkodói kéziratot is félredobta, mondván, hogy az nem lehet őfelsége műve, vagy ha igen, úgy kényszerítették ki tőle. Hiába ajánlotta fel a magyar kormány Horvátország számára a perszonális uniót, sőt, az elszakadást is, Jellačić ugyanazt követelte, mint Bécs: vagyis az önálló magyar pénz-, had- és kereskedelemügy feladását.
Amíg a birodalom külpolitikai helyzete bizonytalan volt, az udvari körök hajlandóak voltak támogatni a magyar felet. Erre mutatott a június 10-i, a bánt felfüggesztő királyi kézirat. Amint azonban az itáliai hadszíntéren rendeződött a helyzet, nem volt többé szükség a bán visszatartására. A rehabilitáció sem váratott sokáig. Szeptember 4-én az uralkodó visszavonta Jellačić június 10-i felmentését, s kijelentette: elvárja, hogy "az egyetemes monarchia javára, a magyar korona épségének fenntartására s a magyar mellékországok viszonyainak jótékony kifejlődésére működend".
1848. szeptember 11-e még egy esemény miatt vált fontos dátummá a nagy év történetében. Ezen a napon - a horvát betörésről még mit sem tudva - a bécsi tárgyalások kudarca miatt beadta lemondását a Batthyány-kormány. Az így előállt válság végül azzal rendeződött, hogy a nádor szeptember 12-én megbízta Batthyányt a végrehajtó hatalom ideiglenes vitelével és az új kormány megalakításával. A nagy kérdés az volt, hogy az uralkodó megerősíti-e a felterjesztett névsort, s így megadja-e a lehetőséget arra, hogy Magyarország a törvényesség talaján állva szálljon szembe Jellačić betört hadaival?
A belpolitikai válság rendezése előfeltétele volt annak, hogy az ország megbirkózzon a másik, sokkal súlyosabb feladattal: a horvát inváziós hadsereg megállításával. Jellačić már a kezdet kezdetén egyértelművé tette, hogy nem a horvát-magyar viszályt rendezendő lépte át a Drávát. Csapatai nem horvát, hanem császári (fekete-sárga) zászlók alatt hatoltak be Magyarországra. A nem magyar kiegészítésű cs. kir. alakulatok értettek a jelzésből, s csatlakoztak a bán seregéhez.
A bán még az átkelés előtt felszólította a Magyarországon állomásozó idegen lovasezredeket, hogy csatlakozzanak seregéhez. Először, szeptember 16-án a 6. (Wrbna) könnyűlovasok egy osztálya, majd Marcalinál szeptember 19-én a 7. (Kress) könnyűlovasok egy osztálya és a 7. (Hardegg) vértesezred egésze csatlakozott a bánhoz. Ezekre Jellačićnak igencsak szüksége volt, hiszen eddig alig volt lovassága.
Teleki Ádám vezérőrnagy, a drávai magyar hadsereg parancsnoka kijelentette, hogy a Batthyány-kormány lemondása miatt jelenleg nincs törvényes hatóság az országban, tehát ő nem hajlandó szembeszállni Jellačić seregével. A helyzetet a magyar huszártisztek fellépése mentette meg. Küldöttségük felkereste Jellačićot, s kérte, hogy mutassa elő a Magyarország elleni támadásra vonatkozó uralkodói rendeletet. Mivel a bán ilyennel nem tudott szolgálni, kijelentették, hogy fegyverrel fogják útját állni. Bizonytalan volt azonban, sikerül-e ehhez elegendő erőt biztosítani.
A magyar kiegészítésű cs. kir. alakulatok és a nyár folyamán felállított honvédzászlóaljak többsége ugyanis a Délvidéken harcolt a szerb fölkelők ellen. A népfelkelés és a nemzetőrség erői csak kiegészítő szerepet tölthetett be mellette. Batthyány és munkatársai megfeszített szervezőmunkájának köszönhetően azonban szeptember végén a magyar hadsereg a siker reményében vehette fel a harcot. Részint azért, mert az augusztus-szeptember fordulóján szervezni kezdett önkéntes mozgó nemzetőrzászlóaljak nagy részét a dunántúli táborba irányították; részint azért, mert a még a nyár folyamán megkezdett alakulatcserék következtében több sorezredi zászlóalj, illetve huszárezredi század érkezett haza Galíciából, Ausztriából, Cseh- és Morvaországból.
A tisztikar hűségét biztosítandó, Batthyány elérte, hogy István nádor vállalja el a magyar sereg parancsnokságát. A nádor megpróbált érintkezésbe lépni a bánnal, de az nem volt hajlandó megjelenni a tárgyalások színhelyéül szolgáló Kisfaludy gőzös fedélzetén. A nádor látta, hogy Jellačić még azt is megengedheti magának, hogy így megalázzon egy cs. kir. főherceget! Ezért elhagyta a tábort, visszatért Pestre, majd Bécsbe távozott.
Csány László már a horvát betörés után népfelkelést rendelt el a fenyegetett megyékben, s ezt Batthyány szeptember 19-én az egész Dunántúlra kiterjesztette. A népfelkelés aktivizálódásában komoly szerepet játszott az a tény, hogy a betörő horvát hadsereg tekintélyes része a határőrezredek második-harmadik vonalbeli alakulataiból került ki. Ezek nemcsak gyengébb harcértékű alakulatok voltak, mint e határőrezredek Itáliában harcoló zászlóaljai, hanem Magyarország határát átlépve, azonnal rablásba kezdtek. Pusztításaik ugyan nem voltak mérhetők a délvidéki szerb fölkelők által elkövetett kegyetlenségekhez, de dúlásaikkal így is rengeteg keserűséget okoztak a dunántúli föld népének.
Érthető tehát, hogy Batthyány népfelkelési felhívása komoly visszhangra talált. Maga a bán sem számolt ezzel. Tíz nappal azután, hogy a horvát csapatok átlépték Drávát, gyakorlatilag megszakadt az összeköttetés a hadsereg és hátországa között. A zalai és somogyi nemzetőrök, népfelkelők és önkéntesek több száz, élelmiszert és felszerelést szállító szekeret fogtak el, s a hátrahagyott horvát csapatok Nagykanizsán túlra már nem merészkedtek. Egy rajtaütés során a magyarok kezére került a bán postájának jelenős része. Az elfogott levelekből – amelyek egy részét a hivatalos lapban közzé is tették – feketén-fehéren kiderült, hogy Jellačićot szoros kapcsolatok fűzik az osztrák kormányzathoz, s hogy Theodor Baillet de Latour cs. kir. hadügyminiszter a bán legtevékenyebb támogatói közé tartozik.
Róbert Hermann
A pákozdi csata történetének kérdései II. A horvát-magyar viszony és Jellačić támadása 1848. szeptember 11-én a hajnali órákban 51kb. 48.000 horvát határőr és népfölkelő kezdte meg az átkelést a...
www.facebook.com
Meg rengeteg kis dolgozat van font Hermann Robert FB-jan, szerintem erdemes vegigolvasgatni oket.
Az oldalan beirni a keresobe 'A pakozdi csata tortenetenek kerdesei'-t es kidob huszonX-et