A II. világháború (1939 - 1945)

[Loki19]

Akkor kezdjük a hds. szervezés legnagyobb akadályával, a trianoni előírásokkal. A gyalogezred -századszintig - kötelező szervezési és létszámelőírásai miatt ezt tudtuk felállítani:

https://nkerepo.uni-nke.hu/xmlui/bitstream/handle/123456789/15297/m_kir_honvedseg_csapatalakulatainak_szervezese.pdf?sequence=1

Tehát egészen a századokig a pontos összetétel is elő volt írva, ahogy a létszám is:
Legnagyobb létszám Legkisebb létszám (tisztek+legénység)
Gyalogezred: 65+2.000 52+1.600
Gyalogzászlóalj: 16+650 12+500
Gyalog- vagy géppuskás-század: 3+160 2+120
Tábori tüzérüteg: 4+150 2+120
Aknavető-század: 3+150 2+100

Szervezetileg egyik irányba sem lehetett átlépni ezeket a számokat, a gyakorlatban csak kevesebb lehetett. Felünő a tiszti állomány nagyon komoly alulméretezése, csaknem kétszer ennyi lesz 1942-re beállítva. Ráadásul a 20%-os tiszti, 15%-os altiszti arányt a tényleges állományhoz mérték, azaz ha a toborzás nem sikerült, a gyakorlatban még ezeket a számokat is csökkenteni kellett (volna). Ez magyarázza a számos "civil" közalkalmazott beállítását, akik persze gyakran hivatásos katonák voltak.
Ehhez a századlétszámelőíráshoz kellett "szabadon" kitalálni a szakasz-raj összetételt, az érdekesség a kézi gpu-s /máshol könnyűnek is nevezett/ szakasz, ők tkp. a golyószórósok voltak.

Konkrétan kimondták, hogy amilyen alakulat nincs az előírásokban, azt felállítani sem lehet, a gyalogság szempontjából érdekes lehet:
kizárólag ho. szinten
összekötő különítmény : 1 távbeszélő- és távíróosztag, 1 lehallgató-szakasz és 1 postagalamb-szakasz: max. 11+330
utászzászlóalj: 1 törzs, 2 utászszázad, 1 hidászszakasz és 1 fényszórószakasz: 14+500 ill. 8+300
+ ugyanitt tüzérezred, kerékpáros zlj., lovasszázad.
A nálunk bevezetett vegyes dandár szinten ezekből kerékpáros zlj, lovas század, aknavető század, kisebb távbeszélő- ill. árkász osztag lehetett, semmi más és mindenből 1-1/ho. ill. dd.

Természetesen a fegyverzet fajta és mennyiség is korlátozva volt. Egy állami fegyvergyár lehetett, minimális - csak az elhasznált anyagok pótlására - elegendő kapacitással. Tilos volt az export-import, fejlesztés stb.

A fegyverzet és lőszer engedélyezett 1000 főre ill. egy fegyverre eső mennyisége:
Puska vagy karabély: 1.150 500 lövés
Nehéz vagy könnyű géppuska: 15 10.000 lövés
Könnyű aknavető v. Középnagyságú aknavető: 2 500 v. 1000 lövés
Tábori vagy hegyi ágyú, vagy tarack: 3 1.000 lövés

Önműködő puskát vagy karabélyt könnyű géppuskának kellett tekinteni.
Nehéz, vagyis 105 mm.-nél nagyobb kaliberű löveg használata nincs megengedve.

Ezeken kívül még számos kiképzési, szervezési korlát volt, ezeket is az egészen 1927-ig - a mi komoly költségünkön - itt lévő ellenőrök felügyelték, több-kevesebb sikerrel. Így az érdemi átalakítások majd ezután jönnek.

Amint az előző hsz-ban is látszott a trianoni előírások miatt 1922-ben a minimális létszámú puskás századszervezetet hoztuk létre, hogy az így "spórolt" létszámból a lovasság alakulatainak felállítására is jusson.
Ennek okán századonként 3 puskás és 1 kézi/könnyű gpu-s szakasz létrehozására futotta. A puskás szakaszok álltak 34 főből: szakasz pcs., sz.pcs. helyettes, kürtös, 3 puskás raj, rajonként 10 emberrel, a pontos összetételét nem tudom, de vsz. a későbbieknek megfelelően 1 raj pcs. és helyettese, 2 kézigránátos, 1-1 puskagránátos ill. mesterlövész és 4 puskás csatár. A kézi gpu-s szakasz 19 fő: 5 fős "törzs" és 2 könnyű gpu-s raj 7-7 fővel és 1-1 könnyű gpu-val.

Ezek elég irreális számok, így 1924-25-re már komoly változások történtek:

Sajnos innen csak ez a könnyű géppuskás raj oldal van meg, de meglepne ha a puskás rajokat hasonlóképp nem bővítették volna, így én már hozzájuk is a 12+1-es létszámot venném. Ennek összetétele és az ide is érvényes jelmagyarázat az 1929-es ábrán látható. Nem kis fejtörést okoz az 1924-es harcászati szabályzat, mert bár egyértelműen a golyószórós rajok harcászatáról értekezik, a honvédség fegyverei között nem szerepelteti a golyószórót, így jó kérdés, hogy ekkor már feloszlatták-e a kézi géppuskás szakaszokat és helyettük golyószórós/könnyű gpu-s rajok álltak-e be a puskás szakaszokba, ahogy az 29-re már elég egyértelműnek tűnik. Vsz a két dátum között történt meg az átállás.
1927-ben elhagyták az országot a fegyverzeti ellenőrök, így szabadabban lehetett kijátszani a rendelkezéseket. 1929-ben a rajok szervezete már a 12+1-es létszámot hozta, golyószórós raj:

Puskás raj:

Mint látható, egy olvasó a gsz. málhásállatosát is berajzolta a golyószórósokhoz.
Az évtizedben még fontos szerep jutott a félrajoknak, ha szétszakad a raj a rajparancsnok mindig az 1. félrajt vezeti, golyószórósoknál a gsz. félrajt fel kell tölteni a 2. félrajból. Félraj akár elvezényelhető a rajból, de a félrajokat nem szabad megbontani stb.
Fentieknek megfelelően persze a szakasz létszáma is nőtt, immár 3 raj, rajonként 12+1 fővel - elméletileg 2 puskás és 1 gsz. rajjal - és a szakaszparancsnoki félraj - helyettese, kürtös, jelentőfutó, tiszti küldönc- alkotta, összesen min. 44 fővel.
A következő jó tíz éveben ez a rendszer maradt életben, a fontosabb változások, hogy 1939-re már eltűntek a specializált csatárok - gránátosok, puskagránátos, mesterlövész -, a 31M golyószórók már nem igényelték a külön szerelékest, így helyére puskás csatár került. A félrajozás is kikopóban:

ill. megkezdődött a golyószórók térnyerése. 1937-ben még mindig csak századonként 3 - azaz egy szakasznak még egy sincs - aztán, már minden szakasznak 1, utána szakaszonként 2, végül 1941-re 3, azaz minden raj golyószórós volt, sőt ekkor már ezek harmada állványos.
Az 1940-41-es szervezési év nagy változásokat hozott: az immár csak golyószórós rajok létszámát rajonként 10 főre csökkentették, ráadásul ebbe már a korábban századszintre beosztott málhásállat vezető is benne volt: raj pcs. és helyettes, golyószórós, 3 lőszeres, 1 málhásállatvezető, 3 puskás csatár. Így a szakaszok létszáma megint csökkent, ellenben a századokban puskás - ill. tkp. golyószórós - szakaszok mellett megjelent a nehézfegyverszakasz/gépszakasz is: 1 nehézpuskás raj és 2 gránátvetős raj, + szakaszparancsnok, hírvivő, lőszer kocsis alkotta.
1942-re a málhásállatvezető helyett puskás csatár került a golyószórós rajokba - növelni a lökőerőt - a fegyverek meg a szakaszkocsira kerültek. A nehézpuskás rajok számát is duplázták, így egy kivonuló szakasz-raj szervezete így nézett ki:

Szervezetszerűleg nem, de egyébként elvileg raj és szakaszszinten 1-1 géppisztoly is megjelent.
A Szabolcs hadrend sem a szakaszok, sem a rajok szervezetében nem hozott érdemi változásokat, elvileg tovább nőtt az állványos golyószórók aránya, ahogy a géppisztolyok száma is. Megjelentek a kézi rakétavetők, a német puskagránátok, azaz a tűzerő további növelése és a páncélelhárító képesség fokozása volt a cél.
Sok mindent terveztem még írni - fegyverzeti ismertetés, a fegyverzeti-szervezési változások mögött álló gyakorlati-harcászati-elméleti okok stb. - de már így is messze túlléptem egy hsz keretét

 

[dudi]

Amint az előző hsz-ban is látszott a trianoni előírások miatt 1922-ben a minimális létszámú puskás századszervezetet hoztuk létre, hogy az így "spórolt" létszámból a lovasság alakulatainak felállítására is jusson.
Ennek okán századonként 3 puskás és 1 kézi/könnyű gpu-s szakasz létrehozására futotta. A puskás szakaszok álltak 34 főből: szakasz pcs., sz.pcs. helyettes, kürtös, 3 puskás raj, rajonként 10 emberrel, a pontos összetételét nem tudom, de vsz. a későbbieknek megfelelően 1 raj pcs. és helyettese, 2 kézigránátos, 1-1 puskagránátos ill. mesterlövész és 4 puskás csatár. A kézi gpu-s szakasz 19 fő: 5 fős "törzs" és 2 könnyű gpu-s raj 7-7 fővel és 1-1 könnyű gpu-val.

