Mégegyszer. Szóval :
"Eleinte , 1949-1951 között a fegyverek kizárólag préselt és sajtolt alkatrészekből készültek, tekintettel ezek egyszerűségére, munkaerő-igénytelenségére, hatékonyságára. Egy forgácsolt tok elkészítéséhez 45 kg acélra volt szükség, míg egy sajtolt tokhoz 8,5 kg-ra, ráadásul a sajtolás 70%-kal kevesebb időt vett igénybe, és 200-zal kevesebb gépi műveletet. 1951 után azonban a jármű- és repülőgépipar elszippantotta a sajtolótechnológiát, ezért visszatértek a forgácsoláshoz, ami erősebb tokokat eredményezett. Csak magát a tokot egy 2,65 kg-os tömbből forgácsolták egy 0,65 kg-os tokká.
Az ötvenes években a keleti blokkban általános tendenciaként csökkentek a háborús mértékű hadikiadások, és egyre inkább előtérbe kerültek a polgári piacra szánt termékek, mint legyártandó irányzatok az ötéves tervekben. Előtérbe került hát a költségtakarékosság a Szovjetunióban is, de persze csak úgy oroszosan. Értem ezalatt azt, hogy nem az örökkévalóságnak terveztek és gyártottak ezután, megelégedtek csupán azzal, ha a következő öt generációt kiszolgálja a termék. Ez a Kalasnyikovokban úgy jelent meg, hogy a kovácsolt acéltömbből és mart ház helyett acéllemezből sajtolják a továbbiakban ezt a főalkatrészt, így csökkent a fegyver súlya (4,3 kg-ról 3,14 kg-ra), ami kellemesebb felhasználási tulajdonságokat eredményezett (gondoljunk csak bele egy huszonnégy órás őrségbe vagy egy menetgyakorlatba…), illetve jelentősen csökkent az anyagköltség és a megmunkálási gépidő is. Ennek a típusnak a neve AKM (Avtomat Kalasnyikova Modernizovannyij).
Persze így a fegyver veszített valamelyest a tartósságából, de mint azt a fenti példa is érzékelteti, még mindig több fegyvert "hagytak el" a katonák, mint elkoptattak."