A pénz világa

Totálisan átrendeződött a feltörekvő országok top tízes devizakötvény-kibocsátóinak idei listája. Idén ugyanis Szaúd-Arábia éppen egy tucat év után letaszította a trónról Kínát mint legnagyobb kibocsátót. A szaúdiak mellett előretörtek a lengyelek és a románok is ezen a nem túl dicsőséges listán

A szaúdiak veszik fel orrba szájba a dollárhitelt. Törleszteni meg

Emiatt döntöttek Rijádban a Saudi Aramco – a világ jelen állás szerint hatodik legnagyobb, az olajipart tekintve pedig legnagyobb vállalata – újabb kisebbségi részvénycsomagjának a dobra veréséről is, amiből további 12 milliárd dollár folyhat be az állami büdzsébe

aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzExNTI2YTI4YjEzYzQ4MjRiYzE3N2I0MmU3MGEwODc0.jpg

Kína satuféket nyomott
A kereslet-kínálat kötvénypiaci mérlegét amúgy legalább annyira meghatározza, hogy eközben az állami Kínai Fejlesztési Bank és a kínai vállalatok idén együttesen mindössze 23,3 milliárd dollár értékben adtak el dollárban és euróban denominált kötvényeket, ami 68 százalékos visszaesés az elmúlt öt év átlagához viszonyítva. Kínára ebben az évben eddig csupán a teljes feltörekvő piaci hitelfelvétel 8,1 százaléka jutott, majdhogynem a hozzá képest aprócska Dél-Korea is utolérte a listán a maga 20 milliárd dollárjával. Hol van már 2017, amikor Peking 224 milliárd dolláros ámokfutásával az akkori összes feltörekvő piaci kibocsátás egyharmadát adta?

A dollárkötvények csökkenő szerepével szemben Kínában példátlanul felpörgött a jüankötvények kibocsátása, mivel ezek esetében mélypontra zuhantak a hitelfelvételi költségek.
Vajon a Szaudiak miből fognak fizetni, ha mostani viszonylag magas olajáraknál hitelt vesznek fel? Vagy csak a korábbi hiteleket cserélik újabbra?
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby
Fullon a munkaerőpiac.
Ahogy más is írta epitkezésekre, fizikai melóra itthon már korlátosak a lehetőségek.

Két lehetőség van. Több ilyet nem hozunk ide, akkor nem is kell vendégmunkást, vagy hozunk ide gyárakat és ezzel jön vendégmunkás is.

Ez utóbbit valasztották, mert ez növeli a gazdaságot, az adobeveteleket és pont növelheti a fizukat is, mégha most lehet biztosan van pár kivétel, ahol a magyarokat érintheti hátrányosan.

Ezeket be kell szabályozni, de ez egy valós kiút. Biztos van más is, én nem látom.

Egyszerű most mondani nem kell több gyár, építkezés, nem kell vendégmunkás. De az pillanatok alatt megfagyasztja a béreket, az adobevételeket. Tehát az állam kevesebbet tud ujraelosztani, az emberek bevételei nem nem nónek, a realjövedelmük csökkeni fog.

Közép távon követhetjük a német utat. A külföldön megtermelt pénzt utalják haza a magyar cégek és növelik ezzel a házai béreket. A külföldön profit kompenzálja a hazai versenyképtelenebb üzemeket. Mondjuk mivel mi hátul vagyunk a bérekben ez a veszély még évekig nem fenyeget, de hosszú távon ez nem is kell.

epitkezésekre, fizikai melóra itthon már korlátosak a lehetőségek.

1- ilyenkor kell bért emelni

2- az építőipart egyébként is egészségtelenül túlpörgették

Mi haszna van a társadalomnak ebből a típusú gazdaságpörgetésből?
 
  • Tetszik
Reactions: Redgreg and fip7
Vajon a Szaudiak miből fognak fizetni, ha mostani viszonylag magas olajáraknál hitelt vesznek fel? Vagy csak a korábbi hiteleket cserélik újabbra?
Egyelőre tőzsdére viszik a világ legnagyobb állami vállalata az Aramco részvényeit.
Az a baj, ez egy spirál. A hitelminősítők leminositették őket, ezért olcsóbb lesz a devizahitel, mint a hazai állampapír magasabb kamattal. Aztán ha beüt a gebasz letérdelhetnek,mint mi 2008-ban. Ott is olcsó devizahitellel pörögtünk hazai helyett. Ez átmenetileg jó, de nagyot szól ha padló. A szaúdi meg a miénk százszorosát.

De még nem tartunk itt, egy trend kezdete, Esetleg az új szaúdi trónörökös a kormány élén is visszafoghatná a vízióit és az abból eredő építkezéseket, kiadásokat. Pedig ahogy néztem próbál a vallási sötétségen lazítani, csak mellette szereti szórni a zsét is.
 
Tudják hogy az olaj korszaknak előbb vagy utóbb vége lesz. Próbálnak előre menekülni amíg van pénz.

De én nagyon meglepődnék ha sikerülne az olaj utáni korszakban is a jómódú országok között maradniuk, mert a nemzetközi piacokon a fejlett világgal, kínával, koreával kell versenyezni.
 