Ezek elég irreális számok, így 1924-25-re már komoly változások történtek:

Sajnos innen csak ez a könnyű géppuskás raj oldal van meg, de meglepne ha a puskás rajokat hasonlóképp nem bővítették volna, így én már hozzájuk is a 12+1-es létszámot venném. Ennek összetétele és az ide is érvényes jelmagyarázat az 1929-es ábrán látható. Nem kis fejtörést okoz az 1924-es harcászati szabályzat, mert bár egyértelműen a golyószórós rajok harcászatáról értekezik, a honvédség fegyverei között nem szerepelteti a golyószórót, így jó kérdés, hogy ekkor már feloszlatták-e a kézi géppuskás szakaszokat és helyettük golyószórós/könnyű gpu-s rajok álltak-e be a puskás szakaszokba, ahogy az 29-re már elég egyértelműnek tűnik. Vsz a két dátum között történt meg az átállás.
1927-ben elhagyták az országot a fegyverzeti ellenőrök, így szabadabban lehetett kijátszani a rendelkezéseket. 1929-ben a rajok szervezete már a 12+1-es létszámot hozta, golyószórós raj:

Puskás raj:

Mint látható, egy olvasó a gsz. málhásállatosát is berajzolta a golyószórósokhoz.
Az évtizedben még fontos szerep jutott a félrajoknak, ha szétszakad a raj a rajparancsnok mindig az 1. félrajt vezeti, golyószórósoknál a gsz. félrajt fel kell tölteni a 2. félrajból. Félraj akár elvezényelhető a rajból, de a félrajokat nem szabad megbontani stb.
Fentieknek megfelelően persze a szakasz létszáma is nőtt, immár 3 raj, rajonként 12+1 fővel - elméletileg 2 puskás és 1 gsz. rajjal - és a szakaszparancsnoki félraj - helyettese, kürtös, jelentőfutó, tiszti küldönc- alkotta, összesen min. 44 fővel.
A következő jó tíz éveben ez a rendszer maradt életben, a fontosabb változások, hogy 1939-re már eltűntek a specializált csatárok - gránátosok, puskagránátos, mesterlövész -, a 31M golyószórók már nem igényelték a külön szerelékest, így helyére puskás csatár került. A félrajozás is kikopóban:

ill. megkezdődött a golyószórók térnyerése. 1937-ben még mindig csak századonként 3 - azaz egy szakasznak még egy sincs - aztán, már minden szakasznak 1, utána szakaszonként 2, végül 1941-re 3, azaz minden raj golyószórós volt, sőt ekkor már ezek harmada állványos.
Az 1940-41-es szervezési év nagy változásokat hozott: az immár csak golyószórós rajok létszámát rajonként 10 főre csökkentették, ráadásul ebbe már a korábban századszintre beosztott málhásállat vezető is benne volt: raj pcs. és helyettes, golyószórós, 3 lőszeres, 1 málhásállatvezető, 3 puskás csatár. Így a szakaszok létszáma megint csökkent, ellenben a századokban puskás - ill. tkp. golyószórós - szakaszok mellett megjelent a nehézfegyverszakasz/gépszakasz is: 1 nehézpuskás raj és 2 gránátvetős raj, + szakaszparancsnok, hírvivő, lőszer kocsis alkotta.
1942-re a málhásállatvezető helyett puskás csatár került a golyószórós rajokba - növelni a lökőerőt - a fegyverek meg a szakaszkocsira kerültek. A nehézpuskás rajok számát is duplázták, így egy kivonuló szakasz-raj szervezete így nézett ki:

Szervezetszerűleg nem, de egyébként elvileg raj és szakaszszinten 1-1 géppisztoly is megjelent.
A Szabolcs hadrend sem a szakaszok, sem a rajok szervezetében nem hozott érdemi változásokat, elvileg tovább nőtt az állványos golyószórók aránya, ahogy a géppisztolyok száma is. Megjelentek a kézi rakétavetők, a német puskagránátok, azaz a tűzerő további növelése és a páncélelhárító képesség fokozása volt a cél.
Sok mindent terveztem még írni - fegyverzeti ismertetés, a fegyverzeti-szervezési változások mögött álló gyakorlati-harcászati-elméleti okok stb. - de már így is messze túlléptem egy hsz keretét

Madsen golyószóró volt a 31m. golyószóró előtt rendszerben. Azt nem tudom,hogy mikor és milyen formában került beszerzésre vagy csak simán maradt ránk a K.u.K.- ból.

 

[Loki19]

Madsen golyószóró volt a 31m. golyószóró előtt rendszerben. Azt nem tudom,hogy mikor és milyen formában került beszerzésre vagy csak simán maradt ránk a K.u.K.- ból.

Tudom, de fegyverismertetés már tényleg monstre hsz-t eredményezett volna, bár a század rész olyan rövid lesz, hogy oda majd csempészek ezt-azt
Próbáltam kibogozni a szálakat, de kevés hozzá az itthoni anyagom. A Madsen-eket emlegetik itt-ott 24M-ként, de akkor ugye importtilalom volt, én is valami olyanra tippeltem, hogy maradék rejtett készlet plusz gpu-k lehettek vegyesen. Viszont ennek meg ellentmond, hogy 29-ben utólag még a szabályzatból is törlik a könnyű gpu-s részeket, talán addigra már becsempésztünk annyit, amennyi elég volt a váltásra, passz...

 

[Loki19]

Tudom, de fegyverismertetés már tényleg monstre hsz-t eredményezett volna, bár a század rész olyan rövid lesz, hogy oda majd csempészek ezt-azt
Próbáltam kibogozni a szálakat, de kevés hozzá az itthoni anyagom. A Madsen-eket emlegetik itt-ott 24M-ként, de akkor ugye importtilalom volt, én is valami olyanra tippeltem, hogy maradék rejtett készlet plusz gpu-k lehettek vegyesen. Viszont ennek meg ellentmond, hogy 29-ben utólag még a szabályzatból is törlik a könnyű gpu-s részeket, talán addigra már becsempésztünk annyit, amennyi elég volt a váltásra, passz...

Kicsit utánabogarászva az elég biztosnak tűik, hogy 1924-ben rendszeresítettük, de hogy honnan-hogyan szereztük be, az jó kérdés, a sorsát az egységes lőszerigény matti változtatások pecsételték meg 1931-ben, 1943-ig így elvileg nem használtuk, bár van olyan doni visszaemlékezés, hogy ezt vitték.

"A magyar honvédség 1924-ben 8x57-es Mauser lőszerrel rendszeresítette, mert az európai államok javarésze, és a kisantant is ezt a lőszerfajtát használta. A Madsen golyószóró után egy korszerű 8x57-es lőszerrel működő puska tervezése és gyártása lett volna a legsürgősebb feladat, pénzügyi helyzet azonban ezt megakadályozta. A honvédség így éveken keresztül kénytelen volt kétfajta lőszert használni: a régi 93.M lőszert a puskához és géppuskához, a 8x57-es lőszert pedig a golyószóróhoz. (...) A Madsen 1931-ig volt rendszeresítve a magyar honvédségnél. 1943-
ban újból használatba került. Könnyű légvédelmi állvány alkalmazásával csapatlégvédelemre alkalmazták olyan egységeknél, melyek már az új 43.M puskákkal voltak felszerelve."

Horváth János: A magyar hadseregben rendszeresített golyószórók. Haditechnika, 1984/3.

 

[Loki19]

Századszinten

Amint az előző hsz-ban is látszott a trianoni előírások miatt 1922-ben a minimális létszámú puskás századszervezetet hoztuk létre, hogy az így "spórolt" létszámból a lovasság alakulatainak felállítására is jusson.
Ennek okán századonként 3 puskás és 1 kézi/könnyű gpu-s szakasz létrehozására futotta. A puskás szakaszok álltak 34 főből: szakasz pcs., sz.pcs. helyettes, kürtös, 3 puskás raj, rajonként 10 emberrel, a pontos összetételét nem tudom, de vsz. a későbbieknek megfelelően 1 raj pcs. és helyettese, 2 kézigránátos, 1-1 puskagránátos ill. mesterlövész és 4 puskás csatár. A kézi gpu-s szakasz 19 fő: 5 fős "törzs" és 2 könnyű gpu-s raj 7-7 fővel és 1-1 könnyű gpu-val.

Ezek elég irreális számok, így 1924-25-re már komoly változások történtek:

Sajnos innen csak ez a könnyű géppuskás raj oldal van meg, de meglepne ha a puskás rajokat hasonlóképp nem bővítették volna, így én már hozzájuk is a 12+1-es létszámot venném. Ennek összetétele és az ide is érvényes jelmagyarázat az 1929-es ábrán látható. Nem kis fejtörést okoz az 1924-es harcászati szabályzat, mert bár egyértelműen a golyószórós rajok harcászatáról értekezik, a honvédség fegyverei között nem szerepelteti a golyószórót, így jó kérdés, hogy ekkor már feloszlatták-e a kézi géppuskás szakaszokat és helyettük golyószórós/könnyű gpu-s rajok álltak-e be a puskás szakaszokba, ahogy az 29-re már elég egyértelműnek tűnik. Vsz a két dátum között történt meg az átállás.
1927-ben elhagyták az országot a fegyverzeti ellenőrök, így szabadabban lehetett kijátszani a rendelkezéseket. 1929-ben a rajok szervezete már a 12+1-es létszámot hozta, golyószórós raj:

Puskás raj:

