Ungváry Krisztián Kitörés-tematikájú weboldala egyszerre részletekbe menő, profi történészmunka és látványos, jól fogyasztható ismeretterjesztés:
https://www.kitoresnapja.hu/
Az érdeklődő rengeteg információra, különös, meglepő vagy éppen megrázó adatra bukkanhat például a kitörésben részt vevő német katonák életrajzaiban. Rolf Ackmann hadnagyéból pl. kiderül, hogy:
"1945 január közepén az Országos Levéltár raktárában rendezte be elsősegélyhelyét és a magyar középkori okleveleket használta fel arra, hogy a súlyos sebesültek ne a puszta kövön feküdjenek. Ennek következtében viszont a magyar történelem pótolhatatlan forrásai vértől és gennytől váltak olvashatatlanná. A magyar középkor legfontosabb iratainak jelentős része Ackmann hadikórházában semmisült meg."
A tucatnyi, ismertetésre kerülő önéletrajz zömében olyan személyekről szól, akik a nemzeti szocialista rendszer hű kiszolgálói, sokszor könyörtelen gyilkosai voltak. Ezzel, és a weboldal több egyéb írásával Ungváry, a vitán felül álló kutatási érdemei és megsüvegelendő ismeretterjesztési teljesítménye mellett ugyanakkor állást is foglal, ítélkezik, mintegy "irányt mutat" - ami ritkán szerencsés, főleg egy történész részéről. Ezt két állásfoglalásában érzem különösen vitathatónak:
1.) Amikor azt állítja, hogy ostobaság azt gondolni, hogy a kitörés alternatívája a lemészárlás lett volna. - Ezt ugyanis a háború
utáni statisztikák alapján állítja, csakhogy 1945 februárjában még aligha okoskodhattak úgy a várban rekedtek, hogy
"Míg az 1941-ben fogságba esett katonák közül kevesebb mint 10% élte túl a hadifogságot, az 1945-ben fogságba esett katonáknál ez az arány 80% feletti." Erről nem lehetett tudomásuk, arról viszont tudhattak, hogy mit művel(t) a Vörös Hadsereg Kelet-Poroszországban és saját szemükkel láthatták, hogy miként "dolgozik" magyar földön.
2.) Azt állítani, hogy a kitörésben részt vett katonák nem hősök, már messze nem történettudomány, hanem olyan ingoványos talaj, amin inkább ideológusok, politikusok, véleményvezérek cuppognak. Ungváry azzal, hogy leírja:
"Nem lehet úgy emlékezni Budapest ostromára, ha nem foglalkozunk azzal a politikával, amit Budapesten Szálasi Ferenc, Hitler Adolf illetve Josef Sztálin kívánt megvalósítani." egyetlen lépésre került attól, hogy kimondja, a II. (sőt, akár az I.) világháborúnak tulajdonképpen nem is lehettek sem német, sem magyar (sem orosz) hősei.
Sajnálom, hogy ezek a "népnevelő" gondolatok torzítják Ungváry munkásságát, hiszen pusztán a feltárt tények tömege és jellege önmagában elegendő arra, hogy bármely, a téma iránt érdeklődő, gondolkodni képes embert jócskán hozzásegítsen önálló véleménye megalkotásához.