  • Tetszik
Reactions: Kim Philby and fip7
Tudják hogy az olaj korszaknak előbb vagy utóbb vége lesz. Próbálnak előre menekülni amíg van pénz.

De én nagyon meglepődnék ha sikerülne az olaj utáni korszakban is a jómódú országok között maradniuk, mert a nemzetközi piacokon a fejlett világgal, kínával, koreával kell versenyezni.
Hát, ha az olajkorszak véget ér, akkor fejlett világ se lesz. Mert ugye a benzin, és gázolaj kb termelési melléktermék a vegyiparban.
 
Gyülekeznek a felhők...
 
  • Tetszik
Reactions: Pogány and fip7

Totálisan átrendeződött a feltörekvő országok top tízes devizakötvény-kibocsátóinak idei listája. Idén ugyanis Szaúd-Arábia éppen egy tucat év után letaszította a trónról Kínát mint legnagyobb kibocsátót. A szaúdiak mellett előretörtek a lengyelek és a románok is ezen a nem túl dicsőséges listán

A szaúdiak veszik fel orrba szájba a dollárhitelt. Törleszteni meg

Emiatt döntöttek Rijádban a Saudi Aramco – a világ jelen állás szerint hatodik legnagyobb, az olajipart tekintve pedig legnagyobb vállalata – újabb kisebbségi részvénycsomagjának a dobra veréséről is, amiből további 12 milliárd dollár folyhat be az állami büdzsébe

aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzExNTI2YTI4YjEzYzQ4MjRiYzE3N2I0MmU3MGEwODc0.jpg

Kína satuféket nyomott
A kereslet-kínálat kötvénypiaci mérlegét amúgy legalább annyira meghatározza, hogy eközben az állami Kínai Fejlesztési Bank és a kínai vállalatok idén együttesen mindössze 23,3 milliárd dollár értékben adtak el dollárban és euróban denominált kötvényeket, ami 68 százalékos visszaesés az elmúlt öt év átlagához viszonyítva. Kínára ebben az évben eddig csupán a teljes feltörekvő piaci hitelfelvétel 8,1 százaléka jutott, majdhogynem a hozzá képest aprócska Dél-Korea is utolérte a listán a maga 20 milliárd dollárjával. Hol van már 2017, amikor Peking 224 milliárd dolláros ámokfutásával az akkori összes feltörekvő piaci kibocsátás egyharmadát adta?

A dollárkötvények csökkenő szerepével szemben Kínában példátlanul felpörgött a jüankötvények kibocsátása, mivel ezek esetében mélypontra zuhantak a hitelfelvételi költségek.

Vajon a Szaudiak miből fognak fizetni, ha mostani viszonylag magas olajáraknál hitelt vesznek fel? Vagy csak a korábbi hiteleket cserélik újabbra?

Egyelőre tőzsdére viszik a világ legnagyobb állami vállalata az Aramco részvényeit.
Az a baj, ez egy spirál. A hitelminősítők leminositették őket, ezért olcsóbb lesz a devizahitel, mint a hazai állampapír magasabb kamattal. Aztán ha beüt a gebasz letérdelhetnek,mint mi 2008-ban. Ott is olcsó devizahitellel pörögtünk hazai helyett. Ez átmenetileg jó, de nagyot szól ha padló. A szaúdi meg a miénk százszorosát.

De még nem tartunk itt, egy trend kezdete, Esetleg az új szaúdi trónörökös a kormány élén is visszafoghatná a vízióit és az abból eredő építkezéseket, kiadásokat. Pedig ahogy néztem próbál a vallási sötétségen lazítani, csak mellette szereti szórni a zsét is.

Tudják hogy az olaj korszaknak előbb vagy utóbb vége lesz. Próbálnak előre menekülni amíg van pénz.

De én nagyon meglepődnék ha sikerülne az olaj utáni korszakban is a jómódú országok között maradniuk, mert a nemzetközi piacokon a fejlett világgal, kínával, koreával kell versenyezni.
Nagyon sok pénzt ölnek az olajárfüggőségük csökkentésére, de lehet későn kezdték el, bár a BRICS ebben segíthet.
 
A BRICS -ben a kínaiakkal kell versenyezniük. Hát sok sikert. :)
 
  • Hűha
  • Tetszik
Reactions: Nber and fip7
Eth, BTC kihívóra akadt...
 
Szerintem rá jöttek a Szaudiak ,hogy mikor kell leszálni a sülyedö hajóról és fel kapaszkodni egy emelkedőbe lévő "platformra".:)
Az 50-es években az apósomnak a kommunista szemináriumon vizsgáznia kellett. A "Nyugat hanyatlása" című tételt húzta. A nyugatnak már akkor is vége volt, csak akkor még a szovjetúnió volt a kihívó. :-)
 
Az 50-es években az apósomnak a kommunista szemináriumon vizsgáznia kellett. A "Nyugat hanyatlása" című tételt húzta. A nyugatnak már akkor is vége volt, csak akkor még a szovjetúnió volt a kihívó. :)
Igen,így Volt.Csak akkor mi voltunk szocik ès ők a kapitalisták.Most egyre jobban úgy néz ki hogy nyugat Európa lesz szoci.