Mint látható, egy olvasó a gsz. málhásállatosát is berajzolta a golyószórósokhoz.
Az évtizedben még fontos szerep jutott a félrajoknak, ha szétszakad a raj a rajparancsnok mindig az 1. félrajt vezeti, golyószórósoknál a gsz. félrajt fel kell tölteni a 2. félrajból. Félraj akár elvezényelhető a rajból, de a félrajokat nem szabad megbontani stb.
Fentieknek megfelelően persze a szakasz létszáma is nőtt, immár 3 raj, rajonként 12+1 fővel - elméletileg 2 puskás és 1 gsz. rajjal - és a szakaszparancsnoki félraj - helyettese, kürtös, jelentőfutó, tiszti küldönc- alkotta, összesen min. 44 fővel.
A következő jó tíz éveben ez a rendszer maradt életben, a fontosabb változások, hogy 1939-re már eltűntek a specializált csatárok - gránátosok, puskagránátos, mesterlövész -, a 31M golyószórók már nem igényelték a külön szerelékest, így helyére puskás csatár került. A félrajozás is kikopóban:

ill. megkezdődött a golyószórók térnyerése. 1937-ben még mindig csak századonként 3 - azaz egy szakasznak még egy sincs - aztán, már minden szakasznak 1, utána szakaszonként 2, végül 1941-re 3, azaz minden raj golyószórós volt, sőt ekkor már ezek harmada állványos.
Az 1940-41-es szervezési év nagy változásokat hozott: az immár csak golyószórós rajok létszámát rajonként 10 főre csökkentették, ráadásul ebbe már a korábban századszintre beosztott málhásállat vezető is benne volt: raj pcs. és helyettes, golyószórós, 3 lőszeres, 1 málhásállatvezető, 3 puskás csatár. Így a szakaszok létszáma megint csökkent, ellenben a századokban puskás - ill. tkp. golyószórós - szakaszok mellett megjelent a nehézfegyverszakasz/gépszakasz is: 1 nehézpuskás raj és 2 gránátvetős raj, + szakaszparancsnok, hírvivő, lőszer kocsis alkotta.
1942-re a málhásállatvezető helyett puskás csatár került a golyószórós rajokba - növelni a lökőerőt - a fegyverek meg a szakaszkocsira kerültek. A nehézpuskás rajok számát is duplázták, így egy kivonuló szakasz-raj szervezete így nézett ki:

Szervezetszerűleg nem, de egyébként elvileg raj és szakaszszinten 1-1 géppisztoly is megjelent.
A Szabolcs hadrend sem a szakaszok, sem a rajok szervezetében nem hozott érdemi változásokat, elvileg tovább nőtt az állványos golyószórók aránya, ahogy a géppisztolyok száma is. Megjelentek a kézi rakétavetők, a német puskagránátok, azaz a tűzerő további növelése és a páncélelhárító képesség fokozása volt a cél.
Sok mindent terveztem még írni - fegyverzeti ismertetés, a fegyverzeti-szervezési változások mögött álló gyakorlati-harcászati-elméleti okok stb. - de már így is messze túlléptem egy hsz keretét

A puskás századok a trianoni előírások minimális létszámával álltak fel 1922-ben:

• szd. pcs. mellett: szolgálatvezető őrmester, kürtös és két szakács.
• vonat: Egy fogatolatlan mozgókonyha, 1 hátasló.
• 3 puskás és 1 kézi géppuskás szakasz: 3x33 ill. 19 fő.

Összesen: 3 tiszt, 7 altiszt, 113 tisztes és közkatona, 1 ló, 1 jármű.

Vsz. ez az ellenőröknek szóló szervezet volt és a valóság ennél azért komolyabb létszámokat takart. Ahogy láttuk 1924-ben már valóban nagyobb rajok és szakaszok voltak.
De a gyalogzászlóaljak nem csak puskás századokból álltak, felállt a géppuskás század is, amely bár időnként nevet változtatva-egyéb fegyverekkel bővülve, de a háború végéig a zászlóaljak szerves részét képezte.

Géppuskás század

• századpcs., szolgálatvezető, századkürtös, tűzlépcső altiszt, fegyvermester, 2 szakács.
• 2 gpu-s szakasz, pcs: tiszt vagy altiszt, szakaszonként 2 n.gpu., gpu-ként 3 málhás állat.
• Árkász osztag: pcs. tiszti rangban, mellette arcvonalmögötti, 4 részlegvezető és 33 árkász
• Távbeszélő járőr, 1 járőrpcs. (őrmester), 1 helyettes., 4 távbeszélő állomáscsoport
• Vonat: 2 lőszeres kocsi (fogatolt), 1 fogatolatlan mozgókonyha, 1 hátasló.

Összlétszám: 3 tiszt, 9 altiszt, 111 tisztes és közember, 13 ló, 3 jármű.

Nehéznek csak a könnyűtől való megkülönböztetés miatt nevezték a gpu-kat, mindkettő a Schwarzlose volt. Még a II. vh idején sem lezárult vita volt, hogy ez a szervezet megfelelő-e. A könnyű gpu-k kivonásával ugyanis elvesztették a puskás századok a szervezetszerű gyorstüzelő nehézfegyvereiket, amire állandó igényük volt. Így újra meg újra felmerült a gpu-s századok felosztása és az állományukból gpu- szakasz létesítése a puskásszázadokon belül. Komoly szembenállás volt emiatt a puskás és gpu-s század pcs.-okok között, bár volt olyan az utóbbiak között is, aki jogosnak tartotta a gyalogság igényét. A nagyszámú golyószóró, és különösen az eredetileg lgv. célra beállított állványos gsz.-ek szaporodása a szakaszoknál-rajoknál némileg tompította a vitát, de el nem ült. A legcélszerűbb talán a vegyes rendszer lett volna, kisebb gpu-s század mellett álljanak fel a gpu-s szakaszok is, de úgy tűnik a gpu-s lobbi erősebb volt, szerintem hibásan.

Ahogy már volt róla szó, a 20-as évek közepe táján a golyószórók rendszeresítése mellett megszűnnek a kézi gpu-s szakaszok ill. nőtt a rajok-szakaszok létszáma is. Ez természetesen a századok szervezetére-létszámára is hatással volt, gyakorlatilag kialakult sokáig klasszikusnak számító szervezet, amelyben egy puskás század amely egy századparancsnoki rajból - később törzsből - , és 4 puskás szakaszból, bennük 1-1 parancsnoki félraj - később már törzs - és egyenként 3 13 fős puskás és/vagy golyószórós raj, és a vonatból állt. A századparancsnoki raj/törzs állománya időről időre változott-bővült, 1929-ben összekötő altiszt, századkürtös, jelentő futó/k, tiszti küldönc/ök, lóápoló alkotta. Az összlétszám a vonattal együtt jellemzően 190-200 körül mozgott.

A puskás század tűzereje a golyószórók számának növekedésével 1937-38 körül kezdett érdemben nőni, amíg el nem érték 1941-ben a rajonkénti 1 gsz-t., ami szd szinten 12 gsz-t eredményezett.
A géppuskás századoknál hasonló volt a helyzet, a 30-as évek közepe-vége hozta meg a radikális fejlesztéseket. Kikerültek az árkászok és távbeszélők, a 2x2-es gpu. szervezet - 2 szakasz egyenként 2 raj, bennük 1-1 gpu - előbb 3x2, majd 4x2, aztán 3x3, a doni kivonulásra meg már 4x3-as lett, ami 12 géppuskát eredményezett századonként. Átmenetileg ide került egy nehézpuskás szakasz is.

1941-43 egész sor átszervezést hozott: a puskás századokban a rajok létszáma 13-ról 10-re csökkent, de a századok összlétszáma gyakorlatilag megmaradt, ugyanis 5. szakaszként megjelent bennük a nehézfegyver/gép szakasz előbb 1 n.pu és 2 grv. rajjal, majd a doni kivonuláskor már 2-2-vel.
Egy kivonuló század állománya:
törzs: 1 tiszt+29 legénység: század pcs., szolgálatvezető, 2 csapatcsendőr tisztes, kürtös, írnok, eü. tisztes, 4 sebesültvivő, rádiós, 2 gyalogos-, 3 kerékpáros-, 1 lovas hírvivő, fodrászsegéd, tiszti küldönc, lőszer tisztes, 2 lőszer kocsis, felvételező tisztes, 3 szakács, 2 mozgókonyha kocsis, felvételező kocsis.
4 puskás szakasz, egyenként 1 tiszt, 34 fő legénység
Nehézfegyver szakasz: 27 főnyi legénység
Összesen 5 tiszt 192 fő legénység.

A géppuskás századból immár nehézfegyver század lett, köszönhetően a beállított 2 páncéltörő ágyús szakasznak - 2x2 rajban összesen 4 db. 36 M. 37 mm-es pct. ágyú - és 2 aknavető szakasznak - 2x2 rajban összesen 4 db. 81 mm-es 36/39 M. av.. Így a század már 9 tisztből és 323 fős legénységből állt, 12 géppuskát, 4-4 aknavetőt és páncéltörő ágyút felvonultatva.

Ezek a változások a fegyverzetkiegészítő rendelkezések részei voltak, a Szabolcs hadrend az itthoni csapatoknál ettől eltérő változásokat hozott:
A puskás századokban a nehézfegyver szakasz ugyan megmaradt, de csökkentették a puskás szakaszok számát, így 3+1 szakasz alkotta a századokat. A nehézfegyver századokban a gpu-k mellett csak az aknavetők maradtak, a pct. ágyúk zlj. közvetlenek lettek, bár a gyakorlatban sok helyen maradtak a helyükön.

 

[Wilson]

Helmover prototípus torpedó (Nagy-Britannia. 1945).

Az 1920-as években a híres amerikai mérnök, Hammond javasolta az amerikai haditengerészetnek a hatalmas torpedó ötletét, amelyet belsőégésű motor hajtott és tonnányi robbanóanyaggal töltöttek meg. Hammond úgy gondolta, hogy az ilyen torpedókat repülőgép-hordozókról indítanák, és fedélzeti repülőgépek rádión keresztül irányítanák őket. Bár a koncepció nagyon vonzónak tűnt, az amerikai haditengerészet hosszas hezitálás után úgy döntött, hogy lemond róla - nem azért, mert hibákat találtak a tervezésben, hanem mert egy sor vezérkari "hadijáték" során kiderült, hogy az amerikai haditengerészeti doktrínában nincs megfelelő taktikai rés egy ilyen fegyver számára.

Természetesen Nagy-Britannia sem maradt ki. William Helmore tehetséges mérnök és feltaláló volt. Az első világháború alatt a brit légierőnél szolgált, a háború utáni időszakban pedig új műszaki megoldásokon dolgozott a RAF számára. Bár 1937-ben nyugdíjazták a légierő tartalékos állományából, 1939-ben visszatért az aktív szolgálatba, hogy a RAF vezérkari főnökének műszaki főtanácsadója legyen....

1942-ben Helmovert a Légiközlekedési Ipari Minisztériumba helyezték ki a RAF műszaki tanácsadójaként. Az egyik feladat, amelyben részt kellett vennie, a torpedó repülőgépek kérdése volt, amely az 1940-es években egyértelmű válságban volt. A fedélzeti vadászgépek, a légvédelmi ágyúk és a tűzvezető rendszerek fejlesztése nagymértékben csökkentette annak esélyét, hogy egy torpedóhordozó a víz fölött alacsonyan haladva a megfelelő távolságra tudja megközelíteni a célpontot. A torpedóhordozó alacsony magasságban repülve, korlátozott manőverezőképessége miatt túl könnyű célpont volt.

A probléma megoldására a legtöbb flotta megpróbálta növelni a torpedók ledobási magasságát. William Helmore azonban úgy vélte, hogy egy másik megoldás ígéretesebb lenne - a torpedók hatótávolságának növelése. A nagy hatótávolságú torpedókkal felfegyverkezve a repülőgépek biztonságos távolságból támadhattak volna anélkül, hogy a hatékony légvédelmi tűz hatósugarába kerültek volna. A torpedók hatótávolságának növelése azonban elkerülhetetlenül maga után vonta a torpedók méretének és súlyának növekedését. A torpedótámadásokhoz használt hordozó fedélzeti torpedóvető gépek és a kétmotoros part menti bombázók képességei azonban korlátozottak voltak.

Helmore-t azonban ez sem tántorította el: ha a hegy nem megy Mohamedhez, akkor Mohamed megy a hegyhez. Ha egy ígéretes nagy hatótávolságú torpedó nem illik az erre a feladatra rendszeresített bombázókhoz, az azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló legnagyobb bombázót kell alapul venni. És készíteni kell egy torpedót, amely megfelel a bombázó "képességeinek".

Helmore azt javasolta, hogy hozzák létre a legnagyobb méretű légi torpedót, amelyet a legnagyobb rendelkezésre álló bombázógép hordozhat. Ilyen volt akkoriban az Avro Lancaster, amelynek harci terhelése meghaladta a tíz tonnát. Egy ilyen gigantikus torpedó Helmore véleménye szerint elegendő hatótávolsággal rendelkezne ahhoz, hogy ne csak a légvédelmi ágyúk hatótávolságán túlról, hanem az ellenség látóterén kívülről is ki lehessen lőni. Mivel egy hagyományos torpedó találatának a valószínűsége ilyen távolságból nulla volt, az új fegyvert rádióvezérlő rendszerrel kellett felszerelni, és a kezelőnek a megfigyelő repülőgép fedélzetéről kellett a torpedót a célpontra irányítania.

Elő szériás torpedó felemelt árboccal

Az ötlet, hogy az ellenséges flottákat óriási robottorpedókkal támadják négymotoros bombázók, meglehetősen őrült ötletnek tűnt - de egyben vonzónak is. A brit haditengerészet 1942-1943-ban a kapacitása határán volt. Hajói konvojokat védtek az Atlanti-óceánon a németek ellen, harcoltak a Földközi-tengeren az olaszok ellen, és "feltartóztatták" a japánokat az Indiai-óceánon. Szinte semmilyen tartalék nem maradt, minden súlyos vereség bárhol "dominóhatást" vonhatott maga után. Egy ilyen helyzetben az új forradalmi fegyverek legalább elrettentő szerepet játszhattak volna. A parancsnokságot "lázba hozta" az ötlet, és a program kidolgozásával a deptfordi Stone & Co. céget bízták meg.

A program kezdetben Helmore Projector néven futott. A parancsnokság azonban nyilvánvalóan nem találta elég megbízhatónak ezt a megnevezést. A katonai tapasztalatok alapján a brit kémelhárítás arra a következtetésre jutott, hogy egy titkos projekt neve nem tartalmazhat utalást annak természetére, hogy ne adjon támpontokat az ellenséges elemzőknek. A britek már többször sikeresen "feltörték" a német titkos projekteket, amikor a "sokatmondó" névből helyesen következtettek a munka irányára (például miután megtudták, hogy a bombázók új német rádiónavigációs rendszerének neve "Odin", a brit elemzők helyesen következtettek arra, hogy a rendszer milyen elven működik). A kémelhárítás nem zárhatta ki, hogy Helmore közreműködéséről értesülve a német elemzők felidézik a légi torpedókkal kapcsolatos korábbi munkáját. Ezért a program nevét a kevésbé kockázatos Helmoverre változtatták.

A Helmover mérete még most is lenyűgöző. Az óriásszivar 8,8 méter hosszú és 98 centiméter átmérőjű volt. Teljes tömege több mint öt tonna volt, amelyből körülbelül egy tonnát tett ki a robbanófej. A torpedó teste edzett acélból készült, ami gyakorlatilag sebezhetetlenné tette a repeszekkel és a géppuskatűzzel szemben. A torpedó első prototípusai hosszúkás, csúcsíves orrúak voltak, de a későbbi (és feltehetően sorozatgyártású) modellek hagyományos, lekerekített orrúak voltak. Feltehetően azért történt ez a változtatás, hogy a Helmover hatékonyabb legyen a vízbe érkezésekor.

K

A torpedó három részből állt össze:

Az elülső részen volt a robbanófej és a gyújtószerkezet, amelyet egy szabványos forgótányérral lehetett felhúzni.
A központi rész sűrített levegőtartályokat, egy emelő/leengedő mechanizmussal ellátott snorkelt, egy rádióvezérlő vevőt és egy üzemanyagtartályt tartalmazott.
A hátsó részen volt a motor, a robotpilóta és a vezérlőrendszer.

 

[Wilson]

2.

A szuper torpedót egy Rolls Royce Meteor, a híres Merlin repülőgépmotoron alapuló tankmotor hajtotta. A tizenkét hengeres, 27 literes V-motor 700 lóerőt teljesített, és a Helmover tatjában két, egymással szemben forgó propellert hajtott. És akár 40 csomós sebességet is elérhetett. Az üzemanyag mennyiség (kerozin) 80-100 km víz távolságra volt elegendő.

Nem volt könnyű feladat a torpedón belsőégésű motort használni. A legégetőbb probléma a Helmover oxigénellátása volt. A felszín közeli mozgás során a levegőellátás egy körülbelül két méter hosszú, egy összecsukható árbocba szerelt snorkelen keresztül történt (amely egyben a vezérlőrendszerek és a jelzőfények antennáinak tartószerkezeteként is szolgált).

Az árboc felemelését és leeresztését a fedélzeti akkumulátor által hajtott elektromos motor végezte. A vezérlő relé egy nyomásmérőhöz volt csatlakoztatva, amely a fedélzeti nyomás alapján határozta meg a kormány merülési mélységét. Amikor a torpedó mélyre merült, a relé aktiválódott, a snorkel automatikusan bezárult, és az árboc leereszkedett. Amikor a torpedó visszatért a felszínre, az árboc automatikusan felemelkedett. Ha a torpedó a felszínen mozgott, az árbocot is leeresztették, hogy a torpedó ne legyen látható az ellenség számára. A motor kipufogógázai a hajótest tetején lévő kipufogónyíláson keresztül távoztak.

A víz alá merüléskor a torpedó nagynyomású tartályokban tárolt sűrített levegőt használt. Meglehetősen összetett, több tartályból álló rendszert használtak - az első 1200 psi, a második 60 psi, a harmadik 40 psi nyomású volt-, amelyek reduktív szelepeken keresztül sorba voltak kapcsolva. A 40 és 60 psi-s tartályokat állandó értéken tartották az 1200 psi-s tartály segítségével. A 40 psi-s tartály közvetlenül kommunikált a torpedó belső környezetével, és a légköri nyomásnak megfelelő nyomást tartott fenn.

Víz alatti haladás során közvetlenül a Helmover oxigén tartályaiból biztosították az oxigént. Amikor a belső légnyomás a beállított érték alá csökkent, egy nyomásmérő szelep kinyílt, és a torpedót sűrített levegővel látták el a 40 psi-s tartályból. Magát a tartályt egyidejűleg a nagynyomású tartályokból töltötték fel. A számítások szerint a sűrített levegő készletének a torpedó számára körülbelül 4-5 km teljes, 40 csomós sebességgel a víz alatt megtett útra kell elegendőnek lennie - vagy kisebb sebességnél ennek többszörösére. A torpedó, miután a víz alá merült és kimerítette a oxigén készletét, ismét a felszínre jött,és a 40 psi nyomású oxigéntartályt egy motorral összekapcsolt kompresszorral lehetett feltölteni.

A Helmover robbanófeje több mint egy tonnát nyomott, és RDX-szel volt töltve. A robbanófej detonációja történhet érintéses vagy inerciális detonációval, és egy irányított detonációs lehetőség is felmerült (beleértve a késleltetett detonációt is). Egy érintésmentes biztosíték is szóba jöhetett volna. Azokban az években a hadihajóknál létező a torpedó elleni védelem nem lett volna képes ellenállni egy ekkora robbanófej közeli detonációjának. A Helmover egyetlen találata is szinte garantáltan végzetes lett volna a hajók számára, beleértve a nehézcirkálókat is, és a nagy csatahajók és repülőgép-hordozóknál is a harcképesség azonnali elvesztésével fenyegetett volna.

A Helmovert rádión keresztül, repülőgépről vagy vezérlőhajóról irányították. A vételi antennákat a torpedó árbocán helyezték el. Nem található pontos leírás a vezérlő rendszerről, de a tervező által hozzá rendelt funkciókészlet alapján feltételezhető, hogy az "Agamemnon" és a "Centurion" célhajókon használt, 1920-as évekbeli régi kódrendszer továbbfejlesztése volt. Parancsait két (1-től 9-ig terjedő) jelsorozat adta, amelyeket rövid szünet után továbbítottak. A dekódoló készülék az automata lépcsős telefonválasztó egy változata volt. Ez automatikusan eltolta a lépésválasztó tárcsáját az első sorozatban előbb az első, majd a második sorozatban a jelek számának megfelelő számú osztással, zárva a végrehajtó reléket. Ily módon akár 99 darabot is be lehetett állítani .


A parancsok listája (feltehetően) a következőket tartalmazza:

Irányváltoztatás (a megfelelő kormánylapátra)
Sebességváltás (megállás, kis előre és teljes előre)
Változó mélység (a felszínen, a felszínen snorkel alatt, víz alatt)
A felbukkanási időzítő beállítása (az az idő, amely után a víz alá merült torpedó automatikusan felbukkan).
A torpedó helyének jelzése (füstjelzéssel az árbocról)
A robbanófej detonációja (azonnali és késleltetett)

 

[Wilson]

3.

A torpedó irányát giroszkópos robotpilóta tartotta. Az irányt úgy változtatták meg, hogy a robotpilóta működésében hibát vétett két villanymotor, ami a giroszkóp mesterséges precesszióját okozta. A torpedó aktuális irányát a giro kompasszal figyelték, és a robotpilótának utasítások formájában parancsokat adtak arra vonatkozóan, hogy a torpedó az aktuális iránytól milyen irányba forduljon. A parancsok a Helmover merülési mélységét is meghatározzák. Mivel a torpedó nem rendelkezett ballaszttartállyal, a mélységszabályozás tisztán dinamikusan, függőleges kormánylapátokkal történt. A pozitív felhajtóereje körülbelül 5% volt. A torpedó adott mélységben tartásához hidrosztatikus szerkezetet és egy időzítőt használtak, amely visszaszámolta a felszínre lépésig hátralévő időt. A torpedót (a felborulás elkerülése érdekében) stabilizálták a fenékgerincek és a külön giroszkóp által vezérelt mozgatható uszonyok segítségével. Minden giroszkópot és kormányszervót pneumatikusan, alacsony nyomású tartályból működtettek.

árboc

A Helmover irányítására csak akkor volt lehetőség , amikor a Helmover a felszínen volt, vagy kis mélységben, felhúzott snorkellel mozgott. Amikor a torpedó a víz alá merült, az irányítás megszűnt, és a torpedó robotpilótára kapcsolt. A merülés után egy előre meghatározott idő elteltével egy időzítő parancsot adott a robotpilótának a felszínre emelkedéshez, hogy a kezelő elvégezhesse a szükséges korrekciókat.

A kezelő (a vezérsíkról) vizuálisan követte a torpedó mozgását a vízben, az általa hagyott buborékos kipufogógáz-nyom alapján. Néhány eredeti megoldást javasoltak az ösvény szélesebbé és láthatóbbá tételére. Ha a kezelő szem elől tévesztette a torpedót, akkor egy füstjelzés leadására vonatkozó rádióparancsot küldve tisztázhatta a torpedó helyzetét. A parancsra a Helmover automatikusan élénk színű füstfelhőt eresztett ki az árbocából.

A Helmover éjszakai használatával kapcsolatban a tervező azt javasolta, hogy a torpedó árbocára szereljenek fel egy szűk fókuszú jelzőfényt, vagy egy, a haladási iránnyal ellentétes irányú infravörös keresőfényt. Így a torpedó mögötti repülőgép képes lenne követni a torpedó mozgását, az ellenség pedig nem venné észre a fenyegetést. Füstjelzés helyett (éjszaka láthatatlan), a megfelelő parancsra a kipufogógázba fecskendezett fluoreszkáló festékkel kellett volna megtalálni az "elveszett" torpedót.

A Helmover alkalmazása a következőképpen nézett ki. A Lancaster bombázó szállította a torpedót a harctérre, és a célponttól több tíz km-re alacsony magasságból, a víz fölött dobta le. Az irányító repülőgép - erre a feladatra a híres Mosquitot alkalmazták volna, amelyet kiváló repülési tulajdonságai jellemeztek - a torpedó mögött foglalta volna al a pzícióját, és nyolcasokat leírva repült volna. Az irányító repülőgép fedélzetén lévő operátor vizuálisan követte a torpedó mozgását a vízben, és innen irányítva korrigálták volna az irányt, hogy a Helmovert a célpont felé irányítsák. Amikor a torpedó az ellenséges hajó közelébe ért, a kezelő a célpontra irányította, és kiadta a merülési parancsot. Elhibázott támadás esetén a torpedó egy idő után a felszínre került, és a kezelő megismételhette a támadást.

A koncepció elég észerűnek és logikusnak tűnt. A torpedóhordozónak kiválasztott Lancaster több tíz kilométerre dobta volna le a torpedót a céltól, így nem csak a légvédelmi ágyúk, de a hajók radarjai számára is láthatatlan maradt volna. Az irányító repülőgépnek kiválasztott Mosquito kiváló sebesség- és magassági jellemzőkkel rendelkezett, és képes volt az ellenséges repülőszázad közvetlen közelében tartózkodni anélkül, hogy ez a személyzet számára nagy kockázatot jelentett volna. Feltételezték, hogy a "Mosquito" fedélzetén lévő operátor 15-20 kilométeres távolságból képes lesz követni a vízben lévő torpedót,és így nem kerülnek a légvédelmi ágyúk hatótávolságába.

Még a Helmover fejlesztésének befejezése előtt a mérnökök elkezdték javasolni saját ötleteiket a projekt továbbfejlesztésére. Helmore azt javasolta, hogy a torpedót szereljék fel egy leválasztható rakétahajtású robbanófejjel. valószínűleg azért,hogy magát a torpedót a többször is feltudják használni,Így maga a torpedó lőtte volna ki a robbanófejet a megfelelő parancs kiadása után az ellenséges hajóra. Maga a torpedó a robbanófej leválasztása után azonnal lemerül, hogy elkerülje a sérülést.

 

[Wilson]

4.

Más javaslatokat is figyelembe vettek. Az egyik ilyen például az volt, hogy a vezérlőrendszerbe be kellett programozni egy manővert, amellyel a kikötők megtámadásakor át lehet ugrani a hálókat és a gátakat. A megfelelő parancsra a Helmover szinte függőlegesen lemerült, majd enyhe emelkedéssel gyorsított, és szó szerint delfin módjára ugrott ki a vízből, átugorva az akadályokat.

A torpedónak egy megnövelt hatótávolságú (akár 300 km-es felszíni és 15 km-es víz alatti), hajókról indítható változatát is tervezték.A torpedó hossza ebben az esetben 15 méterre , a súlya pedig 10 tonnára nőtt. Az irányítás vagy magáról a kilövő hajóról (látótávolságon belüli célpontok esetén), vagy egy katapulttal indított hidroplánról (a látóhatáron túli célpontok esetén) történt volna Mindezek a javaslatok azonban csak tervek maradtak: a haditengerészet abban volt érdekelt, hogy a torpedónak minél hamarabb elkészüljön az "alapváltozata".

Az első Helmovert - amely még mindig csak egy méretarányos nem önjáró makett volt - 1944. május 21-én dobták le a Torpedófejlesztési Osztályhoz rendelt Lancasterről (törzsszám: ME570/G) a Wight-sziget közelében. A tesztek azt mutatták, hogy a szupernehéz torpedót a bombázóból túl nagy nehézségek nélkül ki lehetett vetni, de az orr hosszúkás alakja miatt problémát okozhatott volna a kivetés során. A későbbi torpedók már lapos orral rendelkeztek. 1944 nyarán világossá vált, hogy Mr. Stone & Co. nem tudott megbirkózni az ilyen nagy méretű tételek gyártásával, és a Helmover prototípusainak létrehozásán végzett munka a Rolls-Royce-hoz került. A torpedó tömeggyártását is nekik kellett elkezdeniük. Az első teljesen működőképes prototípust 1945 februárjában adták át tesztelésre.

A Helmover prototípusának a felfüggesztése a Lancaster alatt

1945. április 4-én került sor a teljesen működőképes Helmover hivatalos bemutatójára. A torpedót az ország katonai és polgári vezetői közül "nagyon magas rangú személyek" jelenlétében dobták le a repülőgépről. A kísérletek rendkívül sikeresek voltak - a torpedó mindent megtett, amit kértek tőle. Rolls-Royce megrendelést kapott 100 darab torpedóra, amelyeket a britek Japán ellen akartak bevetni... a későbbi tesztek azonban komoly fejvakarásra kényszerítették a mérnököket és az admirálisokat.

A torpedó fő problémája a láthatóság hiánya volt. Feltételezték, hogy az irányító repülőgép fedélzetén lévő operátor (kedvező körülmények között) képes lesz a torpedó útvonalát 15-20 kilométer távolságból követni. Ez a feltételezés túl optimistának bizonyult. Valós körülmények között a kezelő már 5-10 kilométerről elvesztette a torpedót. Kedvezőtlen körülmények között a távolság még kisebb volt! Ez azt jelentette, hogy az irányító repülőgépnek a vártnál sokkal közelebb kellett volna lennie a célponthoz - és sokkal nagyobb kockázatot kellett volna vállalnia.

Ráadásul a Mosquito nem bizonyult túl sikeres irányítógépnek. Nagy sebessége és nagy fordulási sugara miatt nehezen tudott egy lassan haladó torpedó mögött maradni. A tesztek során a kezelő az idő felében egyáltalán nem látta a Helmover-t. A mérnökök azt javasolták, hogy a Mosquito-t cseréljék le egy alkalmasabb repülőgépre, de az admirálisok megjegyezték, hogy ebben az esetben a "alkalmasabb" azt jelenti, hogy "nem olyan gyors", és ez nagymértékben megnöveli a személyzet kockázatát. Mindez arra késztette a haditengerészetet, hogy megkérdőjelezze a Helmover képességeit. A mindent elpusztító "abszolút fegyverből" az óriás torpedó egy korlátozottan hasznos, csak bizonyos helyzetekben alkalmazható rendszerré vált. Senki sem vonta kétségbe, hogy Helmover használható, és - bizonyos helyzetekben! - hatékonyan működhet. De túl drágák és bonyolultak voltak ahhoz, hogy csak a biztonság kedvéért legyen egy. A száz darab torpedó megrendelését el kellett halasztani, amíg a hiányosságokat kijavítják.

A mérnökök a torpedóvezérlő rendszer átdolgozásával próbálták megoldani a problémát. A Helmover akusztikus célmegjelölő rendszer felszerelésének ötletét elvetették - a torpedó motorjának zúgása teljesen elsüketítette volna a hidrofonokat. Más utalások szerint a britek különböző ötleteket fontolgattak a torpedó helyzetének követésére szolgáló rádiós jeladók használatára (amelyek jelét a repülőgép radarja észlelte volna, és továbbította volna a kijelzőre), de a gyakorlatban soha nem alkalmazták őket. A háború véget ért, és a szuper torpedó iránti igény is megszűnt.

 

[Nemerson]

Egyesült Királyság, Franciaország közös támadást tervezett a Szovjetunió ellen a nácik előtt

 

[Loki19]

Századszinten


A puskás századok a trianoni előírások minimális létszámával álltak fel 1922-ben:

• szd. pcs. mellett: szolgálatvezető őrmester, kürtös és két szakács.
• vonat: Egy fogatolatlan mozgókonyha, 1 hátasló.
• 3 puskás és 1 kézi géppuskás szakasz: 3x33 ill. 19 fő.

Összesen: 3 tiszt, 7 altiszt, 113 tisztes és közkatona, 1 ló, 1 jármű.

Vsz. ez az ellenőröknek szóló szervezet volt és a valóság ennél azért komolyabb létszámokat takart. Ahogy láttuk 1924-ben már valóban nagyobb rajok és szakaszok voltak.
De a gyalogzászlóaljak nem csak puskás századokból álltak, felállt a géppuskás század is, amely bár időnként nevet változtatva-egyéb fegyverekkel bővülve, de a háború végéig a zászlóaljak szerves részét képezte.

Géppuskás század

• századpcs., szolgálatvezető, századkürtös, tűzlépcső altiszt, fegyvermester, 2 szakács.
• 2 gpu-s szakasz, pcs: tiszt vagy altiszt, szakaszonként 2 n.gpu., gpu-ként 3 málhás állat.
• Árkász osztag: pcs. tiszti rangban, mellette arcvonalmögötti, 4 részlegvezető és 33 árkász
• Távbeszélő járőr, 1 járőrpcs. (őrmester), 1 helyettes., 4 távbeszélő állomáscsoport
• Vonat: 2 lőszeres kocsi (fogatolt), 1 fogatolatlan mozgókonyha, 1 hátasló.

Összlétszám: 3 tiszt, 9 altiszt, 111 tisztes és közember, 13 ló, 3 jármű.

Nehéznek csak a könnyűtől való megkülönböztetés miatt nevezték a gpu-kat, mindkettő a Schwarzlose volt. Még a II. vh idején sem lezárult vita volt, hogy ez a szervezet megfelelő-e. A könnyű gpu-k kivonásával ugyanis elvesztették a puskás századok a szervezetszerű gyorstüzelő nehézfegyvereiket, amire állandó igényük volt. Így újra meg újra felmerült a gpu-s századok felosztása és az állományukból gpu- szakasz létesítése a puskásszázadokon belül. Komoly szembenállás volt emiatt a puskás és gpu-s század pcs.-okok között, bár volt olyan az utóbbiak között is, aki jogosnak tartotta a gyalogság igényét. A nagyszámú golyószóró, és különösen az eredetileg lgv. célra beállított állványos gsz.-ek szaporodása a szakaszoknál-rajoknál némileg tompította a vitát, de el nem ült. A legcélszerűbb talán a vegyes rendszer lett volna, kisebb gpu-s század mellett álljanak fel a gpu-s szakaszok is, de úgy tűnik a gpu-s lobbi erősebb volt, szerintem hibásan.

Ahogy már volt róla szó, a 20-as évek közepe táján a golyószórók rendszeresítése mellett megszűnnek a kézi gpu-s szakaszok ill. nőtt a rajok-szakaszok létszáma is. Ez természetesen a századok szervezetére-létszámára is hatással volt, gyakorlatilag kialakult sokáig klasszikusnak számító szervezet, amelyben egy puskás század amely egy századparancsnoki rajból - később törzsből - , és 4 puskás szakaszból, bennük 1-1 parancsnoki félraj - később már törzs - és egyenként 3 13 fős puskás és/vagy golyószórós raj, és a vonatból állt. A századparancsnoki raj/törzs állománya időről időre változott-bővült, 1929-ben összekötő altiszt, századkürtös, jelentő futó/k, tiszti küldönc/ök, lóápoló alkotta. Az összlétszám a vonattal együtt jellemzően 190-200 körül mozgott.

A puskás század tűzereje a golyószórók számának növekedésével 1937-38 körül kezdett érdemben nőni, amíg el nem érték 1941-ben a rajonkénti 1 gsz-t., ami szd szinten 12 gsz-t eredményezett.
A géppuskás századoknál hasonló volt a helyzet, a 30-as évek közepe-vége hozta meg a radikális fejlesztéseket. Kikerültek az árkászok és távbeszélők, a 2x2-es gpu. szervezet - 2 szakasz egyenként 2 raj, bennük 1-1 gpu - előbb 3x2, majd 4x2, aztán 3x3, a doni kivonulásra meg már 4x3-as lett, ami 12 géppuskát eredményezett századonként. Átmenetileg ide került egy nehézpuskás szakasz is.

1941-43 egész sor átszervezést hozott: a puskás századokban a rajok létszáma 13-ról 10-re csökkent, de a századok összlétszáma gyakorlatilag megmaradt, ugyanis 5. szakaszként megjelent bennük a nehézfegyver/gép szakasz előbb 1 n.pu és 2 grv. rajjal, majd a doni kivonuláskor már 2-2-vel.
Egy kivonuló század állománya:
törzs: 1 tiszt+29 legénység: század pcs., szolgálatvezető, 2 csapatcsendőr tisztes, kürtös, írnok, eü. tisztes, 4 sebesültvivő, rádiós, 2 gyalogos-, 3 kerékpáros-, 1 lovas hírvivő, fodrászsegéd, tiszti küldönc, lőszer tisztes, 2 lőszer kocsis, felvételező tisztes, 3 szakács, 2 mozgókonyha kocsis, felvételező kocsis.
4 puskás szakasz, egyenként 1 tiszt, 34 fő legénység
Nehézfegyver szakasz: 27 főnyi legénység
Összesen 5 tiszt 192 fő legénység.

A géppuskás századból immár nehézfegyver század lett, köszönhetően a beállított 2 páncéltörő ágyús szakasznak - 2x2 rajban összesen 4 db. 36 M. 37 mm-es pct. ágyú - és 2 aknavető szakasznak - 2x2 rajban összesen 4 db. 81 mm-es 36/39 M. av.. Így a század már 9 tisztből és 323 fős legénységből állt, 12 géppuskát, 4-4 aknavetőt és páncéltörő ágyút felvonultatva.

Ezek a változások a fegyverzetkiegészítő rendelkezések részei voltak, a Szabolcs hadrend az itthoni csapatoknál ettől eltérő változásokat hozott:
A puskás századokban a nehézfegyver szakasz ugyan megmaradt, de csökkentették a puskás szakaszok számát, így 3+1 szakasz alkotta a századokat. A nehézfegyver századokban a gpu-k mellett csak az aknavetők maradtak, a pct. ágyúk zlj. közvetlenek lettek, bár a gyakorlatban sok helyen maradtak a helyükön.

Végül a zászlóalj és ezredszervezet. Külön terveztem, de mivel a raj-szakasz-század szervezet már részletezve volt, csak a törzsek és közvetlenek maradtak. Utóbbiakat azonban gyakran évente "cserélgették" egymás között, így nincs értelme külön venni őket. Az állománytáblák folyamatos berakásának sincs, mert - főleg 38-44 között - annyiszor változtak, hogy néha még ezen változások gyakorlati alkalmazása előtt újra átszervezték őket. Így itt a fejlődési ívre koncentráltam.

Az 1922-es ezred- és zlj. szervezet részletesen az 1. résznél látható.
Ennek az szervezetnek az alapjai a teljes korszakban megmaradtak. A gyalogezredek 3 gy. zlj-ból, a gyalogszászlóaljak 3 pu. szd-ból és egy géppuskás/nehézfegyver szd-ból álltak. Ami folyamatosan változott az a törzseik létszáma-szervezete és a közvetlenek. A korlátozások miatt a gyalogezred közvetlenjei: egy árkászosztag és egy távbeszélő járőr, a zászlóaljaknak nem volt közvetlen alakulata. De persze csak papíron, ezredközvetlen gpu. és av. alakulat már ekkor is volt. Másrészt tkp. a zlj-ak gpu/nf. szd-a a gyakorlatban zlj. közvetlenként működött.
Innentől az igények és lehetőségek állandó konfliktusa határozta meg, mikor, mit, milyen szintre és mekkora mennyiségben tudtak beállítani.

Már a 20-as években elindult az aknavetős, az elvileg lgv. célra beállított (lovas)kocsizó gpu.-s, kisérő/könnyű gyalog/tábori ágyús, árkász és távbeszélő egységek felállítása az ezredközvetlen alakulatokba. Jellemzően előbb szakasz, majd század-üteg méretben. A zászlóaljak ekkor még maradtak a korábbi szervezetben.

1936-ban rendszeresítették a 20 mm-es nehézpuskát és a 37 mm-es pct. ágyút, így a páncélelhárító egységek is megjelentek előbb ezred, majd zlj. szinten.

A revíziók idején csak az árkászszázad képviselte az állandóságot az ezred közvetleneknél, a többi alakulat vagy - jellemzően szd méreteben - önálló közvetlen alakulat volt, vagy gépszázadba szervezték - ahol 1-1 szakaszt alkottak. A zászlólaljaknál ugyanez, csak vagy önálló szakaszként, vagy nehéz gépszázad/nehézfegyver szd-ban egybe szervezve voltak jelen - kivéve a gyalogágyúkat, azok ide nem jutottak le-, ezek nem keverendőek a zlj-ak mindvégig meglévő gpu/nehézfegyver századaival. Utóbbi szervezés oka az volt, hogy az ilyen zlj-akat ezreddé tervezték hosszútávon fejleszteni, aminek alapjait az ilyen alakulat"magok" beállításával tették le.
Az erőltetett és megalapozatlan fejlesztések-átszervezések miatt állandó szervezeti és fegyverzeti hiányok léptek fel. Így egy ideig 2 pu. százados zászlóaljak ill. ezredeknél zlj. közvetlenek nélküli 3. zlj-ak szervezésére is sor került.
A kisantant erődrendszereinek leküzdésére speciális alakulatokra is szükség volt. Már szd. szinten megjelent egy rohamjárőr/raj, aztán zlj-nál szakasz, ezredközvetlenben meg szd. De ezek nem voltak állandó alakulatok, sőt állandó szervezetük sem volt, az egyes alakulatok a saját embereikből-fegyvereikből válogatták őket össze feladat esetén, így a szervezetben sem jelentek meg.

1942-re a kivonuló 2. hds. gyalogezredeinek szervezete már mutatta a jövőt. A századok lapos és meredek tűztámogatását a rajonkénti 1 gsz. és a századonkénti 2 gránátvető biztosította, a páncélelhárítást a századonkénti 2 n.pu segítette, a légelhárítást az állványos golyószórók. A zászlóaljaknál ugyanezt a 12 gpu., a 4 81 mm-es av és a 4 37 mm-es pct. á. adta, ekkor még egy nehézfegyver századba szervezve, lgv. nem volt. Az ezredeknél ugyanezt a földi-légi támogatásra a kocsizó gpu. szd. 12 gpu-ja, tüzérségként az av. szd 8 81 mm-es vetője, a hagyományos-pct. tüzérségi célokra egyaránt alkalmazott kisérő könnyű tábori ágyús üteg 8 8 cm-es lövege, 8 löveges pct. á. szd., - jellemzően 1 50 mm-es és 3 47/37 mm-es szakasszal - biztosította. A távbeszélő szd 4 szakasza felosztva 3 zlj. és 1 ezredközvetlen távbeszélő szakaszba. Az árkászszázad 3 jugó golyószóróval ezredközvetlenben, ugyanitt 3-3 golyószóróval 1-1 kerékpáros-lovas szakasz is volt, elsősorban biztosító-összekötő célra, a gyakorlatban meg gyorstartalékként.

Kivonuló ezred:

1944-re ehhez képest annyi változott, hogy a zászlóaljaknál a nehézfegyverszázadokból - gyakran csak papíron - kikerültek a pct. ágyúk zlj. közvetlenbe. Az ezredek árkászszázada szakaszra csökkent, megszűnt a kocsizó gpu-s szd, gyalogágyús üteget sem kaptak. A pct. á. szd-ban már a 75mm-es lövegek is bekerülhettek. A kerékpáros szakasz megszűnt, a lovas/huszár maradt.

Kivonuló ezred:

 

[Wilson]

1984-ben a kalinyingrádi terület Bagrationovszkij körzetének Csehovó közelében véletlenül találtak egy StuG III. A helyi kolhoz egyik traktorja szántás közben "akadt" bele.

Így a szovjet hadsereg közelben állomásozó harckocsizó ezredének első csapatai mérnöki felügyelettel munkálatokat végeztek a StuG III-s a megtisztításával és az ott talált lőszerek hatástalanításával kapcsolatban. Rendőrök, speciálisan felszerelt különítményben őrizték a veszélyes leletet, megakadályozva a kíváncsi bámészkodókat, és ami a legfontosabb, a "helyi fiúkat", akiknek sikerült már alapos "ellenőrzést" végezniük a "harcjárművön", mielőtt a katonák és a rendőrök ideérkeztek.

Szemtanúk elmondása szerint Csehovból a StuG III-t Kalinyingrádba szállították az egykori harckocsizó hadosztály katonai bázisára, amely szintén a ma már egykori 11. összhaderőnemi gárdahadsereg része. Kalinyingrádban a "trófeát" nem csak alaposan kimosták és megfelelő formába hozták - hanem állítólag egy kisebb javítás után még a motort is be tudták indítani. Ezt követően a Csehovó közelében talált Sturmgeshuts III-at Moszkvába küldték a Mosfilm stúdió rendelkezésére, de pontosabb és hitelesebb információ nem áll rendelkezésre.

(Úgy tűnik, hogy a Kubinka-i kiállításban most ugyanaz a "Stug" áll)

 

[Loki19]

Végül a zászlóalj és ezredszervezet. Külön terveztem, de mivel a raj-szakasz-század szervezet már részletezve volt, csak a törzsek és közvetlenek maradtak. Utóbbiakat azonban gyakran évente "cserélgették" egymás között, így nincs értelme külön venni őket. Az állománytáblák folyamatos berakásának sincs, mert - főleg 38-44 között - annyiszor változtak, hogy néha még ezen változások gyakorlati alkalmazása előtt újra átszervezték őket. Így itt a fejlődési ívre koncentráltam.

Az 1922-es ezred- és zlj. szervezet részletesen az 1. résznél látható.
Ennek az szervezetnek az alapjai a teljes korszakban megmaradtak. A gyalogezredek 3 gy. zlj-ból, a gyalogszászlóaljak 3 pu. szd-ból és egy géppuskás/nehézfegyver szd-ból álltak. Ami folyamatosan változott az a törzseik létszáma-szervezete és a közvetlenek. A korlátozások miatt a gyalogezred közvetlenjei: egy árkászosztag és egy távbeszélő járőr, a zászlóaljaknak nem volt közvetlen alakulata. De persze csak papíron, ezredközvetlen gpu. és av. alakulat már ekkor is volt. Másrészt tkp. a zlj-ak gpu/nf. szd-a a gyakorlatban zlj. közvetlenként működött.
Innentől az igények és lehetőségek állandó konfliktusa határozta meg, mikor, mit, milyen szintre és mekkora mennyiségben tudtak beállítani.

Már a 20-as években elindult az aknavetős, az elvileg lgv. célra beállított (lovas)kocsizó gpu.-s, kisérő/könnyű gyalog/tábori ágyús, árkász és távbeszélő egységek felállítása az ezredközvetlen alakulatokba. Jellemzően előbb szakasz, majd század-üteg méretben. A zászlóaljak ekkor még maradtak a korábbi szervezetben.

1936-ban rendszeresítették a 20 mm-es nehézpuskát és a 37 mm-es pct. ágyút, így a páncélelhárító egységek is megjelentek előbb ezred, majd zlj. szinten.

A revíziók idején csak az árkászszázad képviselte az állandóságot az ezred közvetleneknél, a többi alakulat vagy - jellemzően szd méreteben - önálló közvetlen alakulat volt, vagy gépszázadba szervezték - ahol 1-1 szakaszt alkottak. A zászlólaljaknál ugyanez, csak vagy önálló szakaszként, vagy nehéz gépszázad/nehézfegyver szd-ban egybe szervezve voltak jelen - kivéve a gyalogágyúkat, azok ide nem jutottak le-, ezek nem keverendőek a zlj-ak mindvégig meglévő gpu/nehézfegyver századaival. Utóbbi szervezés oka az volt, hogy az ilyen zlj-akat ezreddé tervezték hosszútávon fejleszteni, aminek alapjait az ilyen alakulat"magok" beállításával tették le.
Az erőltetett és megalapozatlan fejlesztések-átszervezések miatt állandó szervezeti és fegyverzeti hiányok léptek fel. Így egy ideig 2 pu. százados zászlóaljak ill. ezredeknél zlj. közvetlenek nélküli 3. zlj-ak szervezésére is sor került.
A kisantant erődrendszereinek leküzdésére speciális alakulatokra is szükség volt. Már szd. szinten megjelent egy rohamjárőr/raj, aztán zlj-nál szakasz, ezredközvetlenben meg szd. De ezek nem voltak állandó alakulatok, sőt állandó szervezetük sem volt, az egyes alakulatok a saját embereikből-fegyvereikből válogatták őket össze feladat esetén, így a szervezetben sem jelentek meg.

1942-re a kivonuló 2. hds. gyalogezredeinek szervezete már mutatta a jövőt. A századok lapos és meredek tűztámogatását a rajonkénti 1 gsz. és a századonkénti 2 gránátvető biztosította, a páncélelhárítást a századonkénti 2 n.pu segítette, a légelhárítást az állványos golyószórók. A zászlóaljaknál ugyanezt a 12 gpu., a 4 81 mm-es av és a 4 37 mm-es pct. á. adta, ekkor még egy nehézfegyver századba szervezve, lgv. nem volt. Az ezredeknél ugyanezt a földi-légi támogatásra a kocsizó gpu. szd. 12 gpu-ja, tüzérségként az av. szd 8 81 mm-es vetője, a hagyományos-pct. tüzérségi célokra egyaránt alkalmazott kisérő könnyű tábori ágyús üteg 8 8 cm-es lövege, 8 löveges pct. á. szd., - jellemzően 1 50 mm-es és 3 47/37 mm-es szakasszal - biztosította. A távbeszélő szd 4 szakasza felosztva 3 zlj. és 1 ezredközvetlen távbeszélő szakaszba. Az árkászszázad 3 jugó golyószóróval ezredközvetlenben, ugyanitt 3-3 golyószóróval 1-1 kerékpáros-lovas szakasz is volt, elsősorban biztosító-összekötő célra, a gyakorlatban meg gyorstartalékként.

Kivonuló ezred:

1944-re ehhez képest annyi változott, hogy a zászlóaljaknál a nehézfegyverszázadokból - gyakran csak papíron - kikerültek a pct. ágyúk zlj. közvetlenbe. Az ezredek árkászszázada szakaszra csökkent, megszűnt a kocsizó gpu-s szd, gyalogágyús üteget sem kaptak. A pct. á. szd-ban már a 75mm-es lövegek is bekerülhettek. A kerékpáros szakasz megszűnt, a lovas/huszár maradt.

Kivonuló ezred:

Néhány befejező gondolat:
Mérget semmire se vegyetek, mert az eredeti levéltári források nélkül bármennyire is igyekeztem ellenőrizni az adatokat, számos ellentmondásba ütköztem. Tényleg teljesen megbízhatatlan az elmúlt jó 70 év szakirodalma, csak hogy egy tegnapi friss példát mondjak, a legújabb 2019-es Szabó Don könyvben a gyalogezred szerinte 3 x12 gpu-s nehézfegyverszázada és az ezredközvetlen kocsizó gpu. szd szintén 12 gpu-ja a fegyverzeti táblázatban már 44 db-os összértéket ad... A Babucs-Szabó-(Maruzs) ezredtörténetekben akár két egymást követő bekezdésben ütik egymást az adatok, vagy pl. az egyikben 3+1, a másikban 4+1 szakaszos puskásszázadok mennek a Donhoz stb.
Nagyon sok minden kimaradt, a törzsek és vonatalakulatok részletesebb ismertetése, az átszervezések okainak magyarázata, bővebb fegyverzetismertetés, alkalmi alakulatok pl. 1944-es páncélromboló egységek stb.
A mi nem volt témában a legfeltűnőbb az állandó felderítőalakulatok teljes hiánya. Pedig valamennyi átszervezési ötletelés alapvető fontosságúnak nevezte, hogy legyenek szervezet szerűen beállított felederítők, már szd. szinten egy raj stb., külön képzéssel, megfelelő felszereléssel, de végig maradt, hogy alkalmilag jelöltek ki embereket erre a feladatra.
A lgv. is csak a keleti fronton és leginkább 1944-ig volt ennyire elhanyagolható. A gpu-k látványosan becsődöltek, ki is vonták őket, így viszont a pu. századok állványos golyószóróin kívül semmi lgv. nem volt az egész ezredben.
A pct. kérdést korántsem látom olyan elhanyagoltnak, mint általában elterjedt. 1936-ban a n.pu és a 37 mm-es pct. á. teljesen rendben volt, sőt a 39-40-ben fél Eu-t legázoló német pc-ok többsége és az ugyanekkori szovjet hk-k nagy többsége ellen is megfelelhettek, holott ugye nem is ellenük készültünk. Persze nem mindegy a mennyiség sem, itt már voltak gondok, de az igazi baj az volt, hogy 1941 után elszaladt mellettünk a világ. A problémát felismertük, de a - nagyobb űrméretű - hazai gyártás hiánya és akadozó német szállítások miatt orvosolni nem tudtuk.
Ahogy a gépesítési problémákat sem, ez volt az egyik - ha nem a legnagyobb - gond.
Ha nem a legnagyobb, az csak azért, mert a kiképzési problémák beelőzték. A trianoni lemaradás-kimaradás + revízió miatt a tömeghadsereg építés humán alapjai nem voltak meg, nem beszélve az anyagi-haditechnikai-gyártási háttérről. A fentiek miatt az a szervezet amit a hds. felső vezetése elképzelt és megvalósított, messze nem volt arányban a lehetőségekkel, ezen a téren a felelősségük vitathatatlan.

 

[molnibalage]

Versenyfutás Norvégiáért 4.

A Norvégia elleni invázióra induló német alakulatok közül a legnehezebb feladat kétségkívül a legészakibb ponton, Narviknál partraszálló csapatokra, és az őket szállító hajókra hárult. A déli helyszínek, Oslótól Bergenig, viszonylag jól megközelíthetőek voltak a németek számára, gyorsan és…

htenger.blog.hu

 

[Kurfürst]

Magyar messzert találtak a Balatonban, élő bejelentés a szolnoki Reptárból.

https://www.facebook.com/video.php?v=334662798214408

 

[gorkamorka]

Magyar messzert találtak a Balatonban, élő bejelentés a szolnoki Reptárból.

https://www.facebook.com/video.php?v=334662798214408

Nincs időm végignézni, mi a lényeg? Milyen állapotban van? Kiemelik?

 

[Kurfürst]

Nincs időm végignézni, mi a lényeg? Milyen állapotban van? Kiemelik?

Elég szarul lett felvéve, alig lehet érteni, vagy látni az érdemi búvárkodós részét, lényeg hogy találtak pár darabot, motordeklit, gépágyú deklit, propellert, le van süllyedve az iszapba, de a jelzések és feliratok alapján magyar (gyártmány?). Később kiemelik és kiállítják, ami maradt belőle, a már kiemelt tárgyak már most is megnézhetők Szolnokon.

 

[arbalest]

Versenyfutás Norvégiáért 4.

A Norvégia elleni invázióra induló német alakulatok közül a legnehezebb feladat kétségkívül a legészakibb ponton, Narviknál partraszálló csapatokra, és az őket szállító hajókra hárult. A déli helyszínek, Oslótól Bergenig, viszonylag jól megközelíthetőek voltak a németek számára, gyorsan és…

htenger.blog.hu

 

[Wilson]

Mindig is tetszett a japán kultúra,de amilyen borzalmakat a japán hadsereg elkövetett a kínai lakosággal szemben arra nincsenek szavak.....



Japán katonák bubópestissel fertőznek meg egy kínai gyermeket kísérletek céljából, 1940.

 

[Wilson]

Talán kiderült kilőtte ki Kurt Knispel Királytigrisét

A képen a Sheiko által kilőtt Királytigris és valószínűleg Kurt Knispel utolsó járműve látható.

Még mindig nem tudni, hogy Kurt Knispel tankját pontosan hol érte a találat, és az sem ismert, hogy pontosan hol volt az utolsó csatája.

Nemrég azonban arról számoltak be, hogy Knispel tankját valószínűleg Vlastice közelében találta el egy szovjet önjáró SU-100-as harckocsi, amelyet egy gárdista alhadnagy, Sheiko irányított.

Magának Sheikónak a háború utáni beszámolóiból és a szüleinek az egyik Znojmo melletti faluban írt leveleiből kiderül, hogy harckocsija egy "Királytigris" harckocsit semmisített meg a következő körülmények között. Sheiko SU-100-a előrenyomult, és a falu (feltehetően Vlastice) szélén foglaltak állást.

Ekkor a német harckocsi eltalálta a falu irányába haladó T-34-85-öst, és elhagyta a fedezékét, hogy célba vegye a balszárnyon haladó két másik szovjet harckocsit, így az oldalát az SU-100-as tűz alá vette.

Sheiko harckocsija az első lövéssel 100-120 méterről oldalba találta a német harckocsit. Sheiko pontosan látta, hogyan hagyta el a legénysége az eltalált Királytigrist.

Valószínűleg Knispel legénysége volt az, aki kimenekítette sebesült parancsnokukat az égő tankból.

Sheiko főhadnagyról ma már keveset tudunk. Kijevből származott, és a megszállás előtt evakuálták a családjával Taskentbe. Elvégezte a taskenti tankerületi iskola gyorsított tanfolyamát, és a frontra küldték. Ez volt az SU-100 fiatal parancsnokának első csatája.

Kurt Knispel maradványait 2013. április 9-én találták meg cseh Brno közelében. Azonosították a "812 4 Pz Ers Abt 15" azonosítója alapján, amelyet egy tömegsírban találtak, ahol 14 másik német katonát és tisztet temettek el.

Itt van néhány a címkék közül: 4/Pz.Ers.Abt.25, 2./J.E.Bat., (I.G.)Ers.Rgt.208, 1.Fla.Ers.Bat.Mot.59, 4.M.G.Ers.Kp.327, Landsch.Kp.S./X/ GOSLAR. A leletet egy meg nem nevezett német katonai temetőben találták Vrbovci falu közelében.

A gyanú szerint egy a gyomrát eltaláló gyalogsági fegyverből kilőtt lövedék végzett vele. Azonban kutatócsoport felfedezése megcáfolni látszik ezt a verziót, mivel Knispel koponyájában egy nagy méretű aknaszilánkot találtak. De van olyan verzió is, hogy a repeszsérülést a kórházba vezető úton szerezte.